Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Biztosan képes leszek betartani a nemi erkölcsösség törvényét?
Amikor az egyházzal és a nemi erkölcsösség törvényével ismerkedtem, nem voltam biztos abban, hogy képes – vagy egyáltalán hajlandó – leszek aszerint élni.
Mivel nem az egyházban nőttem fel, nem mindig éltem a nemi erkölcsösség törvénye szerint – arról sem tudtam, hogy létezik ilyen. Az anyukám soha nem tanított engem és az ikerfivéremet arra, hogy be kellene tartanunk bármiféle erkölcsi mércét. Mi is és az öcsénk is házasságon kívül születtünk. Az apukánk rendszerint azonnal odaköltözött egy-egy nőhöz, amint elkezdtek randizni.
Ahogy idősebb lettem, a barátaimmal folytatott beszélgetéseink tele voltak durva nyelvezettel. A középiskolában randizni kezdtem egy sráccal, aki szintén nem az egyház normái szerint élt, és úgy éreztük, hogy a nemi erkölcsösség törvényén kívül eső dolgok megtétele a „felnőtté válás” bevett része.
Amikor azonban 18 évesen a misszionáriusok elkezdtek tanítani, arról beszéltek nekem, hogy a gondolataim, a beszédem és a cselekedeteim legyenek Krisztus tanításait tükrözően tiszták. Eleinte teljesen magam alatt voltam. Mindaddig a nemi erkölcsösség törvénye nélküli életet éltem, és úgy éreztem, hogy menthetetlen vagyok – már túl messzire mentem. Úgy éreztem, hogy még ha igazán bűnbánatot tartok is, a bűneimre akkor sem fogok maradéktalanul bocsánatot nyerni. Azt mondtam magamnak, hogy Krisztus továbbra is a fejemre fogja olvasni a bűneimet. Állandóan arra gondoltam, hogy bár akaratlanul, de cserben hagytam Őt. Emellett pedig úgy éreztem, hogy a nemi erkölcsösség törvényének követése elérhetetlen cél.
Az ellenségtől jövő kérdések árasztották el a gondolataimat, amitől megkérdőjeleztem mindazt, amit a nemi erkölcsösségről tanultam. Abban az időben, amikor a misszionáriusok tanításain vettem részt, egy olyan kapcsolatban voltam, amelyben nem játszott fontos szerepet az erkölcsi tisztaság, és attól tartottam, hogy ha csatlakozom az egyházhoz, az felborítja ezt a kapcsolatot. Talán Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mégsem nekem való. Emlékszem, ez járt a fejemben: „Már annyi mindent feladtam. Most még ezt is?” Felmerült bennem, hogy egyáltalán megéri-e csatlakozni az egyházhoz.
Ugyanakkor viszont nem tagadhattam meg azt az igazságot, amelyre az egyházban találtam rá. Ha egyszer tudom, hogy Joseph Smith próféta volt, akkor az azt jelenti, hogy a nemi erkölcsösség törvényének az Úrtól jövő igaz parancsolatnak kell lennie. Ez nem lehetett alku tárgya. Tudtam, hogy a következő kihívás az lesz számomra, hogy ezt a törvényt a saját életemre vonatkoztassam, és igyekezzek minden egyes nappal jobbá válni.
Ez nem olyasmi volt, amin az egyik napról a másikra változtatni tudtam. Időnként elbuktam. Egy vég nélküli körforgásban éreztem magam: mindig a lehető legkeményebben igyekeztem jól cselekedni, aztán mégis visszatértem a régi szokásaimhoz. Amikor végre eljutottam arra a pontra, hogy engedelmeskedtem a nemi erkölcsösség törvényének, és úgy éreztem, bele tudok nézni az Alkotóm szemébe, és azt tudom neki mondani, hogy „igyekszem; a tőlem telhető legjobban, készséges szívvel” – akkor is egyre csak azok az alkalmak jártak az eszemben, amikor „elszúrtam”. Emlékeztetnem kellett magamat arra, amit a szívem mélyén már tudtam: az Úr megbocsát, amikor igazán bűnbánatot tartunk, amit én meg is tettem. Ez azonban nem akadályozott abban, hogy továbbra is úgy érezzem, csalódást okozok.
Azóta már rájöttem, hogy bár az Úr megbocsát nekünk, nekünk is meg kell tanulnunk megbocsátani önmagunknak. Mennyei Atya azt szeretné, ha felismernénk a hibáinkat, bűnbánatot tartanánk, igyekeznénk jobban cselekedni, aztán továbblépnénk. Sátán azonban azt akarja, hogy a bűneinkhez legyünk láncolva. A kudarc ezen érzésein keresztül Sátán beszélt hozzám: „Úgysem tudod megcsinálni. Még a gondolat is butaság, hogy képes lennél rá.” Tudom viszont, hogy az Úr szeret engem, és azt szeretné látni, hogy növekszem a hitben. Minden gyermeke számára ezt szeretné.
Most, hogy már valamivel több mint egy éve vagyok az egyház tagja, látom a nemi erkölcsösség törvényének követéséből fakadó áldásokat. Már nem érzem magamat menthetetlennek és összezavarodottnak. Igen, időnként még mindig vannak olyan pillanatok, amikor Sátán megkísért engem az erkölcstelenségből fakadó ideiglenes elégedettséggel, de megtanultam, hogy az igazi elégedettség csakis Krisztuson keresztül jöhet el. Tudom, hogy Ő megáld bennünket, amikor követjük a parancsolatait.
Azt is megtanultam, hogy soha nem mehetsz olyan messzire, ahonnan már ne fordulhatnál az evangélium áldásai felé. Mennyei Atya tárt karokkal vár vissza bennünket. Az akkori kétségeim nem Krisztustól eredtek, és nem is Mennyei Atyától. Ő azért adta nekünk a nemi erkölcsösség törvényét, hogy óvjon bennünket, és utat mutasson nekünk a szövetség ösvényén. Ennek a törvénynek a megismerése roppantul megerősítette a bizonyságomat a Szabadító engeszteléséről. Az Úr mindegyikünket szereti. Lehet, hogy elrontunk dolgokat, viszont megvan a lehetőségünk arra is, hogy tanuljunk és fejlődjünk a hibáink nyomán – hogy bűnbánatot tartsunk. Nem azért adta nekünk ezt a parancsolatot, hogy megnehezítse az életünket; azért adta, mert szeret bennünket.1
Nagyon hálás vagyok a nemi erkölcsösség törvényéért és mindazért, amit általa tanultam. Látom, hogyan áldotta meg az életemet, és tudom, hogy másokat is meg fog áldani.