2. A szabadítás terve

2.1. A halandóság előtti létben Mennyei Atyánk ismertetett egy tervet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy olyanná váljunk, mint Ő, valamint hogy halhatatlanságot és örök életet nyerjünk (lásd Mózes 1:39). E terv beteljesítéséhez és ahhoz, hogy olyanná váljunk, mint Mennyei Atyánk, meg kell ismernünk Őt és az Ő Fiát, Jézus Krisztust, és helyesen kell értelmeznünk az Ő jellemüket és tulajdonságaikat (lásd János 17:3).

2.2. A szentírások úgy utalnak Mennyei Atyánk tervére, mint a szabadítás terve, a boldogság nagyszerű terve, a megváltás terve és az irgalom terve. Ez a terv magában foglalja a teremtést, a bukást, Jézus Krisztus engesztelését, valamint az evangélium összes törvényét, szertartását és tanát. Az erkölcsi önrendelkezés – annak képessége, hogy saját magunk választhatunk és cselekedhetünk – szintén nélkülözhetetlen része Mennyei Atyánk tervének. Örök fejlődésünk azon múlik, hogy mi módon használjuk ezt az ajándékot (lásd Józsué 24:15; 2 Nefi 2:27).

2.3. Jézus Krisztus a központi alakja Mennyei Atyánk tervének. A szabadítás terve lehetővé teszi számunkra, hogy tökéletessé váljunk, elnyerjük az öröm teljességét, az örökkévalóságokon át élvezzük a családi kapcsolatainkat és örökre Isten jelenlétében éljünk.

Kapcsolódó hivatkozások: Malakiás 4:5–6; 3 Nefi 12:48; T&Sz 131:1–4

Halandóság előtti élet

2.4. Mielőtt a földre születtünk, Mennyei Atyánk jelenlétében éltünk az Ő lélekgyermekeiként (lásd Ábrahám 3:22–23). E halandóság előtti létben Mennyei Atyánk többi lélekgyermekével együtt részt vettünk egy tanácskozáson. Ezen a tanácskozáson Mennyei Atyánk bemutatta a tervét, és a halandóság előtti Jézus Krisztus szövetségben vállalta, hogy Ő lesz a Szabadító.

2.5. Az önrendelkezésünket használva követtük Mennyei Atyánk tervét. Akik Mennyei Atyát és Jézus Krisztust követték, lejöhettek a földre, hogy megtapasztalják a halandóságot, és az örök élet felé haladjanak. Lucifer, Isten egy másik lélekfia, fellázadt a terv ellen. Ő lett Sátán, aki követőivel együtt kiűzetett a mennyből, és megtagadtatott tőlük annak kiváltsága, hogy fizikai testet kapjanak és megtapasztalják a halandóságot.

Kapcsolódó hivatkozások: Jeremiás 1:4–5; Zsidók 12:9; 2 Nefi 2:27; 3 Nefi 11:10–11

A teremtés

2.6. Jézus Krisztus az Atya irányítása alatt teremtette a mennyeket és a földet (lásd T&Sz 76:22–24). A föld teremtése nélkülözhetetlen volt Isten tervéhez. Ez biztosított számunkra egy olyan helyet, ahol fizikai testet kaphatunk, próbára tehetnek bennünket, és isteni tulajdonságokat fejleszthetünk ki.

2.7. Ádám volt az első ember, aki a földön teremtetett. Isten a saját képmására teremtette Ádámot és Évát. Minden emberi lény – férfi és nő – Isten képmására teremtetett (lásd 1 Mózes 1:26–27). Az ember neme alapvető jellemvonása minden egyes személy halandóság előtti, halandó és örökkévaló azonosságának, valamint rendeltetésének.

A bukás

2.8. Éden kertjében Isten összeadta Ádámot és Évát, hogy házastársak legyenek. Ádám és Éva a kertben még Isten jelenlétében volt, és örökké élhettek volna. Ártatlanok voltak, és Isten gondoskodott a szükségleteikről.

2.9. Isten még az Éden kertjében megadta Ádám és Éva önrendelkezését. Megparancsolta nekik, hogy ne egyenek a tiltott gyümölcsből – a jó és a gonosz ismerete fájának gyümölcséből. E parancsolat betartása azt jelentette, hogy a kertben maradhatnak. Ádám és Éva azonban még nem értette meg, hogy ha a kertben maradnak, akkor nem fejlődhetnek a halandóság biztosította ellentét megtapasztalása által; nem ismerhetik az örömöt, mert nem tudják megtapasztalni a bánatot és a fájdalmat; és gyermekeik sem lehetnek.

2.10. Sátán megkísértette Ádámot és Évát, hogy egyenek a tiltott gyümölcsből, és ők úgy döntöttek, hogy megteszik ezt. E döntésük következtében kiűzettek Isten színe elől, elbuktak és halandókká váltak. Ádám és Éva vétkét, valamint az ebből adódóan általuk megtapasztalt változásokat – a lelki és a fizikai halált is beleértve ebbe – bukásnak nevezzük. A lelki halál az Istentől való különválás; a fizikai halál pedig a lélek és a halandó test különválása.

