Hogyan segíthetek az egyházközségem vagy cövekem tagjainak érezni, hogy szeretik, megbecsülik őket, és szükség van rájuk?

Az embernek szüksége van rá, hogy érezze: szükség van rá

Egyháztagokként mindannyiunk felelőssége, hogy támogató és szeretetteljes környezetet teremtsünk minden testvérünk számára. Az ilyen támogató hálózat sokkal könnyebbé teszi az evangélium szerinti életet és a Lélek keresését a halandóság bármely részének bejárása közben.

„Nem hiszem, hogy valaha is találkoztam volna bárkivel, aki nem szeretett volna valami olyasmihez tartozni, amitől megbecsültnek érzi magát; amitől úgy érzi, hogy értékes.

Amikor az emberekben felvetődik a kérdés, hogy Van-e számomra hely?, sokféle dolog állhat ennek hátterében. És most azt kérdezik maguktól: Ide való vagyok? Itt a helyem? Valóban szükségük van rám? Én pedig határozottan azt szeretném mondani, hogy igen!

Pál hasonlata szokott eszembe jutni, amelyet nagyon szeretek, miszerint az egyház Krisztus teste. Ő azt mondja, hogy kereszteléssel válunk e test részévé, amely egyetlen test. Sok tagja van, de egy test.

Megértem, hogy az emberek időnként azt érzik, nincs rájuk szükség. És néha mások vétkesek abban, hogy azt mondják, nincs szükségünk erre a személyre, nincs szükségünk arra a személyre, jól megvagyunk úgy, ahogy vagyunk. Egyik állítás sem igaz. Nem ez a keresztény mód. Krisztus nem ilyennek lát minket. Ő mindegyikünkben végtelen értéket lát. És bármi legyen is a pillanatnyi állapotunk, Krisztus teste ott van, hogy minden egyes tagot támogassa. Ha valaki elszigetelve érzi magát, én nem vonom kétségbe az érzése valóságosságát, sem pedig azt, hogy miért természetes az efféle érzés. Amikor azonban ez az érzés támad bennünk, meg kell állnunk és el kell gondolkodnunk: Jézus Krisztus meghalt értem. Jézus Krisztus érdemesnek tartott engem az Ő vérére. Szeret engem, reménykedik bennem, és hatással lehet az életemre. A kegyelme képes átalakítani engem. És lehet, hogy ez az ember, aki mellettem ül, éppen keresztülnéz rajtam, vagy akár a legszívesebben arrébb húzódna, de az is lehet, hogy nem. Akárhogy is van, ez nem befolyásolja annak a valóságosságát, amit Krisztus érez irántam, sem pedig azokat a lehetőségeket, amelyekkel rendelkezem Krisztusban.

Megszakad a szívem, amikor jön valaki, aki nagyon sebezhető, és azt mondja: Ki szeretném próbálni. Itt szeretnék lenni. Aztán elutasítás és közömbösség jut neki. Ez tragikus. Ez tényleg tragikus. Ennél jobbnak kell lennünk.

A sokszínűség, amelyet most az egyházban tapasztalunk, talán csak a kezdet. Őszintén szólva, szerintem egyre nagyobb és nagyobb sokszínűségnek leszünk tanúi. Az ősi egyházban óriási volt a sokszínűség. És ez nem is egy önmagáért való sokszínűség, hanem tény, hogy az emberek különböző ajándékokat és látásmódokat hoznak magukkal, és a tapasztalatok, a háttér és a kihívások széles skálája, amelyekkel az emberek szembesülnek, megmutatja nekünk, hogy mi az, ami valóban lényeges Krisztus evangéliumában. És hogy majdnem minden egyéb, ami talán az idők során rárakódott, és inkább kulturális, mint tanbeli, leválhat róla, mi pedig valóban megtanulhatunk tanítványnak lenni” (D. Todd Christofferson, “Is There a Place for Me?” ChurchofJesusChrist.org).