Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Krisztus keresése karácsonykor
A világ megkönnyíti számunkra, hogy elfelejtsük a karácsony valódi jelentését, de íme néhány dolog, amit észben tartok, amikor meg akarom találni Őt.
Bár időnként nehezemre esik, azért mindig átgázolok valahogy a karácsonyi időszak felfordulásán, hogy a Szabadítómra, Jézus Krisztusra összpontosítsak. Igyekszem szolgálni másokat, és mindenkivel megosztani az Ő születésének és világosságának az üzenetét.
A leárazások és Mikulások tömegében azon szoktam aggódni, hogy ha megfeledkezem a Szabadítómról, akkor hamarosan azon kapom magam, hogy a karácsony világi hagyományait követem. Ehelyett inkább az ünnepeltre szeretnék összpontosítani, vagyis Krisztusra. Mindaz, amit a születése jelentőségéről tanultam, bámulatos lelki élményeket eredményezett az életemben. Az évnek ez az időszaka visszavisz engem az Őbelé vetett hitem középpontjához, hiszen ő az oka mindannak, ami jó az életemben.
A karácsony sok naptárban az év csúcseseményeként van megjelölve, számomra pedig annak az ideje, hogy elgondolkodjak a Megváltóm születésén, életén, halálán és feltámadásán.
Hogy tanuljunk Róla és tanuljunk Tőle.
Az évnek ez az időszaka segít mélyrehatóan átgondolnom, mit tett Ő értem, és mit tesz mind a mai napig. Gyakran segít közelebb éreznem magam Őhozzá, ha csendesen átgondolom a szolgálata cselekedeteit, a meghozott áldozatait és az Ő természetét, valamint ha elolvasom a születéséről szóló beszámolókat, és elmélkedem az életéről.
Figyelmes volt a másoknak nyújtott szolgálattételében, miközben célja az Ő isteni küldetésének a betöltése volt. Amikor a karácsonyi évad eszembe juttatja az Ő szolgálatra mutatott példáját, ihletet érzek arra, hogy e különleges idényben megosszam az Őbelé vetett reményemet és hitemet azokkal, akiket a legjobban szeretek, és odafigyeljek a körülöttem lévők szükségleteire.
Például tavaly karácsonykor bőven maradt otthon karácsonyi ételünk. Egy pillanatra imádságosan elgondolkoztam azon, hogy mit tehetnénk a megmaradt étellel. Erősen azt éreztem, hogy kocsiba kell ülnöm, és be kell mennem a városba, ahol korábban sok hajléktalant láttam az egyetemre jövet-menet.
Két doboznyi étellel megrakodva nekiindultam, hogy olyanokat találjak, akiknek jól jönne mindez. Hamarosan találtam is egy csoport hajléktalan embert, akik örömmel fogadták el tőlem a karácsonyi vacsorát. Melegséget éreztem, miközben elmondták, mennyire hálásak azért a napért. Amikor hangot adtak a hálájuknak, az az én szívemet is betöltötte. Míg én fizikailag tápláltam őket étellel, én magam még jóval az akkori karácsony után is jóllakott maradtam a nekik nyújtott szolgálattételből nyert lelki tápláléktól.
A beszélgetésünk során az egyik hajléktalan nő elmondta nekem, hogy neki bőven van ennivalója, de meg szeretné osztani a felajánlott ételt egy másik szükséget szenvedővel. Később pedig, amikor városból kifelé jövet elhajtottam e mellett a nő mellett, láttam, ahogy odateszi a tőlem kapott ételt egy alvó hajléktalan férfi mellé, és csendben elsétál.
Amikor másoknak nyújtott szolgálattétel által igyekeztem hasonlóbbá válni Krisztushoz, azon vettem észre magam, hogy én vagyok az, akinek szolgálattételt nyújtanak. Aznap láttam Krisztus világosságát. Láttam Krisztust az édesanyámban, amint szorgalmasan dobozolja az ételt, és láttam abban a hajléktalan nőben, aki egy másik embernek nyújtott szolgálattételt abból a kevésből, amivel ő maga rendelkezett.
Amint azt Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanította: „A karácsonyi időszak gyönyörű és természetes ideje annak, hogy tanulmányozzuk az Ő életét és igyekezzünk példát venni az Ő jelleméről és tulajdonságairól. Ezt téve tudhatjátok, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, és hogy Ő engesztelést hozott a bűneitekért.”1
Krisztus születésének az üzenete reményt és örömöt hoz az életembe, és ezt az üzenetet másokkal is megoszthatom. Én is hozzáadhatom a világosságomat a napkeleti bölcseket vezető csillaghoz, és segíthetek másoknak rátalálni a Szabadítóra. Arra jöttem rá, hogy azok az áldások, amit az általam kapott ajándékok és a felém irányuló szeretet átérzése jelentenek, segítenek nekem abban, hogy befogadjam azt a példát, amelyet a Szabadító mutatott az ajándékozásra. Amikor szolgálattételt nyújtok másoknak, és tanúja vagyok az ő szolgálattételüknek ebben az időszakban, azt érzem, hogy igazán kötődöm a Szabadítóhoz.
Tudom, hogy ha mindannyian megpróbálunk túltekinteni a karácsonyi idény nyüzsgésén és forgatagán, és igyekszünk krisztusibbá válni, akkor a saját életünkben is szorosabb kötődést érezhetünk Őhozzá, és másokat is Őhozzá vezethetünk. Amikor figyelmet szenteltem azoknak, akik talán láthatatlannak érzik magukat, amikor meghallgattam azokat, akik nem érzik úgy, hogy hallatszik a hangjuk, és amikor szolgáltam a szükséget szenvedőket – különösen az évnek ebben a szent időszakában –, rájöttem, miszerint az a lehetőség, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá, az egyik legnagyszerűbb ajándék, amelyet Tőle kaptunk.
Bármit mondjon is a világ erről az ünnepi időszakról, igenis a Szabadító felé fordíthatjuk a szívünket. Ő jelenti a karácsony lelkületének a lényegét.