Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Reményre lelni az epicentrumban
Amikor a COVID-19 keményen lesújtott Olaszországra, én okot találtam arra, hogy továbbra is a reménybe kapaszkodjak.
A szerző Olaszországban, Catanzaróban él.
Nagyon szeretem azokat a vigasztaló szavakat, melyeket Jézus mondott a tanítványainak a feltámadása után: „Békesség néktek” (János 20:19). Hát nem bámulatos az, hogy a Szabadítónk mindig is békességet ígér a követőinek? Egy közelmúltbeli különleges élményem erre az igazságra emlékeztetett.
Gondterhelt és karanténba zárt
Egyik este épp televíziót néztem, és a bemondók a COVID-19-ről és annak hatásairól beszéltek Olaszországban, ahol élek. Megemlítették, milyen sokan haltak meg a vírusban, és hogy egyre nagyobb számban vannak igazolt esetek. Bár ez ijesztő volt, ekkor még nem aggódtam túlságosan. Azonban úgy két héttel később sokkal rosszabbra fordultak a dolgok, és ezzel együtt én is gondterheltebb lettem.
Szomorúságot és pánikot éreztem mindezek közepette. Nagyon aggódtam amiatt, hogy megbetegszem. És életemben először féltem munkába menni. Kesztyűt és maszkot kellett viselnem minden alkalommal, amikor kimentem. Egy héttel később az egész országot lezárták, és mindenki szigorú karanténba került.
Ebben az időszakban nem hagyhattuk el az otthonunkat, csak hetente egyszer azért, hogy élelmiszert vásároljunk. Nehéz volt, hogy bent ragadtam. Egy időre minden egyházi gyűlés fel lett függesztve, és bár ez is elszomorított, a templomok bezárása még inkább letaglózott, mert terveztem, hogy részt veszek egy olyan család pecsételésén, akiket még a missziómon tanítottam. Elkeseredettnek és reménytelennek éreztem magam a világban uralkodó körülmények miatt.
Megérint a zene
Egy reggel épp a szentírásokat olvastam és a Békesség Krisztusban című dalt hallgattam, amikor imában azt kérdeztem Mennyei Atyától: „Hogyan tarthatok ki reménységgel ebben a nehéz időszakban?”
És ekkor kezdtem el odafigyelni az ének szövegére:
Mellettünk áll,
Ha nincs remény,
Erőt ad Ő,
Ha feladtuk rég.
És mindig megvéd,
Ha vihar tör ránk.
Ő menedéket nyújt,
Vele béke vár.1
Éreztem, amint a Lélek bizonyságot tesz nekem arról, hogy ezek a szavak igazak. Rápillantottam a régi misszionáriusi névtáblámra, és ezeket a szavakat hallottam az elmémben: „Romina, ugyanazt a békességet szánom neked, melyben te részesítettél másokat a missziódon azáltal, hogy megosztottad a Tőlem jövő remény üzenetét. Minden rendben lesz. Nem hagylak egyedül.”
Ezért most meg szeretném osztani a remény üzenetét. Bár sokszor éreztem félelmet és aggodalmat a világban lévő nehézségeknek ebben az időszakában, valóban tudom, hogy Jézus Krisztussal van remény. Forduljatok Őhozzá! Őt hallgassátok! Kövessétek Őt! Őbenne békességre lelhetünk. Erő rejlik abban, ha hiszünk Őbenne, és ha így tesztek, akkor Ő erőt ad majd nektek a remény megragadásához (lásd Ether 12:4).
A reménységhez ragaszkodva
A reménységről szólva Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította: „Az Isten jóságába és hatalmába vetett effajta remény bátorsággal vértez majd fel minket a gyötrelmekkel teli kihívások idején”2. Legyen bármilyen ijesztő ez az időszak, mi választhatjuk a bátorságot és az Úr ígéreteibe vetett bizalmat. Amikor kihívásokat tár elénk az élet, nem kell arra kérnünk Mennyei Atyát, hogy változtassa meg a körülményeinket; kérjük inkább arra, hogy változtassa meg a hozzáállásunkat. Bármilyen helyzetben tudunk tanulni és fejlődni.
Tudom, hogy Isten velünk van, és szereti a gyermekeit – még azokat is, akik egy világjárvány epicentrumában vannak, ahogy mi. Tudom, hogy Őáltala minden rendben lesz. És azt is tudom, hogy mindig ragaszkodhatunk a Jézus Krisztusba vetett hitből eredő békességhez. Az Ő végtelen engesztelése miatt nem kell egyedül szembenéznem a nehézségekkel.