6. fejezet

Világméretű nőtestvériség

Amikor Joseph Smith próféta összegyűlt a segítőegyleti nőtestvérekkel Nauvooban, megtanította nekik, hogy a fizikai szolgálat mellett lelkileg is erősíteniük kell az embereket (lásd a 2. fejezetet). E tanácsot alapul véve a segítőegyleti nőtestvérek szeretetre és biztonságra leltek az élet viharai közepette, miközben együtt szolgáltak. Megosztották Jézus Krisztus evangéliumát egymással és a körülöttük lévőkkel. A Segítőegylet az oltalom helyévé vált a világ elől – a menedék helyévé – és a világosság központjává a világ számára – a jóravaló hatás helyévé.

A Utah állambeli Ogdenben tartott egyik segítőegyleti gyűlésen Eliza R. Snow nőtestvér, a Segítőegylet második általános elnöke, hálásan ismerte el a nőtestvérek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy fizikailag és lelkileg is megerősítsék egymást. Elmondta nekik, hogy bár az egyház nem jegyezte fel minden egyes adományukat, melyet a szükséget látók megsegítésére tettek, az Úr pontos feljegyzést készített szabadító munkájukról:

„Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy rengeteg felajánlás soha nem kerül majd bele a [feljegyzések] könyvébe. Joseph Smith próféta azt mondta, hogy ezt az egyletet azért hozták létre, hogy lelkeket mentsen meg. Mit tettek a nőtestvérek azért, hogy visszanyerjék azok szívét, akik eltávolodtak? – Hogy meglágyítsák azok szívét, akik elhidegültek az evangéliumtól? – Egy másik könyv is íródott a hitetekről, a kedvességetekről, a jó cselekedeteitekről és szavaitokról. Létezik egy másik feljegyzés is. Semmi sem merül feledésbe.”¹

Egy mennyei feljegyzés készül a segítőegyleti nőtestvérek munkásságáról, miközben felkarolják azokat, akik szívében kihunyt a láng, és akiknek hitre, jóságra, jó cselekedetekre és kedves szavakra van szükségük.

Világméretű nőtestvériség

Az 1900-as évek közepén, amikor a világ a háborúk és természeti katasztrófák okozta pusztításoktól szenvedett, a Segítőegylet munkája tovább bővült. Hűen a szervezet céljaihoz – melyek a hit és a személyes igazlelkűség gyarapítása, a családok és az otthonok megerősítése, valamint a szükséget szenvedők felkutatása és megsegítése – a Segítőegylet menedéket nyújtott az utolsó napi szent nőtestvéreknek, és továbbra is jó hatást gyakorolt másokra. 1947-ben a Segítőegylet általános elnöksége (Belle S. Spafford, Marianne Sharp és Gertrude Garff nőtestvérek) a következőket tanította: „Gyógyító küldetés a miénk, amely nagyobb szívet, gyengédebb érintést és szilárdabb akaraterőt követel.”²

Akkoriban néhány kormány politikai korlátozásokat eszközölt, sőt még fizikai korlátokat is emelt. E korlátozásokat és korlátokat – mint például a vasfüggöny és a berlini fal – azért hozták létre, hogy bizonyos embereket korlátozzanak, másokat pedig kizárjanak. Ezzel ellentétben a segítőegyleti nőtestvérek egy olyan menedék lelki falait építették fel, melynek célja a védelem és a befogadás volt. Világméretű nőtestvériséggé alakultak, és meghívtak másokat is, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Még az olyan országokban is, ahol politikai határok és törvények gátolták a nyílt vallásosságot, a Segítőegylet tagjai szoros köteléket éreztek maguk és a világszerte élő nőtestvéreik között. Titkon hűek maradtak a visszaállított evangéliumról való bizonyságukhoz, valamint a Segítőegylet céljaihoz.

1980-ban Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumából, valamint felesége, Donna, meglátogattak egy Segítőegyletet Csehszlovákiában (ma Cseh Köztársaság és Szlovákia). Packer elnök később így emlékezett vissza:

„Nem volt könnyű vízumot kapni, és nagyon óvatosak voltunk, hogy ne veszélyeztessük azon egyháztagjaink biztonságát és helyzetét, akik nemzedékeken át azért küzdöttek, hogy életben tartsák a hitüket a kimondhatatlan elnyomás közepette.

A legemlékezetesebb gyűlést egy emeleti szobában tartottuk. A sötétítőfüggönyök be voltak húzva. Noha este volt, a gyűlésen résztvevők különböző időpontokban és eltérő irányból érkeztek, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet.

12 nőtestvér volt jelen aznap. Sion himnuszait énekeltük olyan énekeskönyvekből, melyekben kotta nélkül volt a szöveg, és melyeket több mint 50 évvel azelőtt nyomtattak. [A leckét] egy kézzel készített könyv oldalairól tanították nagy áhítattal. […]

Elmondtam azoknak a nőtestvéreknek, hogy a világ legnagyobb és minden tekintetben a legnagyszerűbb női szervezetéhez tartoznak. Joseph Smith próféta szavait idéztem, melyeket akkor mondott, amikor ő és a Fivérek megszervezték a Segítőegyletet. […]

Ott volt közöttünk a Lélek. A drága nőtestvérek, kiknek viselkedése előkelőséget és tiszteletet tükrözött, nyíltan könnyeztek.

