8. fejezet
A papság áldásai mindenki számára
Elválaszthatatlan kapocs a Segítőegylet és a papság között
Joseph Smith prófétán keresztül Isten papsága vissza lett állítva a földre annak teljességében. A papság Isten örök hatalma és felhatalmazása, amely által megáldja, megváltja és felmagasztalja a gyermekeit, létrehozva ezzel „az ember halhatatlanságát és örök életét”1.
Mennyei Atyánk érdemes fiait papsági hivatalokba rendelik el, és meghatározott feladatokat és kötelezettségeket jelölnek ki számukra. Felhatalmazásuk van az Ő nevében cselekedni, vigyázni a gyermekeire, segíteni nekik elnyerni a szertartásokat, illetve szövetségeket kötni és tiszteletben tartani azokat. Mennyei Atyánk minden fia és leánya egyformán áldásban részesül, amikor a papság hatalmára támaszkodik.
Egy általános konferenciai beszédben Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, ezt tanította: „Bár néha úgy utalunk a papságviselőkre mint »a papság«, ne feledjük, hogy a papságot viselők nem birtokolják vagy testesítik meg a papságot. Szent felelősségként viselik, hogy egyaránt használják azt férfiak, nők és gyermekek javára.”2 Oaks elder ekkor John A. Widtsoe eldert idézte, aki szintén a Tizenkettek Kvórumának tagjaként szolgált: „A férfiaknak nincs több joguk a papságból fakadó és annak birtoklását kísérő áldásokhoz, mint a nőknek.”3
A nők „teljes mértékben részesülhetnek a papság lelki áldásaiban”
Számos utolsó napi szent nő tett bizonyságot a papság áldásairól az életében. Elaine L. Jack nőtestvér, a Segítőegylet tizenkettedik általános elnöke, a Segítőegyletben lévő többi nőtestvér érzéseit is tolmácsolta, mikor ezt mondta: „Szilárd bizonyságom van a papság erejéről, amely jelen van minden egyháztag életében. A Tan és a szövetségekben azt… olvassuk, hogy a melkisédeki papság »az egyház összes lelki áldásának kulcsaival« rendelkezik (T&Sz 107:18). Tudom, hogy ez Isten hatalma és felhatalmazása a földön, hogy megáldja az életünket, és segítsen hidat vernünk földi tapasztalataink és az örökkévalóság között. Amikor részesülünk a papság áldásaiban, Isten hatalmából és kegyelméből merítünk.” Jack nőtestvér így folytatta:
„Nagy jelentőséggel bír számomra, hogy a nőket a papság hatalma alatt szervezték meg. Támogatjuk a papságot, és minket is támogat annak hatalma. Az egyház nőtestvérei… nagy becsben tartják annak lehetőségét, hogy teljes mértékben részesülhetnek a papság lelki áldásaiban.
Mindannyian kaphatunk iránymutatást és áldásokat az örökkévaló fejlődésünk során eme áldások elnyerésével. A szertartások, szövetségek, pecsételések, valamint a Szentlélek ajándéka mind elengedhetetlenek a felmagasztosulásunkhoz. Számos különálló papsági áldás is létezik. A papsági áldások útmutatást adnak nekünk; felnyitják a szemünket; ösztönzőleg hatnak ránk, és sugalmaznak minket; illetve még nagyobb elkötelezettségre sarkallnak. Mindannyian részesülhetünk ezekben a lelki áldásokban.”4
Sheri L. Dew nőtestvér, aki tanácsosként szolgált a Segítőegylet általános elnökségében, ugyanezen tanításokat visszhangozta: „Nőtestvérek! Néhányan majd megpróbálnak meggyőzni, hogy mivel benneteket nem rendeltek el a papságba, ezért becsaptak titeket. Azok az emberek egyszerűen tévednek, és nem értik Jézus Krisztus evangéliumát. A papság áldásai minden igazlelkű férfi és nő számára megadatnak. Mindannyian elnyerhetjük a Szentlelket, mindannyian kaphatunk személyes kinyilatkoztatást, és mindannyian részesülhetünk a felruházásban a templomban, ahonnan hatalommal »felfegyverkezve« léphetünk ki. A papság hatalma minden igazlelkű embert meggyógyít, védelmez, és beolt a sötétség erői ellen. Ami a leglényegesebb, hogy a papság teljességét, amely a legmagasabb szintű szertartásokban nyilvánul meg az Úr házában, a férfi és a nő együtt kaphatja meg.”5
Szertartások, szövetségek és áldások
Amikor Joseph Smith 1842 tavaszán megszervezte a Segítőegyletet az Illinois állambeli Nauvooban, az egylet tagjai olyan nők voltak, akik már részesültek néhány papsági szertartás és szövetség áldásaiban. Megkeresztelkedtek bűneik bocsánatára. Elnyerték a Szentlélek ajándékát, s ezáltal a jogot arra, hogy a Lélek állandó társuk lehessen, valamint a képességet, hogy személyes kinyilatkoztatás által útmutatást kapjanak. Vettek az úrvacsorából, megemlékezve Jézus Krisztusról és a szövetségeikről. Elnyerték a Lélek ajándékait. Néhányan pátriárkai áldást is kaptak, melyben megismerték egyéni ajándékaikat, képességeiket, és megtudták az Izráel házából való származásukat. Az Úr meggyógyította, megvigasztalta és tanította őket szükségleteik, hitük és saját akarata szerint.
