Jobbá válni a keserűség megtapasztalása után
Ennek az életnek nevezett fájdalmas és próbára tevő folyamatnak az is a része, hogy kiderüljön, valóban előre fogunk-e törekedni.
Illusztrálta: David Green
Ádám és Éva bukása próbatételi állapotot vezetett be, amelyben Isten gyermekeinek lehetőségük lett próbára tétetni, hogy láthatóvá váljon, „vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik” (Ábrahám 3:25). E próbatétel közepette boldogságot és örömöt tapasztalunk meg, de megpróbáltatásokat és csapásokat is, például kísértéseket, betegséget, fogyatékosságot és csüggedést.
Miért botladoznak némelyek, amikor balszerencsével szembesülnek, míg mások jobbá válnak a keserűség megtapasztalása után? A próféták szavai, valamint az ellenálló képesség tudománya segítenek választ adni erre a kérdésre.
Egyesek úgy határozzák meg az ellenálló képességet, mint annak a képességét, hogy az ember összeszedje magát a balszerencse, csapások vagy változások után, illetve alkalmazkodjon azokhoz.1 Ádám bukása olyan változásokat eredményezett, amelyek segítettek alkalmakat biztosítani az ellenálló képességre – arra, hogy előre és felfelé egyaránt továbbléphessenek. Mennyei Atya tervének e része megnyitotta számunkra az ajtót, hogy megtapasztaljuk a halandóságot, ahol örömöt és nyomorúságot – és növekedést – egyaránt megtapasztalunk (lásd 2 Nefi 2:23).
Íme az ellenálló képesség négy alapelve, amelyek segítenek, amikor a halandó utazásunk tele van nehézségekkel.
Keressünk befelé
Amikor sötét és nehéz napokat élünk át, belsőleg kutathatjuk azokat az ajándékokat, amelyekkel Mennyei Atya felszerelt bennünket.
Tedd fel magadnak a kérdést: Milyen ajándékokkal, erősségekkel és tehetségekkel áldott meg engem Isten, amelyekből meríthetek ebben a megpróbáltatásos időszakban? Tanulmányozd a pátriárkai áldásodat, és keress olyan kapaszkodókat az élettapasztalataidban, amelyek felfedhetik az Isten által neked adott ajándékokat. (Lásd Tan és szövetségek 46:11.)
Napjaink nyomásai és kihívásai rendkívülinek és fullasztónak érződhetnek. Ha nem ellensúlyozza hit, akkor a stressz és az aggodalom akképpen szűkítheti a látószögünket, hogy önmagunkra összpontosítsunk – ez pedig egy köldöknéző, ijesztő és kétségbeejtő szemlélődés, amitől még inkább túlterheltnek, szorongásosnak és depressziósnak érezzük magunkat.
Kísértést érezhetünk arra is, hogy összehasonlítgassuk a körülményeinket azokkal, akik látszólag gondtalanok. Az ilyen hasonlítgatás azonban megrabolja az örömünket, míg a hála gyarapítja azt.
Fejleszthetjük a látószögünket azáltal, hogy tudatában vagyunk azoknak az ajándékoknak, amelyeket Mennyei Atyánk adott nekünk. Amint azt Russell M. Nelson elnök tanácsolta: „Az áldásainkat számolni sokkal jobb, mint a gondjainkról beszámolni.”2 A pozitív és hálás elme felpezsdíti az életerőnket és az alkotóképességünket, és jobb rálátásunk lesz a dolgokra, beleértve azt is, hogy jobban összpontosítunk azokra a dolgokra, amelyek valóban számítanak, és olyan dolgokra, amelyek felett van ellenőrzésünk.
A feszült időszakokban felteheted magadnak a kérdést:
-
Van mód arra, hogy jobban gondját viseljem a testemnek és az elmémnek az étrend, a testmozgás és az alvás révén? (Lásd Tan és szövetségek 88:124.)
-
Fordulok-e Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz erőért és útmutatásért, felismerve, hogyan áldottak meg engem útközben?
-
Bízom benne, hogy Mennyei Atya és Jézus Krisztus megáld és tanít majd engem, miközben követem Őket – függetlenül attól, hogy mi a kihívásom?
Fel kell ismernünk a jót az életünkben, és emlékeznünk kell rá. Számtalan tanulmány mutatta ki, milyen ereje van annak, ha hálás a szívünk és az elménk: kezdve a jobb hangulattól és a fokozott derűlátástól, egészen a szorongás, a fájdalmak és kínok csökkentéséig. A hála lehetővé teszi a jelen megünneplését, gátolja a mérgező érzelmeket, és megerősíti a társas kapcsolatokat.3
A zűrzavaros időkben, amikor folyamatosan az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk elmélyítésére összpontosítunk, akkor ráláthatunk az életben a teljesebb képre, és azt érezhetjük, hogy van támogatásunk a megpróbáltatásainkban, gondjainkban és gyötrelmeinkben (lásd Alma 36:3).
Forduljunk kifelé
Az ellenálló képesség második alapelve az, hogy kifelé fordulunk – mind a körülöttünk lévők, mind pedig az Istentől kapott források felé.
Sokan, akik sikeresen kezelték a kihívásaikat az életükben, azt mondják, hogy az egyik kulcs a környező lehetőségekből és forrásokból származó erő megtalálása. Ide tartozhatnak a hobbik, a naplóírás, a testedzés, a szentírások és más felemelő könyvek olvasása, beszélgetés egy családtaggal, baráttal vagy tanácsossal, vagy akár egy házi kedvenccel töltött idő is. Mindezekről kimutatták, hogy csökkentik a szorongást és a stresszt.4
Nefi, továbbá Járed fivére is támaszkodott azokra a forrásokra, melyeket „az Úr készített el” (vö. 1 Nefi 17:5). Kezdve a gyümölcsöktől, magoktól, fáktól és vadméztől az ércen át a 16 kőig, Isten forrásokat biztosított népének, melyeket felhasználhattak, amikor kihívásokkal néztek szembe az utazásaik során. Milyen forrásokat biztosított számodra Isten, hogy megkönnyítse az utazásod során a terheket?