Elmondtam nekik, hogy hazatértemkor egy segítőegyleti konferencián kell beszédet mondanom; üzennek-e valamit a nőtestvéreknek? Jó néhányan lejegyezték a gondolataikat; minden egyes üzenet, igen, mindegyik, az adakozás lelkiségében íródott – egyik sem tartalmazott kérést. Soha nem felejtem el, amit az egyik nőtestvér írt: »A nőtestvérek egy kis köreként saját szívünket és gondolatainkat küldjük minden nőtestvérnek, és könyörgünk az Úrnak, hogy segítsen tovább haladnunk előre.«

E szavak, a nőtestvérek köre, mély benyomást tettek rám. Láttam magam előtt, ahogy egy körben állnak, amely túlnyúlt azon a szobán, és körbevette az egész világot.”³

E gyűlésre visszaemlékezve Packer elnök ezt mondta: „Egy pillanatra ott álltam abban a körben, és mindkét oldalról éreztem a hit, a bátorság és a szeretet lüktetését.”⁴

Ilyen hit, bátorság és szeretet egyesülése alkotja a segítőegyleti nőtestvérek örökségét mindenhol. Henry B. Eyring elnök az Első Elnökség tanácsosaként arra buzdította a segítőegyleti nőtestvéreket, hogy osszák meg ezt az örökséget. „Azzal adjátok tovább az örökséget, hogy segítetek másoknak is szívükbe fogadni a jószívűség ajándékát – mondta. – Akkor aztán ők is tovább tudják majd adni másoknak. A Segítőegylet történelme szavakban és számokban került feljegyzésre, de öröksége egyik szívtől adatik tovább a másiknak.”⁵ Ez történik a segítőegyleti nőtestvérek körében.

A menedék helye

A Segítőegylet korai napjai óta a nőtestvérek menedékhelyet biztosítottak – a gyógyulás, a szeretet, a kedvesség, a gondoskodás és a hovatartozás helyét. Nauvooban a nőtestvérek menedékre leltek a Segítőegyletben, amikor egymás hitére és képességeire támaszkodtak, illetve megosztották élelmüket és ruháikat egymással. Ez tovább folytatódott, amikor átkeltek a síkságon, és letelepedtek Utah tartományban. És most, ahogy az egyház világszerte növekszik, a nőtestvérek továbbra is menedékre lelnek a Segítőegyletben.

Boyd K. Packer elnök ezt mondta: „E nagyszerű nőtestvériség védelmet jelent majd mindannyiótok számára és a családotok számára is. A Segítőegylet olyan, mint egy menedékhely – a biztonság és oltalom helye –, az ősi idők szentélye. Benne biztonságban lesztek. Védőfalként vesz körül minden egyes nőtestvért.”⁶

1999-ben Bobbie Sandberg, egy fiatal feleség és édesanya, családjával az Egyesült Államokból Tajvanra költözött. Habár mindössze hat hónapot töltött ott, mialatt ő és a férje angolórákat tartott, tajvani nőtestvérei körbevették őt a Segítőegylet oltalmazó lelkületével.

Ez az oltalom különösen akkor nyilvánult meg, amikor szörnyű földrengés sújtotta az országot, melynek epicentruma Sandbergék otthonának közelében volt. A lakhelyükül szolgáló iskola mindkét oldalán összeomlottak az épületek. Az első nagy rázkódást követő néhány órán belül Sandberg nőtestvér segítőegyleti elnöke már meg is jelent a családnál, akár egy könyörületes angyal, hogy megtudja, mire van szükségük, és hogyan segíthet nekik. Mivel az utak és az épületek többsége tönkrement, és minden kommunikációs vonal megszakadt, e gondoskodó elnök egyetlen járművel tudott csak közlekedni: átbiciklizett a romokon, míg számos nőtestvért meg nem látogatott az egyházközségből.

A fizikai felfordulás közepette Sandberg nőtestvér a Segítőegylet biztonságot nyújtó oltalmát élvezte. Segítőegyleti elnöke az egyházközségében lévő minden egyes nőtestvér biztonságával és szükségletével törődött.