Elizabeth Ann Whitney
Elizabeth Ann Whitney nőtestvér, aki jelen volt a Segítőegylet első gyűlésén, 12 évvel korábban, 1830-ban hallott először a visszaállított evangéliumról. „Amint meghallottam az evangéliumot, amikor az elderek prédikálták azt – mondta később –, tudtam, hogy az a Jó Pásztor hangja volt.” „Azonnal megkeresztelked[ett]”, férje, Newel K. Whitney pedig néhány nappal később keresztelkedett.6 Élményeire visszaemlékezve mesélt azokról az áldásokról, melyeket a keresztelés és a konfirmáció papsági szertartásain keresztül kapott:
„Ha vannak olyan tantételek, melyek erőt adtak nekem, és melyek által megtanultam még teljesebb életet élni, és másoknak mindinkább hasznára lenni, akkor természetes, hogy szeretném másokkal is megosztani ezt az örömöt és erőt; szeretném elmondani nekik, mit jelentett, és mit jelent még mindig nekem az evangélium, azóta, hogy befogadtam azt, és megtanultam annak törvényei szerint élni: a napi szinten kapott újabb és újabb kinyilatkoztatásokat a Lélektől, olyan rejtélyek feltárulását, melyek korábban homályba burkolóztak, túl mélyek, megmagyarázatlanok és felfoghatatlanok voltak; valamint az Atyaistenből áradó isteni hatalomba, a végtelen igazságba vetett fenntartás nélküli hitet.”7
A Lélek ajándékai
1842. április 28-án Joseph Smith beszédett mondott a Nauvooi Női Segítőegylet egyik gyűlésén. Az előadás egy része Pál apostol tanításaira épült az 1 Korinthusbeliek 12–13-as fejezetekből, melyek a Lélek ajándékairól szólnak. Joseph Smith kihangsúlyozta, hogy „ezeknek a jeleknek, mint például a betegek meggyógyítása, az ördögök kiűzése stb., minden hívőt követniük kellene”8.
Mivel az utolsó napi szent nők elnyerték a Szentlélek ajándékát, törekedhetnek olyan lelki ajándékokra, mint „a nyelvek, a prófécia, a kinyilatkoztatás, a látomások, a gyógyítás, a nyelvek fordításának ajándék[a]”9, és meg is áldathatnak azokkal. Az egyház történelme során az utolsó napi szent nők mindig is részesültek a Lélek ajándékaiban, és arra használták azokat, hogy megáldják velük a családjukat és másokat.
Amanda Barnes Smith jelen volt azon a gyűlésen 1842. április 28-án, amikor Joseph Smith a Lélek ajándékairól tanította a segítőegyleti nőtestvéreket. Tudta, hogy a próféta tanításai igazak, hiszen mintegy négy évvel korábban ő maga is megáldatott a kinyilatkoztatás ajándékával, amikor szüksége volt az Úr segítségére, hogy meg tudja menteni a fia életét.
