1 És lőn, hogy Énók folytatta beszédét, mondván: Íme, Ádám atyánk tanította ezeket a dolgokat, és sokan hittek és Isten fiaivá lettek, sokan pedig nem hittek és elvesztek bűneikben, és félelemmel, gyötrelemben tekintenek előre Isten haragjának tüzes felháborodására, amely kitöltetik rájuk.

2 És attól az időtől kezdve Énók prófétálni kezdett, azt mondván a népnek: Midőn vándorlásomban Mahujah helységnél álltam és az Úrhoz fohászkodtam, hang szólalt meg a mennyből, mondván: Fordulj meg, és menj fel Simeon hegyére.

3 És lőn, hogy megfordultam és felmentem a hegyre; és midőn a hegyen álltam, megnyílni láttam az egeket, és dicsőségbe öltöztettem.

4 És láttam az Urat; és ő arcom előtt állt, és beszélt velem, ahogyan az egyik ember beszél a másikkal, szemtől szembe; és azt mondta nekem: Nézz, és én megmutatom neked a világot, sok nemzedéken át.

5 És lőn, hogy beláttam Sum völgyébe, és íme, nagy nép lakott sátrakban, akik Sum népe voltak.

6 És az Úr újra szólt hozzám: Nézd; és én észak felé néztem, és láttam Kánaán népét, amely sátrakban lakott.

7 És az Úr így szólt hozzám: Prófétálj; és én prófétáltam, mondván: Íme, Kánaán népe, amely nagyszámú, csatasorban Sum népe ellen indul, és megölik őket, úgyhogy teljesen elpusztulnak; és Kánaán népe szétoszlik az országban, és az ország meddő lesz és terméketlen, és egyetlen más nép sem lakik majd ott, csak Kánaán népe;

8 Mert íme, az Úr nagy hőséggel átkozza meg azt a földet, és annak meddősége örökké tart; és fekete színt kap Kánaán minden gyermeke, ami miatt megvetettek lesznek minden nép között.

9 És lőn, hogy az Úr így szólt hozzám: Nézd; és én néztem, és láttam Saron földjét, és Énók földjét, és Omner földjét, és Heni földjét, és Sém földjét, és Haner földjét, és Hanannihah földjét, és azok minden lakóját;

10 És az Úr így szólt hozzám: Menj el ehhez a néphez, és mondd nekik: Tartsatok bűnbánatot, különben eljövök, és átokkal sújtom őket, és meghalnak.

11 És parancsolatot adott nekem, hogy kereszteljek az Atya, és a Fiú, aki telve van kegyelemmel és igazsággal, és a Szentlélek nevében, amely bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról.

12 És lőn, hogy Énók továbbra is felszólított minden embert, Kánaán népét kivéve, hogy tartsanak bűnbánatot;

13 És oly nagy volt Énók hite, hogy vezette Isten népét, és ellenségeik harcolni jöttek ellenük; és ő az Úr szavát szólta, és megremegett a föld, és elmenekültek a hegyek, méghozzá parancsa szerint; és a folyóvizek elfordultak irányuktól; és az oroszlánok üvöltése hallatszott a vadonból; és minden nemzet nagyon félt, oly hatalmas volt Énók szava, és oly nagy volt azon nyelvezet hatalma, amit Isten adott neki.

14 És egy föld emelkedett ki a tenger mélyéből, és oly nagy volt Isten népe ellenségeinek félelme, hogy elmenekültek, és messzire húzódtak, és arra a földre mentek, amely kiemelkedett a tenger mélyéből.

15 És annak a földnek az óriásai is messzire húzódtak; és átok szállt minden olyan népre, amely Isten ellen harcolt;

16 És attól az időtől kezdve háborúk és vérontás volt közöttük; de az Úr eljött és népével lakott, és igazlelkűségben laktak.

17 És az Úr félelme minden nemzetet megszállt, oly nagy volt az Úr dicsősége, amely népére szállt. És az Úr megáldotta azt a földet, és áldottak voltak a hegyeken, és a magas helyeken, és virágoztak.

18 És az Úr Sion-nak nevezte népét, mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény.

