4. fejezet
„Szélesebb és kiterjedtebb hatáskör”
1866. december 26-án az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma összegyűlt Brigham Young elnök irányítása alatt. A gyűlés vége felé Young elnök, az egyház második elnöke, kifejezte azon vágyát, hogy újra megalapítsák a Segítőegyleteket egyházszerte. 1
A következő évben Young elnök sürgető szükségét érezte, hogy segítsen a püspököknek abban a feladatukban, hogy felkutassák és megsegítsék a szűkölködőket. A Segítőegylet minden egyházközségben történő újraszervezésének kezdeményezéseként a következő tanácsot adta a püspököknek: „Alapítsanak hát [a nőtestvérek] Női Segítőegyleteket a különböző egyházközségekben. Sok tehetséges nő van közöttünk, és szeretnénk a segítségüket kérni ebben az ügyben. Néhányan talán úgy gondolják, hogy ez egy jelentéktelen dolog, de nem az; és meg fogjátok látni, hogy a nőtestvérek lesznek a mozgalom fő mozgatórugói. Osszátok meg velük bölcsességeteket és tapasztalatotokat, befolyásoljátok, irányítsátok és vezessétek őket jól és bölcsen, és akkor ők tízszer olyan gyorsan fognak helyet találni a szegényeknek és megszerezni számukra a megfelelő támogatást, mint akár maga a püspök tudna.”2
Újra elhatározták hát, hogy megszervezik a nőtestvéreket a papság felhatalmazása alatt, és ahogy Joseph Smith próféta mondta, „olyan helyzetbe helyez[ik őket], ahol azon együttérzés szerint cselekedhet[nek], amelyet Isten ültetett a keb[lükbe]”3. Megerősítik a családjaikat és a szükséget szenvedőket – mind fizikailag, mind pedig lelkileg. Szolgálatukon keresztül saját hitük és igazlelkűségük is növekedni fog. Eliza R. Snow nőtestvér azt tanította, hogy a Segítőegylet „finomítja és felemeli [a nőtestvéreket], és mindenek felett megerősíti őket az evangéliumba vetett hitben, és ezáltal eszközök lehetnek sokak megszabadításában”4.
Segítőegylet minden egyházközségben
Young elnök elhívta Snow nőtestvért, hogy szolgáljon az egyházban azáltal, hogy körbeutazza a vidéket, és segít a püspököknek megszervezni a Segítőegyleteket. Snow nőtestvér azt mondta: „Young elnök azt az utasítást adta a püspököknek, hogy szervezzék meg a Női Segítőegyleteket a különböző egyházközségekben, és… elismételte azt a felszólítást – kiterjesztve az összes településre –, hogy a nőtestvérek lépjenek be a szervezetbe, nem csupán azért, hogy megsegítsék a szegényeket, hanem hogy minden jó és nemes munkát elvégezhessenek.”5
Az Illinois állambeli Nauvooban megszervezett első Női Segítőegylet titkáraként Snow nőtestvér részletes jegyzőkönyvet vezetett a gyűlésekről, köztük Joseph Smith tanításairól is (lásd a 2. fejezetet). A Nauvooból a Nagy-sóstó völgybe tartó utazás alatt gondosan őrizte e jegyzőkönyveket. Megértette, milyen nagy fontossággal bír mindaz, amit azokon a gyűléseken a nőtestvéreknek tanítottak. Tudta, hogyan kell felépülnie az egyletnek, és emlékezett azokra a tantételekre, melyeken eredetileg alapult. Megértette, hogy a szervezet alapvető része Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának. „Nem hétköznapi dolog – magyarázta – ilyen jellegű szervezetben összegyűlni. Ez a szervezet Krisztus egyházának szervezetéhez tartozik, és ez így van minden adományozási korszakban, amikor az tökéletesen fel van állítva.”6 Miközben egyházközségről egyházközségre utazott, újra és újra a jegyzőkönyvekből tanított.
A nőtestvérek látószögének és befolyásának kibővítése
Amellett, hogy Young elnök arra kérte Snow nőtestvért, hogy dolgozzon együtt a papsági vezetőkkel az egyházközségekben, tovább bővítette a feladatkörét. Azt mondta: „Azt szeretném, hogy tanítsd a nőtestvéreket.”7 Habár 1880-ig nem választották el a Segítőegylet második általános elnökének, Snow nőtestvér megkapta ugyanazokat a feladatokat, mint amelyeket az Úr Emma Smith nőtestvérnek adott: „szentírásokat fejts ki, és… buzdítsd az egyházat, amint megadatik neked Lelkem által”8.
