Minta ahhoz, hogy ne érezzük magunkat elakadva. Liahóna, 2022. szept.

Minta ahhoz, hogy ne érezzük magunkat elakadva

Írta: Troy Larsgard

„Jézus pedig gyarapodék bölcsességben, és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52), és ezt mi is megtehetjük.

Az elakadás érzése

Miközben azon igyekszünk, hogy egyedülálló felnőttként éljünk az evangélium szerint, nehéz tud lenni nem azokra a bizonyos területekre összpontosítani, amelyek szeretnénk, ha másmilyenek lennének. Néha úgy érezzük, hogy megrekedtünk a fejlődésben. Nálam az elakadás ezen érzései bizonyos területeken hullámzóak, és néha napokra, hónapokra, sőt, fokozatosan akár évekre is elkísérnek. Mindig is bőven volt okom arra, hogy boldog legyek és jó érzéssel töltsön el az életem, de egy bizonyos ponton a megrekedés érzése különös erővel tört rám.

Ebben az időszakban a tizenéves unokaöcsém arra kért, hogy töltsünk együtt egy kis időt. Felismerte, hogy szükség van célokra az életében, és a tanácsomat kérte. Nem feltétlenül éreztem úgy, hogy én lennék a legjobb ember nagy bölcsességek átadására, de meghallgattam őt. Tudtam, hogy Istenhez fohászkodhatok segítségért (lásd Alma 34:17–27), és azért imádkoztam, hogy valami tartalmasat tudjak mondani az unokaöcsémnek. Válaszként a Lukács 2:52 jutott eszembe: „Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.”

Miközben igyekeztem az unokaöcsém szükségleteire összpontosítani a sajátjaim helyett, valami elkezdett megváltozni bennem. Arról beszélgettünk, hogy miként fejlődött Krisztus lelkileg, a társas kapcsolatokban, fizikailag és intellektuálisan is, és hogy ezt mi is megtehetjük. Bár az unokaöcsém szükségletei különböztek az enyémtől, a növekedés e négy területe mindkettőnkre ugyanúgy vonatkozott. Miközben erről a szentírásról beszélgettünk, ráébredtem, hogy a saját kérdéseimet is megválaszolta arról, hogy miként lépjek tovább.

Új irány és a tervek megvalósítása

Amikor igyekeztem úgy fejlődni, ahogy a Szabadító tette, irányt váltottam, és ez a változás további áldásokat eredményezett. Russell M. Nelson elnök ezt mondta: „Az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.”¹ Azon erőfeszítéseim, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóbban fejlődjek, segítettek elterelni a figyelmet azokról a körülményekről, amelyekben megragadtam, és átirányítani azt olyan területekre, amelyeken eredményesen dolgozhattam. Képes voltam áttérni a befelé irányuló elmélkedésből a kifelé irányuló cselekvésbe.

Őszintén átgondoltam, hogyan fejlődhetnék a Lukács 2:52-ben említett egyes területeken – a következetesebb templomlátogatástól kezdve egy hosszútávú kerékpárversenyben való részvételig.

A céljaim minden egyes területére vonatkozóan tettem néhány megfigyelést:

Miközben egy célon dolgoztam, gyakran éreztem, hogy az adott célon belül Krisztus megerősít engem mind lelkileg, mind a társas kapcsolataimban, mind fizikailag és intellektuálisan is.
A céljaim szinte soha nem a fejlődés többi területétől elkülönülve valósultak meg – úgy tűnt, hogy hatnak és építenek egymásra. Ha fejlődtem egy területen, akkor az az összes többi területen is fejlődéshez vezetett. Hasonlóképpen, ha elhanyagoltam valamelyik területet, az hatással volt a többi területre is. Rájöttem, hogy minden egyes terület figyelmet érdemel.
Szinte minden cél magában foglalt más embereket is – vagy tanultam tőlük, vagy megosztottam velük a gondolataimat és a tapasztalataimat –, és ez elmélyítette a kapcsolatunkat.

Örömre lelni Krisztusban és megosztani azt

Folyamatosan lehetőségem nyílik arra, hogy megfigyeljem mások fejlődését, és az ösztönözzön engem; és azt remélem, hogy én is meg tudom tenni értük ugyanezt. Nemrégiben beszéltem egy egyedülálló barátommal, aki úgy érzi, hogy elakadt, és bosszantják bizonyos élethelyzetek. Figyeltem, hogy megértsem, majd képes voltam vele megosztani olyan élményeket, amelyek segítettek nekem, továbbá a növekedés minden egyes területét vissza tudtam vezetni a Szabadítóhoz.

Bár nem változott meg minden olyan terület az életemben, amelyben évekkel ezelőtt megrekedtem, én viszont megváltoztam, miközben megtanultam jobban a Szabadítóra összpontosítani és arra törekedni, hogy úgy fejlődjek, ahogyan azt Ő tette. Amint Nelson elnök is megjegyezte, „sok minden van, amit tudunk irányítani. Mi állítjuk fel a fontossági sorrendünket és döntjük el, hogyan használjuk fel az energiánkat, az időnket és a javainkat. […] Mi választjuk ki azokat, akikhez igazságért és útmutatásért fordulunk.”² Bármilyenek legyenek is a körülményeink, a Lukács 2:52-ben található fejlődési területek segíthetnek nekünk új irányba fordulni és további örömre lelni, valamint Mennyei Atyán és a Szabadítón keresztül fejlődni.

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Tennesseeben él.