Ifjúsági hitoktatás
Rómabeliek 4–5


Rómabeliek 4–5

Hit, cselekedetek és kegyelem

Kép
Photograph of actor portraying Jesus Christ in the Bible Videos.

A rómabeliekhez írt levelében Pál igyekezett segíteni a római szenteknek megérteni Krisztus kegyelmét azáltal, hogy arról tanított, milyen kapcsolatban áll az a hittel és a cselekedetekkel. Pál tanításai segíthetnek elmélyíteni az azzal kapcsolatos tudásunkat, hogy szükségünk van a Jézus Krisztus kegyelme általi megbocsátásra és szabadításra. Ez a lecke segíteni fog neked még inkább megérteni és értékelni Jézus Krisztus kegyelmét.

A tan és tantételek megértése. Amikor a tanulók tant és tantételeket találnak a szentírásokban, folytass velük olyan beszélgetéseket, amelyek segítenek nekik elemezni és jobban megérteni ezeknek az igazságoknak a jelentését. Ha a tanulók megértenek egy evangéliumi tant vagy tantételt, akkor megértik annak a kapcsolatát más tanbéli igazságokkal az Úr tervében, és azt, hogy az miként alkalmazható a saját életükben.

Tanulói felkészülés: Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a kegyelem szócikket a Szentíráskalauzban (JezusKrisztusEgyhaza.org), majd gondoljanak egy módra, ahogyan részesültek Isten kegyelmében a saját életükben.

Lehetséges tanulási tevékenységek

Mi fog megmenteni?

Képzeld el, hogy már-már szomjan halsz a sivatagban, és egy közeli domb tetején van egy üveg víz. Mennyire fontosak az alábbiak a túlélésed szempontjából?

Kiteheted a következő szöveget és képet, és megkérheted a tanulókat, hogy másolják be mindkettőt a tanulmányozási naplójukba.

  1. Az abba vetett hited, hogy a víz megmenthet téged

  2. Az erőfeszítésed, hogy odajuss a vízhez

  3. Maga a víz

Kép
Line drawing of a stick figure man crawling in the desert to get some water. Sun and cactus are in scene

A tanulók megbeszélhetik azt a kérdést, hogy mi mentené meg őket, és osztályként, párokban vagy kis csoportokban megvitathatják a következő kérdéseket.

  • Miért maga a víz az egyetlen, ami megakadályozhatja, hogy szomjan halj?

  • Miért nem elég a vízbe vetett hit és az arra irányuló erőfeszítés, hogy vízhez juss?

  • Hogyan működik együtt a hited, az erőfeszítésed és a víz?

Ez az élethelyzet segíthet megértened Pál arra vonatkozó tanításait, hogy miként kapcsolódnak a hit, a cselekedetek és a kegyelem a megigazuláshoz.

  • Hogyan határoznád meg a hit, a cselekedetek és a kegyelem szavakat?

Hasznos lehet áttekinteni e szavak meghatározását a Rómabeliek 2–3-ról szóló leckében vagy a Szentíráskalauzban (JezusKrisztusEgyhaza.org).

Ha a tanulók az e leckére való felkészülésük részeként elolvasták a kegyelem szó meghatározását, megkérheted őket, hogy osszák meg, mit tanultak.

Pál idejében néhány zsidó keresztény hitt abban, hogy a Mózes törvénye betartására irányuló cselekedeteik által szabadulnak meg. Pál megpróbálta helyreigazítani ezt a félreértést. Olvasd el a Rómabeliek 4:16 -ot .

  • Mit tanít ez a vers arról, hogy miként igazulunk meg, illetve miként bocsáttatnak meg a bűneink?

Ebben a versben Pál azt tanítja, hogy hit és cselekedet útján igazulunk meg Jézus Krisztus kegyelme által.

Írd le a hit, cselekedetek és kegyelem szavakat a képeden szereplő azon kifejezések mellé, amelyekhez az egyes szavak kapcsolódnak.

  • Mit tanulhatsz ebből a párhuzamból a hitről és a cselekedetekről?

  • Mit tanulhatsz a párhuzamból a Szabadító kegyelméről?

Ha szükséges, segíts a tanulóknak megérteni, hogy a vízbe vetett hit olyan, mint a vallásos hit, a víz elérésére tett erőfeszítés olyan, mint a cselekedeteink vagy tetteink, maga a víz pedig Isten kegyelmét jelképezi. Segíts nekik megérteni, hogy bár hitre és cselekedetekre van szükség Jézus Krisztus kegyelmének az elnyeréséhez, az Ő kegyelme hozza el a megbocsátást, nem pedig a mi hitünk vagy cselekedeteink.