1838 októberének végén Amanda és a férje, Warren, a gyermekeikkel és más egyháztagokkal a Missouri állambeli Far West felé tartottak. Megálltak egy malomnál, hogy elvégezzenek néhány apróbb javítást a kocsijukon. Ott-tartózkodásuk alatt egy csőcselék megtámadta a malomban dolgozó utolsó napi szenteket, akik közül 17 férfit és fiút megöltek, 15-öt pedig megsebesítettek. Amikor Amanda, aki elbújt a támadás alatt, visszatért, a halottak között találta Warrent és a fiát, Sardiust. Egy másik fia, Alma, súlyosan megsérült. A fiú csípőjét szétzúzta egy lövedék. Amanda később így számolt be arról a személyes kinyilatkoztatásról, melyet kapott, hogy a fia meggyógyulhasson:
„Ott [voltam], azon a hosszú, szörnyű éjszakán a halott és sérült családtagjaimmal, és csupán Isten tudott orvoslást és segítséget nyújtani.
Ó, Mennyei Atyám – sírtam –, mit tegyek? Te látod az én szegény, sérült fiamat, és ismered járatlanságomat. Ó, Mennyei Atyám, vezess engem, hogy tudjam, mit tegyek!
Ezután útmutatást kaptam, mintha egy hang szólt volna hozzám.”
Amanda azt az útmutatást kapta, hogy készítsen egy lúgos öblítő oldatot a tűz után maradt hamuból, hogy kitisztítsa a sebet. Ezután az utasítást követve dunsztkötést készített ruhából és síkos szilfából, mellyel betömte a sebet. Másnap talált egy kis gyógybalzsamot, melyet a sebbe öntött, hogy enyhítse Alma fájdalmát.
„»Alma, gyermekem – mondtam –, hiszed, hogy az Úr teremtette a csípődet?«
»Igen, anyám.«
»Nos, az Úr képes odatenni valami mást a csípőd helyére, elhiszed, Alma?«
»Maga elhiszi, hogy az Úr képes erre, anyám?« – kérdezte a gyermek a maga egyszerű módján.
»Igen, fiam – válaszoltam –, megmutatta nekem egy látomásban.«
Ezután kényelmesen a hasára fektettem, és ezt mondtam: »Most pedig feküdj így, és ne mozdulj, és az Úr adni fog neked egy másik csípőt.«
Alma tehát öt hétig a hasán feküdt, míg teljesen fel nem épült – rugalmas porc nőtt a hiányzó ízület és ízületi tok helyére…, az orvosok csodálatára.
Azon a napon, amikor újra járni kezdett, épp kimentem a házból, hogy hozzak egy vödör vizet, amikor meghallottam a gyermekek sikolyait. Rémülten szaladtam vissza, ám amikor beléptem, ott láttam Almát táncolni, a gyermekek pedig ámulatukban és örömükben ott sikítoztak körülötte.”10
A kinyilatkoztatás lelki ajándéka által az Úr megtanította Smith nőtestvérnek, hogyan gondoskodjon a fiáról. Elizabeth Ann Whitney-hez és sok más nőtestvérhez hasonlóan ő is „örömöt és erőt” kapott, valamint elnyerte „a Lélek tiszta kinyilatkoztatását”11 hithűségének köszönhetően.
Templomi áldások
Az Úr egyik célja a Segítőegylet megszervezésével az volt, hogy felkészítse leányait a templomi szertartásokban és szövetségekben található nagyobb papsági áldásokra. A Nauvooban élő nőtestvérek nagy izgalommal várták a templom felépítésének befejeztét, mert tudták – mivel Joseph Smith próféta megígérte Mercy Fielding Thompsonnak –, hogy a felruházás kihozza majd őket „a sötétségből [a] csodálatos világosságba”12.
Joseph Smith prófétán keresztül az Úr a következőket nyilatkoztatta ki az utolsó napi szenteknek az Ohio állambeli Kirtlandben: „…parancsolatot adok nektek, hogy építsetek házat, amely házban azokat szándékozom felruházni hatalommal a magasságból, akiket választottam.”13 Megígérte, hogy „áldások sokaságát”14 adja majd a hithű szenteknek, és kijelentette, hogy a templom „a hálaadás [helye lesz] a szentek számára mind, és az oktatás [helye] mindazok számára, akik elhívást kaptak az elrendelt szolgálat munkájára, különböző elhívásaikban és hivatalaikban; hogy tökéletessé válhassanak elrendelt szolgálatuk megértésében, elmélet, tantétel és tan terén, minden olyan dologban, amely a földön Isten királyságához tartozik, amely királyságnak kulcsai reátok lettek ruházva”15.
