33:13

Hitoktatás fiataloknak és fiatal felnőtteknek

Második rész: Beszélgetés – Oaks elnök, Chad Webb, Adam Smith

Dallin H. Oaks elnök: Webb fivér! Öröm itt lenni veled. Smith fivér! Vágjunk bele!

Chad Webb fivér: Köszönöm! Izgatottak vagyunk, hogy veled lehetünk ma. És köszönjük ezt a csodás üzenetet. Igazság szerint a tanácsaidat hallgatva felmerült néhány kérdés, amelyekről szeretnénk beszélgetni. Kezdjük is ezzel: a tanulóink iránti szeretetről beszéltél, amelynek részét képezi, hogy az evangéliumot tanítjuk nekik és segítünk megérteniük a legnagyobb értékkel bíró dolgokat. Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy a sok különböző dolog közül, amit taníthatunk, azokat tesszük az első helyre, amelyek a legnagyobb értékkel bírnak majd a tanulóink számára?

Oaks elnök: Ami olyan egyedivé teszi az Egyházi Oktatási Szervezetet, az a szentírásban kapott felelősségünk, hogy a tanulásra nemcsak tanulmányozás, hanem hit által is törekedjünk.

Adam Smith fivér: Elgondolkodva azon, mely dolgok bírnak a legnagyobb értékkel a tanulók számára, útmutatást kaptam Eyring elnök egyik tanításából, amelyet szeretnék megosztani. Eyring elnök azt mondta: „Az ebben a szentírásrészben kihangsúlyozható valamennyi igazság közül melyik fog a tanulóimnak segíteni közelebb kerülni Mennyei Atyához és a Szabadítóhoz, és vezet majd a szabadulásra?” Majd így folytatta: „Amikor az órára készülsz, keress megtéréshez vezető tantételeket! […] A [megtérést elősegítő] tantétel olyan tantétel, amely az Isten akaratának való engedelmességre vezet.”¹ A tanulság számomra Eyring elnök e nagyszerű tanításából az, hogy a tanulóink számára legnagyobb értékkel bíró dolgok által személyes és mélyreható kapcsolatot alakíthatnak ki Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal. Azokat a dolgokat kell tanítanunk, amelyek segítenek a tanulónak érezni és megérteni az evangélium igazságait, különösen a Jézus Krisztus, valamint az Ő engesztelésének és feltámadásának valóságát illető igazságokat, és segítenek érezniük, hogy Krisztusnak hatalmában áll meggyógyítani, megsegíteni, megvigasztalni és megtisztítani őket. Szerintem ezek a legfontosabb dolgok, amelyekre összpontosíthatunk.

Oaks elnök: Erőteljes igazság!

Webb fivér: Köszönöm! Ez remekül kapcsolódik ahhoz a gondolathoz, miszerint biztosítsuk azt, hogy a tanulók hit által tanuljanak – hit által cselekedjenek, majd elnyerjék a Szentlélek megerősítését arról, hogy a tanult és megélt dolgok valóban Mennyei Atyánktól származnak. Köszönöm szépen! Oaks elnök! A tanításodban a Szentlélek szerepét is említetted. Szeretném megkérdezni, milyen további igazságokat osztanál meg velünk a Szentlélekről és az osztálytermeinkben betöltött szerepéről.

Oaks elnök: Szerintem a Szentlélek behatásaihoz a kulcs az úrvacsoravételben rejlik. Ígéret rejlik a megkötött szövetségeinkben arra, hogy „Lelke mindig velünk le[sz]”, amikor veszünk az úrvacsorából. Ez alapvető fontosságú.

