Fiatal felnőtteknek
Van egyvalami a jövőmben, amiről én dönthetek
Illusztráció: Getty Images
Egyre nehezebb volt nem venni tudomást arról a kis hangról a fejemben. Ott álltam 28 évesen, még mindig egyedül, és abban sem voltam biztos, hogy szakmailag mit szeretnék elérni, bár egyébként szülésznőként jó munkám volt. Úgy éreztem, mintha az életem minden területén sikertelen lennék. Kételkedtem az életemet érintő döntéseimben, és nem tudtam, merre menjek. Elveszettnek éreztem magam.
Egy nap, amikor különösen magam alatt voltam, felhívott egy barátom, akivel egy ideje már nem beszéltem. Amikor megkérdezte, hogy hogy vagyok, elmondtam neki, milyen érzésekkel küszködöm. Végighallgatott, aztán azt kérdezte: „Értelek, de lelkileg hogy vagy?”
„Ja, úgy tökéletesen – vágtam rá azonnal. – Soha az életben nem éreztem magam közelebb Istenhez.”
Mire ő: „Akkor viszont semmi más miatt nem kell aggódnod.”
Bizalommal Isten tökéletes tervében
A beszélgetés óta két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy mennyire hálás vagyok, amiért erős bizonyságom van a visszaállított evangéliumról, a parancsolatok szerint tudok élni, és érzem a kapcsolatot a mennyel.
A lelki önellátás nagyon fontos számomra, és még mindig tanulom, hogyan is nyissam meg a mennyeket a saját életemben. Minden reggel ima és szentírás-tanulmányozás – két olyan egyszerű dolog, amelyek érzésem szerint a legnagyobb hatással vannak arra a képességemre, hogy személyes kinyilatkoztatást kapjak. Akkor is erősebben érzem a kapcsolatot a mennyel, amikor erőfeszítést teszek azért, hogy kedves legyek; hogy egészséges életet élve a Lélek mindig a társam lehessen; hogy betartsam a parancsolatokat; és hogy őszinte bűnbánatot tartsak.
A másik, amire rájöttem, hogy a barátom kérdésére adott válaszom nem volt teljesen pontos: habár úgy gondoltam, hogy lelkileg „tökéletesen” vagyok, mégis több hitre volt szükségem és kevesebb aggódásra, és bíznom kellett abban, hogy Isten elintézi azokat a dolgokat, amelyek nem tőlem függnek.
Még ha az életem egyes területei nem is alakulnak olyan jól, ahogy én szeretném, akkor is tudom, hogy az a fontos, hogy hittel cselekedjek, és megmutassam Istennek , hogy az önrendelkezésemet jó döntésekre használom. Megtanultam, hogy amikor az élet nem az általam elvárt módon alakul, az azért van, hogy úgy tudjak okulni és növekedni, ahogy más helyzetben nem tudnék.
Soha nem gondoltam volna, hogy a 29. évemben járva azon kapom magam, hogy kételyeim vannak a munkámmal és az életem következő szakaszával kapcsolatban. De még mindezen ismeretlen dolgok mellett is maradéktalanul bízom abban, hogy Istennek tökéletes terve van számomra. Ő pontosan tudja, mire van szükségem, és mindig gondomat fogja viselni (lásd Máté 6:28–34). Pont úgy, ahogy azt L. Todd Budge elder a Hetvenektől tanította: „Bár ezt nehéz megérteni, különösen akkor, amikor erős ellenszélben vagyunk és viharos a tenger, de megnyugvásra lelhetünk annak tudatában, hogy Isten az Ő végtelen jóságában mindig hazafelé hajt minket” (Következetes és kitartó bizalom. Liahóna, 2019. nov. 48.).
Több bizalom, kevesebb aggodalom
Egyes napokon az élet nagyon nehéznek tűnik, de amikor jobban belegondolok, tudom, hogy nincs miért aggódnom. Apránként rájöttem, hogy egy kicsit jobban kell bíznom Istenben, és egy kicsit kevesebbet kell aggódnom olyan dolgok miatt, amelyekről nem én döntök. Az egyetlen dolog, amelyről én döntök a jövőmmel kapcsolatban, az az, hogy bízom Istenben, és azon dolgozom, hogy mindennap közelebb kerüljek Őhozzá.
Amikor elveszettnek érzem magam, ahhoz mindig elég a fény, hogy tegyek egy lépést az ismeretlenbe és továbbhaladjak. Ameddig hitet gyakorlok és megtartom a szövetségeimet, ameddig nem feledem a valódi kilétemet Mennyei Szüleim lányaként, valamint újra és újra nekifutok, addig minden akkor és úgy fog történni, ahogy kell – és igazán csak ez számít.