Jobban megérteni Jézus Krisztus kegyelmét

Jézus Krisztus kegyelme lehetővé teszi számunkra, hogy megigazuljunk, vagyis megbocsáttassanak a bűneink, és más módokon is megáld minket. Jézus Krisztus nem csupán az életmentő vizet biztosítja, hanem a hitünket és az erőfeszítéseinket is megerősíti, hogy meg tudjuk szerezni a vizet. Az Ő kegyelme azelőtt, azalatt és azután is megáldhat minket, hogy gyakoroljuk az Őbelé vetett hitet, és jó cselekedeteket viszünk véghez.

Dieter F. Uchtdorf elnök, aki akkoriban az Első Elnökség tagja volt, ezt tanította:

Kép
Official portrait of Elder Dieter F. Uchtdorf of the Quorum of the Twelve Apostles, 2006. Called as Second Counselor in the First Presidency, 3 February 2008. Made official portrait in 2008 replacing portrait taken in 2004.

„Isten kegyelme egész életünkön át fizikai áldásokat és lelki ajándékokat ruház ránk, amelyek megnövelik képességeinket és gazdagítják az életünket. Kegyelme kifinomultabbá tesz minket. Kegyelme segít, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.”

(Dieter F. Uchtdorf: A kegyelem ajándéka.Liahóna, 2015. máj. 108.)

  • Hogyan segíthet neked a Szabadító kegyelme abban, hogy a legjobb önmagaddá válj?

Olvasd el a következő szentírásrészeket, és keress további, a Szabadító kegyelméhez kapcsolódó áldásokat. Rómabeliek 5:1–2, 21

Ether 12:27

Moróni 10:32–33

  • Milyen további áldásokat kaphatunk Jézus Krisztustól az Ő kegyelme által?

  • Mikor tapasztaltad meg a Szabadító kegyelmét az életedben?

  • Hogyan befolyásolja ez a Szabadító iránti érzéseidet?

Ha a tanulók a leckére való felkészülésként elgondolkodtak azon, hogy milyen módokon részesültek a Szabadító kegyelmében az életükben, akkor megoszthatják az élményeiket. Ha gondolod, te is megoszthatsz egy személyes élményt vagy példát.

Ha a tanulók nem készültek fel élmények megosztására, vagy ha hasznos lenne egy másik példa, lejátszhatod Faith Journey: When Parents Get Divorced [A hit útja: Amikor a szülők elválnak] című rövidfilmet (lásd a Megjegyzések és háttér-információk szakaszt).

Meghívni a Szabadító kegyelmét az életedbe

Uchtdorf elnök a következő meglátást osztotta meg azzal kapcsolatban, hogy miként részesülhetsz még teljesebb mértékben Jézus Krisztus kegyelmében:

Kép
Official portrait of Elder Dieter F. Uchtdorf of the Quorum of the Twelve Apostles, 2006. Called as Second Counselor in the First Presidency, 3 February 2008. Made official portrait in 2008 replacing portrait taken in 2004.

„A kegyelem Isten ajándéka, és ha Isten minden egyes parancsolatának betartására vágyunk, azzal Mennyei Atyánk e szent ajándéka felé nyújtjuk ki halandó kezünket, hogy megkaphassuk azt.”

(Dieter F. Uchtdorf: A kegyelem ajándéka. Liahóna, 2015. máj. 110.)

Megkérheted a tanulókat, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre a tanulmányozási naplójukban.

  • Milyen gondolatok és érzések támadnak benned, amikor Jézus Krisztus kegyelmének a hatásaira gondolsz az életedben?

  • Mit tehetnél azért, hogy még teljesebb mértékben meghívd az életedbe Jézus Krisztus kegyelmét?

Tegyél bizonyságot arról, hogy szükségünk van Isten kegyelmére, valamint arra az erőre és ajándékra, amelyet az életünkbe hozhat az arra irányuló erőfeszítéseink előtt, alatt és után, hogy hithűek és engedelmesek legyünk.

Megjegyzések és háttér-információk

Hogyan ismerhetjük el, hogy szükségünk van kegyelemre?

Dieter F. Uchtdorf elnök, aki akkoriban az Első Elnökség tagja volt, a következő kérdéseket tette fel azzal kapcsolatban, hogy szükségünk van-e kegyelemre:

Kép
Official portrait of Elder Dieter F. Uchtdorf of the Quorum of the Twelve Apostles, 2006. Called as Second Counselor in the First Presidency, 3 February 2008. Made official portrait in 2008 replacing portrait taken in 2004.

„Felfogjuk-e, mekkora adósságunk van Mennyei Atyánk felé, és teljes lelkünkkel könyörgünk-e Isten kegyelméért?

Amikor imához térdelünk, ezt vajon azért tesszük-e, hogy visszajátsszuk igazlelkű tetteink slágerlistáját, vagy azért, hogy beismerjük hibáinkat, Isten irgalmáért könyörögjünk, és a hála könnyeit hullassuk a megváltás bámulatos tervéért?”