Sandberg nőtestvérhez hasonlóan világszerte számos utolsó napi szent tanúsíthatja Packer elnök alábbi kijelentésének igaz voltát: „Milyen vigasztaló tudni, hogy nem számít, merre [megy egy család], egy egyházi család várja őket. Attól a naptól, hogy megérkeznek, a férfi egy papsági kvórumhoz, a nő pedig a Segítőegylethez fog tartozni.”⁷

A jóravaló hatás helye

Belle S. Spafford nőtestvért 1945 áprilisában hívták el a Segítőegylet kilencedik általános elnökének, George Albert Smith elnököt pedig mintegy hat héttel később választották el az egyház nyolcadik elnökének. Smith elnök arra buzdította Spafford nőtestvért és az összes segítőegyleti nőtestvért, hogy nyújtsanak fizikai támogatást azoknak az embereknek, akik továbbra is a második világháború következményeitől szenvednek. Arra kérte továbbá őket, hogy éreztessék befolyásukat a világban élő összes nő között. Ezt mondta: „Amikor Joseph Smith próféta elfordította a kulcsot a női nem egyenjogúságához, akkor azt az egész világ számára tette.”⁸

A Segítőegyleti Épület – a jóravaló hatás középpontja

1945 októberében bejelentették egy segítőegyleti épület megépítésének tervét.⁹ 1947 októberében az Első Elnökség jóváhagyta a Belle S. Spafford nőtestvér által benyújtott javaslatot: megkérték a Segítőegylet minden tagját, kiknek létszáma akkor 100 000 volt, hogy adományozzon öt dollárt a terv megvalósításához. A nőtestvérek a világ minden tájáról küldtek adományokat. Néhányan műtárgyakat is küldtek szülőhazájukból, hogy azzal díszítsék az épület belsejét. A nőtestvérek egy év alatt 554 016 dollárt gyűjtöttek össze.

Spafford nőtestvér kijelentette: „Ez a teljesítmény óriási anyagi értékkel bír, ám nem csupán anyagi értékkel. Számos kézzel nem fogható érték is képviselve van – felbecsülhetetlen értékek –: azon tiszteletbeli pozícióért való hála, melyet a nők az evangélium tervében élveznek; az egylet munkásságának isteni eredetéről való bizonyság; hála azért a szolgálati lehetőségért, mely az egyházban lévő nőtestvéreknek adatott…; a vezetők iránti hűség; és egy nagyszerű ügy iránti önzetlen odaadás. Ez az egyletben rejlő nagyság megnyilvánulása.”¹⁰

A Salt Lake templomtól északkeletre található épületet 1956. október 3-án szentelték fel. A felszentelő imát David O. McKay elnök, az egyház kilencedik elnöke mondta, melyben arról az egész világra kiterjedő hatásról beszélt, mely az épületből áradni fog: „Hogy az egyházon belüli és kívüli szükséget látók és szenvedők iránti szolgálatukat még hatékonyabbá tegyék, a Segítőegylet az egyház tagjainak segítségével felépítette ezt a gyönyörű segítőegyleti otthont.”¹¹

1984 óta az épület helyet adott a Fiatal Nők általános elnöksége, valamint az Elemi általános elnöksége irodáinak is.

Hatás a más hitet valló emberekre

Spafford nőtestvér tanulságos leckét kapott George Albert Smith elnöktől arról, hogy meg kell osztani az egyház értékeit a világban élő nőkkel. Nem sokkal azután, hogy a Segítőegylet általános elnökeként támogatták, „levelet kapott a Nők Országos Tanácsától, melyben tájékoztatták a New York Cityben tartandó éves gyűlésükről.

Spafford nőtestvér korábban már részt vett ezeken a gyűléseken, és a múlt tapasztalatait számba véve ő és tanácsosai hetekig fontolgatták a meghívás elfogadását.

Úgy határoztak, javasolni fogják az egyház elnökének, hogy a Segítőegylet többé ne vegyen részt azokon a tanácsokon. Előterjesztettek hát egy javaslatot, melyben felsorolták a döntésük mellett szóló összes érvet.

Spafford nőtestvér reszketve és bizonytalanul helyezte a papírt George Albert Smith elnök asztalára, mondván: »A Segítőegylet elnöksége javasolni kívánja, hogy az Általános Testület szüntesse meg tagságát a Nők Országos, illetve Nemzetközi Tanácsában, az ezen az iraton felsorolt okok miatt.«

Smith elnök alaposan átolvasta a beadványt. Megkérdezte, igaz-e, hogy több mint ötven éve tagjai a tanácsnak.

Spafford nőtestvér elmagyarázta, milyen költséges New Yorkba utazni, mennyi időt vesz igénybe, és ecsetelte, milyen megaláztatásban volt részük időnként. Azért javasolta, hogy lépjenek ki, mert »nem kapunk semmit ezektől a tanácsoktól«.

Ez a bölcs, öreg próféta hátradőlt a székében, és nyugtalan tekintettel nézett a szemébe. »Azért akarnak kilépni, mert nem kapnak tőle semmit?« – kérdezte.

»Ezt érezzük« – válaszolta Spafford nőtestvér.

»És mondja – kérdezte a próféta –, maguk mit adnak bele?