Young elnök az egyház nőtagjait is ellátta tanácsokkal. Az ő intései, valamint Snow nőtestvér tanításai együttesen segítettek a nőtestvéreknek kiszélesíteni a családjukban, az egyházban és a világban végezhető jóra való hatalmukról kialakított látószögüket. Snow nőtestvér ezt mondta:
„Ha Izráelben bármely leány vagy édesanya a legkisebb mértékben is [korlátozva] érzi magát jelen környezetében, most bőségesen lehetősége lesz jó cselekedetekre fordítani minden erejét és képességét, melyekkel oly nagy mértékben megáldattak. […] Young elnök elfordította a kulcsot egy szélesebb és kiterjedtebb hatáskör és hasznavehetőség felé.”9
Az 1800-as évek végén működő Segítőegyletet jellemző tanítások és erőfeszítések áttanulmányozása jól mutatja, hogy az újjászervezett Segítőegylet miként szélesítette ki az utolsó napi szent nők látószögét és igazlelkű hatáskörét.
Jószívűség
A Joseph és Emma Smith által Nauvooban megalapozott mintához hűen a jószívűség maradt minden fizikai és lelki dolog alapja, melynek megtételére a segítőegyleti nőtestvérek megszervezték. Young elnök ezt tanította:
„Mindezt felöleli vallásunk. Minden jó szó és tett, minden fizikai dolog és minden lelki dolog, minden dolog, ami a mennyben van, minden dolog, ami a földön van, és azok a dolgok, melyek a föld alatt vannak, a vallásunk által körülhatároltak. […] Ha megtesszük ezeket a dolgokat, és örömünket leljük a jó cselekedetekben, lábaink [erősek] és rendíthetetlenek lesznek, mint eme örökkévaló hegyek alapjai. Nem vágyhatunk semmire, [csakis] igazlelkű tantételeken alapuló dolgokra, és ha a helyesre vágyunk, nyújtsuk azt másoknak azáltal, hogy kedvesek, szeretettel teliek és jószívűek vagyunk mindenkivel.”10
Elfordulni a világi hatásoktól
Az otthonában Brigham Young elnök azt tanította a lányainak, hogy „hagyjanak el mindent, ami rossz és értéktelen, és fejlődjenek minden olyan dologban, ami jó és szép”11. Elhagyni valamit azt jelenti, hogy kitöröljük az életünkből. Amikor Young elnök azt tanácsolta a leányainak, hogy hagyjanak el dolgokat, azt értette ez alatt, hogy forduljanak el a világi, léha és erkölcstelen viselkedéstől és öltözködéstől. Az elhagyást és az átalakulást az egész egyháznak tanította.
A szenteknek adott azon tanácsaiban, hogy hagyják el a világ dolgait, Young elnök általában a hétköznapi életükre vonatkozó, gyakorlati tanácsokat adott. Takarékosságra és kemény munkára buzdított. Például azt tanácsolta a nőtestvéreknek a Segítőegyletben, hogy alakítsák át az étkezési és háztartási szokásaikat. Az elhagyás azonban többet jelentett egy egyszerűbb életstílus bevezetésénél – szívbéli változást jelentett. A nőtestvéreknek el kellett különülniük a világtól – valóban szentté, az Úr népévé kellett válniuk. Eliza R. Snow nőtestvér ezt mondta: „Hogy én mit szeretnék elhagyni? A tudatlanságomat, és mindent, ami nem Istentől való.”12
Személyes kinyilatkoztatás
Snow nőtestvér követte a papsági vezetők tanácsát, és megígérte nőtestvéreinek a Segítőegyletben, hogy áldottak lesznek, ha ők is ezt teszik. Azt is tanította, hogy az egyes nőtestvérek sugalmazásban részesülhetnek, amely majd irányítja őket a személyes életükben, a családjukban, valamint az egyházi feladataikban. Ezt mondta: „Mondd meg a nőtestvéreknek, hogy menjenek, és alázattal és hithűen teljesítsék feladataikat, akkor Isten Lelke fog nyugodni rajtuk, és áldottak lesznek a munkájukban. Hatalom helyett bölcsességre törekedjenek, és akkor megadatik nekik mindaz a hatalom, amelynek gyakorlásához elegendő bölcsességgel rendelkeznek.”13
Sugalmazott tanításai segítettek a segítőegyleti nőtestvéreknek szembenézni koruk kihívásaival. Azt tanította nekik, hogy ha folyamatosan törekednek a Szentlélektől jövő irányításra és vigaszra, akkor még a csapások között is békére lelhetnek. Azt mondta, hogy a Szentlélek „kielégíti az emberi szív minden vágyódását, és betölt minden űrt. Amikor engem eltölt ez a Lélek – folytatta –, lelkem megnyugszik, és őszintén állíthatom, hogy a nap jelentéktelen dolgai már egyáltalán nem is állják utamat. Ám amint lazul szorításom az evangélium ama lelkén és erején, és a legkisebb mértékben is a világ dolgai felé fordulok, azonnal bajt hoz; valami nincs rendben. Próbára vagyok téve. Mi fog hát vigaszt nyújtani? Ti nem tudtok olyan vigaszt nyújtani nekem, amely megnyugtatja a halandó elmét; ez csakis a fenti Forrásból fakadhat. És nem áll-e kiváltságunkban az, hogy olyan életet élhessünk, hogy ez folyamatosan a lelkünkbe áradjon?”14
A többnejűség gyakorlatának megvédése
Az egyház korai időszakában kinyilatkoztatták Joseph Smithnek a többnejűség gyakorlatát.15 Bár e gyakorlatot kezdetben sokaknak nehéz volt elfogadniuk, a hithű szentek tudták, hogy Joseph Smith Isten prófétája volt. Követték az Úr akaratát, ahogyan az prófétájuknak kinyilatkoztatásra került. Szövetségeket kötöttek Istennel, majd pedig szilárdak és állhatatosak voltak e szövetségek betartásában.