Nauvooban az Úr újra megparancsolta a szenteknek, hogy építsenek templomot, mondván, hogy ott visszaállítja majd „a papság teljességét” és „kinyilatkoztat[ja] szertartásai[t]”16.
A segítőegyleti nőtestvérek segítettek egymásnak felkészülni ezekre a szertartásokra és a velük járó szövetségekre. Hozzájárultak a templom építéséhez, tanultak a Prófétától és egymástól a segítőegyleti gyűléseken, jószívűen szolgálták egymást, és arra törekedtek, hogy még szentebb életet éljenek.
Amikor a templom már majdnem elkészült, elhívtak 36 nőt templomi szertartásszolgának. Elizabeth Ann Whitney, az első szertartásszolgák egyike, így emlékezett vissza: „Magamat, időmet és minden figyelmemet ennek a küldetésnek szenteltem. Mindennap megállás nélkül, zárásig dolgoztam a templomban.”17
A magasabb papság szertartásaiban, melyekben a szentek a Nauvoo templomban részesültek, „megnyilvánul[t] az isteniség hatalma”18. Amikor a szentek megtartották szövetségeiket, e hatalom megerősítette őket és támaszt nyújtott nekik az előttük álló napok és évek kihívásai közepette (lásd a 3. fejezetet).
Joseph Fielding Smith
Ma az egyházban hithű nők és férfiak szolgálnak továbbra is világszerte a templomban, és lelnek erőre azokban az áldásokban, melyeket kizárólag a templomi szertartásokon keresztül lehet elnyerni. Ahogy Joseph Fielding Smith elnök, az egyház tizedik elnöke, kijelentette: „Az ebben az egyházban lévő nőtestvérek kiváltságai közé tartozik, hogy elnyerjék a felmagasztosulást Isten királyságában, majd pedig királynőkként és papnőkként felhatalmazást és hatalmat kapjanak.”19
Papság az otthon falain belül
A Segítőegylet segít a nőtestvéreknek megerősíteni az otthonokat és a családokat, így segítve elő a papság egyik alapvető céljának elérését. „A papsági hatalom azért lett visszaállítva – mondta Russell M. Nelson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából –, hogy a családokat összepecsételhessék az örökkévalóságra.”20 Richard G. Scott elder, szintén a Tizenkettektől, ezt tanította: „A család és az otthon képezik az igazlelkű élet alapját. A papság az a hatalom, és a papsági vonal az az eszköz, melyet az Úr adott a család támogatására.”21 A Segítőegylet is részt vesz ebben a munkában azáltal, hogy segít a nőknek és a családjuknak az evangélium szerint élni, hogy ezáltal elnyerhessék a papság megígért áldásait.
Férj és feleség
Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, ezt mondta: „A női és férfiúi mivolt legmagasztosabb és legmélyebb kifejeződése a férfi és nő közötti házasság új és örökkévaló szövetsége. Csak ez a kapcsolat tetőzik felmagasztosulásban. Ahogy Pál apostol tanította: »…sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban«.”22 Az ősi szentírás megerősíti ezt az Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, illetve Jákób és Rákhel közötti szövetséges házasságról szóló beszámolókban. A pecsételő szertartás a férjet és a feleséget egymáshoz, a gyermekeikhez és Mennyei Atyjukhoz köti. „Így – folytatta Oaks elder –, a közös cél… a papsági kvórumainkban és… a segítőegyleteinkben az, hogy összehozzuk a férfiakat és a nőket szent házassági és családi kapcsolatokban, melyek az örök élet felé vezetnek, ami »Isten minden ajándéka közül a legnagyobb «.”23
Amikor egy férj és egy feleség megáldatik azzal a lehetőséggel, hogy szülők lehetnek, szent felelősségben osztoznak, miszerint segíteniük kell gyermekeiknek megérteni és elnyerni a papsági szertartásokat és szövetségeket.24 Első szüleink, Ádám és Éva, kölcsönösen egymástól függő és egységes kapcsolatról mutattak példát, amikor tanították gyermekeiket. Bruce R. McConkie elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, ezt tanította:
„Nem csupán Ádám volt részese ezeknek a dolgoknak. […]
Éva is tevékenyen részt vett bennük. Hallott mindent, amit Ádám mondott. Éva többes számban beszélt: a »vétkünk«, a »megváltásunk öröm[e]«; beszélt közös utódaikról, valamint az »örök élet[ről]«, melyben külön-külön egyiküknek sem lehet része, hanem amelyet mindig is együttesen tartogattak a férfi és a nő számára.