Webb fivér: Nagyon tetszik, hogy ezt mondtad. Arra emlékeztet, amikor fiatal hitoktatóként hónapokig tanulmányoztam a Szentlélek meghívását irányító tantételeket. Szerintem ez remek lehetőség mindannyiunk számára, hogy tovább tanulmányozzuk ezt. Az általam talált legfontosabb dolgot az imént említetted: az úrvacsorai ima szerint ha mindig emlékezünk Őrá, az Ő Lelke mindig velünk lesz. Ez pedig nem csak az úrvacsora során vagy vasárnap van így, hanem mindig – az osztálytermeinkben is. Ha a Szabadítóra összpontosítunk – amikor emlékezünk Őrá mint aki példa számunkra az evangélium szerinti életre, és merítünk a hatalmából és tanításaiból –, akkor meghívjuk a Szentlelket, hogy legyen részese a tanulási élménynek. Véleményem szerint a Szentlélek elsődleges feladata és szerepe, hogy bizonyságot tegyen a szerető Mennyei Atyánkról, illetve Jézus Krisztusról mint Mennyei Atya tervének központi szereplőjéről. Ha tehát meg akarjuk hívni a Szentlelket az osztálytermeinkbe, azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyekről bizonyságot tenne. Ez annyira tetszik! Köszönöm!

Oaks elnök: Nelson elnök is megerősítette e szavak mostani jelentőségét. Azt mondta: „Az eljövendő napokat nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül.”²

Webb fivér: Köszönöm! Igazán értékelem az elhangzottakat, amelyek egy másik kérdésre sarkalltak: kicsit már beszéltünk arról, hogy a hitoktatók mit részesítenek előnyben a Szentlélek meghívása érdekében. Miként segíthetünk a tanulóinknak azt helyezni az első helyre, ami a leginkább számít az életükben?

Oaks elnök: Elgondolkodva erről napjainkban, amikor sok világi hatás vesz körül minket és a tanulóinkat, úgy vélem, emlékeznünk kell arra, hogy a világ dolgai – amiket a világ értékkel ruház fel, bármik is legyenek ezek – múlandó értékkel bírnak. Idővel kevésbé lesznek fontosak, mint az ahhoz szükséges tantételek, hogy megismerjük ennek az életnek a célját, valamint az örökkévaló sorsunkat. Mivel egészítenéd ezt ki, Smith fivér?

Smith fivér: Miközben erről tanítottál, Oaks elnök, egy szentírásvers jutott eszembe a Szabadító által elmondott szent imáról, mielőtt belépett volna a Gecsemánéba: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”³ Ha segítünk a tanulóinknak megérteni, hogy el kell dönteniük, mivel töltsék az idejüket és minek szenteljék a figyelmüket, az segíteni fog megismerniük és szeretniük Mennyei Atyát és Jézus Krisztust, igaz? Még egy gondolat az előzőhöz kapcsolódva, melyet te tanítottál nekünk egy közelmúltbeli általános konferencián, Oaks elnök, ami nem más, mint hogy feltegyük a kérdést: Hová vezet ez? A lényeg, hogy ebben az összefüggésben gondoljunk e kérdésre: Vajon ez közelebb vezet Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz? Vajon az isteni önazonosságom és rendeltetésem betöltésére vezet mindez? Úgy hiszem, ez mindannyiunk számára hatásos szűrőként működhet. Segíthetünk a tanulóinknak megérteni, miszerint ez a szűrő használható az olyan döntéseik során is, hogy hol töltsék az idejüket, és mit nézzenek vagy hallgassanak. A saját döntéseiket maguknak kell meghozniuk, de mi segíthetünk nekik feltenni a kérdést: Hová vezet ez? Közelebb vezet majd Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz?

Oaks elnök: Ó, hogy ez mennyire fontos, és milyen nagyszerű lenne, ha minden tanulónk megértené ezt a tantételt!