Amikor az 1860-as évek végén újjászervezték a Segítőegyletet, a többnejűség még mindig része volt az egyháztagok életének. Az Egyesült Államokban azonban sokan úgy hitték, hogy a többnejűség törvényében élő nők megalázottság és bántalmazás közepette tengetik napjaikat. Az utolsó napi szentekről és hitelveikről alkotott általános téveszme következtében a nemzeti egység kormánya új törvényt hozott, melyben megtiltotta a poligám házasságokat.
E törvényre reagálva 1870 januárjában egy csoport utolsó napi szent nő összegyűlt Salt Lake Cityben. Az Egyesült Államok minden tájáról érkező újságírók jelenlétében e nők kifejezték támogatásukat az élő próféták, valamint az egyház gyakorlatai iránt. Megvédték magukat és férjeiket, és tanúságot tettek hitükről és szövetségeikről. Eliza R. Snow nőtestvér ezt mondta: „Legfőbb ideje volt, [hogy] elhívásunk méltóságával felemelkedjünk, és kiálljunk önmagunkért. […] A világ nem ismer minket, és a fivéreinket, valamint minket megillető igazság és méltányosság megköveteli, hogy felszólaljunk. […] Nem vagyunk alacsonyabb rangúak a világ többi asszonyánál, és nem is kívánunk annak tűnni.”16
Az egyik utolsó napi szent nő sokak érzéseit öntötte szavakba, mikor ezt mondta: „Nincs még egy olyan pont széles e földön, ahol a nők oly sok kedvességet és gyengédséget kapnának, és jogaikat oly szentül oltalmaznák, mint Utahban. Azért vagyunk itt, hogy kifejezzük az egymás iránti szeretetünket, és bizonyságot tegyünk a világnak Isten, a mi Mennyei Atyánk iránti odaadásunkról; valamint megmutassuk azon hajlandóságunkat, hogy az evangélium követelményei szerint éljünk; a celesztiális házasság törvénye pedig azon követelmények egyike, amelyek mellett elköteleztük magunkat, hogy tisztelni, tanítani és gyakorolni fogjuk azokat, amihez kérjük, hogy Isten adjon erőt nekünk.”17
Az újságírók azt mondták, ez egy „rendkívüli gyűlés volt”18. Az egyik riporter ezt írta: „Logikában és szónoklatban az úgynevezett lealacsonyított mormon hölgyek teljesen egyenrangúak… a keleten élő nőkkel.”19 A következő néhány hónapban még több nő vett részt ilyen jellegű gyűléseken a vidék számos területén.
1890-ben Wilford Woodruff elnök, az egyház negyedik elnöke, kinyilatkoztatást kapott, amely ahhoz vezetett, hogy az egyház felhagyott a többnejűség gyakorlásával. E kinyilatkoztatást egy, a Nyilatkozatként ismert dokumentumban írta le. A Nyilatkozat megírásáról ezt mondta: „A mennybéli Isten parancsolta, hogy megtegyem, amit tettem; és amikor eljött az óra, és megparancsolták, hogy megtegyem, minden nagyon világos volt a számomra. Az Úr elé járultam, és leírtam, amit az Úr mondott, hogy írjam le.”20
Mivel az emberek elfogadták a prófétai tanácsot, hogy lépjenek be a többnejű házasságba, és szövetségeket kötöttek és betartották azokat, ezt az új kinyilatkoztatást szintén nehéz volt sokaknak elfogadni, ám a hithű utolsó napi szentek ismét elkötelezték magukat a próféta követése mellett. Aznap, amikor az egyház általános tagsága hallotta és jóváhagyta a Nyilatkozatot, Zina D. H. Young nőtestvér, aki akkor a Segítőegylet harmadik általános elnökeként szolgált, ezt mondta: „Ma mindannyiunk szíve próbára lett téve, ám Istenre tekintettünk és alávetettük magunkat akaratának.”21
Az egyház azon nő tagjai, akik kinyilatkoztatás útján elfogadták a többnejűséget, majd pedig kinyilatkoztatás útján később elfogadták a Nyilatkozatot, kiérdemlik csodálatunkat és elismerésünket. Szigorú engedelmességet tanúsítottak szövetségeik és az élő próféta tanácsa iránt. Ma hithű leszármazottaik tisztelegnek e nők előtt.
