Jézus Krisztus reményt adott nekem az életre
A szerző Japánban él.
Néhány évvel ezelőtt már nem akartam tovább élni, de aztán Jézus Krisztus evangéliuma megmutatta nekem az élet értelmét.
Hat évvel ezelőtt megpróbáltam véget vetni az életemnek.
Nemrégiben egy súlyos mentális betegséget, skizoaffektív zavart állapítottak meg nálam, ami rendkívül lesújtott. Nem éreztem, hogy lennének barátaim. Úgy éreztem, hogy elszakadtam a családomtól. Depressziós voltam és magányosabb, mint valaha. Reménytelenség lett úrrá rajtam, mert nem láttam semmi értelmét az életnek.
Olyan gondolataim kezdtek támadni, hogy mindenkinek jobb lesz nélkülem, és nem akartam tovább élni. Így aztán egy este megpróbáltam csendben véget vetni az életemnek.
De szerencsére a családom megtudta, és elvittek egy kórházba, ahol felvettek, hogy mentálhigiénés segítséget kapjak.
Néhány hétig továbbra sem láttam semmi értelmét az életnek, és nem éreztem sem örömöt, sem világosságot. Kihűlt a szívem. Idővel azonban rájöttem, hogy nem vagyok igazán egyedül, és nem akarok meghalni. Amikor szakember segítségét kaptam, elkezdtem tisztán látni, hogy a családom és a barátaim szeretnek engem, a mentális egészségem pedig javulni kezdett, mígnem megújult reményt kaptam az életre. Szerettem volna örömet és értelmet találni az életemben. Most már erősen érzem, hogy Mennyei Atya volt az, aki újabb esélyt adott nekem, és reménységgel töltötte el a szívemet.
Az Úr mindig felajánlja nekünk a világosságát
Elkezdtem egyetemre járni, ahol találkoztam egy régi ismerősömmel. Nem ismertem jól azt a fiút, de valahogy más volt. Olyan ragyogó, vidám volt a kisugárzása. Más osztálytársaktól megtudtam, hogy éppen most tért vissza egy missziós szolgálatból. Fogalmam sem volt, mi az, de amikor elmagyarázta, hogy ez azzal járt, hogy két évig otthagyta a barátait és a családját, nagyon össze voltam zavarodva. Nagyon boldognak és örömtelinek tűnt, pedig én a helyében biztos nagyon magányos lettem volna.
Ahogy egyre jobban összebarátkoztunk, elkezdett beszélni nekem az egyházáról. Mindannak alapján, amit azzal kapcsolatban átéltem, hogy megpróbáltam véget vetni az életemnek, határozottan az a gondolatom támadt, hogy Isten akár valóságos is lehet. Korábban már hallottam másoktól Őt és Jézus Krisztust említeni, de nem voltam biztos benne, hogy miben higgyek. Így aztán egy nap megkérdeztem a barátomat: „Te hiszel Istenben?” Azonnal megosztott velem egy szenvedélyes és sorsfordító bizonyságot, amely elültette a hit magjait a saját szívemben. Láttam, milyen sok örömet és világosságot adott neki az evangélium, és én is szerettem volna megtapasztalni ezt az örömet.
Mivel továbbra is voltak hozzá kérdéseim, adott nekem egy Mormon könyvét, és azt mondta, hogy az válaszokat ad majd nekem az életről. Bemutatott a misszionáriusoknak. Elkezdtem eljárni vele az úrvacsorai gyűlésekre is, ahol az emberek, akiket ragyogó fény vett körül, szeretettel voltak irántam, és emlékeztettek a világ jóságára.
Tanultam Jézus Krisztusról, az isteni kilétemről és célomról, Isten szeretetéről és a Szabadító engesztelő áldozatáról, és arról, hogy ez mit jelent számomra. Három héttel később megkeresztelkedtem és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává konfirmáltak.
Az evangélium olyan új örömet és békességet adott nekem, amelyet azelőtt soha nem éreztem. Miután megtudtam, milyen mentális betegségem van, nem gondoltam volna, hogy valaha is boldog leszek. De mikor megtudtam, hogy soha többé nem kell egyedül küszködnöm, az világossággal töltötte el az életemet.
Megtanultam, hogy minden sötét nehézségen túl az Úr mindig felajánlja nekünk a világosságát.
Az élet ajándék
Néhány év elteltével részesültem a templom áldásaiban, és feleségül mentem ahhoz a barátomhoz, aki megismertette velem az evangéliumot. A Japán Szapporo templomban pecsételtek minket egymáshoz. Nagyon hálás vagyok azért a világosságért, szeretetért és reményért, amelyet Jézus Krisztus hozott az életembe és a kapcsolataimba. Azáltal, hogy kerestem és elmélyítettem az Őbelé és az evangéliumi igazságokba vetett hitemet az imádság, a szentírások tanulmányozása és a templomba járás révén, képes voltam teljesen felismerni, hogy mekkora ajándék és kiváltság az életem.
Oly sokat jelent számomra, hogy Krisztus feladta a saját életét, hogy én élhessek! Ez a tudás valóban megváltoztatta a szemléletmódomat a mentális egészségemmel kapcsolatos küzdelmeimről, és mindennap nagyon hálás vagyok azért, hogy úgy élhetem meg az életemet, hogy Ő mellettem áll.
Csak Jeffrey R. Holland eldernek, a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjának a szavait tudom elismételni, aki ezt mondta:
„[Mindenkinek, aki küszködik]! Bármi nyomasszon is, bármi terheljen is titeket, kétségtelenül nem az öngyilkosság általi halál jelenti a megoldást. Nem fogja enyhíteni azt a fájdalmat, amely[et érez]tek, [vagy úgy gondoljátok,] hogy talán éppen ti okozzátok. Egy olyan világban, amelynek oly kétségbeesett szüksége van minden elérhető világosságra, arra kérlek titeket, ne becsüljétek le azt az örökkévaló világosságot, amelyet Isten a ti lelketekbe helyezett e világ kezdete előtt. Beszéljetek valakivel! Kérjetek segítséget! Ne pusztítsatok el egy életet, amelynek a megtartásáért Krisztus az Ő életét adta! Képesek vagytok elviselni e halandó élet küzdelmeit, mert segíteni fogunk nektek elviselni azokat. Erősebbek vagytok, mint gondolnátok. A segítség rendelkezésre áll – más emberektől, különösen pedig Istentől. Szeretünk titeket, nagyra értékelünk benneteket, szükség van rátok. Szükségünk van rátok!”1
Még mindig vannak kihívásaim, de most már tudom, hogy az életemnek célja van. Mennyei Atyám és oly sokan mások mélységesen szeretnek engem. Tudom, hogy a fizikai és lelki segítség is karnyújtásnyira van tőlem. Gyakran emlékeztetem magamat arra, hogy legyen örökkévaló szemléletmódom, emlékezek rá, hogy a Szabadító minden fájdalmat és igazságtalanságot megért, amelyet érzek, és átgondolom, hogyan segíthet nekem hasonlóbbá válni Őhozzá a megpróbáltatások közepette.
Hiszek Jézus Krisztusban és az Ő evangéliumában. Tudom, hogy Ővele mindig legyőzhetem a sötét időket, és újra világosságra lelhetek. Neki köszönhetően felfedeztem, hogy valóban lehetséges szeretni az életet, örömben és békességben lenni még a kihívások közepette is. Nagyon hálás vagyok mindennap azért, hogy értelmet ad az életemnek és reménnyel tölti meg. Tudom, hogy ha Őrá támaszkodunk, Ő mindig reményt hoz az életünkbe.