(Dieter F. Uchtdorf: A kegyelem ajándéka. Liahóna, 2015. máj. 109.)

Milyen példát említhetünk arra, amikor a kegyelem munkálkodik valaki életében?

A ChurchofJesusChrist.org webhelyen elérhető, Faith Journey: When Parents Get Divorced [A hit útja: Amikor a szülők elválnak] című rövidfilm (3:05) egy olyan nő történetét mutatja be, aki rájött, hogy Jézus Krisztus kegyelme segített neki reagálni a szülei válására.

Rómabeliek 4:16 . Miért használták Ábrahámot a megigazulás példájaként?

Annak az elképzelésnek a helyreigazításához, hogy csak azok szabadulhatnak meg, akik körülmetélkedtek és betartják Mózes törvényét, Pál azt tanította, hogy Ábrahám már a körülmetélése előtt és évszázadokkal Mózes törvénye előtt is áldásokban részesült. Ábrahám azt követően is hithű maradt, hogy Istennel szövetséget kötött és körülmetélkedett. Pál tehát meg tudta mutatni, hogy az egyének nem a Mózes törvényének való engedelmesség által igazulnak meg, hanem hit és cselekedetek útján, Jézus Krisztus kegyelme által.

Hogyan kapcsolódik Isten kegyelme Ádám bukásához?

A Rómabeliek 5:12–21 -ben Pál azt tanította, hogy Jézus Krisztus segít nekünk felülkerekedni a bukás hatásain. Ádám vétke miatt a bűn és a halál belépett a világba. Azonban a „kegyelemből való ajándék [által], mely az egy ember Jézus Krisztusé” ( Rómabeliek 5:15) mindenki legyőzheti a bűn és a halál hatásait, és örök életet kaphat. Pálnak a bukásra tett utalása segít megértenünk a Szabadító messzemenő kegyelmét, mely által mindent le tudunk győzni.

Kiegészítő tanulási tevékenységek

„A háborúság békességes tűrést nemz”

Kérdezd meg a tanulóktól, hogy voltak-e már hálásak egy általuk megtapasztalt megpróbáltatásért. A beszélgetés lehetséges kérdései lehetnek a következők: Mi volt az a pont, amikor hálás lettél? Vagy: Mit mondanál valakinek, aki valamilyen megpróbáltatáson megy keresztül, ami segíthet neki jobban viselni a helyzetet? (lásd Tan és szövetségek 121:7–8). Magyarázd el, hogy Pál sok nehéz megpróbáltatáson ment keresztül az életében, és írt azokról az áldásokról, amelyek az általa elszenvedett megpróbáltatásokból fakadtak. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Rómabeliek 5:3–5 -öt, és figyeljék meg, mit mond Pál, mit eredményezhetnek a próbatételek vagy megpróbáltatások az életünkben. Megkérheted a tanulókat, hogy mondják el, miként tapasztalták már meg ezeket az áldásokat.

A kegyelemről tanulni a Mormon könyvéből

A Mormon könyve prófétái sugalmazással tanítottak és írtak Jézus Krisztusról és a kegyelemről, amely Őáltala érhető el számunkra. A tanulók elolvashatnak legalább hármat a következő versek közül, és elgondolkodhatnak azon, hogy mit tanítanak nekik ezek a versek a kegyelemről.

Egy másik lehetőség az, hogy csoportokba osztod a tanulókat, és minden csoporttagnak kijelölsz egy vagy több szentírásrészt. Kérd meg őket, hogy olvassák el a szentírásukat, és írják le egy lapra a szentírásrész hivatkozását, valamint egy kedvenc szavukat vagy kifejezésüket az adott szentírásrészből. Ezután kérd meg őket, hogy cseréljenek lapokat, és ismételjék meg a folyamatot a többi csoporttag lapjaival is. A tevékenység végeztével a tanulók megnézhetik az eredeti papírjukat, és megnézhetik, milyen szavakat és kifejezéseket választottak ki a csoport tagjai az összes vershez.

2 Nefi 2:8

2 Nefi 10:24–25

2 Nefi 25:23

Ether 12:27

Ether 12:41

Moróni 10:32–33

Záró felkérés

Annak érdekében, hogy segíts a tanulóknak alkalmazni az ebben a leckében tanultakat, adhatsz nekik egy jegyzetkártyát vagy egy kis lapot. Kérd meg őket, hogy a következő 24 órában tartsák maguknál, miközben Isten kegyelmét keresik az életükben, és írjanak le minden bizonyítékot, amit találnak. Kérd meg őket, hogy imádkozzanak és fejezzék ki hálájukat minden egyes esetért, és kérjék meg Mennyei Atyát, hogy segítsen nekik jobban meglátni az Ő kegyelmét az életükben. A tanulók a következő órán beszámolhatnak az élményeikről.

Nyomtatás