Helen Mar Whitney, aki szintén a többnejűség törvénye szerint élt, ezt írta: „Olvashatunk a mártírok és a dicső hódítók történeteiről, valamint számos nagyszerű és jólelkű férfiról és nőről, ám azon nemes nők és Sion azon szép leányainak történetében, kiket Izráel Istenének ígéreteibe vetett hite képessé tett arra, hogy legyőzzék önmagukat, és engedelmeskedjenek az Ő magasabb törvényének, továbbá segítsenek az Ő szolgáinak megalapítani mindezt a földön…, biztosan érzem, hogy angyalok jegyezték fel a cselekedeteiket, és aranybetűkkel lesznek megírva az örökkévalóság könyvében.”22
A hitelvek szavakba öntése
Eliza R. Snow nőtetvér tehetséges író és szónok volt. Sokan „Sion költőnőjeként” ismerték, mivel nagyon járatos volt az angol nyelvben.23 Intelligens, rendszerezett, hithű, fáradhatatlan, megingathatatlan és bölcs volt, tisztán tudott beszélni, és a Lélek sugalmazásait követte, miközben segített az Úr királyságának felépítésében. Gyakran osztotta meg tudását és bizonyságát, és arra buzdította az utolsó napi szent nőket, hogy ők is tegyenek így a segítőegyleti gyűléseken – ne várjanak mindig arra, hogy mások tanítsák őket.
Néhányan vonakodtak és felkészületlennek érezték magukat arra, hogy nyilvánosság előtt beszéljenek. Snow nőtestvér a következő tanácsot adta ezeknek a nőtestvéreknek: „Ne hagyjátok, hogy mindent az elnökötöknek kelljen elmondania. […] Hát nem ruházott fel benneteket Isten a beszéd képességével? […] Amennyiben Isten Lelke veletek van, nem számít, milyen egyszerű gondolataitok vannak, azok építőleg hatnak majd azokra, akik hallanak benneteket.”24
Emily S. Richards elmondta, hogy Snow nőtestvér segített neki megtanulni nyilvánosság előtt beszélni: „Amikor első alkalommal felkért, hogy beszéljek egy gyűlésen, nem voltam rá képes, mire ő ezt mondta: »Sebaj! De amikor újra felkérnek, hogy beszélj, próbáld meg, és legyen mit mondanod.« És így is lett.”25 Richards nőtestvér tovább fejlesztette szónoki képességét, és 1889-ben ő is felszólalt a Nemzeti Társaság a Női Választójogért nevű szervezet konferenciáján Washingtonban.
Az egyik újságíró így jellemezte Richards nőtestvért: „Kissé remegett a tömeg tekintetének nyomása alatt, ám visszafogott, összeszedett, méltóságteljes, valamint olyan tiszta és bájos volt, akár egy angyal. […] Nem maguk a szavak, hanem a szavakkal járó szelíd lélek volt [az], ami megnyert minden szívet.”26
A segítőegyleti nőtestvérek ma is követik a Snow nőtestvér, Richards nőtestvér és a Segítőegylet más korai tagjai által felállított sémát. Szorgalmasan törekszenek evangéliumi tudásuk kibővítésére, majd pedig megosztják ezt a tudást másokkal. Ezáltal az utolsó napi próféták tanácsát követik. Spencer W. Kimball elnök, az egyház tizenkettedik elnöke, ezt mondta:
„…hangsúlyoz[om] a mély szükségességét annak, hogy minden egyes nő tanulmányozza a szentírásokat. Azt szeretnénk, hogy otthonaink szentírásszakértő nőtestvérekkel legyenek megáldva – legyenek akár egyedülállók vagy házasok, fiatalok vagy idősek, özvegyek vagy családosok.
Spencer W. Kimball
Az adott körülményeitektől függetlenül, miközben egyre inkább megismeritek a szentírások igazságait, egyre hatékonyabbak lesztek a második nagy parancsolat betartásában is, miszerint úgy szeressétek felebarátaitokat, mint saját magatokat. Váljatok szentírásszakértőkké – nem azért, hogy elnyomjatok másokat, hanem hogy felemeljétek őket! Végül is kinek lehet nagyobb szüksége arra, hogy »felhalmozza« az evangélium igazságait (amelyet segítségül hívhatnak a szükség pillanataiban), mint a nőknek és az anyáknak, akik oly sok nevelést és tanítást végeznek?”
Kimball elnök bizonyságát tette, hogy a segítőegyleti nőtestvérek nagyon jó hatással lesznek „a világon élő… jóságos nő[kre]” azáltal, hogy „igazlelkűséget és tisztaságot [tanúsítanak az] életükben”27.
Snow nőtestvér, Kimball elnök és sok más egyházi vezető osztozott a látomásban a Segítőegylet jóravaló hatásáról. Amikor a nőtestvérek szavakkal és tettekkel is kifejezik a hitelveiket, megerősíthetik egymásnak a Mennyei Atyába és Jézus Krisztusba vetett hitét. Segíthetnek egymásnak felkészülni arra, hogy elnyerjék a Mennyei Atyánk boldogságtervében elérhető összes áldást.