19 És Énók folytatta prédikálását, igazlelkűségben Isten népének. És az ő napjaiban lőn, hogy várost épített, amely a Szentség városának neveztetett, méghozzá Sion-nak.

20 És lőn, hogy Énók beszélgetett az Úrral; és így szólt az Úrhoz: Sion bizonyára örökre biztonságban lakik majd. Az Úr azonban így szólt Énókhoz: Siont megáldottam, a nép többi részét azonban megátkoztam.

21 És lőn, hogy az Úr megmutatta Énóknak a föld minden lakóját; és ő látta, hogy íme, Sion idővel felvitetett a mennybe. És az Úr így szólt Énókhoz: Lásd örök lakhelyem.

22 És Énók a nép többi részét is látta, akik Ádám fiai voltak; és ők Ádám összes magjának keveréke voltak, Káin magjának kivételével, mert Káin magja fekete volt, és nem volt helye közöttük.

23 És miután Sion felvitetett a mennybe, Énók látta, hogy íme, előtte van a föld minden nemzete;

24 És nemzedék nemzedékre következett; és Énók magasan volt, felemeltetett, méghozzá az Atyának és az Ember Fiának kebelére; és íme, a Sátán hatalma ott volt az egész föld színén.

25 És angyalokat látott alászállni a mennyből; és hallott egy hangos hangot, mondván: Jaj, jaj a föld lakóinak!

26 És látta a Sátánt; és egy nagy lánc volt a kezében, és az egész föld színét sötétséggel takarta be; és feltekintett és nevetett, és angyalai örvendeztek.

27 És Énók angyalokat látott alászállni a mennyből, bizonyságot téve az Atyáról és a Fiúról; és sokakra reászállt a Szentlélek, és a menny erői felragadták őket Sionba.

28 És lőn, hogy a menny Istene letekintett a nép többi részére, és könnyezett; és Énók bizonyságot tett erről, mondván: Hogyan lehetséges az, hogy könnyeznek a mennyek, és esőként ontják könnyeiket a hegyekre?

29 És Énók azt kérdezte az Úrtól: Hogyan lehetséges az, hogy könnyezni tudsz, látván, hogy szent vagy, és az egész örökkévalóságtól az egész örökkévalóságig való?

30 És ha lehetséges volna az, hogy az ember megszámolja a föld részecskéit, igen, és millió ehhez hasonló földeket, az még kezdete sem lenne teremtményeid számának; és függönyeid még mindig ki vannak feszítve; te mégis ott vagy, és ott van kebled; és igazságos is vagy; irgalmas vagy és kedves mindörökké;

31 És Siont kebledre vetted, minden teremtményed közül, az egész örökkévalóságtól az egész örökkévalóságig; és semmi más, csakis béke, igazságosság és igazság a te trónod lakhelye; és irgalom jár majd arcod előtt és nincs vége annak; hogyan lehetséges tehát az, hogy könnyezni tudsz?

32 Az Úr így szólt Énókhoz: Íme, ezek a te testvéreid; saját kezem alkotásai, és én adtam nekik tudásukat, azon a napon, amikor megteremtettem őket; és az Éden kertjében adtam meg az embernek az önrendelkezését;

33 És testvéreidnek megmondtam, és parancsolatot is adtam nekik, hogy szeressék egymást, és hogy válasszanak engem, Atyjukat; de íme, szeretet nélkül valók, és gyűlölik saját vérüket;

34 És felháborodásom tüze felgerjedt ellenük; és heves nemtetszésemben rájuk küldöm az áradást, mert ádáz haragom felgerjedt ellenük.

35 Íme, én Isten vagyok; Szentség Embere az én nevem; Tanácsadás Embere az én nevem; valamint Végtelen és Örökkévaló az én nevem.

36 Kinyújthatom tehát a kezem és megtarthatom mindazon teremtményeket, amelyeket alkottam; és szemem át is járhatja őket, és kezem minden alkotása között sem volt még oly nagy gonoszság, mint a te testvéreid között.

