1 És lőn, hogy a tizennyolcadik év vége felé a rablóknak ezen seregei készen álltak a harcra, és elkezdtek lejönni és portyázni a dombokról, és a hegyekből, és a vadonból, és a hadiszállásaikból, és a titkos helyeikről, és kezdték birtokba venni azokat a földeket, melyek a déli földön, és amelyek az északi földön voltak, és kezdték birtokba venni mindazokat a földeket, melyeket otthagytak a nefiták, és a városokat, amelyeket lakatlanul hagytak.

2 De íme, azokon a területeken, amelyeket otthagytak a nefiták, nem voltak sem vad állatok, sem vadak, és csak a vadonban volt vad a rablóknak.

3 És a rablók élelemhiány miatt csak a vadonban tudtak élni; mert a nefiták kietlen hagyták földjeiket, és összegyűjtötték a csordáikat és a nyájaikat, és mind a javaikat, és egy csoportban voltak.

4 A rablóknak tehát csak akkor volt lehetőségük a fosztogatásra és az élelemszerzésre, ha nyílt csatában jöttek a nefiták ellen; és mivel a nefiták egy csoportban és oly sokan voltak, és mert félretettek maguknak élelmet, és lovakat, és jószágot és mindenféle nyájakat, hogy hét éven keresztül fenn tudják tartani magukat, mely idő alatt, azt remélték, hogy ki fogják irtani a rablókat azon föld színéről; és így telt el a tizennyolcadik év.

5 És lőn, hogy a tizenkilencedik évben Giddiánhi szükségesnek látta, hogy felmenjen harcolni a nefiták ellen, mert semmilyen más módon nem tudták fenntartani magukat, csak fosztogatás, és rablás és emberölés útján.

6 És nem mertek annyira szétszéledni azon föld színén, hogy gabonát termesszenek, nehogy a nefiták rájuk törjenek és legyilkolják őket; Giddiánhi tehát parancsot adott a seregeinek, hogy ebben az évben menjenek fel harcolni a nefiták ellen.

7 És lőn, hogy fel is jöttek harcolni; és ez a hatodik hónapban volt; és íme, nagy és rettenetes volt az a nap, amikor feljöttek harcolni; és rablók módján voltak felöltözve; és báránybőr volt az ágyékuk körül, és vérrel voltak bekenve, és le volt borotválva a fejük, és sisakot viseltek azon; és fegyverzetük és vérrel bekent testük miatt nagy és rettenetes volt Giddiánhi seregeinek a megjelenése.

8 És lőn, hogy a nefita csapatok, midőn észlelték Giddiánhi seregének feltűnését, mind a földre borultak és az Úrhoz, Istenükhöz emelték a fohászaikat, hogy kímélje meg és szabadítsa ki őket ellenségeik kezéből.

9 És lőn, hogy Giddiánhi seregei, amikor ezt látták, örömükben nagy hangon kiabálni kezdtek, mert azt gondolták, hogy a nefiták az ő seregeik rettenetes volta miatt borultak le félve.

10 Ám csalódtak ezen dolog tekintetében, mert a nefiták nem féltek tőlük; hanem Istenüket félték, és hozzá könyörögtek védelemért. Amikor tehát Giddiánhi seregei rájuk törtek, ők fel voltak készülve, hogy megütközzenek velük; igen, az Úr erejével fogadták őket.

11 És a csata ebben a hatodik hónapban kezdődött; és nagy és rettenetes volt ez a csata, igen, nagy és rettenetes volt annak öldöklése, olyannyira, hogy soha nem láttak még ilyen nagy öldöklést Lehi népe között, amióta ő elhagyta Jeruzsálemet.

12 És Giddiánhi minden fenyegetőzése és esküdözése ellenére, íme, a nefiták megverték őket, olyannyira, hogy meghátráltak előlük.

13 És lőn, hogy Gidgiddóni megparancsolta, hogy seregei egészen a vadon széléig üldözzék őket, és hogy senkit se kíméljenek, aki útközben a kezükbe kerül. És így üldözték és ölték őket, a vadon széléig, egészen addig, míg eleget nem tettek Gidgiddóni parancsának.

14 És lőn, hogy Giddiánhit, aki merészen ellenállt és harcolt, üldözőbe vették, amikor menekült; és mivel fáradt volt a sok harctól, utolérték és megölték. És ez volt a vége Giddiánhinak, a rablónak.

