Jézus Krisztus engesztelése az Ószövetségben. Liahóna, 2022. ápr.

Jézus Krisztus engesztelése az Ószövetségben

Írta: Donald W. Parry

a héber Biblia és a Holt-tengeri tekercsek professzora, Brigham Young Egyetem

Az Ószövetség olyan szentírásmű, amely felfedi, hogy az Úr a Szabadító, a Megváltó és a nagy Engesztelő.

Jézus Krisztus keresztre feszítése — A 22. zsoltár pontosan azokat a szavakat tartalmazza, amelyeket Jézus később a kereszten mondott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”

Az Ószövetség volt a Szabadító Bibliája – a halandóság során abból olvasott és idézett. Az Ószövetség a szentírásszövegek pompás, kivételes gyűjteménye volt (és még mindig az). Egyedülálló és páratlan. Miért? Mert ez:

„Az első tanúbizonyság Krisztusról.” ¹
Egy jelentős kézikönyv a Szabadító engeszteléséről.
Alapvető dokumentum, melynek az a célja, hogy felkészítse a világot a Szabadító testben való eljövetelére, majd az értünk való halálára.
Olyan feljegyzés, amely jelképek százait tartalmazza, amelyek megmutatják Jézus Krisztust és az Ő engesztelését.
Olyan feljegyzés, amely jövendölések tucatjait mutatja be Jézus Krisztusról és az Ő isteni küldetéséről.

Röviden szólva, az Ószövetség olyan szentírásmű, amely felfedi, hogy az Úr a Szabadító, a Megváltó és a nagy Engesztelő. Amikor Jézus Krisztus azt parancsolta, hogy „tudakozzátok az írásokat, …ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam” (János 5:39), akkor az Ószövetségre utalt. Ez a cikk bemutatja, milyen módokon tesz bizonyságot az Ószövetség a Szabadítóról és az Ő engeszteléséről.

Színek, felhők és tenger: az Ő megbocsátásra való hatalma

Az Ószövetség jelképek százait tárja elénk, amelyek megmutatják Jézus Krisztust és az Ő engesztelését. Íme néhány rövid példa:

Kelet és nyugat. „A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk [az Úr] a mi vétkeinket” (Zsoltárok 103:12). A távolság kelet és nyugat között természetesen végtelen és mérhetetlen; csakúgy, mint Isten azon képessége, hogy eltávolítsa a vétkeinket.

Sűrű felleg. „Eltöröltem vétkeidet, mint sűrű felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (vö. Ésaiás 44:22). Éppen úgy, ahogy a sűrű fellegek folyamatosan keletkeznek, átalakulnak, eltűnnek, majd újra felbukkannak az égen, ami a végtelenséget juttatja az ember eszébe, akképpen bocsát meg Isten is azoknak, akik bűnbánatot tartanak és visszatérnek Őhozzá.

A bűnök mélybe vetése Isten „megbocsátja a bűnt és… a tenger mélységébe vet[i] minden bűnünket” (Mikeás 7:18–19). Isten a tenger mély részeibe veti a bűnöket, ahol örökre eltűnnek. Miután Ezékiás meggyógyult egy betegségből, ezt írta Istenről: „mert hátad mögé vetetted minden bűneimet” (Ésaiás 38:17). Amikor Isten a háta mögé veti a bűneinket, akkor többé nem tekint rájuk.

Karmazsin és fehér. Ezt mondta az Úr: „ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésaiás 1:18). A három majdnem egyforma szín – a skarlátpiros, a vérszínű és a karmazsin – az emberi vért és gonoszságot jelképezi (lásd Ésaiás 59:3; Mikeás 3:10; Habakuk 2:12). Krisztus vére megszentel (lásd Mózes 6:59–60), örök életet biztosít (lásd János 6:53–54), és a tisztaságot jelképező fehérre változtatja az emberek vérvörös gonoszságát.

Jövendölések Krisztusról

Az Ószövetség jövendölések százait tárja elénk Jézus Krisztusról, melyek közül sok közvetlenül az Ő engesztelésével foglalkozik. Ésaiás például ezeket jövendölte:

„…betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá” (Ésaiás 53:4).
„…megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért” (Ésaiás 53:5).
„…népem bűnéért lőn rajta vereség” (Ésaiás 53:8).
„…vétkeiket ő viseli” (Ésaiás 53:11).
„…sokak bűnét hordozá” (Ésaiás 53:12).

A 22. zsoltár figyelemre méltó jövendölés a Szabadító utolsó földi óráiról, amikor súlyos bántalmazást szenved majd el, azután keresztre feszítik. Az emberek ki fogják gúnyolni és bántalmazni fogják Őt (lásd 7–8. vers; lásd még Máté 27:30–31, 39–43; Lukács 23:35). Ez a zsoltár pontosan azokat a szavakat tartalmazza, amelyeket Jézus később a kereszten mondott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (2. vers; lásd még Máté 27:46). A 22. zsoltár emellett nyílt utalást is tartalmaz a keresztre feszítésre: „átlyukasztották kezeimet és lábaimat” (17. vers; lásd még Máté 27:35). A 19. versben található szavak – „megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek” – pontosan beteljesedtek azok által, akik keresztre feszítették Jézust (lásd Máté 27:35).