A kifelé fordulás azt is jelenti, hogy észrevesszük mások szenvedéseit, és reagálunk rájuk, még akkor is, amikor mi magunk is kihívásokkal szembesülünk. Henry B. Eyring elnök, második tanácsos az Első Elnökségben azt mondta nekünk, hogy „észre kell vennünk mások megpróbáltatásait, és meg kell próbálnunk segítséget nyújtani. Ez különösen nehéz lesz akkor, amikor mi magunk is komoly próbatételen megyünk keresztül. Azonban látni fogjuk, hogy amint felemeljük mások terheit, még ha csupán kismértékben is, akkor a hátunk megerősödik, és derengeni látjuk a fényt a sötétségben.”5
David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kihangsúlyozta a krisztusi jellem építésének fontosságát azáltal, hogy saját megpróbáltatásaink közepette kifelé fordulunk: „Abban mutatkozik meg a jellem…, ha saját szenvedéseink idején is van erőnk észrevenni mások szenvedését; ha éhesen is képesek vagyunk meglátni mások éhségét; és ha saját lelki kínjaink közepette is van erőnk kinyújtani a kezünket és együttérzéssel lenni mások lelki gyötrelmei iránt. Abban nyilvánul meg tehát a jellem, hogy akkor is kifelé tekintünk, fordulunk és nyújtjuk a kezünket, amikor a mindegyikünkben jelen lévő természetes ember ösztönös reakciója az lenne, hogy befelé forduljunk, önzők legyünk és magunkkal legyünk elfoglalva.”6
Tekintsünk felfelé
Amikor befelé tekintünk és kifelé fordulunk az ellenálló képesség felé vezető utunkon, soha nem szabad elfelejtenünk felfelé tekinteni, és békességért és isteni útmutatásért könyörögni. Mennyei Atya megígérte, hogy ha nem keményítjük meg a szívünket Vele szemben a megpróbáltatásaink során, akkor megtérünk és meg is gyógyulunk (lásd Tan és szövetségek 112:13).
Miközben Joseph Smith próféta a kétségbeesés mélyén, mocskos ételen tengődve a hideg kövön feküdt Liberty fogházában, úgy döntött, hogy felfelé tekint és mennyei segítségért könyörög.
Bizonyosságot kapott az Úrtól: „Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak” (Tan és szövetségek 121:7). Majd az Úr ígéretet tett neki: „És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban; és győzedelmeskedni fogsz minden ellenséged felett” (Tan és szövetségek 121:8).
A felfelé tekintés magában foglalja azt is, hogy türelemmel és hosszú távú szemlélettel bízunk az Úr időzítésében, mialatt békességre törekszünk az élet viharaiban. Te már látod, hogy milyen módokon áld meg téged Isten a kihívásaidban?
Törekedjünk előre
A Mormon könyvében Nefi arra emlékeztet minket, hogy „Krisztusba vetett állhatatossággal kell tehát törekedn[ün]k előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével” (2 Nefi 31:20).
Amikor megterhelve érezzük magunkat, amikor csüggesztő napjaink vannak, amikor nem tökéletesen ragyogó a reménységünk, és amikor híján vagyunk a minden ember iránti szeretetnek, akkor is dönthetünk úgy, hogy előre törekedünk. Hát nem ezek azok a történetek, amelyeket szívesen olvasunk: azokról a hithű szentekről, akik megismerték és megélték az ellenálló képesség alapelveit? A hit és bátorság e megnyilvánulásai megmutatják nekünk, hogyan törekedhetünk előre Krisztusba vetett állhatatossággal.
Igen, lesznek olyan alkalmak, amikor úgy érezzük, hogy az imákra nem a reményeink szerint kapunk választ. Még mindig lesz válás, halál, betegség és csalódás, annak ellenére, hogy jobb napokért könyörgünk és azokra vágyakozunk. Ennek a fájdalmas és próbára tevő folyamatnak az is a része, hogy kiderüljön, vajon megteszünk-e minden olyan dolgot, amit az Úr, a mi Istenünk megparancsol nekünk (lásd Ábrahám 3:25). Amikor a világ sötét, akkor is tovább keressük-e a világosságot?
A megpróbáltatásokról és nehézségekről szólva Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt kérdezte: „Meddig várjunk, hogy enyhüljenek a minket érő nehézségek? És mi a helyzet a személyes megpróbáltatások elviselésével, miközben csak várunk és várunk, a segítség pedig úgy tűnik, csak nem akar jönni? Miért ez a késlekedés, amikor úgy látszik, a terheink meghaladják az erőnket?” Majd arról biztosított bennünket, miszerint „a hit azt jelenti: a jó és rossz időkben is bízunk Istenben, még akkor is, ha ebbe némi szenvedés is belefoglaltatik, míg meg nem látjuk, hogy felfedi értünk az Ő karját”7.
Szerető és mindentudó Atyánk nem csupán a boldogság tervét készítette el minden gyermeke számára, hanem egy olyan földi tapasztalatot is kikövezett, amely a szükségleteinkre, valamint a növekedés és öröm bennünk rejlő lehetőségére van szabva. Bizonyságomat teszem arról, hogy a keserű megtapasztalása után jobbá válhatunk, amint megtanulunk befelé tekinteni, kifelé fordulni, felfelé tekinteni és előre törekedni.