Fizikai önellátás
Miután többszöri alkalommal elüldözték és rákényszerítették őket, hogy elhagyják az otthonukat és a közösségüket, az utolsó napi szentek a Nagy-sóstó völgyében telepedtek le. Most, hogy kiköltöztek egy messzi, elszigetelt sivatagba, Brigham Young elnök azt akarta, hogy gyarapodjanak, és egy végleges otthont teremtsenek meg maguknak. Azt akarta, hogy biztonságban legyenek fizikailag, valamint megóvják magukat azoktól a világi hatásoktól is, amelyek árthatnak a hitüknek és a bizonyságuknak. Azt akarta, hogy függetlenítsék magukat a világi befolyásoktól, mind fizikailag, mind pedig lelkileg.
Ez azt jelentette, hogy a szenteknek olyan képességeket kellett elsajátítaniuk, amelyek segítségével gondoskodni tudnak az összes szükségletükről. Ebben az erőfeszítésben Young elnök erősen bízott a nők képességeiben, tehetségeiben, hithűségében és hajlandóságában. Emlékeztette a segítőegyleti nőtestvéreket, hogy lássák el otthoni feladataikat a férjük és a gyermekeik irányában.28 A fizikai önellátással kapcsolatos további feladatokról is tanított, melyek közül néhányat az alábbiakban megemlítünk. Bár a konkrét fizikai teendők ma már mások lehetnek, az e feladatok mögött rejlő tantételek állandóak: az utolsó napi szenteknek azt tanácsolják, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy biztosítani tudják az élet fizikai szükségleteit önmaguk és a családjuk számára.
Varrás. Young elnök azt tanácsolta a nőtestvéreknek, hogy ők varrják meg a ruhákat saját maguk és a családjuk számára. Azt mondta: „Felszólítom a nőtestvéreimet, hogy… teremtsétek meg a saját divatotokat, készítsétek el a saját ruhátokat, ahogy nektek tetszik, a külvilág hatásaitól függetlenül.”29 Eliza R. Snow nőtestvér beszámolt róla, hogy arra buzdította a nőtestvéreket, hogy teremtsenek „olyan divatot, amely illendő és előnyös – amely méltó lehet azon értelmes, kifinomult és intelligens nőkre, akik a világ élén állnak, ami az esetünkben valóban így is van.”30
Selyem. Young elnök Zina D. H. Young elnöklésével megalapította a Deseret Selyemkészítő Szövetkezetet. Ez a csoport selyemhernyókat tenyésztett, melyeket eperlevéllel tápláltak. Young nőtestvér irtózott a hernyóktól, sőt rémálmai voltak tőlük, ám engedelmesen keltette és nevelgette őket saját selyemhernyó-tenyésztő helyiségében, és másokat is megtanított erre. Irányítása alatt a Deseret Selyemkészítő Szövetkezet több mint 20 évig nevelt selyemhernyókat. Habár munkájukból soha sem származott jövedelem, csodás selymet tudtak szőni maguknak.
Búza. Young elnök a következőt tanácsolta a nőtestvéreknek: „Tanuljátok meg fenntartani magatokat; tegyétek félre a gabonát és a lisztet, és őrizzétek meg azt a szűkös napokra!”31 Emmeline B. Wells, később a Segítőegylet ötödik általános elnöke, lett kijelölve arra, hogy felügyelje a központi búza-bizottságot.
E vállalkozásukban a nőket arra irányuló anyai ösztöneik motiválták, hogy megóvják családjukat az éhezéstől. Wells nőtestvér ezt mondta: „Ki képes még olyan mélyen átérezni ezeket a dolgokat, mint egy édesanya? Gondoljatok csak bele, milyen érzés lenne kicsinyeiteket hallani kenyérért könyörögni!”32
Az egyházközségi segítőegyleti elnökök rendszeresen találkoztak, hogy megbeszéljék, miként szerezzék be és tárolják a gabonát. Sarah Howard, Salt Lake City egyik egyházközségének segítőegyleti elnöke, a kor számos nőtestvérének érzését tolmácsolta készséges szavaival, amikor ezt mondta: „Úgy érzem, ez egy kiváltság az Úrtól, és meg fogunk próbálni egységesek lenni benne. Részemről minden tőlem telhetőt megteszek, és érzem, hogy az Úr meg fogja nyitni előttünk az utat ahhoz, hogy gabonához jussunk, habár már az idény végén járunk.”33 Sarah M. Kimball, aki szintén egyházközségi segítőegyleti elnökként szolgált, már kész raktározási tervvel érkezett az egyik gyűlésre. A projekt első évében az egyházközsége Segítőegylete tűzálló magtárat épített, melyben 1000 véka búzát tudtak tárolni.
