3.

Papsági tantételek

3.0

Bevezetés

A papság Isten felhatalmazása és hatalma. Mennyei Atya a papságon keresztül valósítja meg munkáját, hogy „véghez vigye… az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Isten felhatalmazást és hatalmat ad az Ő fiainak és leányainak a földön, hogy segítsenek elvégezni ezt a munkát (lásd 1. fejezet).

3.1

A papság visszaállítása

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza az egyetlen papsági felhatalmazással rendelkező szervezet a földön. Joseph Smith próféta Keresztelő Jánostól kapta meg az ároni papságot és annak a kulcsait (lásd Tan és szövetségek 13:1). A melkisédeki papságot és annak a kulcsait Péter, Jakab és János apostoltól kapta meg (lásd Tan és szövetségek 27:12–13).

A Kirtland templomban Mózes, Éliás és Illés jelentek meg Joseph Smithnek és bízták rá az Isten utolsó napi munkájának elvégzéséhez szükséges további felhatalmazást (lásd Tan és szövetségek 110:11–16).

Napjainkban az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma mindegyik tagja rendelkezik az összes ilyen papsági kulccsal. E vezetők elhívnak és felhatalmaznak más egyháztagokat Isten papsági felhatalmazásának és hatalmának a használatára, hogy segédkezzenek az Ő szabadító és felmagasztosító munkájában.

3.2

A papság áldásai

A szövetségeken és a papsági szertartásokon keresztül Isten hatalmas áldásokat tesz elérhetővé minden gyermeke számára. Ezen áldások közé tartoznak:

• keresztelkedés és tagság Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában;

• a Szentlélek ajándéka;

• úrvacsoravétel;

• felhatalmazás és hatalom egyházi elhívásokban és megbízásokban való szolgálatra;

• pátriárkai áldások, valamint egyéb gyógyító, vigasztaló, illetve iránymutató papsági áldások elnyerése;

• felruháztatás Isten hatalmával a templomban;

• a családtagokkal való egymáshoz pecsételés az örökkévalóságra;

• az örök élet ígérete.

Isten gyermekei elnyerhetik a papság ezen áldásait, valamint hatalmas örömet tapasztalhatnak meg, amikor Jézus Krisztus evangéliuma szerint élnek.

3.3

Melkisédeki papság és ároni papság

Az egyházban a papság két részre oszlik: a melkisédeki papságra és az ároni papságra (lásd Tan és szövetségek 107:1).

3.3.1

Melkisédeki papság

A melkisédeki papság az „Isten Fiának rendje szerinti szent papság” (Tan és szövetségek 107:3). Ez az a hatalom, melynek révén Isten fiai és leányai Őhozzá hasonlóvá válhatnak (lásd Tan és szövetségek 84:19–21; 132:19–20).

„A melkisédeki papság rendelkezik az elnöklés jogával, hatalma és felhatalmazása van minden hivatal felett az egyházban, a világ minden korszakában, hogy lelki dolgokban irányítson” (Tan és szövetségek 107:8). E felhatalmazáson keresztül irányítják és igazgatják az egyházi vezetők az egyház minden lelki munkáját (lásd Tan és szövetségek 107:18).

Az egyház elnöke a melkisédeki papság felett elnöklő főpap (lásd Tan és szövetségek 107:65–67). A cövekelnök az elnöklő főpap a cövekben (lásd Tan és szövetségek 107:8, 10; lásd még 6. fejezet ebben a kézikönyvben). A püspök az elnöklő főpap az egyházközségben (lásd Tan és szövetségek 107:17; lásd még 7. fejezet ebben a kézikönyvben).

További tudnivalókért a melkisédeki papság hivatalaival és feladataival kapcsolatosan lásd 8.1.

3.3.2

Ároni papság

Az ároni papság „a melkisédeki papság járuléka” (Tan és szövetségek 107:14). Magában foglalja a következők kulcsait:

• az angyalok szolgálattétele;

• a bűnbánat evangéliuma;

• szolgálat külsőséges szertartásokban, beleértve a keresztelést a bűnök bocsánatáért.

(Lásd Tan és szövetségek 13:1; 84:26–27; 107:20.)

A püspök az ároni papság elnöke az egyházközségben (lásd Tan és szövetségek 107:15).