Webb fivér: Illetve ha a hitoktatók kihangsúlyoznák és bizonyságot tennének ezekről, hogy meghívják a Szentlelket ezek fontosságának megerősítésére – nemcsak az igazságukéra, hanem e tantételek fontosságára is az életükben. Ha lehet, még hozzátenném az áhítatosságot is. Azon gondolkozom, mit tehetünk, hogy segítsünk a tanulóinknak felfedezni ezeknek a tantételeknek a fontosságát az életükben. Időnként azt érzem, úgy beszélünk ezekről a dolgokról, mint amik versengenek az idejükért vagy a figyelmükért. Néha tényleg azokat a dolgokat kell az első helyre tennünk, amelyek a leginkább számítanak. De úgy gondolom, azt is segíthetünk meglátniuk, hogy az evangélium milyen szerepet játszik a mindennapi életükben. Például tanulóként megtanultam, hogy ha megszentelem a sabbat napját, továbbá ha tanulás előtt a szentírásokat tanulmányozom, jobb diák lehetek, mint ha megpróbálnám elválasztani a kettőt, és azt mondanám, hogy „időt fordítok a lelkiségre, és időt fordítok a világi dolgokra is”. Életem valamennyi területén, amikor bevonom Mennyei Atyát – amikor meghívom az Ő Lelkét, hogy segítsen –, akkor még azokban a dolgokban is láthatóvá válik az evangéliumi vonatkozás, melyek világi természetűnek tűnhetnek a tanulóinknak. Ahelyett, hogy ezek az idejükért versengenének, összeolvadnak.

Oaks elnök: És emlékszünk rá, az Úr azt tanította nekünk, hogy Ő nem adott fizikai parancsolatokat. Minden parancsolata és útmutatása lelki.

Smith fivér: Még egy gondolat jutott eszembe, amint ezt említetted: az ifjúsági hitoktatás tanulói számára a Gyermekek és fiatalok program. Ez erőteljes módja annak, hogy az evangéliumot magunkra vonatkoztassuk, és célokat tűzzünk ki annak alkalmazására, hogy segítsen az életünk minden területén a Szabadítóhoz hasonlóbbá válnunk.

Oaks elnök: Teljes mértékben. Most akkor szeretnék feltenni egy kérdést ennek a két hivatásos hitoktatónak: mit tanultatok ti és a munkatársaitok Jézus Krisztus evangéliumának tanításáról a világjárvány alatt, amelyet mind átélünk?

Smith fivér: Először is megtanultuk – vagyis inkább emlékeztetőt kaptunk róla és előtérbe került –, hogy milyen csodálatos oktatóink vannak, akik valóban szeretik Istent és a tanulókat, és mindent megtesznek, mi pedig mély hálát érzünk mindezért. Úgy gondolom, a járvány kihangsúlyozta az evangéliumi tanítás elengedhetetlen szolgálattételi vonatkozását. Szerintem egyre jobban odafigyelünk a tanulóinkra, jobbak vagyunk a szükségleteik és képességeik megállapítása és lereagálása terén, és abban, hogy úgy szeressük őket, ahogy vannak, valamint ötletes módokat találjunk arra, hogy segítsünk közelebb kerülniük Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz. Emellett a világjárvány idején, amikor sok nehézséggel szembesültünk, láttuk, hogy isteni segítséget kap az az oktató, aki valóban igyekszik szeretni Istent és a tanulóit, és megtenni a tőle telhető legtöbbet.

Webb fivér: Ezt szépen mondtad. Csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm és igazán becsben tartalak titeket. Vannak hitoktatóink, akik próbálnak személyesen tanítani, és megtanulni, hogyan tegyék ezt online. Hordják a sokszor kényelmetlen maszkokat. Időnként veszélybe sodorják magukat, és teszik mindezt nagy odaadással a tanulóik és Mennyei Atya iránti hatalmas szeretettel. Meg szeretném köszönni minden áldozatukat és erőfeszítésüket, hogy ezt ilyen nehéz időkben teszik.

Oaks elnök: Csatlakozom az elmondottakhoz, és köszönetemet fejezem ki az Első Elnökség részéről. Szeretünk benneteket, az ifjúsági és felsőfokú hitoktatásban tanító fivéreinket és nővéreinket.

Webb fivér: Köszönöm, ez sokat jelent! Izgatottan tennék fel még egy kérdést a korábbi tanításaid által ihletve: miért fontos, hogy tantételeket és ne szabályokat tanítsunk?

