Visszahúz a múltad?
A Szabadító már megfizette az árat. Fogd meg a kezét és haladj tovább előre!
Nemrégiben a püspököm arra kérte az egyházközségünket, hogy gondoljunk olyan gyengeségekre vagy bűnökre, amelyeket képletesen ott hagyhatnánk az úrvacsoraasztalnál, hogy Jézus Krisztus elvegye őket. Vannak olyan bűnök, amelyeket magammal cipeltem egész fiatal felnőtt életem során; megpróbáltam legyőzni őket, de csupán imádkozás és a saját akaraterőm segítségével ez nem sikerült. Az évek során tapasztalt fejlődésem ellenére tudtam, hogy le kell küzdenem ezeket ahhoz, hogy tovább tudjak haladni.
A püspöktől kapott kihívás utáni vasárnapon úgy döntöttem, hogy az egyik bűnömet ott fogom hagyni az úrvacsoraasztalon, amely a Szabadítónak és az Ő engesztelő áldozatának a fizikai jelképe. Az úrvacsoravételre készülve emlékeztem arra, hogy az asztalt lefedő terítő az Úr temetési leplét jelképezi, a kenyér és a víz pedig az Ő testét és vérét.
Őszintén, szívem minden szándékával megújítottam a keresztelési szövetségeimet, és imát mondtam a szívemben, Mennyei Atya segítségét kérve és elkötelezve magamat az iránt, hogy hátrahagyom ezt a bűnt. Majd olyasmi történt, amire egyáltalán nem számítottam: teljes mértékben elillant a vágyam e bűn elkövetésére. Ezt még néhány alkalommal megpróbáltam, és ugyanez történt más bűnök kapcsán is. Vajon túl szép, hogy igaz legyen?
Összhangba hozni a saját akaratomat az Övével
A következő héten tudtam, milyen bűnt akarok ott hagyni az úrvacsorai asztalon, de úgy éreztem, nem vagyok kész feladni azt. Visszatekintve látom, hogy a szívem nem ott volt, ahol lennie kellett volna. Nem voltam elég őszinte ahhoz, hogy elkötelezzem magam a változás iránt. Azt azonban felismertem, mennyire bántja a bűn Mennyei Atyát. Tudtam, hogy összhangba kell hoznom a saját akaratomat az Övével és Őrá kell összpontosítanom az életemet, ha szabad akarok lenni. Így aztán minden tőlem telhetőt megtettem ennek megvalósításáért.
Elkerültem minden kísértést, amely ehhez a bűnhöz vezethet. Átalakítottam azt, ahogy a szentírásokat olvastam nap mint nap; igazán eltűnődtem rajtuk és az életemre vonatkoztattam őket. Arra összpontosítottam, hogy őszintén elkötelezett legyek a változás iránt, és mindennap igyekeztem megismerni az Úr akaratát a sajátom helyett. Őt tettem az első helyre, mivel tudtam, hogy nem vagyok képes magam mögött hagyni ezt a bűnt a Szabadító engesztelésének hatalma nélkül. Azáltal, hogy továbbra is Őt tettem az első helyre, képes voltam feladni ezt a bűnt az úrvacsoraasztalnál. Végre felszabadultam valami olyasmi alól, ami oly sok éven át visszatartott engem.
E folyamat révén közelebb kerültem Mennyei Atyámhoz és a Szabadítómhoz. Elképzeltem, ahogy mindezen évek során türelemmel és szeretettel tekintenek le rám – tudva, hogy idővel fel fogom adni a bűnöket, amelyek lelkileg megakadályozták a fejlődésemet. Amikor pedig készen állok feladni őket, akkor Jézus Krisztus ott áll majd, hogy felemeljen engem – hogy kézen fogjon, és hogy megbocsátást és erőt adjon. Engesztelése révén Ő már utat biztosított számomra a bűneimtől való megszabaduláshoz. Megfizette a gyengeségeim, a hibáim és a bűneim árát. Csak bíznom kell Benne.
Képes vagy előrehaladni
Ez idő tájt olvastam valamit Richard G. Scott eldertől (1928–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából, ami megadta azt a kis löketet, amelyre szükségem volt: „Ha az életetek zűrzavaros, ha kényelmetlenül és érdemtelennek érzitek magatokat…, ne aggódjatok! Ő már tudatában van mindennek. Arra vár, hogy alázatosan letérdeljetek és megtegyétek az első néhány lépést. Imádkozzatok erőért! […] Imádkozzatok, hogy a Szabadító szeretete elárassza a szíveteket.”1
Amikor a következő héten az Ámulok Jézus szeretetén című himnuszt énekeltük (a kedvenc himnuszomat), minden szó igazan csengett: valóban ámultam; ámultam azon, hogy mindazok a dolgok, amelyekkel több mint egy évtizeden át küszködtem, elvétettek tőlem. Ámultam azon, hogy a Szabadító engesztelésének hatalma révén képes vagyok előrehaladni. Hogy Ő képes meggyógyítani minden bűnt és sebet, amelyeknek nyomuk sem fog maradni. Hogy nem kell hagynom, hogy a múltam visszatartson.
Még mindig sok dolgot kell megtanulnom és leküzdenem, de az életem felfelé ívelő pályán van. Több boldogságot és békességet érzek. Több hálának adok hangot. Egyre közelebb kerülök Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz, és erősödik a Róluk való bizonyságom. Mindennap, amikor úgy döntök, hogy újra megpróbálom, egy lépéssel közelebb jutok Hozzájuk és ahhoz az emberhez, akivé Ők tudják, hogy válhatok.