Tanulmányozási segédletek
Farizeusok


Farizeusok

Az Újszövetségben egy vallási csoport a zsidók között, akiknek neve arra utal, hogy külön állnak. A farizeusok büszkék voltak magukra azért, hogy szigorúan betartják Mózes törvényét, és kerülnek minden olyan dolgot, ami a nemzsidókkal kapcsolatos. Hittek a halál utáni életben, a feltámadásban, valamint az angyalok és a lelkek létezésében. Úgy gondolták, hogy a kimondott törvény és a hagyomány éppen olyan fontos, mint az írott törvények. Tanításaik a szabályok betartására korlátozták a vallást, és lelki kevélységre biztattak. Sok zsidót arra indítottak, hogy kételkedjen Krisztusban és az ő evangéliumában. Az Úr Máté 23. fejezetében, valamint Márk 7:1–23-as és Lukács 11:37–44-es verseiben elítélte a farizeusokat és cselekedeteiket.