Oaks elnök: Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést! Az egyik kedvenc témám. A Church News egyik rovatában Tad R. Callister, a Vasárnapi Iskola korábbi általános elnöke ezt mondta a témáról: „Először is, a szabályok gyakran egy vagy legfeljebb néhány konkrét helyzetre vonatkoznak, míg a tantételek általában sokkal szélesebb körben alkalmazhatók. Másodszor, a tantételek olyan környezetet teremtenek, amelyek teret adnak az önrendelkezésnek, amíg a szabályok hajlamosak korlátozni azt, gyakran meghatározva a választásainkat.” Kiegészíteném ezt azzal, hogy a Szabadító felváltotta Mózes szabályelvű törvényét Krisztus magasabb, tantételelvű törvényével. Callister fivér a következőképpen fejtette ki ezt a tantételt: „A tantételek összeegyeztethetőek a magasabb törvénnyel, a szabályok pedig az alacsonyabbal. Folyamatosan a tanbéli tantételek tanítására kellene összpontosítanunk. Hogy miért? Mert a tantételek rendelkeznek a legnagyobb képességgel arra, hogy celesztiális magasságokba emeljenek minket, és végső soron tantételek – és nem szabályok – kormányozzák majd a celesztiális királyságot.”⁴ Így zárul az idézet.

Webb fivér: Nagyra értékelem ezt. Van ennek egy további előnye. Nemrégiben oktatók egy csoportjával voltam, akik arról meséltek, hogy az osztálytermeikben látszólag megnövekedett úgymond a „viszálykodás”, amint a tanulók egyre több kérdést tesznek fel, és másként tekintenek a dolgokra és értelmezik azokat. Nekem nagyon tetszik, amit az imént tanítottál, mert erre a beszélgetésre emlékeztetett, és segített ráébrednem, hogy az egyik módszer ennek megközelítéséhez nem annyira az alkalmazás tanítása – amikor a saját helyzetükben való alkalmazásról vitáznak –, hanem inkább az evangéliumi tantétel tanítása. A lényeg az alapokra való szorítkozás: a szabadítás tervét, Krisztus tanát, az evangélium tantételeit tanítani, valamint teret adni a személyes alkalmazásnak a Szentlélek segítségével.

Oaks elnök: Jól mondtad.

Webb fivér: Szerintem ez nagyon gyakorlatias és hasznos ahhoz, amit tenni próbálunk, Oaks elnök. Köszönöm! Smith fivér, szeretnél hozzátenni valamit?

Smith fivér: Úgy gondolom, ez hasonlít az általad kiemeltekhez, Webb fivér. Emellett a tantétel- és nem az alkalmazásalapú tanítás által felkérjük a tanulókat, hogy váljanak tevékennyé a saját tanulási folyamatukban, a saját növekedési folyamatukban – hogy egy tantételt kiválasztva kérjenek személyes kinyilatkoztatást; tanulmányozzák azt még inkább a saját maguk számára, majd határozzák meg, mi lenne a legjobb következő lépés a számukra, amint a saját helyzetükre vonatkoztassák a tantételt.

Webb fivér: Köszönöm! Ebből természetesen következik egy kérdés: Figyelembe véve minden hatást – a világ összes hangját –, miként segítünk a tanulóinknak tájékozódni a társadalom számos nyomása közepette?

Oaks elnök: Meg kell értenünk, hogy az ördög a hazugságok atyja. Ahogy a szentírás mondja: „kezdettől fogva hazug volt”⁵. Legfondorlatosabb módszere a hazugságai közvetítésére az, hogy igazsággal keveri azokat. Ezáltal magához vonja és megfertőzi a jó emberek kutató törekvéseit az igazság és a hazugságai keverékével. Éppen ezért a Szentlélek tanításai a legértékesebb olyan dolgok közé tartoznak, amiket meg szeretnénk tanulni a halandóságban, mert segítenek figyelni arra, hogy mi igaz és mi nem.

