Segítség elnökségeknek
A tábor megtervezése


A tábor megtervezése

„Szerveződjetek; készítsetek elő minden szükséges dolgot” (T&Sz 109:8)

A tábor legyen egyszerű, és hagyjon időt a fiatal nőknek, hogy megtapasztalhassák Isten teremtményeit és „legye[n]ek nyugodtak” (T&Sz 101:16). A tábor ne legyen túlzottan nagyszabású, és ne tartalmazzon olyan előadásokat, rendezvényeket vagy dekorációkat, melyek elvonják a figyelmet a tábor rendeltetéséről. Kerüljétek az olyan élményeket is, melyek során a fiatal nők különböző erőteljes érzelmeket, mint például a szomorúság vagy a meglepődés, összetéveszthetnek a Lélek érzésével. A helyénvaló tevékenységek, a tartalmas szórakozás és az őszinte beszélgetések mind meghívják a Szentlelket.

Kép
lányok a táborban

A tábort egy békés helyen tartsátok, ahol a fiatal nők érezhetik a Lelket, megoszthatják bizonyságukat, új készségekre tehetnek szert és jól érezhetik magukat.

A felnőtt és ifjúsági vezetők feladata, hogy alaposan megfontolják és előre átgondolják a tábor összes részletét, valamint minden egyes résztvevő szükségleteit és biztonságát.

  • 10.8.6 Fiatal Nők tábora

  • 10.8.9 Tevékenységek és események finanszírozása

  • 13.2.4 Normák

  • 13.6.8 Adománygyűjtő tevékenységek

  • 13.6.9 Biztosítás

  • 13.6.12 Többnapos tevékenységek

  • 13.6.13 Szülői engedély

  • 13.6.17 Nem egyházi épületek bérlése a tevékenységekhez

  • 13.6.20 Biztonsági óvintézkedések, valamint a balesetekre való reagálás és azok jelentése

  • 13.6.24 Utazás

Minden fiatal nőt vonjatok be a táborral kapcsolatos feladatokba és megbízásokba (lásd 2. kézikönyv. 3.3.4). Miközben a fiatal nők lehetőséget kapnak arra, hogy szolgáljanak, főzzenek, takarítsanak, szervezzenek és vezessenek, olyan szervezői és vezetői készségekre tesznek szert, melyek a későbbiekben is megáldják majd a családjukat és az egyházat. Figyeljetek rá, hogy a szervezés minden fázisában alkalmazzátok a lelki felkészülés, valamint a krisztusi vezetés és szolgálattétel tantételeit.

Kép
lányok a táborban

A tábor helyszínének és időpontjának kiválasztása

A Fiatal Nők táborának helyszíne a területetektől és az igényeitektől függ majd. A táborokat általában szabadtéren rendezik, az otthontól egy bizonyos távolságra lévő, biztonságos helyszínen. A helyszíntől függetlenül a tábort egy békés helyen tartsátok, ahol a fiatal nők érezhetik a Lelket, megoszthatják bizonyságukat, új készségekre tehetnek szert és jól érezhetik magukat. Azokon a területeken, ahol az ottalvást nehéz megszervezni vagy az nem engedélyezett, jó megoldás lehet az egynapos tábor is. Az egynapos tábort a fiatal nők lakhelyéhez közel is meg lehet tartani, mint például egy parkban, kirándulóhelyen vagy valakinek a kertjében.

A táborban részt vehetnek csupán az egyházközségetek fiatal női, vagy ki is terjeszthetitek azt a cövek összes fiatal nőjére. Az év során bármikor megtarthatjátok a tábort, de vegyétek figyelembe az éghajlatot, az évszakot, és hogy milyen tábori élményt szeretnétek ti és a fiatal nők megtapasztalni. Ideális körülmények között a Fiatal Nők tábora évente egyszer kerül megrendezésre, de a helyi igényeknek megfelelően ritkábban is meg lehet tartani. Jellemzően a tábor legfeljebb ötnapos, nem esik a sabbat napjára, és általában nem esik hétfőre sem. Ügyeljetek rá, hogy a tábor eleget tegyen a fiatalok többnapos táboroztatására vonatkozó összes helyi szabálynak.

Kép
lányok a táborban

A tábor céljainak meghatározása

Miközben a többiekkel tanácskozva meghatározzátok a tábor céljait, imádságos lélekkel tegyétek fel magatoknak a következő kérdést: Mit szeretne vajon Mennyei Atya, mit eredményezzen ez a tábor a fiatal nők életében? Az erre a kérdésre adott válasz legyen a táborotok célja. Ez a cél fog minden más döntést befolyásolni, amit a tábor kapcsán hoztok.

Kép
lányok a táborban

A tábor témájának kiválasztása

A tábor témája segít, hogy a tábor céljaira összpontosítsatok. A téma legyen lelki természetű, emlékeztesse a fiatal nőket egy adott evangéliumi tantételre, valamint ösztönözze őket arra, hogy a Fiatal Nők értékei szerint éljenek. A papsági vezetőitek jóváhagyása szükséges, mielőtt a témát elkezdhetnétek a tábor megtervezésére használni.