Ő és Ádám mindketten imádkoztak; mindketten áldották az Úr nevét; mindketten tanították gyermekeiket; mindketten kaptak kinyilatkoztatást; és az Úr mindkettejüknek megparancsolta, hogy mindörökké hódoljanak neki és szolgálják őt Jézus Krisztus nevében.”25
Az utolsó napi próféták és apostolok arra buzdították a férjeket és feleségeket, hogy ezt a mintát kövessék az otthonukban: „Isten terve szerint az apáknak szeretetben és igaz módon kell családjukat irányítaniuk, valamint gondoskodniuk kell a család szükségleteiről és annak védelméről. Az anyák elsősorban gyermekeik gondozásáért felelősek. Ezekben a szent kötelezettségekben az apák és az anyák egyenlő partnerekként kell, hogy segítsék egymást. Rokkantság, halál vagy más körülmények szükségessé tehetik ezen szerepek egyéni átalakítását. Szükség esetén a tágabb család nyújtson segítséget.”26
Az utolsó napi szentek világszerte követik ezt a tanácsot a maguk egyszerű, ám erőteljes módján. A férjek és a feleségek maguk köré gyűjtik gyermekeiket, hogy együtt imádkozzanak és olvassák a szentírásokat. Sok otthonban a szülők különleges helyet biztosítanak – például egy külön polcot – a szentírásoknak és a többi egyházi forrásanyagnak. Szavaik és példájuk által tanítják az evangéliumot. Segítenek gyermekeiknek felkészülni a templomi áldások elnyerésére, a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra, saját családjuk megalapítására, valamint az egyházban történő további szolgálatra. Ádámhoz és Évához hasonlóan mindketten kiveszik részüket a tanításból, az imádkozásból, a szolgálatból és az Úrnak való hódolatból.
Néhány esetben a férj vagy a feleség egyedül érezheti magát e felelősségekben, ha a házastársa nem kötött ilyen szövetségeket, vagy nem tartja meg az általa kötött szövetségeket. A hithű családtagoknak még ilyen körülmények között sem kell egyedül érezniük magukat. Áldást és megerősítést kapnak a papsági szertartásokon keresztül, melyeket elnyertek, és a szövetségeken keresztül, melyeket megtartanak. Támogatást kérhetnek továbbá a tágabb család tagjaitól, illetve más utolsó napi szentektől.
Egyedülálló nőtestvérek és a papság
Sok utolsó napi szent soha nem kötött házasságot. Mások azért vannak egyedül, mert házastársuk elhalálozott, elhagyta őket, vagy elváltak. Az egyház összes tagjához hasonlóan ezek az egyháztagok is áldásokat kapnak, ha hűek maradnak a szövetségeikhez, és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy egy nap majd örökkévaló családban élhessenek. Megtapasztalhatják életükben és otthonukban a papság áldásait, erejét és hatását a már elnyert szertartásokon és az általuk megtartott szövetségeken keresztül.
Dallin H. Oaks elder mesélt édesanyja hithűségéről, aki igen fiatalon megözvegyült. Mivel hozzápecsételték férjéhez a templomban, nem tartotta magát egyedülállónak, de mégis egyedül kellett felnevelnie három gyermekét. Oaks elder így emlékezett vissza:
„Édesapám hétéves koromban halt meg. Én voltam a legidősebb a három kicsi gyermek közül, akiket megözvegyült édesanyámnak fel kellett nevelnie. Amikor elrendeltek diakónussá, azt mondta, nagyon örül, hogy van papságviselő a családban. Ennek ellenére továbbra is édesanyám irányította a családot, ő jelölte ki, hogy ki mondja az imát, mikor reggel letérdeltünk. […]
Édesapám halála után édesanyám elnökölt a család felett. Nem volt papsági hivatala, azonban a házasság életben maradt képviselőjeként ő lett a család irányítója. Ezzel együtt tökéletesen tiszteletben tartotta a püspök és a többi egyházi vezető papsági felhatalmazását. Ő elnökölt a családja felett, a férfiak pedig az egyház felett. […]