Smith fivér: Hasonlóképpen az igazságok és hazugságok e keverékében az ellenség kiragadja az igazságot az örökkévaló összefüggések közül és az Isten tervében elfoglalt helyéről. Ez megnöveli az igazság rossz alkalmazásának és félreértésének kockázatát. Például, Oaks elnök, pár perce gyönyörűen tanítottál minket a szeretet tantételéről és az Isten tervében elfoglalt helyéről – Isten és a felebarátaink szeretetéről –, arról, miszerint valóban a szeretet az ösztönző erő Mennyei Atya azon vágya mögött, hogy felkészítsen minket az örök életre, amely köztudottan a legnagyobb Isten minden ajándéka közül. A mi Isten iránti szeretetünk pedig ösztönöz minket mások önzetlen szeretetére és szolgálatára. Viszont amikor az ellenség sikeresen kiragadja a szeretet tantételét annak összefüggéseiből, könnyen el lehet torzítani azt. Az illető pedig, aki félreérti a szeretetet, helytelen ügyet tűzhet a zászlajára. Előfordulhat, hogy szembemegy Isten törvényeivel és az Ő prófétáival, mivel az igazság eme elválasztása annak örökkévaló összefüggéseitől, meghamisított vagy összefüggéseiből kiragadott tudáshoz vezethet. Az ellenség sok tantétellel tesz így.

Oaks elnök: Számos bizonyítékát látjuk ennek a körülöttünk lévő világban, nemde? Webb fivér! Oktatóként hogyan válaszoljuk meg a tanulóik elméjében jelenleg felmerülő és őket aggasztó kérdéseket, mint például a nyugtalanító egyháztörténeti témák, az LMBT-ügyek, a világjárvány miatti kormányzati ellenőrzés szerinti élet, stb.? A kérdések sora végtelen. Mit mondasz ezekről a kérdésekről egy hitoktatási órán?

Webb fivér: Nagyszerű kérdés. Az oktatók folyamatosan foglalkoznak ezzel. Nagyon tetszik, ahogy Pál apostol útmutatást adott nekünk az igazság szeretetteljes tanítására és kimondására. Természetesen az evangéliumot kell tanítanunk. A szentírásokat és az újkori próféták tanításait kell tanítanunk. Az igazságot kell tanítanunk. Senkinek nem tesz jót, ha igaztalan dolgokat tanítunk; az nem fog boldogsághoz vezetni. Másrészt pedig, szerintem igen jelentőségteljes, hogy Ő azt mondja, szeretetben cselekedjetek, ahogy azt te is megismételted ma este. Úgy vélem, fontos lenne a kapcsolatokkal kezdenünk. Számos kutatást végeztek, amelyek egyértelműen kimutatják, hogy a tanulók tanulása erőteljesen a kapcsolatok függvénye. Számomra ezek a kapcsolatok olyan hitoktatókkal kezdődnek, akik hajlandóak az odafigyelésre – hogy valóban megértsék a tanulóikat és a körülményeiket, és együttérzéssel próbálják megérteni a szükségleteiket. Szerintem fontos felismerni, hogy mindenki nyújthat valami értékeset. Szükségünk van egymásra, és egymás tapasztalataira, amelyekből meríthetünk és tanulhatunk. A végtelenségig lehetne beszélni erről a kérdésről. Nagyon tetszik. De számomra azt jelenti, hogy szeretettel szóljuk az igazságot, és ez olyan kapcsolatokat jelent, amelyek segítenek az embereknek bízni és együtt tanulni és hívni meg a Szentlelket az élménybe.