A témához sugalmazást nyújthatnak a következők:

Kép
mosolygó Fiatal Nők vezetők

A tevékenységek kiválasztása

„Parancsolatot adok nektek, hogy amikor összegyűltök, oktassátok és építsétek egymást, hogy tudhassátok, hogyan cselekedjetek” (T&Sz 43:8)

A Fiatal Nők elnökségével, valamint a felnőtt és ifjúsági táborvezetőkkel közösen tanácskozva tervezzetek olyan biztonságos, jelentőséggel bíró tevékenységeket, melyek segítenek elérni a tábor számára kitűzött céljaitokat. A legjobb tábori tevékenységek megfelelnek az összes fiatal nő szükségleteinek és képességeinek, valamint lehetővé teszik számukra, hogy érezzék és felismerjék a Lelket, miközben új barátokra tesznek szert, vezetői készségeket gyakorolnak, gyarapítják tehetségeiket, mozgás által egészségesebbé válnak, továbbá többet megtudnak különböző vészhelyzetekről és felkészülnek azokra.

E kalauz Tábori tevékenységötletek részében találsz néhány javaslatot olyan tevékenységekre, melyek megfelelnek ezeknek a feltételeknek. Igyekezzetek egyensúlyban tartani a lelki, társas, fizikai és szellemi tevékenységeket. Az alábbi kérdések segíthetnek az általatok tervezett tevékenységek elbírálásában:

  1. Miként tölti be ez a tevékenység a táborral kapcsolatos céljainkat?

  2. Milyen fontos leckét tanulnak majd a fiatal nők ebből a tevékenységből?

  3. Milyen készségeket fejlesztenek majd ki a fiatal nők e tevékenységnek köszönhetően?

  4. Miként erősíti meg ez a tevékenység a fiatal nőket, az otthonaikat és a családjaikat?

  5. Jár-e az átlagosnál nagyobb betegség- vagy balesetveszéllyel ez a tevékenység? Megtettük-e a megfelelő óvintézkedéseket ezen veszélyek minimalizálására?

Azokon a területeken, ahol a fiatal nők már évek óra rendszeresen táboroznak, előfordulhatnak olyan tevékenységek, dalok és szokások, melyek évről évre ismétlődnek és hagyománnyá váltak. Figyelmesen nézzétek át ezeket a hagyományokat, hogy azok biztosan helyénvalóak legyenek, és összhangban legyenek a tábor rendeltetésével és szükségleteivel.

Az alábbiakban megadjuk a Fiatal Nők tábor egy napjának mintabeosztását. Lehet, hogy az alábbi tevékenységek közül néhány nem megvalósítható a területeteken. A ti saját fiatal nőitekre és környezetetekre szabott tábor programjának megalkotása során kövessétek a Lelket.

Kép
lányok védősisakban

A tábor egy napjának mintabeosztása

7:00–7:30 Utazás a táborba, vagy ébresztő.

7:30–9:00 A reggeli elkészítése és elfogyasztása. Étkezés utáni rendrakás.

9:00–9:15 Reggeli áhítat, melynek része egy himnusz, egy szentírás és egy ima.

9:15–9:30 Tevékenységek bejelentése; feladatok és biztonsági előírások megbeszélése.

9:30–12:00 Tevékenységeken való részvétel: víztisztítás, elsősegélynyújtás és vészhelyzeti menedékhelyek készítésének megismerése.

12:00–13:30 Az ebéd elkészítése és elfogyasztása. Étkezés utáni rendrakás.

13:30–14:30 Csendes időtöltés: szentírás-tanulmányozás, elmélkedés, és naplóírás egy adott téma kapcsán.

14:30–17:00 Tevékenységeken való részvétel: közös játékok, úszóverseny és túrázás.

17:00–18:30 A vacsora elkészítése és elfogyasztása. Étkezés utáni rendrakás, valamint rendrakás a táborban.

18:30–19:30 Ki mit tud?

19:30–21:00 Esti áhítat és bizonyságtételi gyűlés.

21:00–21:30 Személyes ima és tanulmányozás.

21:30–22:00 Készülődés a lefekvéshez. A felnőtt és ifjúsági táborvezetők összegyűlnek, hogy kiértékeljék a nap eseményeit, és felkészüljenek a következő napra.