John Taylor elnök a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként arra buzdította a fivéreket a Utah állambeli Kaysville-ben, hogy segítsenek a nőtestvéreknek a munkálatokban. Elmesélt egy történetet egy asszonyról, aki úgy érezte, hogy a férje „kissé túlságosan nagyvonalúan és meggondolatlanul” bánik a család anyagi javaival. Az asszony emiatt háztartási költségeinek egy részét minden héten a családi Bibliába rejtette. „Néhány évvel később pénzügyi válságba kerültek, és [a] férj nagyon nyugtalan lett. Felesége azonnal észrevette a változást a viselkedésében, és megkérdezte tőle, mi aggasztja. A férj elmondta neki, hogy közeleg egy [számla] kifizetésének a határideje, és attól tart, nem fogja tudni teljesíteni. Az asszony megpróbált lelket önteni belé, és arra buzdította, higgyen Istenben, és lapozza fel a jó öreg Könyvet, olvasson belőle, hátha vigaszra lel benne. Kezébe adta a Bibliát, és amikor a férj kinyitotta, és elkezdte lapozgatni, elkezdett kipotyogni belőle a [pénz].” Taylor elnök így fejezte be: „Eljöhet az idő, amikor szükségünk lehet arra a búzára, melyet nőtestvéreink elraktároznak; ne legyünk túlságosan magabiztosak az ügyeinkben, és tegyünk meg mindent azért, hogy segítségükre legyünk.”34
Emmeline B. Wells nőtestvér azt mondta a nőtestvéreknek, hogy az ebbe a munkába fektetett szorgalmuknak lesz köszönhető majd „e nép fizikai szabadulása vészhelyzet esetén”35. Ez 1898-ban és 1899-ben be is teljesedett, amikor a Segítőegylet által felhalmozott búza nyújtott táplálékot a súlyos szárazság idején Dél-Utahban.
A nőtestvérek szorgalmas munkával begyűjtött búzatartaléka lehetővé tette az utolsó napi szent nők számára, hogy a családjukon és a többi szenten kívül is szolgálni tudjanak embereket. A segítőegyleti búzából az egyház küldött a utahi amerikai indiánoknak; az 1906-os San Franciscó-i szörnyű földrengés és tűzvész túlélőinek; valamint az 1907-es éhínség sújtotta kínai embereknek is.36 A búza az első világháború alatt is ezreknek nyújtott élelmet, amikor a Segítőegylet 200 000 vékával adott el belőle az Egyesült Államok kormányának.37 A tartalékolás és szolgálat eme öröksége segített kialakítani az egyház jelenlegi emberbaráti segítségnyújtásra tett erőfeszítéseinek mintáját, mellyel a szükséget szenvedőkön segítenek, bárhol is legyenek a világon.
Egészségügy és orvosképzés. 1873 szeptemberében Eliza R. Snow nőtestvér bejelentette, hogy Brigham Young elnök azt akarja, hogy „jó néhány [nőtestvér] részesüljön általános oktatásban, majd pedig szerezze meg az orvosi diplomát”38.
Zina D. H. Young nőtestvér jól példázza azokat a segítőegyleti nőtestvéreket, akik nagy szolgálatot nyújtottak az egészségügy területén. A pátriárkai áldása azt mondta, hogy megadatott neki a gyógyítás ajándéka, ő pedig azáltal készült eme ajándék használatára, hogy szülészetet tanult. Számos gyermeket segített világra hozni a Sóstó-völgyben. Szolgálata során gyakorlati tudása kiegészítette azon veleszületett ajándékait, hogy gondoskodni tudott másokról fizikailag, meg tudta gyógyítani őket lelkileg, és vigaszt tudott nyújtani érzelmileg. Emmeline B. Wells nőtestvér ezt mondta róla: „Számtalan olyan esetet mesélhetnénk a betegeknek nyújtott szolgálatáról, amikor úgy tűnt, valami nála sokkal hatalmasabb erő irányítja őt…, amikor a bátorság és a hit már cserbenhagyta a beteg ágya körül lévőket. Ezen alkalmakkor olyan volt ő, mint egy valóságos könyörületes angyal.”39
Young nőtestvér minden szolgálata ellenére, melyet lelki ajándékaira és korlátozott iskolázottságára támaszkodva végzett, fájón tudatában volt annak, hogy nem tudja kielégíteni Utah egyre növekvő népességének minden egészségügyi szükségletét. Arra buzdított hát más utolsó napi szent nőket is, hogy kövessék Young elnök tanácsát, és szerezzenek egészségügyi képesítést.