Hithű, özvegy édesanyánk, aki felnevelt minket, teljesen tisztán látta a család örök természetét. Mindig tiszteletben tartotta elhunyt édesapánk helyét. Otthonunkba varázsolta őt. Beszélt arról, hogy templomi házasságuk örökkévaló. Gyakran emlékeztetett bennünket arra, mit várna el tőlünk édesapánk, hogy elnyerjük a Szabadító ígéretét, miszerint örökre egy család maradhatunk.”27
Egy másik férfi így mesélt az otthonukban elnöklő édesanyjáról: „Épp amikor teljes idejű misszionáriusi szolgálatra készültem, az édesapám elhagyta a családunkat és az egyházat. Ilyen körülmények között nehezemre esett két évre otthagynom a családomat, de mégis elmentem. Mialatt az Urat egy messzi földön szolgáltam, sokat hallottam édesanyám erejéről otthon. Szüksége volt rá és nagyra értékelte azt a különleges figyelmet, melyet a papságot viselő férfiaktól kapott – az édesapjától, a fivéreitől, a házitanítóitól és más férfiaktól az egyházközségből. A legnagyobb megerősítést azonban magától az Úrtól kapta. Nem kellett arra várnia, hogy meglátogassa valaki ahhoz, hogy jelen legyenek a papság áldásai az otthonában, és amikor a látogatók elmentek, az áldások nem távoztak velük. Mivel hű maradt azokhoz a szövetségekhez, melyeket a keresztelővízben és a templomban kötött, mindig része lehetetett a papság áldásaiban az életében. Az Úr olyan sugalmazásokkal és erővel áldotta meg őt, melyek felülmúlták képességeit, és olyan gyermekeket nevelt fel, akik most már maguk is ugyanazok szerint a szövetségek szerint élnek, melyek oly nagy erőt adtak neki.”28
Ezek a nők megértették, hogy az általuk megkötött és betartott szövetségeken keresztül kaptak további erőt és segítséget.
Szolgálat az egyházban
Mindazok, akik hivatalos minőségben szolgálnak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, olyan emberek irányítása és felhatalmazása alatt teszik azt, akik viselik a papság kulcsait, mint például a püspök vagy a cövekelnök. A Segítőegyletben ezt a rendszert már az első segítőegyleti gyűlésen felállították. Joseph Smith próféta utasítása szerint John Taylor elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kezeit sorban Emma Smith nőtestvér, valamint tanácsosai, Sarah M. Cleveland és Elizabeth Ann Whitney nőtestvérek fejére helyezte. Megáldotta őket, hogy útmutatást kapjanak a szolgálatuk során. Azóta is minden nőtestvér, aki segítőegyleti elhívásban, bármely egyéb egyházi elhívásban, illetve látogatótanítóként szolgált, olyan férfiak felhatalmazása alatt tette, akik viselik a papság kulcsait.
Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kijelentette:
„A Segítőegylet a melkisédeki papság irányítása alatt működik, mert »az egyházban minden más felhatalmazás vagy hivatal e papság járuléka«. »A papság mintájára« lett megszervezve. […]
A Fivérek tudják, hogy ők egy papsági kvórumhoz tartoznak. Ellenben túl sok nőtestvér gondolja úgy, hogy a Segítőegylet csupán egy tanóra, amelyen részt kell venni. A Segítőegylethez való tartozást minden nőnek ugyanígy kell szívében dédelgetnie, mintsem hogy pusztán egy órán való részvételként élje meg ezt.”29
A papsági kvórumok fivéri kötelékbe rendezik a férfiakat, hogy szolgáljanak, megtanulják és elvégezzék a feladataikat, valamint tanulmányozzák az evangélium tanait. A Segítőegylet ugyanezen célokat valósítja meg az egyház nőtagjai számára. Az egyházban minden nő a Segítőegylethez tartozik, még akkor is, ha olyan kötelezettségeik vannak, melyek nem teszik lehetővé, hogy részt vegyenek minden segítőegyleti gyűlésen. A Segítőegylet testvérisége ugyanúgy őrködik felettük is, és ugyanúgy tanítják őket.