37 De íme, bűneik atyáik fejére szállnak; a Sátán lesz az ő atyjuk, és nyomorúság lesz a végzetük; és a mennyek egésze könnyezni fog felettük, méghozzá kezem minden alkotása; ne könnyezzenek hát a mennyek, látván, hogy ezek szenvednek?

38 De íme, ezek, akiken rajta tartod a szemed, el fognak veszni az árban; és íme, én be fogom zárni őket; börtönt készítettem számukra.

39 És az, akit kiválasztottam, szót emelt orcám előtt. Szenved tehát a bűneikért; amennyiben bűnbánatot tartanak azon a napon, amikor Kiválasztottam visszatér hozzám, és addig a napig gyötrelemben lesznek;

40 Tehát ezért könnyeznek a mennyek, igen, és kezem minden alkotása.

41 És lőn, hogy az Úr szólt Énókhoz, és elmondta Énóknak az emberek gyermekeinek minden cselekedetét; tehát Énók megismerte és reá tekintett gonoszságukra, és nyomorúságukra, és könnyezett és kinyújtotta karját, és szíve szélesre duzzadt, akár az örökkévalóság; és bensője megindult; és az egész örökkévalóság megrázkódott.

42 És Énók látta még Noét és családját; hogy Noé fiainak utódai megszabadulnak, időleges szabadulással;

43 Énók tehát látta, hogy Noé bárkát épített; és hogy az Úr reá mosolygott, és a saját kezében tartotta azt; de a gonoszok többi részére eljött az ár és bekebelezte őket.

44 És amint Énók ezt látta, keserűvé vált a lelke, és könnyezett testvérei felett, és azt mondta a mennyeknek: Nem vagyok hajlandó megvigasztalódni; de az Úr így szólt Énókhoz: Emeld fel a szíved, örülj; és nézd.

45 És lőn, hogy Énók odanézett; és Noétól kezdve látta a Föld minden családját; és az Úrhoz fohászkodott, mondván: Mikor jön el az Úr napja? Mikor ontatik ki az Igazlelkű vére, hogy mindazok, akik gyászolnak, megszenteltessenek, és örök életük lehessen?

46 És az Úr azt mondta: Az idők delén lesz ez, a gonoszság és a bosszúállás napjaiban.

47 És íme, Énók látta azt a napot, amikor eljön az Ember Fia, méghozzá a testben; és lelke örvendezett, mondván: Az Igazlelkű felemeltetett, és a Bárány megöletett a világ megalapítása óta; és hit által az Atya kebelén vagyok, és íme, Sion velem van.

48 És lőn, hogy Énók a Földre tekintett; és hangot hallott annak belsejéből, mondván: Jaj, jaj nekem, emberek anyjának; sajgok, fáradt vagyok gyermekeim gonoszsága miatt. Mikor pihenek majd meg, és tisztulok meg a szennyességtől, amely belőlem eredt? Mikor szentel meg engem az én Teremtőm, hogy megpihenhessek, és egy ideig igazlelkűség lakhasson színemen?

49 És amikor Énók gyászolni hallotta a Földet, könnyezett, és az Úrhoz fohászkodott, mondván: Ó, Uram, nem könyörülsz meg a Földön? Nem áldod meg Noé gyermekeit?

50 És lőn, hogy Énók folytatta fohászát az Úrhoz, mondván: Arra kérlek téged, Ó Uram, a te Egyszülötted, méghozzá Jézus Krisztus nevében, hogy légy irgalommal Noén és az ő magján, hogy a Földet soha többé ne borítsa el az ár.

51 És az Úr nem tagadhatta meg ezt; és szövetséget kötött Énókkal, és esküvel esküdött meg neki, hogy visszafogja az árt; és hogy szólítani fogja Noé gyermekeit;

52 És megváltoztathatatlan rendeletet küldött el, hogy magjának maradéka mindig megtalálható lesz minden nemzet között, míg a Föld fennáll;

53 És az Úr azt mondta: Áldott az, akinek magján keresztül Messiás jő; mert ő azt mondja: Messiás vagyok, Sion királya, kősziklája a mennynek, amely oly széles, akár az örökkévalóság; aki a kapun jön be és általam mászik fel, soha nem bukik el; áldottak tehát azok, akikről szóltam, mert örökké tartó öröm dalaival jönnek elő.