Spafford nőtestvér – folytatta –, most nagyon meglepett. Ön mindig csak arra gondol, hogy mit kaphat? Nem gondol arra, hogy vajon Ön mit adhat?«

Visszaadta neki az iratot, kezet rázott vele, majd nagyon határozottan ezt mondta: »Továbbra is maradjanak tagjai ezeknek a tanácsoknak, és éreztessék a hatásukat!«”¹²

Spafford nőtestvér így is tett. Részt vett a Nők Országos Tanácsában és a Nők Nemzetközi Tanácsában, és évekig vezetői pozícióban szolgált mindkét szervezetben. Szilárdan kiállt Jézus Krisztus evangéliumának tantételei, valamint a Segítőegylet céljai mellett.

Minden alkalommal, amikor Spafford nőtestvér részt vett a Nők Nemzetközi Tanácsán (NNT), a „társadalmi és erkölcsi jólét” ülésére osztották be. Így számolt be róla:

„Egy alkalommal tiltakoztam az ellen, hogy visszamenjek a társadalmi és erkölcsi jólét [ülésére], és abban az időben nagyon jóban voltam az NNT elnökével. […] Azt mondtam: »Mindig erre az ülésre megyek be, és már annyira visszataszítóvá váltak az ott elhangzó ügyek, hogy nagyon jól esne a változás.« Az elnök így válaszolt: »Nos, természetesen joga van hozzá, elintézem Önnek.«

Nem sokkal később visszajött, és ezt mondta: »Nem tudjuk megadni Önnek, amit kér, mert a tanácsa ragaszkodik hozzá, hogy a társadalmi és erkölcsi jólétnél maradjon.« Majd így folytatta: »Talán érdekli, miért kérik ezt. Az Ön országos elnöke azt mondja, hogy mindig az egyháza álláspontja mellett áll ezekben az ügyekben, és mivel ismerik a mormon egyház álláspontját, úgy érzik, biztonságot nyújt, ha Ön velük van.«”¹³

Az ezekben a szervezetekben lévő nők tudták, hogy barátjuk, Belle Spafford az egyház tantételei mellett foglal majd állást, és szükségük volt az ilyesfajta bölcsességre és erőre. 1954-ben megválasztották az amerikai delegáció élére a Nők Nemzetközi Tanácsának Helsinkiben tartott konferenciájára. Miközben a konferenciát megnyitó felvonuláson a menetet vezette, gondolatai visszakalandoztak a múltba:

„Ahogy ránéztem az oly sok nemzetből álló tündöklő közönségre…, hirtelen eszembe jutottak a pionír [segítőegyleti] vezetők szavai…: »álljunk a világban élő nők élén«…, »a nők jogaiért Sionban, és a nők jogaiért minden nemzetben«. […] Tudtam, hogy pionír vezetőink isteni sugalmazás által ismerték a Segítőegylet rendeltetését. […] Meggyőződésem, hogy eljött az ideje, hogy a Segítőegylet befolyását világszerte érezzék a nők körében.”¹⁴

1987-ben az Első Elnökség azt tanácsolta a Segítőegyletnek, hogy lépjenek ki a Nők Országos Tanácsából, illetve a Nők Nemzetközi Tanácsából. Eljött az ideje, hogy a Segítőegylet általános elnöksége több energiát fordítson a rohamosan növekvő világméretű szervezetére, mint más nemzeti és világméretű ügyekre. Az egyház növekedésével azonban az utolsó napi szent nők továbbra is éreztették hatásukat az egész világon – a közösségeikben, az iskoláikban, valamint kiváló helyi szervezetekben. Követték a Smith elnök és Spafford nőtestvér által felállított mintát: arra gondoltak, mit adhatnak, nem pedig arra, hogy mit kaphatnak.

Az érdeklődők és az új megtértek felkarolása és tanítása

Az egyház világméretű növekedésével a Segítőegylet a jóravaló hatás helye lett az érdeklődők és az új megtértek számára. E befolyás magában foglalja az új egyháztagoknak adott lehetőséget a szolgálatra és a vezetésre. Silvia H. Allred nőtestvér, aki jelenleg tanácsosként szolgál a Segítőegylet általános elnökségében, mesélt az édesanyjáról, Hilda Alvarengáról, aki az El Salvador-i San Salvadorban gyülekezeti segítőegyleti elnökként szolgált:

„Édesanyám új megtért volt az egyházban, amikor San Salvadorban, kis [gyülekezetünkben] elhívták a Segítőegylet elnökének. Megmondta a gyülekezeti elnöknek, hogy tapasztalatlannak, felkészületlennek és alkalmatlannak érzi magát. A harmincas éveiben járt, csekély iskolázottsággal. Egész életét a férjéről és hét gyermekéről való gondoskodásnak szentelte. A gyülekezeti elnök mégis elhívta.

Én pedig láttam, amint édesanyám felnő a feladathoz. A szolgálat során vezetői készségeket tanult, és új ajándékokra tett szert – ide tartozott a tanítás, a nyilvános felszólalás, a gyűlések, tevékenységek és szolgálati projektek tervezése és megszervezése. Hatással volt a nőkre [a gyülekezetben]. Szolgálta és egymás szolgálatára tanította őket. A nőtestvérek szerették és tisztelték. Segített nekik ajándékaik és tehetségeik felfedezésében, használatában és kifejlesztésében; segített nekik abban, hogy a királyság és erős lelki családok építői legyenek. Hű maradt az általa megkötött templomi szövetségekhez. Amikor elhunyt, meg volt békélve Alkotójával.