Egység: „Mindenkinek egyetértésben kell járnia”
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában a férfiaknak és a nőknek egyaránt erősíteniük és támogatniuk kell egymást, és egységben kell együtt dolgozniuk. Az Úr ezt mondta: „…legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.”30
Joseph Smith próféta ezt tanította: „Mindenkinek egyetértésben kell járnia, különben semmit nem tudunk elvégezni.”31 És ő nagyszerű példát mutatott azáltal, hogy egyetértésben munkálkodott másokkal. Eliza R. Snow nőtestvér emlékezett erre a példára, és egész életében nagyra becsülte. Megosztotta a helyi egyházi vezetőkkel is, amikor a Segítőegyletet újra megszervezték Utahban. Azt tanította, hogy a püspököknek „ugyanolyan kapcsolatban kell állniuk” az egyházközségi Segítőegyletekkel, mint amilyen kapcsolatban Joseph Smith állt a Segítőegylettel Nauvooban. Azt tanította továbbá, hogy „egyik egylet… sem tudna a [püspök] tanácsa nélkül létezni.”32
Amikor Bathsheba W. Smith nőtestvér a Segítőegylet negyedik általános elnökeként szolgált, emlékezetében tartotta Joseph Smith tanításait és példáját. Arra utasította a segítőegyleti nőtestvéreket, hogy dolgozzanak összhangban a papsági vezetőkkel. Ezt mondta: „Alázatos óhajunk, hogy felmagasztaljuk az Úrtól kapott elhívásainkat, és ahhoz, hogy ezt elfogadhatóan meg tudjuk tenni, szükségünk van az egyház Első Elnöksége, az apostolok, a cövekelnökök és a püspökök hitére és pártfogására, akiket mi mindig támogatni szeretnénk, és akikkel egyetértésben kívánunk együtt munkálkodni.”33
Ez a minta évtizedek óta ugyanaz. Henry B. Eyring elnök az Első Elnökség tanácsosaként ezt mondta: „A Segítőegylet örökségének egyik csodálatos része abban nyilvánul meg, hogy a papság mily nagy tiszteletet tanúsít mindig a nők iránt, és cserébe ugyanekkora tiszteletet kap a Segítőegylettől.”34
Amikor Barbara W. Winder nőtestvér megkezdte szolgálatát a Segítőegylet tizenegyedik általános elnökeként, Gordon B. Hinckley elnök, aki akkor tanácsosként szolgált az Első Elnökségben, megkérte őt, hogy egységesítse a papság alatt a Segítőegyletben, a Fiatal Nőknél és az Elemiben szolgáló nőtestvéreket. Winder nőtestvér felismerte, hogy az egység „nem csupán azt jelenti, hogy mi, nőtestvérek együtt munkálkodunk, hanem hogy a papsági fivérek társai is vagyunk. Társak vagyunk a munkában.”35
Winder nőtestvér azt mondta, hogy nem sokkal azután, hogy elhívták a Segítőegylet általános elnökének, Dallin H. Oaks elder megkérte, hogy találkozzanak. Felkérték az apostolt, hogy készítsen egy nyilatkoztatot az egyház nevében egy fontos kérdés kapcsán, és úgy érezte, szüksége van az egyház női vezetői véleményére. Tisztelte és értékelte annyira Winder nőtestvér tudását, véleményét és lelkiségét, hogy a segítségét kérte és hasznosította is azt.
Winder nőtestvér később azt tanította, hogy az egyházban a férfiaknak és a nőknek szükségük van egymás segítségére a munkában. „Megtanultam, hogy amikor meghívnak egy gyűlésre – magyarázta –, akkor nem azért hívnak meg, hogy elpanaszold az összes problémádat, hanem azért, hogy megoldásokkal állj elő. Akkor meg tudjátok beszélni az ötleteket, hogy rájöjjetek, melyik megoldás működne. A papsági fivérek várják az egyház nőtagjainak meglátásait, és szükségük is van rájuk. Felkészültnek kell lennünk, és segítenünk kell nekik.”36
E közös cél nyilvánvalóan megmutatkozik az egyház tanácsgyűlésein. Amikor e tanácsok férfi- és nőtagjai meghallgatják egymást, törekszenek a Lélek útmutatására, és összhangban munkálkodnak, akkor sugalmazásokat kapnak, hogy tudják, miként elégítsék ki az egyének és a családok szükségleteit. Az Úr ezt mondta: „…ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, egy dolgot illetően; íme, ott leszek közöttük én is”37.