Tudnivalókért az ároni papság hivatalaival és feladataival kapcsolatosan lásd 10.1.3.

3.4

Papsági felhatalmazás

A papsági felhatalmazás a meghatalmazás Isten képviseletére, valamint az Ő nevében történő cselekvésre. Az egyházban minden papsági felhatalmazást azok irányítása alatt gyakorolnak, akik papsági kulcsokat viselnek.

Az egyház érdemes férfitagjai a papság rájuk ruházása, valamint a papsági hivatalokba történő elrendelés révén kapnak papsági felhatalmazást. Minden egyháztag gyakorolhat delegált felhatalmazást, amint elválasztják vagy megbízzák őket, hogy segítsenek elvégezni Isten munkáját. Az egyháztagok Istennek, illetve az Általa elnöklésre kijelölteknek tartoznak elszámolással arról, miként gyakorolják az Ő felhatalmazását (lásd 3.4.4).

3.4.1

Papsági kulcsok

A papsági kulcsok azt a felhatalmazást jelentik, amellyel a papság Isten gyermekei javára történő használatát irányítják. Az összes papsági felhatalmazás használatát az egyházban azok irányítják, akik papsági kulcsokkal rendelkeznek (lásd Tan és szövetségek 65:2).

3.4.1.1

Akik papsági kulcsokkal rendelkeznek

Jézus Krisztus viseli a papság összes kulcsát. Az Ő irányításával papsági kulcsok adatnak az embereknek, hogy meghatározott elhívásokban használva azokat segítsenek Isten munkájának az elvégzésében, az alábbiakban kifejtettek szerint.

Az Úr minden egyes apostolára ráruházta Isten földi királyságának valamennyi kulcsát. A rangidős élő apostol, az egyház elnöke, az egyetlen személy a földön, akinek felhatalmazása van mindezen papsági kulcsok gyakorlására (lásd Tan és szövetségek 81:1–2; 107:64–67, 91–92; 132:7).

Az egyház elnökének az irányításával az alábbi papsági vezetők kulcsokat kapnak, hogy elnökölhessenek a saját felelősségi körükben.

• cövek- és kerületi elnökök;

• püspökök és gyülekezeti elnökök;

• melkisédeki és ároni papsági kvórumelnökök;

• templomelnökök;

• misszióelnökök, valamint misszionáriusképző-központok elnökei;

• egyháztörténeti helyszínek elnökei.

E vezetők papsági kulcsokat kapnak, amikor elválasztják őket az elhívásukra.

Papsági kulcsokat nem kapnak mások, például a helyi papsági vezetők tanácsosai, illetve az egyházi szervezetek elnökei sem. E vezetők delegált felhatalmazást kapnak, amikor elválasztják őket, illetve amikor megbízást kapnak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt. Az egyházi szervezetek elnökei a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt elnökölnek (lásd 4.2.4).

3.4.1.2

Rend Isten munkájában

A papsági kulcsok biztosítják, hogy Isten szabadító és felmagasztosító munkája rendezett módon legyen elvégezve (lásd Tan és szövetségek 42:11; 132:8). A papsági kulcsokat viselők irányítják az Úr munkáját a saját felelősségi területükön belül. Ez az elnöklő felhatalmazás kizárólag a vezető elhívásának meghatározott feladataira érvényes. Amikor a papsági vezetőt felmentik az elhívásából, többé már nem viseli ezeket a kulcsokat.

Mindenkit, aki az egyházban szolgál, egy papsági kulcsokat viselő személy irányítása alatt választanak el vagy bíznak meg.

3.4.2

A papság ráruházása és a papsági elrendelés

A papsági kulcsokat viselők irányítása alatt az ároni papságot és melkisédeki papságot ráruházzák érdemes férfi egyháztagokra (lásd Tan és szövetségek 84:14–17). Miután a megfelelő papságot ráruházták, a személyt elrendelik egy hivatalba ebben a papságban, például diakónusnak vagy eldernek. A papságviselő a papságot e hivatal jogai és kötelességei szerint gyakorolja (lásd Tan és szövetségek 107:99).