Kép
lányok a táborban

Szülők tájékoztatása és bevonása

Mindaz, amit a fiatal nők a tábor során tanulnak, fontos, hogy megerősítse őket és megáldja a családjukat. Miközben a táborra készültök, megkérhetitek a szülőket, hogy osszák meg, milyen lelki szükségleteket látnak és milyen reményeik vannak a lányukat illetően, továbbá ötleteket is adhatnak olyan tevékenységekre vagy készségekre, melyek családjuk hasznára válnának. Néhány szülő esetleg rendelkezik olyan tapasztalattal vagy készséggel, mellyel segíthet is. Tájékoztassátok a szülőket a tábor tervezett időpontjáról, helyszínéről, költségéről, témájáról és tevékenységeiről. Magyarázzátok el a szülőknek és a fiatal nőknek is az elvárt öltözködési és viselkedési normákat (lásd 1 Timótheus 4:12).

A tábor előtt kérjétek meg minden fiatal nő szüleit, hogy töltsék ki és adják le a Szülői vagy gondviselői engedély és orvosi igazolás formanyomtatványt. A formanyomtatvány elérhető a safety.lds.org oldalon. Fontos, hogy részletes tájékoztatást nyújtsatok a szülőknek a táborról és annak tevékenységeiről, hogy a szülők megalapozottan adhassanak engedélyt leányuknak a részvételre (lásd 2. kézikönyv. 13.6.13).

A biztonsági és vészhelyzeti felkészültség megtervezése

„És amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik” (T&Sz 130:21)

A táborban az egyik legfontosabb feladatotok, hogy biztosítsátok a fiatal nők lelki, erkölcsi, érzelmi és fizikai biztonságát, miközben távol vannak a családjuktól. Mindenfajta magatartásnak és egymással való viselkedésnek meg kell felelnie az egyházi normáknak , valamint krisztusi viselkedést kell példáznia. A vezetők továbbá konkrét tábori normákat és irányelveket is kijelölhetnek a biztonság fenntartása érdekében, és hogy olyan környezetet teremtsenek, mely a tábor céljainak megvalósításához szükséges. A fiatalok értsék meg, hogy a tevékenységeken való részvétel nem jog, hanem kiváltság, mely visszavonható, amennyiben viselkedésük nem helyénvaló, vagy veszélyeztetik a maguk vagy mások biztonságát. A vezetők közöljék ezeket az elvárásokat a szülőkkel és a résztvevőkkel, illetve tanácskozzanak közösen arról, hogyan kezeljék a felmerülő problémákat.

Megfelelő számú felnőtt vezetőnek kell részt vennie a táborban. Minden tevékenységen legalább két felnőtt felügyelő legyen jelen. A sok résztvevőt bevonó tevékenységeknél további felnőtt vezetőkre is szükség lehet. A tábor során mindenkor legalább két melkisédekipapság-viselő férfitestvérnek jelen kell lennie, hogy támogatást és védelmet tudjanak nyújtani (lásd 2. kézikönyv. 13.6.12). Minden vezető – férfi és nő egyaránt – kerülje, hogy kettesben maradjon egy fiatallal, kivéve ha jól láthatóak a közelben lévő felnőtt vezetők számára.

Minden olyan balesetet vagy komoly sérülést, mely az alapvető elsősegélynél többet kíván, azonnal jelenteni kell a papsági vezetőknek. A tábor minden résztvevője, különösen a felnőtt vezetők figyeljenek oda a bántalmazás és az elhanyagolás bármilyen jelére. Akinek tudomására jut bármiféle fizikai, szexuális vagy érzelmi bántalmazás, jelentse azt a megfelelő jogi szerveknek, és azonnal vegye fel a kapcsolatot a püspökkel.

A fiatal nők és a vezetők is legyenek felkészültek a tábor jelentette fizikai igénybevételre. A területetek helyi szabályainak és törvényeinek betartása által igyekezzetek minimalizálni a veszélyt. Győzödjetek meg arról, hogy a közlekedési és kommunikációs lehetőségek folyamatosan elérhetőek legyenek. Amennyiben lehetséges, hívjatok meg a tábor résztvevőjeként egy ápolót, orvost vagy más, elsősegélynyújtásban jártas személyt. Legyen nálatok elsősegélycsomag. Legyen kéznél a közeli egészségügyi intézmények és vészhelyzet esetén értesítendő hatóságok címe és telefonszáma, mint például a helyi rendőrség, tűzoltóság vagy mentők.

A tábor előtt személyesen találkozzatok a fiatal nők szüleivel, és ismerjétek meg minden egyes fiatal nő egyéni szükségleteit – ideértve a táplálkozási, egészségügyi és érzelmi szükségleteket is. Figyeljetek nagyon oda a fiatalok viselkedésére, és lépjetek közbe, amikor szükséges. A beavatási szertartások, az ugratások és minden más durva, erkölcstelen vagy tiszteletlen beszéd vagy viselkedés egyaránt elfogadhatatlan. Értsétek meg és vegyétek is magatokra annak felelősségét, hogy a rátok bízott fiatalok biztonságát és jóllétét előtérbe helyezve tervezzetek. Azonosítsátok be a tábor során várható veszélyeket, beszéljétek meg őket, és igyekezzetek felkészülni azok kiküszöbölésére.

Nyomtatás