15 És lőn, hogy a nefiták seregei ismét visszatértek biztonságot nyújtó helyükre. És lőn, hogy elmúlt ez a tizenkilencedik év, és a rablók nem jöttek ismét harcolni; és a huszadik évben sem jöttek el ismét.

16 És a huszonegyedik évben sem jöttek fel harcolni, ám minden oldalról felvonultak, hogy Nefi népét ostromzár alá vegyék; mert azt gondolták, hogy ha Nefi népét elvágják a földjeiktől, és minden oldalról beszorítják őket, és ha minden külső javuktól elvágják őket, akkor rábírhatják őket arra, hogy adják meg magukat, ahogyan azt ők megkívánják tőlük.

17 És kineveztek maguknak egy másik vezért, akinek Zemnariha volt a neve; Zemnariha volt tehát az, aki ezt az ostromzárat elrendelte.

18 De íme, ez javára vált a nefitáknak; mert a rablók képtelenek voltak olyan hosszú ideig ostromzár alatt tartani őket, hogy az bármi hatással is lett volna a nefitákra, mivel olyan sok élelmük volt elraktározva,

19 És mert a rablók között szűken volt az élelem; mert íme, semmijük nem volt, csak hús a fenntartásukra, mely húst a vadonban szereztek.

20 És lőn, hogy a vad is olyannyira megfogyatkozott a vadonban, hogy a rablók már majdnem éhen vesztek.

21 És a nefiták szüntelenül ki-kirohantak, és éjjel-nappal támadták seregeiket, és ezrével meg tízezrével vágták őket.

22 És így Zemnariha népe, az éjjel és nappal elszenvedett nagy pusztulás miatt már azt kívánta, hogy hagyjanak fel tervükkel.

23 És lőn, hogy Zemnariha parancsot is adott népének, hogy szüntessék meg az ostromzárat, és vonuljanak el az északi föld legtávolabbi részeire.

24 És most, mivel Gidgiddóni tudott a tervükről, és tudta, hogy gyengék az élelemhiány és a közöttük véghezvitt nagy öldöklés miatt, éjjel kiküldte tehát a seregeit, és elvágta visszavonulásuk útját, és visszavonulásuk útjába helyezte el a seregeit.

25 És ezt éjjel tették, és úgy a rablók mögé vonultak, hogy másnap, amikor a rablók megkezdték a vonulásukat, elöl is és hátul is a nefiták seregeivel találkoztak.

26 És a délen levő rablókat is elvágták a visszavonulási helyektől. És mindezeket a dolgokat Gidgiddóni parancsára tették.

27 És sok ezren voltak, akik megadták magukat, foglyokként a nefitáknak, és a többit közülük megölték.

28 És vezérüket, Zemnarihát elfogták és felakasztották egy fára, igen, méghozzá annak tetejére, amíg meg nem halt. És miután felakasztották és meghalt, a földre döntötték a fát, és hangos szóval felkiáltottak, mondván:

29 Az Úr őrizze meg népét igazlelkűségben és megszentelt szívvel, hogy éppen úgy, ahogyan ezt a férfit a földre döntötték, földre döntsék mindazokat, akik a hatalom és a titkos összesküvések miatt arra törekednek, hogy megöljék őket.

30 És örvendeztek és ismét egyszerre felkiáltottak, mondván: Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene védelmezze meg ezt a népet igazlelkűségben mindaddig, amíg Istenük nevét szólítják védelemért.

31 És lőn, hogy mindnyájan egy emberként énekelni kezdtek és dicsérni az Istenüket azon nagy dologért, melyet értük tett, amikor megóvta őket attól, hogy ellenségeik kezébe kerüljenek.

32 Igen, ezt kiáltották: Hozsánna a Magasságos Istennek! És ezt kiáltották: Áldott legyen az Úrnak, a Mindenható Istennek, a Magasságos Istennek a neve!

33 És örömtől duzzadt a szívük, és sok könnyet ontottak Isten hatalmas jósága miatt, hogy kiszabadította őket ellenségeik kezéből; és tudták, hogy bűnbánatuk és alázatosságuk folytán volt az, hogy megszabadultak az örök pusztulástól.