Áldozat

Az ősi időkben az áldozat annyit tett, mint szentté tenni valamit vagy valakit. Mára azt a jelentéstartamat öltötte magára, hogy világi dolgokat adunk fel vagy elszenvedjük azok elvesztését az Úrért, illetve az ő királyságáért. Az Úr egyháza tagjainak készen kell állniuk arra, hogy minden dolgot az Úrnak áldozzanak. Joseph Smith azt tanította, hogy „annak a vallásnak, amely nem követeli meg minden dolog feláldozását, soha nem áll hatalmában az élethez és a szabaduláshoz szükséges hit létrehozása”. Az örökkévalóság szempontjából az áldozathozatal által elnyert áldások nagyobbak minden olyan dolognál, amit feladtunk.

Miután Ádámot és Évát kivetették az Éden kertjéből, az Úr megadta nekik az áldozathozatal törvényét. Ez a törvény magában foglalta nyájaik zsengéjének a felajánlását. Ez az áldozat azt az áldozathozatalt jelképezte, amelyet Isten Egyszülött Fia fog végrehajtani (Mózes 5:4–8). Ez a gyakorlat egészen Jézus Krisztus haláláig folytatódott, amely véget vetett az állatáldozatok evangéliumi szertartásának (Alma 34:13–14). Ma az egyházban a tagok az úrvacsora kenyeréből és vizéből vesznek Jézus Krisztus áldozatának emlékére. Krisztus egyházának tagjait ma emellett arra kérik, hogy a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát ajánlják fel (3 Ne. 9:19–22). Ez azt jelenti, hogy alázatosak, bűnbánóak, és készen állnak engedelmeskedni Isten parancsolatainak.