Jézus Krisztus egyházában minden egyes férfinak törekednie kell arra, hogy érdemes legyen a melkisédeki papság elnyerésére, valamint annak a mások szolgálatára történő használatára. Amikor egy férfi elnyeri ezt a papságot, szövetséget köt a papsági feladatai hithű teljesítésére. Egy esküt, vagyis ígéretet is kap Istentől örökkévaló áldásokra vonatkozóan (lásd Tan és szövetségek 84:33–44; lásd még Szentíráskalauz: a papság esküje és szövetsége).

További tudnivalókért a papság ráruházásáról, valamint a papsági elrendelésről lásd 8.1.1; 10.6; 18:10 és 38.2.5.

3.4.3

A papsági felhatalmazás delegálása az egyházban történő szolgálathoz

A papsági felhatalmazás delegálása az egyháztagoknak az egyházban történő szolgálathoz a következőképpen történik:

• egy egyházi elhívásra történő elválasztással;

• az elnöklő egyházi vezetőktől érkező megbízással.

3.4.3.1

Elválasztás

Amikor egyháztagokat elválasztanak a papsági kulcsokat viselők irányítása alatt, akkor felhatalmazást kapnak Istentől az adott elhívásban való cselekvésre. Például:

• Az a nő, akit a püspök elhív és elválaszt az egyházközségi Segítőegylet elnökeként, felhatalmazást kap a Segítőegylet munkájának irányítására az egyházközségben.

• Az a férfi vagy nő, akit a püspökség egyik tagja elhív és elválaszt elemis tanítóként, felhatalmazást kap az elemis gyermekek tanítására az egyházközségben.

Minden elhívott és elválasztott ember a felette elnöklő irányítása alatt szolgál (lásd 3.4.1.2).

Amikor egyháztagokat felmentenek egy elhívásból, akkor a továbbiakban már nem rendelkeznek az ahhoz kapcsolódó felhatalmazással.

További tudnivalókért az egyháztagok egyházi elhívásokba történő elválasztásával kapcsolatosan lásd 18.11.

3.4.3.2

Megbízás

Az elnöklő egyházi vezetők megbízással is delegálhatnak felhatalmazást. Amikor férfiak és nők megkapják e megbízásokat, felhatalmazást kapnak Istentől a cselekvésre. Például:

• Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma felhatalmazást delegálnak a Hetveneknek, akik megbízást kapnak a területek igazgatására, illetve a cövekkonferenciákon való elnöklésre.

• A misszióelnökök felhatalmazást delegálnak férfi és női misszionáriusoknak, akiket kijelölnek más misszionáriusok vezetésére és képzésére.

• Felhatalmazást delegálnak az egyháztagoknak, hogy szolgálattevő fivérekként vagy szolgálattevő nővérekként szolgáljanak. Erre akkor kerül sor, amikor a püspök irányítása alatt az elderek kvórumának elnöke vagy a Segítőegylet elnöke megbízza őket.

A megbízással delegált felhatalmazás a megbízás konkrét feladataira és időtartamára korlátozódik.

A delegált megbízásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd 4.2.5.

3.4.4

A papsági felhatalmazás igazlelkű gyakorlása

Az egyházi vezetők és egyháztagok ráruházott vagy delegált papsági felhatalmazást használva áldják meg mások életét.

E felhatalmazást kizárólag igazlelkűségben lehet használni (lásd Tan és szövetségek 121:36). Meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel, szelídséggel, szeretettel és kedvességgel gyakorolható (lásd Tan és szövetségek 121:41–42). A vezetők az egység lelkületében tanácskoznak másokkal, és az Úr akaratát keresik kinyilatkoztatáson keresztül (lásd Tan és szövetségek 41:2). A másokkal való tanácskozásra vonatkozó tudnivalókért lásd 4.4.3.

A papsági felhatalmazást gyakorlók nem kényszerítik rá akaratukat másokra. Nem használják azt önző célokra. Ha valaki hamislelkűen használja ezt a felhatalmazást, akkor „a mennyek visszahúzódnak; az Úr Lelke [pedig] megszomorodik” (Tan és szövetségek 121:37).

Néhány egyházi elhívás az elnöklés feladatát is magában foglalja. Az egyházban való elnökléssel kapcsolatos tudnivalókért lásd 4.2.4.