A Segítőegyletben tanácsosként vele szolgáló egyik nőtestvér évekkel később levelet írt nekem: »Édesanyád olyan valaki volt, aki megtanította nekem, hogyan váljak azzá, aki most vagyok. Jószívűséget, kedvességet, tisztességet és elhívásaink iránti felelősségtudatot tanultam tőle. Ő volt a mentorom és a példaképem. Most 80 éves vagyok, és hű maradtam a Szabadítóhoz és az Ő evangéliumához. Missziót szolgáltam, és az Úr szerfelett megáldott engem.«”¹⁵

Ez az odaadó segítőegyleti elnök segített megerősíteni azon nőtestvérek bizonyságát, akik már tagjai voltak a gyülekezetnek. Ápolta továbbá azon nők hitét is, akik érdeklődtek az egyház iránt, illetve nemrégiben keresztelkedtek és konfirmáltak. Olyan kezdeményezések élén állt, melyek a Segítőegyletet mindenkit szívesen látó, gondoskodó hellyé tették.

Másokra gyakorolt hatás az evangélium megosztása által

Nem sokkal azután, hogy Packer elnök és nőtestvér meglátogatta a nőtestvérek ama kis körét Csehszlovákiában, egy fiatat nő, aki lelki menedék és szeretet után kutatott, és az élet értelmét kereste, szintén bekerült abba a körbe. Olga Kovářovának hívták, és abban az időben orvostanhallgató volt Brno városában. Az egyetem ráerőltette a diákokra az ateizmus tanait. Olga úgy érezte, hogy a diákok és a körülötte lévő emberek mind céltalanok. Mély lelki életre éhezett, és ugyanezt az éhséget fedezte fel a barátai és kollégái körében.

Olga az egyetemi évek alatt találkozott Otakar Vojkůvkával, egy 75 éves utolsó napi szent férfival. Később így emlékezett vissza: „Amikor találkoztunk, az életkora ugyan 75 év volt, ám a szívében inkább tizennyolc felé hajlott, és tele volt életörömmel. Ez nagyon szokatlan volt az akkori cinizmus idején Csehszlovákiában. […] Láttam rajta, hogy nem csupán művelt volt, hanem azt is tudta, hogyan kell jókedvűen élni.” Olga megkérdezte őt és a családját az élet értelméről, és végül bemutatták őt más egyháztagoknak is. Meg akarta tudni, hogyan leltek boldogságra, és hol olvastak Istenről. Kapott egy példányt a Mormon könyvéből, melyet mohón olvasni kezdett.

Olga megtért a visszaállított evangéliumhoz, és elhatározta, hogy megkeresztelkedik. Éjszaka kellett megkeresztelkednie egy erdőben, nehogy felhívják a figyelmet a vallási tevékenységre. Sajnos sok halász volt az erdőben a keresztelője estéjén. Ám miután Olga és a barátai vártak egy ideig és elmondtak egy szívből jövő imát, a halászok elmentek.

Az egyik egyháztag férfi, aki részt vett Olga keresztelőjén, megkérdezte tőle: „Tudod, miért volt ennyi halász a vízparton ma este?” Majd így folytatta: „Emlékezz rá, hogy amikor Jézus a Galileai tengernél járt, azt mondta Simon Péternek és Andrásnak, akik éppen a tengerbe vetették a hálójukat: »Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok«.” Olga úgy érezte, hogy „a férfi azt értette ez alatt, hogy hamarosan eszköz leszek Isten kezében, hogy fiatalokat hozzak az egyházba”.

Olga pontosan ezt tette. Sok emberre volt hatással, akik igazság és boldogság után kutattak. Mivel a hittérítés akkoriban tiltva volt az országukban, ő és a Vojkůvka család elindítottak egy órát, melynek „A bölcsesség iskolája” nevet adták. Az óra során erkölcsi és etikai értékeket tanítottak, hogy segítsenek az embereknek megtalálni a lelkiséget és az örömöt az életben. Tanulóik közül sokan érezték a Lélek hatását, és számos lehetőség adódott arra, hogy a csoport néhány tagjával elbeszélgessenek Mennyei Atyánkról és Jézus Krisztus evangéliumáról.¹⁶

Később, amikor Barbara W. Winder nőtestvér a Segítőegylet tizenegyedik általános elnökeként szolgált, lehetősége volt Csehszlovákiába utazni a férjével, Richard W. Winderrel, aki évekkel korábban fiatal misszionáriusként szolgált ott. Amint beléptek abba az otthonba, ahol a gyűlést tartották, egy ragyogó fiatal nő lépett oda hozzájuk lelkesen, és ezt mondta: „Üdvözlöm Önöket! Olgának hívnak, és én vagyok a segítőegyleti elnök.” Winder testvér és nőtestvér rögtön észrevette, hogyan sugárzik belőle az Úr Lelkének világossága. Kicsiny gyülekezetének segítőegyleti elnökeként Olga Kovářová jó hatással volt egy politikai elnyomástól és vallási üldöztetéstől szenvedő világban, és segített menedéket nyújtani azoknak, akik csatlakoztak az egyházhoz és a Segítőegylet tagjaivá váltak. Segített megmenteni mások lelkét azáltal, hogy Krisztushoz hozta őket.

