Keresztre feszítés

A kivégzés egyik római formája, amely általános volt az újszövetségi időkben. Ilyenkor úgy idézték elő valakinek a halálát, hogy kezeit és lábait egy kereszthez erősítették vagy szögezték. Általában csak rabszolgák és a legalantasabb bűnözők esetében alkalmazták. A keresztre feszítést gyakran ostorozás vagy verés előzte meg (Márk 15:15). A keresztre feszítendő egyénnel általában elvitették saját keresztjét a kivégzés helyére (Ján. 19:16–17). Ruháit általában elvették az ítéletet végrehajtó katonák (Mát. 27:35). A keresztet leszúrták a földbe, így az illető lába csak 30–60 centiméterre volt a földtől. A keresztet figyelemmel kísérték a katonák, míg meg nem halt a kereszten lévő személy, ami időnként akár három napba is beletelt (Ján. 19:31–37).

Jézus Krisztust azért feszítették keresztre, mert a hitetlenek egy csoportja hamisan a császár elleni zendüléssel vádolta őt, valamint káromlással, mert azt mondta, hogy ő Isten Fia. Bíbor köntöst (János 19:2), töviskoronát adtak Jézusnak, és egyéb sértésekkel illették őt (Mát. 26:67; Márk 14:65).