2.11. A bukás alapvető része Mennyei Atyánk szabadítástervének. A bukás eredményeként Ádámnak és Évának már lehettek gyermekei. Ők és utódaik is meg tudták tapasztalni az örömöt és a bánatot, meg tudták különböztetni a jót a gonosztól, és fejlődhettek (lásd 2 Nefi 2:22–25).

2.12. Ádám és Éva leszármazottaiként bukott állapotot örököltünk a halandóság idejére. Kiszakítottak minket Isten színe elől, és ki vagyunk téve a fizikai halálnak. Próbára tesznek továbbá a halandó élet nehézségei és az ellenség kísértései is. Bár Ádám és Éva vétkéért nem vagyunk felelősek, a saját bűneinkért igen. Jézus Krisztus engesztelése által legyőzhetjük a bukás negatív hatásait, bocsánatot nyerhetünk a bűneinkre, és végül megtapasztalhatjuk az öröm teljességét.

Kapcsolódó hivatkozások: 1 Mózes 1:28; Móziás 3:19; Alma 34:9–10

Kapcsolódó téma: Jézus Krisztus engesztelése

Halandó élet

2.13. A halandó élet a tanulás időszaka, mely során bebizonyítjuk, hogy önrendelkezésünket mindannak megtételére használjuk, amit az Úr megparancsolt nekünk, és isteni tulajdonságok kifejlesztése által felkészülünk az örök életre. Ezt tesszük, amikor gyakoroljuk a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitet, bűnbánatot tartunk, szabadító szertartásokban és szövetségekben részesülünk – például a keresztelésben és a konfirmálásban –, és Jézus Krisztus példáját követve halandó életünk végéig hithűen kitartunk.

2.14. A halandóságban a lelkünk egységet alkot a fizikai testünkkel, és ez olyan módokon ad nekünk lehetőséget a növekedésre és a fejlődésre, melyekre a halandóság előtti életben nem kerülhetett sor. Mivel Mennyei Atyánknak húsból és csontból való tapintható teste van, nekünk is szükségünk van a testünkre a fejlődéshez és ahhoz, hogy olyanokká váljunk, mint Ő. A testünk szent, és Mennyei Atyánktól kapott ajándékként kell tisztelnünk (lásd 1 Korinthusbeliek 6:19–20).

Kapcsolódó hivatkozások: Józsué 24:15; Máté 22:36–39; János 14:15; 2 Nefi 2:27; 3 Nefi 12:48; Moróni 7:45, 47–48; T&Sz 130:22–23

Kapcsolódó témák: Az Istenség; Jézus Krisztus engesztelése; Szertartások és szövetségek; Parancsolatok

Élet a halál után

2.15. Amikor meghalunk, lelkünk belép a lélekvilágba, és várja a feltámadást. Az igazak lelke a boldogság állapotába kerül, melyet paradicsomnak neveznek. Akik az igazság ismerete nélkül haltak meg, és akik engedetlenek voltak a halandóságban, egy lélekbörtönnek nevezett ideiglenes helyre kerülnek a halandóság utáni világban.

2.16. Végül mindenkinek lehetősége lesz az evangélium tantételeinek megismerésére, valamint szertartásainak és szövetségeinek elnyerésére. A hithűek közül sokan prédikálni fogják az evangéliumot a lélekbörtönben lévőknek. Akik úgy döntenek, hogy befogadják az evangéliumot, bűnbánatot tartanak és elfogadják a szabadításnak a templomokban értük elvégzett szertartásait, azok a feltámadásig a paradicsomban fognak lakni (lásd 1 Péter 4:6).

2.17. A feltámadás a lélektestünk újbóli egyesülése a húsból és csontból való, tökéletessé vált fizikai testünkkel. A feltámadás után halhatatlanok leszünk – soha többé nem válik el egymástól a lelkünk és a testünk. Minden egyes ember, aki a földre született, fel fog támadni, mert Jézus Krisztus legyőzte a fizikai halált (lásd 1 Korinthusbeliek 15:20–22). Az igazak a gonoszok előtt támadnak fel, és az első feltámadáskor jönnek elő.

2.18. A végső ítéletre a feltámadás után kerül majd sor. Jézus Krisztus meg fog ítélni minden egyes embert, hogy eldöntse, melyik örök dicsőségben fog az illető részesülni. Ez az ítélet az adott személy vágyain és Isten parancsolatai iránti engedelmességén alapszik majd (lásd Jelenések 20:12).

2.19. A dicsőségnek három királysága létezik: a celesztiális királyság, a terresztriális királyság és a telesztiális királyság (lásd 1 Korinthusbeliek 15:40–42). Akik hősiesek Jézus tanúbizonyságában, és engedelmeskednek az evangélium tantételeinek, a celesztiális királyságban fognak lakni az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus jelenlétében, valamint az igazlelkű családtagjaikkal.

Kapcsolódó hivatkozások: Lukács 24:36–39; János 17:3; T&Sz 131:1–4

Kapcsolódó témák: Jézus Krisztus engesztelése; Szertartások és szövetségek