Snow nőtestvér ezt mondta: „Van közöttünk olyan nőtestvér, akiben elég ambíció lakozik ahhoz, hogy felismerje ennek szükségességét, Sion érdekében, és belevágjon e tanulmányokba? Vannak néhányan, akikben ösztönösen megvan az ápolónői hajlam; ők jól tennék, ha orvoslást tanulnának. […] Amennyiben nem tudják saját maguk fedezni a költségeket, nekünk van rá anyagi keretünk.”40
Ezen ösztönzések hatására néhány segítőegyleti nőtestvér orvostudományt hallgatott az Egyesült Államok keleti részén. Orvosokként jöttek vissza Utahba, ahol szülészetet és házigondozást tanítottak. Emma Andersen Liljenquist, aki részt vett ezeken az órákon Utahban, lejegyezte néhány élményét:
„Nagyon tetszett [a tanfolyam], és miután John Henry Smith és számos más apostol elválasztottak, azzal az apostoli ígérettel tértem vissza otthonomba munkám folytatására, hogy ha helyesen élek, mindig tudni fogom, mit tegyek a nehézségek idején. […]
Ez az ígéret az utolsó betűig beteljesedett. Számos alkalommal, amikor az egyik ápoltam súlyosan lebetegedett, Mennyei Atyám segítségét kértem, és Ő minden alkalommal meg is adta azt nekem. Az egyik alkalommal egy hölgynél, aki éppen akkor adott életet a gyermekének, belső vérzés lépett fel. A férje kihívta az orvost, ám nem vette észre, mennyire súlyos a helyzet. Arra kértem az Urat, hogy segítsen nekünk. A vérzés megszűnt, én pedig elvégeztem a szükséges teendőket. Amikor az orvos megérkezett, alig hitte el, mi történt, és hozzátette, hogy pontosan azt tettem, amit ő is tett volna. […]
Több mint ezer gyermeket segítettem [a világra]. Ismét hálát adok Mennyei Atyámnak a segítségéért, valamint azért az erőért, melyet az Úrtól kaptam, mert nélküle nem tudtam volna elvégezni ezt a szolgálatot a nőtestvéreimért és a közösségünkért. A szülés egyik legmegindítóbb mozzanata az, hogy az édesanya jobban aggódik a gyermekéért, mint saját magáért.”41
1882-ben a Segítőegylet megalapította a Deseret Kórházat, „ahol az Úr népének betegeit elláthatták, és a képzett orvosi ellátás mellett lehetőségük volt az egyház szertartásaiban [papsági áldásaiban] is részesülni”42. A kórház kicsivel több mint egy évtizedig működött, míg fenntartási költsége meg nem haladta az adományok összegét, és más intézmények is elérhetővé nem váltak.
A nők választójoga
1870 februárjában Utah állam közigazgatása megadta a nőknek a jogot, hogy szavazzanak a kormányzati választásokon. Abban az időben az Egyesült Államokban egyedül Wyoming területén rendelkeztek a nők szavazati joggal. Később a nemzeti kormány érvénytelenítette ezt a kiváltságot az utolsó napi szentekre kirótt büntetésként, amiért a többnejűség törvénye szerint éltek. Az utolsó napi szent nők azonban továbbra is felszólaltak a jogaik mellett. Számos nőtestvér tett lépéseket a nők szavazati jogának kiharcolása érdekében. A nyilvánosság előtti beszédben szerzett egyre nagyobb jártasságuk hatalmas áldásnak bizonyult, amikor erős, méltóságteljes és nemes nőkként kellett képviselniük magukat. Erőfeszítéseiknek köszönhetően visszaszerezték szavazati jogukat, amikor Utaht is elismerték az Egyesült Államok tagállamaként. Továbbá más női mozgalmak tiszteletét is kivívták az Egyesült Államokban és világszerte egyaránt.
Kiadványok
Eliza R. Snow nőtestvér irányítása alatt a Segítőegylet elindított egy hírlapot Woman’s Exponent címmel. Az újságot utolsó napi szent nőknek írták, hogy segítsenek nekik megismerni az egylet munkásságát, életét és történetét. Emmeline B. Wells nőtestvér szolgált szerkesztőként az újság legtöbb kiadványánál. Naplójában így írt erről: „Arra vágyom, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy javítsak népem, különösen a nők helyzetén.”43 Később ezt írta: „Teljes szívemből arra vágytam, hogy megtegyek mindent, ami segíti a nőket mind erkölcsileg, mind lelkileg, mind pedig a tanulmányi munkájukban, valamint segítsem Isten munkájának előre haladtát a földön.”44
42 év után, 1914-ben leállították a Woman’s Exponent kiadását. A következő évben a Segítőegylet elindította a Relief Society Magazine nyomtatását, amely többek között a heti segítőegyleti gyűlésekhez tartalmazott leckéket. Ez a folyóirat nagyszerű forrásnak bizonyult a nőtestvérek számára. A nők nagy becsben tartották példányaikat, tanultak és tanítottak belőlük. 1971-ben a Relief Society Magazine folyóiratot, valamint az angolul beszélő felnőtt egyháztagoknak írt többi magazint egyetlen folyóiratba tömörítették, Ensign címmel. Azóta az Ensign számos cikkel tanította és sugalmazta a segítőegyleti nőtestvéreket.
