Örömre lelni Krisztusban a missziómból való idő előtti hazatérésem ellenére is
Amikor idő előtt tértem haza a missziómból, azt gondoltam, sosem fogok már örömre lelni. De végül mégis így történt, és veled is így lehet.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Misszióba menni nehéz. Azonban a misszióból való hazatérés is éppen ugyanolyan nehéz, különösen akkor, ha korábban térsz haza a tervezettnél. Aggódsz amiatt, hogy mások mit mondanak, vagy hogyan viselkednek majd a jelenlétedben. Ítélkezni fognak? Vagy csalódottak lesznek? Kínos lesz? Aggódsz, hogy úgy érzed majd, nem vagy elég jó vagy elég erős. Azon tűnődsz, hogy esetleg valami baj van veled, vagy hogy helytelenül döntöttél, amikor egyáltalán elmentél misszióba. Mindezek engem is aggasztottak.
Amikor eldöntöttem, hogy missziót fogok szolgálni, nagyon izgatott voltam. Tudtam, hogy ez az, amit az Úr tőlem kíván. Az elkövetkező néhány hónap életem egyik legboldogabb időszaka volt. Miután nagyszerű tapasztalatot szereztem a misszionáriusképző központban, azt gondoltam, a misszióm hátralévő, Argentínában eltöltendő részével sem lesz másképp. De nem így történt.
A misszióm alatt szorongással, félelemmel és reménytelenséggel küszködtem – olyan dolgokkal, amelyeket korábban soha nem tapasztaltam még, vagy legalábbis nem ilyen mértékben. A misszióelnököm mindent megpróbált, hogy segítsen nekem. Végül úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Az adott pillanatban könnyű volt meghozni ezt a döntést, azonban hazatérve a fent említett kérdések kezdtek el beférkőzni a fejembe.
De idővel megtanultam, hogy ha őszintén törekszel az elnyerésükre, a Szabadító gyógyulást és tisztánlátást ad neked. Szilárdan hiszem, hogy az élet valamennyi tapasztalatában – legyenek akár jók, akár rosszak – rejtőzik egy megértésre váró tanulság. Az Úr a maga idejében néhány értékes leckét tanított nekem, amelyeket ma már nagy becsben tartok.
Az volt a helyes döntés a számomra, hogy misszióba menjek. Azonban valamilyen oknál fogva nem volt célszerű, hogy 18 hónapig szolgáljak. Istennek más terve van a számomra. Még mindig nem tudom biztosan, hogy merre tart az életem, de ez részemről rendben van így. Azt viszont tudom, hogy most azt teszem, amit Ő kíván tőlem, hogy megtegyek. Az Argentínában töltött négy hónapom alatt elmélyült a bizonyságom és a megtérésem. Bámulatos emberekkel találkoztam, és bizonyosan megérintettem azoknak az életét, akikét Ő szerette volna, hogy megérintsem. Ma már nem bánom a döntésemet, vagy kívánom, hogy másként alakult volna. Pontosan erre volt szükségem, az élmény pedig szentté vált a számomra.
Nemrégiben Neal A. Maxwell elder (1926–2004), a Tizenkét Apostol Kvóruma korábbi tagjának egyik beszédét olvastam, amelynek hatására megfelelő szemszögből kezdtem látni a helyzetemet. Ezt mondta:
„Az ember élete… nem lehet egyszerre hittel teli és nehézségektől mentes…
Ebből kifolyólag ti és én hogyan is várhatnánk el valójában, hogy jóhiszeműen végigsuhanjunk az életen, mintha csak azt mondanánk: »Uram, adj nekem tapasztalatot, de ne adj gyászt, bánatot, fájdalmat, ellentéteket, árulást, és semmiképpen se érezzem magam elhagyatva. Uram, tartsd távol tőlem mindazokat a tapasztalatokat, amelyek azzá tettek Téged, aki vagy. Azután pedig engedd, hogy Hozzád jöjjek, Veled éljek, és maradéktalan részem lehessen a Te örömödben.«” (“Lest Ye Be Wearied and Faint in Your Minds,” Ensign, May 1991, 88).
A Szabadító nem az Őáltala átélt megpróbáltatások ellenére vált azzá, aki. Éppen a megpróbáltatások miatt lett az, aki. Ezek járultak hozzá az Ő tökéletes jellemének alakításához, és biztosították számára a képességet, hogy érezhesse azt az örömet, amelyet most érez. Kiváltságként tekintek arra, hogy részem lehetett egy jellemformáló élményben. Nem az volt, amit elképzeltem, vagy amire vágytam volna. Azonban Isten ismeri a lehetőségeimet, és azt szeretné, hogy osztozzak az Ő örömében. Ezt az örömöt pedig képtelen lennék felfogni a gyász, a bánat, a fájdalom és az ellentétek ismerete nélkül. Az idő előtti hazatérés az egyik legnehezebb dolog volt, amin valaha átestem, azonban tisztánlátással és a Szabadító segítségével már igazán csekély árnak tűnik mindahhoz képest, amit cserébe kaptam.
Legyen tehát hitetek! Bízzatok a Szabadítótokban! És legyetek telve reménnyel! Az élet sosem fog pontosan úgy alakulni, ahogy elterveztétek. Nem lesz mentes a fájdalomtól vagy feszültségtől. Azonban minden sötét völgy végén öröm vár rátok. Az öröm az, amelyet Ő mindvégig nektek szánt.