54 És lőn, hogy Énók az Úrhoz fohászkodott, mondván: Amikor az Ember Fia eljön a testben, megpihen a Föld? Könyörgök neked, mutasd meg nekem ezeket a dolgokat.

55 És az Úr így szólt Énókhoz: Nézd, és ő odanézett, és látta az Ember Fiát, keresztre emelve fel, az emberek módja szerint;

56 És hallott egy hangos hangot; és az egekre fátyol borult; és Isten minden teremtménye gyászolt; és felnyögött a Föld; és meghasadtak a sziklák; és felkeltek a szentek, és megkoronáztattak az Ember Fiának jobb kezénél, dicsőség koronáival;

57 És mindazon lelkek, akik börtönben voltak, előjöttek, és Isten jobb kezéhez álltak; a többiek pedig a sötétség láncaiban maradtak a nagy nap ítéletéig.

58 És Énók újra könnyezett és az Úrhoz fohászkodott, mondván: Mikor pihen meg a Föld?

59 És Énók látta az Ember Fiát, felszállni az Atyához; és szólította az Urat, mondván: Nem jössz el újra a Földre? Mivel Isten vagy, és én ismerlek téged, és esküt tettél nekem, és megparancsoltad nekem, hogy kérjek a te Egyszülötted nevében; te alkottál engem, és jogot adtál nekem trónodra, nem magamért, hanem a te saját kegyelmed által; azt kérdezem tehát tőled, nem jössz-e el újra a Földre?

60 És az Úr így szólt Énókhoz: Ahogyan élek, bizony el fogok jönni az utolsó napokban, a gonoszság és a bosszúállás napjaiban, hogy betöltsem az esküt, amit Noé gyermekeit illetően tettem neked;

61 És eljő a nap, amikor megpihen a Föld, de azon nap előtt elsötétülnek az egek, és a sötétség fátyla borítja majd a Földet; és megrázkódnak az egek, valamint a föld; és nagy gyötrelmek lesznek az emberek gyermekei között, az én népemet azonban meg fogom őrizni;

62 És igazlelkűséget küldök le a mennyből; és igazságot küldök elő a földből, hogy bizonyságot tegyen az én Egyszülöttemről; a halálból való feltámadásáról; igen, valamint minden ember feltámadásáról; és igazlelkűséggel és igazsággal söpröm le a földet, mint árral, hogy összegyűjtsem kiválasztottaimat a föld négy szegletéből, egy olyan helyre, amit előkészítek, egy szent városba, hogy népem felövezhesse derekát, és várakozással tekinthessen eljövetelem idejére; mert ott lesz hajlékom, és Sionnak neveztetik, Új Jeruzsálemnek.

63 És az Úr így szólt Énókhoz: Akkor találkozol majd ott velük te és egész városod, és keblünkre fogadjuk őket, és látni fognak minket; és nyakukba borulunk, és nyakunkba borulnak, és megcsókoljuk egymást;

64 És ott lesz lakhelyem, és az Sion lesz, amely előlép minden olyan teremtmény közül, amelyet alkottam; és ezer éven át pihenni fog a Föld.

65 És lőn, hogy Énók látta az Ember Fia eljövetelének napját, az utolsó napokban, hogy igazlelkűségben a Földön lakjon ezer éven át;

66 De ama nap előtt nagy gyötrelmeket látott a gonoszok között; és a tengert is látta, hogy az nyugtalan, és az emberek őket cserben hagyó szívét, amint félelemmel várják a Mindenható Isten ítéletét, amely utoléri a gonoszokat.

67 És az Úr minden dolgot megmutatott Énóknak, méghozzá a világ végéig; és látta az igazlelkűek napját, megváltásuk óráját; és elnyerte az öröm teljességét;

68 És Sion napjai összesen, Énók napjaiban, háromszázhatvanöt évet számláltak.

69 És Énók és egész népe Istennel járt, és ő ott lakott Sion közepén; és lőn, hogy Sion nem volt, mert Isten saját kebelére fogadta; és attól kezdve elterjedt a mondás: Sion eltávozott.