Kovářová nőtestvér megtérésének története és misszionáriusi munkája részben betöltik Spencer W. Kimball, az egyház tizenkettedik elnökének próféciáját: „Az egyház utolsó napokban bekövetkező erőteljes növekedésének java részét az idézi majd elő, hogy a világon élő sok derék nő – akik gyakran oly nagy belső lelki érzékenységgel rendelkeznek – tömegesen jönnek majd az egyházba. Ez pedig annak függvényében történik, hogy az egyház nőtestvérei milyen mértékben tanúsítanak igazlelkűséget és tisztaságot az életükben, valamint hogy mennyire látszanak majd különbözőnek és másnak – jó értelemben – a világban élő nőktől.”¹⁷

Másokra gyakorolt hatás szolgálat által

1992-ben a nőtestvérek világszerte úgy ünnepelték a Segítőegylet megalakulásának 150. évfordulóját, hogy szolgálati programokon vettek részt a közösségükben. Az általános és helyi papsági vezetők irányítása alatt megszervezett kezdeményezések által a nőtestvérek világszerte éreztethették a Segítőegylet hatását. Elaine L. Jack nőtestvér, aki abban az időben a Segítőegylet tizenkettedik általános elnökeként szolgált, ezt mondta:

„Arra kértük a helyi egységek mindegyikét, hogy derítsék ki saját közösségük szükségleteit, és döntsék el, milyen közösségi szolgálatra lenne szükség leginkább. El tudjátok képzelni, milyen hatással volt ez az emberekre ebben a világban?

Az egyik segítőegyleti elnökünk elment az egyik kaliforniai városi tanácshoz, és ezt kérdezte tőlük: »Mit gondolnak, mire lenne szükség ebben a közösségben, amit mi tehetnénk érte?« A férfiak így válaszoltak: »Úgy érti, világszerte 20 000 csoport fogja ugyanezt tenni?« Az elnök igennel válaszolt, mire [az egyik tanácstag] ezt mondta: »Meg fogják változtatni a világot.« És azt hiszem, így is lett…, jobbá tettük. Ez volt az egyik olyan dolog, ami egységessé kovácsolt minket. És oly sok különböző szolgálatot végeztünk! […] Dél-Afrikában [a nőtestvérek] takarókat varrtak egy idősek otthona lakói részére. […] Szamoában virágokat ültettek [egy] toronyóra köré. Oly sok más dolgot tettek hajléktalan szállókban, könyveket adományoztak gyermekeknek, kifestették hajadon édesanyák otthonait, és ehhez hasonlókat. Úgy éreztük, hogy e közösségi szolgálatok nagyszerű hatással voltak mind a nőtestvérekre, mind pedig a közösségekre.”¹⁸

Másokra gyakorolt hatás műveltség által

Miközben a segítőegyleti nőtestvérek közösségi szolgálatokat szerveztek, Jack nőtestvér és a tanácsosai egy világméretű szolgálati projektre koncentráltak: segíteni a nőtestvéreknek megtanulni olvasni. „Úgy éreztük, fontos, hogy a nők a világ minden táján tudjanak olvasni, és sokan vannak, akik nem tudnak. El tudjátok képzelni, hogyan tanítják gyermekeiket, hogyan javítanak a körülményeiken, hogyan tanulmányozzák az evangéliumot, ha nem tudnak olvasni? Arra gondoltunk hát, hogy semmilyen erőfeszítés nem lehet hasznosabb, mint az írni-olvasni tudás előtérbe helyezése. […] Ezzel célunk arra is irányult, hogy minden nőtestvért élethossziglan tartó tanulásra ösztönözzünk.”¹⁹

Thomas S. Monson elnök, az egyház tizenhatodik elnöke, egyszer találkozott egy asszonnyal a Louisiana állambeli Monroe-ban, aki részesült ennek a segítőegyleti szolgálatnak az áldásaiban, és aki maga is megosztotta ezt az áldást másokkal. Az asszony odalépett Monson elnökhöz a repülőtéren, és így szólt hozzá: „Monson elnök, mielőtt csatlakoztam volna az egyházhoz és a Segítőegylet tagja lettem, nem tudtam olvasni. Nem tudtam írni. Ahogy a családom egyik tagja sem.” Elmondta Monson elnöknek, hogy a segítőegyleti nőtestvérek megtanították olvasni, és most ő segít másoknak elsajátítani ezt a készséget. A beszélgetésük után Monson elnök „eltűnőd[ött], milyen mindent felülmúló örömet érezhetett [az asszony], amikor első alkalommal nyitotta ki Bibliáját, hogy elolvassa az Úr szavait. […] Aznap ott Monroe-ban – mondta – megerősítést kaptam a Lélek által, mily magasztos küldetése a Segítőegyletnek az analfabetizmus elleni küzdelem.”²⁰

