Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Mit tanultam az úrvacsorai gyűlésen a hátsó sorban
Egy úrvacsorai gyűlésen szerzett élmény megtanította nekem, miként nyújt szolgálattételt Krisztus az egynek.
Egy vasárnap elmentem meghallgatni az egyik barátom beszédét, aki visszatért a missziójából. Amikor megérkeztem, rájöttem, hogy nem sok embert ismerek a gyülekezetben, így aztán egyedül ültem a kápolna hátsó részében.
Hamarosan elkezdték kiosztani az úrvacsorát. Csak hárman ültünk a kápolna végében lévő hosszú padon, az egyik oldalon én, a másikon pedig egy idősebb házaspár. Csendben ültem ott, és amikor az egyik diakónus odaért a mi sorunkhoz a vízzel, közelebb ültem a házaspárhoz, hogy a diakónusnak ne kelljen megkerülnie az egész padsort csak azért, hogy adjon nekem a vízből.
Mivel átültem, a diakónusok összezavarodtak, mert nem tudták, hogy vettem-e az úrvacsorából. Miután a diakónusok visszaadták a tálcáikat a papoknak, egy rövid beszélgetés zajlott le közöttük. Láttam, amint az egyik pap odamegy a püspökhöz, és kérdez tőle valamit, a püspök pedig igenlően bólint. Egyszer csak egy diakónus, kezében a kenyértálcával odajött hozzám, és azt kérdezte: „Kaptál a kenyérből, ugye?”
Gyorsan bólintottam, a diakónus pedig visszatért a kápolna elejébe. Eleinte zavarban voltam, amiért megzavartam a gyűlést. Később azonban a helyzet lelki vonatkozásaira gondoltam: a papságviselők, Jézus Krisztus képviselői amiatt aggódtak, hogy nem kaptam meg Krisztus testének és vérének a jegyeit, és külön erőfeszítést tettek azért, hogy teljes mértékben részesülhessek a szertartásban.
Igaz tanítványnak lenni
A papságviselők cselekedetei azon az úrvacsorai gyűlésen eszembe juttatták, hogy mit tenne Krisztus egy hasonló helyzetben – külön erőfeszítést tenne azért, hogy az egynek szolgáljon. Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy „Jézus Krisztus igaz tanítványai mindig az eggyel törődnek.”1
Ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint a Szabadító, mindig keresnünk kell azokat, akik elveszettnek vagy elfeledettnek érzik magukat, és segítenünk kell nekik visszatérni a többi kilencvenkilenchez. Azok számára, akik küszködnek, néha egyszerűen az, hogy krisztusi példát mutatnak nekik, megnyithatja a szívüket, és a hit elvetett magja csírázni kezdhet bennük. Thomas S. Monson elnök (1927–2018) ezt mondta: „Amint a Szabadító példáját követjük, lehetőségünk nyílik arra, hogy mások életében világosság legyünk.”2
Amikor olyanok vagyunk, mint a Szabadító, számos lehetőség nyílik segíteni másoknak közelebb kerülni Őhozzá. Gyakran meglepődöm, hogy a körülöttem lévők közül hány embernek vannak kérdései Jézus Krisztus visszaállított evangéliumával kapcsolatban, és fordulnak hozzám mindössze a példám miatt. Élvezem amikor segíthetek nekik jobban megérteni, kik vagyunk, miben hiszünk, és miként áll Krisztus a középpontjában mindannak, amit teszünk.
Magunkra venni az Ő nevét
Ez az úrvacsorával kapcsolatos élmény segített jobban megértenem a szertartás szentségét és azt, ahogy az lehetővé teszi számunkra, hogy megújítsuk a Mennyei Atyával kötött szövetségeinket, és Krisztus jobb tanítványaivá váljunk.
Az úrvacsorai imákban az áll, hogy „készek Fiad nevét magukra venni és őrá mindenkor emlékezni és parancsolatait betartani, melyeket nekik adott” (vö. Moróni 4:3). És mi lenne jobb módja annak, hogy magunkra vegyük Krisztus nevét, emlékezzünk Őrá és betartsuk a parancsolatait, mint követni az Ő példáját az egynek nyújtott szolgálattételben? Ha keressük és imádkozunk a lehetőségekért, hogy megtaláljuk azokat, akik eltévelyedtek, az egy módja annak, hogy betartsuk a szövetségeinket, és kifejezzük a Szabadító iránti nagyrabecsülésünket.
Az Úr ezt tanította: „És ha úgy lészen, hogy minden napotokon munkálkodtok, bűnbánatot kiáltva e népnek, és csupán egy lelket hoztok énhozzám, mily nagy lesz a ti örömötök ővele Atyám királyságában!” (Tan és szövetségek 18:15). Legyen az a lélek családtag vagy barát, aki küszködik a hitével, vagy egy látogató, akire odafigyelünk, hogy kapjon az úrvacsorából, mindig nyitva kell tartanunk a szemünket.
Tudom, hogy Jézus Krisztus él, és figyel ránk, mert Neki mi vagyunk az egyek. Cserébe pedig figyelhetünk a körülöttünk lévőkre, és az Ő világossága felé is vezethetjük őket.