Krisztust jelképező emberek

Az Ószövetségben igen sok igazlelkű ember szolgál Jézus Krisztus élő jelképeként. Az e személyek és Jézus Krisztus közötti párhuzamok oly szembeszökőek, hogy Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt írta:

„Jehova rengeteg előképet és jelképet használt. Mi több, ezek mindig is szembetűnő jellemvonásai voltak az Úr által a gyermekeinek adott utasításoknak. Ezeknek az alakoknak – különösen Krisztus előalakjainak – a példái mindenütt jelen vannak a Messiás kora előtti feljegyzésekben. […]

Mózes (mint ahogy Izsák, József és még oly sokan az Ószövetségből) maga is prófétai jelképe volt az eljövendő Krisztusnak.” ²

Íme három példa ezekre az élő jelképekre:

Jób megtapasztalta gyermekei és javai elvesztését, és nagyon szenvedett a testben (lásd Jób 1–2), előrevetítve a szenvedő szolgát és a fájdalmak férfiját, Jézus Krisztust (lásd Ésaiás 53).
Jónás is annak a Jézusnak a mintaképe volt, aki Jónás hal gyomrában töltött három napját és éjszakáját (lásd Jónás 1:17) ahhoz hasonlította, ahogy Ő maga „három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában” (Máté 12:40).
Ábrahám kész volt áldozatként felajánlani szeretett fiát, Izsákot, párhuzamban azzal, ahogy Isten felajánlotta Szeretett Fiát, Jézust. Ábrahám engedelmessége „fiának, Izsáknak felajánlásában, …hasonló volt Istenhez és az ő Egyszülött Fiához” (Jákób 4:5; lásd még Zsidók 11:17–19).

Jób a földön térdel — Jób nagyon szenvedett a testben, előrevetítve a szenvedő szolgát és a fájdalmak férfiját, Jézus Krisztust.

Szabadítónk, Megváltónk és Engesztelőnk

Az Ószövetség Jehova körülbelül 100 nevét és megnevezését tárja elénk, melyek közül sok elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük az Ő engesztelését. Jehovát például Szabadítónak nevezi: „én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító” (Ésaiás 43:11; lásd még 43:3; 45:15, 21; 49:26; 2 Sámuel 22:3; Zsoltárok 106:21; Hóseás 13:4).

Jehovát Megváltónak is nevezi: „Így szól az Úr, Izráel megváltója” (Ésaiás 49:7; lásd még 44:6; 47:4; 54:5; Jeremiás 50:34).

Az Ószövetség világosan kinyilvánítja, hogy Jehova a nagy Engesztelő: „Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és [hozz engesztelést] ³ vétkeink[ért] a te nevedért” (Zsoltárok 79:9).

Jehova többször is megparancsolta prófétáinak és papjainak, hogy végezzenek engesztelést a népért. Mi több, az engesztelés szó angolul 69 alkalommal fordul elő az Ószövetség Jakab király-féle változatában. E kijelentések mindegyike segít jobban megértenünk Jézus engesztelő áldozatának a jelentését és jelentőségét.

Szent ünnepek – Jézus Krisztus engesztelésének az előrevetítése

A különlegesen megszentelt ünnepek előrevetítették Jézus Krisztus engesztelését. Az engesztelés napja például számos olyan rituáléra összpontosított, amelyek Jézus engesztelésére mutattak (lásd 3 Mózes 16; Zsidók 7–9). Egy másik ünnep, a pészah is a Jézus Krisztus áldozatára irányuló várakozásról szólt (lásd 2 Mózes 12). A pészahi bárány Jézus Krisztus – a világ bűneiért feláldozott Bárány – előalakja volt (lásd 2 Mózes 12:3–6, 46). A báránynak hibátlannak kellett lennie (lásd 2 Mózes 12:5), ahogyan Jézus Krisztusnak is hibátlannak kellett lennie (lásd 1 Péter 1:18–19).

A bárány vérének az ajtófélfákra hintése megmentette az ősi Izráelt a haláltól (lásd 2 Mózes 12:13), éppen úgy, ahogyan Krisztus engesztelő vére megszabadít minket a sírtól és a lelki haláltól (lásd Hélamán 5:9). A pészah („húsvét”) és Jézus Krisztus halála közötti hasonlóságok annyira figyelemreméltóak voltak, hogy Pál „a mi húsvétunknak” (vö. 1 Korinthusbeliek 5:7) nevezte Jézust.

Kapu Krisztushoz

Maga Jehova tervezte meg és nyilatkoztatta ki Mózes törvényét, hogy tanítson a megígért Messiásként, Jézus Krisztusként való eljöveteléről, valamint az engesztelő áldozatáról (lásd Galátziabeliek 3:24; 2 Nefi 11:4; Járom 1:11; Móziás 13:30–33; Alma 25:15).

Holland elder így foglalja össze Mózes törvényének a célját: „Erre a történelmi jelentőségű szövetségre, amelyet magától Istentől kaptak, és amely csupán másodlagos az evangélium teljességéhez képest az igazlelkűség felé vezető úton, …úgy kellene tekintenünk, mint minták, árnyékok, jelképek, valamint Krisztus előalakjai páratlan gyűjteményére, mert hogy az. Ezért volt egykoron (és még mindig, annak lényegében és tisztaságában) a lelkiséghez mutatott út, Krisztushoz vezető kapu”. ⁴

Amint arról Amulek a bizonyságát tette: „ez az egész értelme a [mózesi] törvénynek, mert annak minden betűje arra a nagy és utolsó áldozatra mutat; és az a nagy és utolsó áldozat az Isten Fia lesz” (Alma 34:14).

Tanúságot teszek arról, hogy a Biblia – az Ó- és az Újszövetség is – világosan, hatalommal és felhatalmazással jelenti ki Jézus Krisztust. Remélem, hogy a mostani és a felnövekvő nemzedékek is megszeretik és megértik a Bibliát és annak Jézus Krisztusról szóló alapvető üzenetét.