A nőtestvérekre gyakorolt hatás, illetve megerősítésük az egyházközségekben és a gyülekezetekben

Miközben a hithű segítőegyleti nőtestvérek hatásukat éreztették a közösségeikben és világszerte, nem feledkeztek meg egymás megerősítéséről saját egyházközségeiken és gyülekezeteiken belül sem. Julie B. Beck nőtestvér, aki később a Segítőegylet tizenötödik általános elnökeként szolgált, testvériségre, menedékre és jó példára lelt a Segítőegyletben, amikor fiatal, tapasztalatlan édesanya és háziasszony volt. Így emlékezett vissza:

„A Segítőegyletet úgy kell megszervezni, összehangolni és mozgósítani, hogy azáltal megerősíthessük a családokat, és segítségével szent menedékké tegyük a világ elől. Ezt évekkel ezelőtt tanultam meg, amikor friss házas voltam. A szüleim, akik a szomszédban laktak, bejelentették, hogy a világ másik felére költöznek. Mindaddig édesanyám gondoskodó, bölcs és ösztönző példájára támaszkodtam. Most pedig hosszú ideig távol lesz. Ez még az e-mail, a fax, a mobiltelefonok és a webkamerák kora előtt történt, mikor a postai kézbesítés is közismerten lassú volt. Az egyik nap, mielőtt elment, ott ültünk egymás mellett zokogva, majd megkérdeztem: „Ki lesz ezek után az édesanyám?” Az anyukám alaposan végiggondolva, a Lélek és a kinyilatkoztatás erejével – melyet az ilyen helyzetben lévő nők kapnak – azt válaszolta: »Ha többé nem jönnék vissza, ha soha többé nem látnál viszont, ha semmi mást nem tudnék neked soha többé tanítani, bízd magad a Segítőegyletre. A Segítőegylet lesz az édesanyád.«

Anya tudta, hogy ha beteg lennék, a nőtestvérek gondoskodnának rólam, és hogyha majd gyermekeim születnek, akkor is segíteni fognak. De édesanyám legnagyobb reménye abban volt, hogy a segítőegyleti nőtestvérek erőteljes lelki vezetőim lesznek. Attól kezdve bőségesen volt mit tanulnom e nagyszerű és hithű nőktől.”²¹

A nőtestvérek egyre bővülő köre

Amikor Boyd K. Packer elnök először beszélt nyilvánosan a csehszlovákiai segítőegyleti nőtestvérekkel átélt élményéről, egy általános segítőegyleti gyűlésen szólalt fel 1980-ban. Ezt mondta: „Akkor megláttam a nőtestvérek nagyszerű körében rejlő lehetőségeket.”²² 1998-ban ismét megosztotta ezt az élményét, ezúttal az egész egyházhoz szólva egy általános konferenciai beszédben, és a következő megfigyelést tette: „A Segítőegylet mostanra már többet jelent egy körnél; inkább egy olyan csipkére hasonlít, amely behálózza a földrészeket.”²³

A segítőegyleti nőtestvérek egy Isten által sugalmazott szervezet tagjai, melyet Joseph Smith próféta papsági felhatalmazás alatt hozott létre. Ha a nők teljes odaadással részt vesznek a Segítőegyletben, továbbra is menedéket, testvériséget, illetve erőteljes és jó példát nyújtanak majd a többi nőnek. Packer elnök nagyszerű áldást ígért azoknak a nőtestvéreknek, akik ez ügyben munkálkodnak:

„Minden szükségletetek ki lesz elégítve, most és az örökkévalóságban egyaránt; minden mellőzöttség eltöröltetik, minden bántalomért kárpótolnak benneteket. Ez mind a tiétek lehet, méghozzá igen gyorsan, ha elkötelezitek magatokat a Segítőegylet iránt.

A Segítőegyletben végzett szolgálat minden egyes nőtestvért felmagasztal és megszentel. Legyetek mindig tudatában annak, hogy a Segítőegyletbe tartoztok. Amikor elkötelezitek magatokat a Segítőegylet mellett, megszervezitek, működtetitek és részt vesztek benne, akkor olyan ügyet támogattok, amely minden nőt megáld majd, aki annak hatókörébe kerül.”²⁴

A nőtestvériség megerősítése a jószívűség kinyilvánításai által

A segítőegyleti nőtestvéreknek mondott egyik beszédében Thomas S. Monson elnök megosztott néhány gondolatot arról, miként erősíthetik a jószívűség kinyilvánításai a nőtestvériség kötelékeit a Segítőegyletben:

„Úgy vélem, hogy a jószívűség – vagyis »Krisztus tiszta szeretete« – épp ellentéte a kritizálásnak és az ítélkezésnek. A jószívűségről szólva most nem arra a segítségnyújtásra gondolok, mikor adunk a szenvedőknek a javainkból. Természetesen ez is szükséges és helyénvaló. Ma este inkább az a jószívűség jár a fejemben, mely akkor mutatkozik meg, amikor türelmesek vagyunk mások iránt, és megbocsátók a cselekedeteikkel szemben. Olyan jószívűség, mely megbocsát és türelmes.