Thomas S. Monson elnök, az egyház tizenhatodik elnöke, megosztott egy példát arról, mi történhet, amikor a segítőegyleti nőtestvérek és a papsági fivérek együtt munkálkodnak az Úr szolgálatában:
„Az Andrew hurrikán [1992.] augusztus 24-én söpört végig Florida partjain, Miamitól délre. A szélrohamok sebessége meghaladta a 320 kilométer per órás sebességet. […] Nyolcvanhétezer otthont pusztított el, és 150 000 ember vált hajléktalanná. […]
A helyi papsági és segítőegyleti vezetők hamar megszervezték a sérülések és károk felmérését, valamint a romok eltakarításában nyújtott segítséget. Egyháztag önkéntesek három nagy csoportja, összesen több mint ötezer ember dolgozott együtt vállvetve a katasztrófa sújtotta lakosokkal, segítséget nyújtva nekik háromezer otthon, egy zsidó zsinagóga, egy pünkösdi gyülekezeti ház és két iskola újjáépítésében.”38
„Kéz a kézben… együtt a papsággal”: Sugalmazott tanácsok utolsó napi prófétáktól
Utolsó napi próféták beszéltek azokról az áldásokról, melyekben az egyház és a családok részesülnek, amikor a hithű papsági fivérek és a hithű segítőegyleti nőtestvérek együtt munkálkodnak.
Spencer W. Kimball elnök, az egyház tizenkettedik elnöke, ezt mondta: „Olyan erő van ebben a [segítőegyleti] szervezetben, melyet még nem gyakoroltak a maga teljességében annak érdekében, hogy megerősítsék Sion otthonait, és felépítsék Isten királyságát – és nem is fogják egészen addig, míg mind a nőtestvérek, mind pedig a papság meg nem látja a Segítőegyletben rejlő lehetőségeket.”39
Joseph Fielding Smith elnök így foglalta össze a Segítőegylet és a papsági kvórumok közötti kapcsolatot:
„[A nőtestvéreknek] saját gyűléseik vannak, mint például a Segítőegylet, melyen hatalmat és felhatalmazást kaptak sok nagyszerű dolog megtételére. […]
Az Úr az Ő bölcsességében felszólította a nőtestvéreket, hogy legyenek a papság segítségére. A bennük lévő együttérzés, szívük gyengédsége és kedvességük miatt az Úr rájuk tekint, és azt a feladatot és felelősséget adja nekik, hogy legyenek a szükséget látók és bajba jutottak szolgálói. Kijelölte számukra az utat, melyet követniük kell, és megadta nekik ezt a nagyszerű szervezetet, ahol felhatalmazásuk van az egyházközségek püspökeinek irányítása alatt, és az egyházközségek püspökeivel összhangban szolgálni, gondoskodva népünk lelki és fizikai szükségleteiről egyaránt.”40
Amikor Gordon B. Hinckley elnök az egyház tizenötödik elnökeként szolgált, a következőket osztotta meg a segítőegyleti nőtestvérekkel:
„[H]add mondjam el nektek, nőtestvérek, hogy nem álltok második helyen Atyánk tervében, melyet gyermekei örök boldogsága és jóléte érdekében készített. Ti teljes mértékben nélkülözhetetlen részei vagytok a tervnek.
Nélkületek nem működhetne a terv. Nélkületek az egész program meghiúsulna. […]
Mindannyian Isten leányai vagytok, akik isteni születési joggal vannak felruházva. Nem kell megvédenetek ezt a rangot. […]
Erő és óriási képesség rejlik ennek az egyháznak a nőtagjaiban. Vezetést és irányítást, a függetlenség egyfajta lelkületét hordozzák magukban, ezen túl viszont nagy megelégedést nyújt számukra az, hogy részei lehetnek az Úr eme királyságának, és hogy kéz a kézben dolgozhatnak együtt a papsággal, hogy előremozdítsák azt.”41
Amanda Smith segítségért imádkozott, hogy meg tudja menteni a fiát
Illinois Nauvoo templom
Templomi szertartásszolgák a Salt Lake templom lépcsőjén, 1917
Ádám és Éva között egységes, szövetségen alapuló kapcsolat volt
Amikor az utolsó napi szent nők szövetségeket kötnek és betartják azokat, az Úr megerősíti őket királysága szolgálatában
A Segítőegylet támaszt nyújt a nőknek gyermekeik nevelésében
A Segítőegylethez való tartozás érzését „minden nőnek… a szívében [kell] dédelgetnie” (Boyd K. Packer)
Az egyházban a férfiak és a nők összhangban dolgoznak együtt
„Erő és óriási képesség rejlik ennek az egyháznak a nőtagjaiban” (Gordon B. Hinckley)