Az egyház az 1800-as évek közepén kezdte el a folyóiratok más nyelven történő kiadását. E folyóiratok többségét a misszióelnökök irányítása alatt adták ki. 1967-ben egyetlen folyóiratban egyesítették őket, ugyanazzal a formátummal és tartalommal, és az újságot számos különböző nyelvre lefordították. Ez a nemzetközi folyóirat – melyet ma Liahóna címen ismerünk – mindig is tartalmazott olyan cikkeket, melyek segítenek a nőtestvéreknek az evangélium szerint élni.
1987 óta a látogatótanítói üzeneteket a Liahóna és az Ensign tartalmazza. A látogatótanítói üzeneteket külön kiadványokként is terjesztik azokon a területeken, ahol új még az egyház, tagsága pedig kevés.
A gyermekek és a fiatal nők felkészítése az Isten királyságában végzendő szolgálatra
Az 1800-as évek végén a papsági és a segítőegyleti vezetők lépéseket tettek annak érdekében, hogy javítsanak a gyermekek és a fiatal nők életén. Brigham Young elnök azon felszólítására alapozva, hogy hagyjunk el dolgokat és alakuljunk át (lásd 49. oldal), a segítőegyleti vezetők 1870-ben létrehozták az Együttműködő Ifjak és Idősek Átalakulási Egyesületének Fiatal Hölgyek Részlegét. Ez vezetett el a mai Fiatal Nők szervezethez. Az Elemit 1878-ban szervezték meg a gyermekek számára. E szervezetek munkáját eleinte a segítőegyleti vezetők felügyelték a papsági vezetők irányítása alatt. 1880-ban John Taylor, az egyház harmadik elnöke, elhívásokat adott ki a Segítőegylet általános elnökségének, a Fiatal Nők általános elnökségének, valamint az Elemi általános elnökségének pozícióiba, elkülönítve ezzel e három szervezet munkáját.
A segítőegyleti nőtestvérek azóta is vezetik és szolgálják a Fiatal Nők és az Elemi szervezeteit. Megerősítik továbbá a felnövekvő nemzedéket olyan más szervezeteken belüli szolgálatukkal is, mint a Vasárnapi Iskola, valamint az ifjúsági és felsőfokú hitoktatás.
Haladjunk előre!
A Segítőegylet újbóli megszervezése még több felelősséghez és még nagyszerűbb lehetőségekhez vezetett az utolsó napi szent nők számára. Eliza R. Snow kijelentette:
„Tán nem látjátok, hogyan növekedünk? Hatáskörünk folyamatosan bővül, és egyetlen nő sem búslakodhat Sionban azért, mert túlságosan szűkek a lehetőségei.
Isten áldjon meg és bátorítson titeket, nőtestvéreim, hogy világosság töltsön el benneteket, és felismerjétek, hogy semmi máshoz nem fűződik érdeketek, kizárólag Sion jólétéhez. Elsődleges teendőtök legyen otthoni feladataitok ellátása. Ám amennyiben bölcs sáfárok vagytok, időt tudtok majd szakítani társadalmi kötelezettségeitekre is, hiszen ez is munkánk része leányokként és édesanyákként Sionban. Miközben arra törekedtek, hogy minden feladatotokat ellássátok, látni fogjátok, hogy teljesítőképességetek növekszik, és elámultok majd azon, hogy mi mindenre vagytok képesek.”45
Snow nőtestvér hitről és optimizmusról tett kijelentése útmutatóul szolgálhat minden utolsó napi szent számára. „Előre fogok haladni – mondta. – Mosolyogni fogok a tomboló viharon, és félelmet nem ismerve, győzedelmesen kelek át a körülmények háborgó óceánján…, és a »Jézusról való bizonyságom« fog lámpást tartani nekem, hogy megvilágítsa előttem az utat, és átvezessen a halhatatlanság kapuján.”46
A Salt Lake templom építése, 1877
Balról jobbra: Elizabeth Ann Whitney, Emmeline B. Wells és Eliza R. Snow
Eliza R. Snow nőtestvér a segítőegyleti nőtestvéreket tanította
Amikor a segítőegyleti nőtestvérek egyénileg és a családjukkal is imádkoznak, útmutató sugalmazásban részesülhetnek
Utolsó napi szent édesanyák és leányaik egy csoportja, 1893
„Lakmározzatok Krisztus szavain” ( 2 Nefi 32:3)
Korai segítőegyleti nőtestvérek selyem begyűjtése közben, 1890 körül
Segítőegyleti gyűlésterem, egy élelmiszerbolt feletti emeleten a Utah állambeli Salt Lake Cityben, 1892
Végzős UNSZ kórházi ápolók, 1911-es évfolyam
A segítőegyleti nőtestvéreknek szóló Woman’s Exponent című folyóirat 1872 és 1914 között jelent meg rendszeresen
„Előre fogok haladni. […] A »Jézusról való bizonyságom« fog[ja]… megvilágít[ani] előttem az utat” (Eliza R. Snow)