3.5

Papsági hatalom

A papsági hatalom Isten hatalma, amelyet Ő a gyermekei megáldására használ. Isten papsági hatalma az egyház minden tagjára kiárad – férfiakra és nőkre egyaránt –, amint megtartják a Vele kötött szövetségeket. Az egyháztagok papsági szertartások elnyerésével kötik meg ezeket a szövetségeket. (Lásd Tan és szövetségek 84:19–20.)

A papsági hatalom egyháztagok által elnyerhető áldásai között szerepelnek a következők:

• iránymutatás az életükre;

• kinyilatkoztatás, hogy tudják, miként teljesítsék a munkát, amelyre elrendelték, elválasztották vagy amellyel megbízták őket;

• segítség és erő ahhoz, hogy Jézus Krisztushoz és Mennyei Atyához hasonlóbbá váljanak.

3.5.1

Szövetségek

A szövetség szent ígéret Isten és az Ő gyermekei között. Isten szabja meg a szövetség feltételeit, gyermekei pedig beleegyeznek, hogy engedelmeskednek e feltételeknek. Isten áldásokat ígér a gyermekeinek, amint betöltik a szövetséget.

Az egyháztagok a szabadítás és felmagasztosítás szertartásainak az elnyerése során szövetségeket kötnek Istennel (lásd 18.1). Mindazok, akik mindvégig kitartanak szövetségeik megtartásában, örök életet nyernek (lásd 2 Nefi 31:17–20; Tan és szövetségek 14:7).

A szülők, az egyházi vezetők és mások segítik az egyéneket a felkészülésben, hogy az evangélium szertartásainak az elnyerésével szövetségeket kössenek. Biztosítják, hogy a személy megérti a szövetségeket, amelyeket megköt majd. Miután az illető megkötötte a szövetséget, segítenek neki megtartani azt. (Lásd Móziás 18:8–11, 23–26.)

3.5.2

Szertartások

A szertartás a papság felhatalmazása által végzett szent cselekedet. A szertartások mindig is részei voltak Jézus Krisztus evangéliumának (lásd 1 Mózes 1:28; Mózes 6:64–65).

Számos szertartásban az egyén szövetséget köt Istennel. A példák között szerepel a keresztelés, az úrvacsora, a felruházás, valamint a házassági pecsételő szertartás. Más szertartások, mint például a pátriárkai áldás vagy a betegek megáldása során az egyén nem köt szövetségeket, hanem iránymutatást és erőt kap szövetségek megtartásához.

A szertartások jelképes jelentéssel bírnak, amely az egyén figyelmét Mennyei Atya és Jézus Krisztus felé fordítja. A szövetségeket tartalmazó szertartásokban a jelképrendszer segít az illetőnek megérteni, hogy milyen ígéreteket tesz, illetve milyen áldásokat kap a hithűségén keresztül.

Minden egyes szertartás lehetővé teszi az egyén számára, hogy gazdag lelki áldásokat nyerjen el. Az Úr kijelentette, hogy a papság „szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma” (Tan és szövetségek 84:20). A szabadítás és felmagasztosítás szertartásai elengedhetetlenek az örök élethez. További tudnivalókért lásd 18.1.

Élő személyek saját magukért részesülnek a szabadítás és felmagasztosítás szertartásaiban. Ahol lehetséges, ezt követően visszatérnek a templomba, hogy e szertartásokat helyettesként elvégezzék azokért, akik már meghaltak. Elhunytakért végzett szertartásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd a 28. fejezetet.

3.6

A papság és az otthon

Minden olyan egyháztag, aki megtartja a szövetségeit – nő, férfi és gyermek –, megáldatik Isten papsági hatalmával az otthonában saját maga és családja megerősítésére (lásd 3.5). Ez a hatalom segít majd az egyháztagoknak Isten szabadító és felmagasztosító munkáját végezni a személyes életükben és a családjukban (lásd 2.2).

A melkisédeki papságot viselő férfiak papsági áldásokat adhatnak a családtagjaiknak iránymutatás, gyógyítás, valamint vigasz céljából. Szükség esetén az egyháztagok fordulhatnak ezen áldásokért a tágabb családjuk tagjaihoz, a szolgálattevő fivérekhez, illetve a helyi egyházi vezetőkhöz is. A papsági áldásokkal kapcsolatos további tudnivalókért lásd 18.13 és 18.14.