Az olyan jószívűségre gondolok, mely arra ösztönöz minket, hogy ne csak betegség, szenvedés vagy fájdalom idején legyünk együttérzők, könyörületesek és irgalmasak, hanem akkor is, ha mások gyengébbek vagy hibáznak.

Hatalmas szükség van olyan jószívűségre, mely odafigyel a mellőzöttekre, reményt ad a csüggedőknek, és segíti a szenvedőket. Az igaz jószívűség nem más, mint a tettekre váltott szeretet. Mindenhol szükség van jószívűségre.

Olyan jószívűségre van szükség, mely nem abban leli örömét, ha mások szerencsétlenségéről értesülhet, és azt továbbadhatja, hanem olyanra, mely tesz is valamit a szerencsétlenül jártak érdekében. […]

A jószívűség azt jelenti, hogy türelmesek vagyunk azzal, aki bajban hagyott minket. Azt jelenti, hogy nem sértődünk meg egykönnyen. Azt jelenti, hogy elfogadjuk a gyengeségeket és a hibákat. Az embereket olyannak fogadjuk el, amilyenek valójában. Azt jelenti, hogy túltekintünk a fizikai megjelenésen, és azokat a tulajdonságokat nézzük, melyek nem fakulnak meg az idő múlásával. Azt jelenti, hogy nem skatulyázunk be másokat.

A jószívűség, Krisztus igaz szeretete, szemmel láthatóvá válik, amikor egy csoport fiatal nő egy egyedülállók egyházközségéből több száz mérföldet utazik azért, hogy részt vegyen a Segítőegyletük egyik nőtestvére édesanyjának temetésén. A jószívűség akkor mutatkozik meg, amikor az elkötelezett látogatótanítók hónapról hónapra és évről évre visszatértnek ugyanahhoz a közönyös és valamelyest kritikus nőtestvérhez. Amikor nem feledkeznek meg egy idős özvegyasszonyról, és elviszik az egyházközségi és segítőegyleti tevékenységekre. Érezhető akkor is, amikor a segítőegyleti gyűlésen odafordulnak az egyik magányosan üldögélő nőtestvérhez , és azt mondják: »Gyere, ülj ide mellénk!«

Több száz különféle, apró megnyilvánulás által mindannyian viselitek a jószívűség palástját. Az élet semelyikünk számára sem tökéletes. Ahelyett, hogy ítélkezők és kritikusak lennénk egymással szemben, inkább Krisztus tiszta szeretetével forduljunk útitársainkhoz, akik velünk együtt vesznek részt az életen át tartó nagy utazásban. Ismerjük fel, hogy mindegyikünk a tőle telhető legjobban próbál megbirkózni az elé kerülő kihívásokkal, és törekedjünk arra, hogy a tőlünk telhető legjobb módon tudjunk segíteni.

A jószívűség, annak meghatározása szerint, a »legmagasabb, legnemesebb, legerősebb fajta szeretet«, »Krisztus tiszta szeretete… és jó sora lesz annak, akiről az utolsó napon úgy találtatik, hogy rendelkezik ezzel«.

»A jószívűség soha el nem múlik.« Ez a maradandó segítőegyleti mottó, ez az időtlen igazság vezessen benneteket mindenben, amit csak tesztek. Ez járja át lelketek egészét, és nyilvánuljon meg minden gondolatotokban és cselekedetetekben.”²⁵

A segítőegyleti nőtestvérek szeretetre és biztonságra lelnek az élet viharai közepette, miközben egymást szolgálják

A Segítőegylet tagjai összegyűlnek a nőtestvériség körében

„…nem számít, merre [megy egy család], egy egyházi család várja őket” (Boyd K. Packer)

Segítőegyleti Épület, Utah, Salt Lake City, 1956

Belle S. Spafford nőtestvér, balra, a Nők Nemzetközi Tanácsának konferenciáján

Segítőegyleti nőtestvérek és teljes idejű misszionáriusok a texasi San Antonióban, 1950 körül

A Szabadító ősi apostolaihoz hasonlóan a segítőegyleti nőtestvérek is eszközök lehetnek Isten kezében

A szolgálat jobbá teheti a világot

Az olvasás képessége segít a nőknek körülményeik javításában, az evangélium tanulmányozásában, valamint gyermekeik tanításában

Segítőegyleti kórus énekel a Salt Lake Tabernákulumban, 1956

„Az igaz jószívűség nem más, mint a tettekre váltott szeretet. Mindenhol szükség van a jószívűségre” (Thomas S. Monson)

Jószívűség árad a meghívásból: „Gyere, ülj ide mellénk!”