Oaks elnök: Amit a kapcsolatokról mondtál, egy csodálatos beszédre emlékeztetett Steven J. Lundtól, a Fiatal Férfiak általános elnökétől, amely egy közelmúltbeli BYU női konferencián hangzott el. Ő a kapcsolatokra ösztönző hatásként utalt, amelyet azok életében fejthetünk ki, akik példaképek és mentorok után vágyakoznak. Azt mondta, a kutatóink arra jutottak, hogy az utolsó napi szent fiatalok lelki fejlődése nagyban függ a szüleikkel, a kortársaikkal és a tanítóikkal való kapcsolataik minőségétől. A vezetőkkel való kapcsolatok pedig a legjobban az ifjúsági hitoktatási, a vasárnapi iskolai és a kvórumórák során fejlődnek ki, ahol ők megtanulják tisztelni és szeretni a vezetőiket és a többi szentet.⁶ Valahogy így mondta. Mindez pedig szerintem lenyűgözően alátámasztja annak fontosságát, hogy az oktatók szeressék a tanulóikat és együtt dolgozzanak velük. Az ily módon kialakuló bizalom mentori befolyással lesz rájuk, amely megerősíti őket az aggasztó kérdések megválaszolására saját maguk számára.

Webb fivér: Köszönöm! Igen, úgy vélem, az valóban lényeges ahhoz, amit el próbálunk érni: a kapcsolat építését. Mindabból, amit megosztottál velünk, megtehetünk néhány dolgot az ifjúsági hitoktatás során, hogy ezzel segítsünk a további kapcsolataik megerősítésében. Említetted a fiatalok fejlődési programját. Elirányíthatjuk őket az ifjúsági vezetőikhez, a püspökükhöz és a Fiatal Nők vezetőikhez. Segíthetünk megerősíteni a kapcsolatukat a szüleikkel azáltal, hogy beszélünk a családokról és a szüleik felé fordítjuk őket. Szerintem ez mind létfontosságú. Nemcsak a velük való kapcsolataink építésében, hanem az olyan emberekkel való kapcsolataik megerősítésében is, akik a helyes irányba vezetik majd őket. Szóval, köszönöm, hogy említetted. Ezzel együtt elgondolkodtam, nem beszélhetnénk-e egy kicsit többet arról, hogy miként taníthatjuk ezeket az alapvető dolgokat olyan módon, ami nem bántja meg, nem lombozza le, és nem fordítja el az evangéliumtól a fiatalokat. Igazság szerint megosztanék egy gyors példát a bennem felötlött kérdéssel kapcsolatban. A múlt héten felhívott egy hitoktató, aki elmondta, hogy egy szülő kivette a lányát az ifjúsági hitoktatásról, amiért ő bizonyos tantételeket tanított a családról és annak fontosságáról. Ezt a szülőt fájdalmas hatások érték a családjuk miatt, annak működése miatt, és nem akarta, hogy a gyermekének a család központi szerepét tanítsák – még a szabadítás tervének összefüggéseiben sem. Az oktatót igen elkeserítette a tanuló elvesztése, és feltette nekem a kérdést: „Hogyan tanítsam az igazságot? Miként kezeljem ezt egy világban, ahol nem szeretnénk eltaszítani az embereket, de a tiszta evangéliumot kell tanítanunk a tanulóinknak?”

Oaks elnök: Milyen csodálatos példa. Smith fivér, mit mondanál a témáról?

Smith fivér: Megint az jutott eszembe, hogy épp az imént beszéltünk a kapcsolatokról. Szerintem egy tanuló, aki bízik egy hitoktatóban, és érzi a szeretetét is, meg fogja nyitni a szívét. Időnként falak emelkedhetnek, ha olyan eszményről tanítunk, amely nem egyezik a tanuló valóságával. Az egyik dolog, amely ledönti e falakat az, ha a tanuló szereti az oktatóit és bízik bennük. Tehát ez megint csak nagyon fontos. Szeretném kiemelni az előző kérdésre adott választ: építsük ki ezeket a kapcsolatokat a tanulókkal!

Oaks elnök: Pontosan. Szerintem nagyon fontos megértenünk, hogy nem vagyunk kötelesek mindennel egyetérteni, amit elénk tárnak – akár egy tanuló, akár egy tanuló szülei, akár mások a társadalomban. Nem az a dolgunk, hogy áldásunkat adjuk az elgondolások palettáján megtalálható összes meggyőződésre. A mi feladatunk az igazság tanítása. Ám ezt téve oda kell figyelnünk, hogy sose hanyagoljuk el a Szabadítótól kapott felelősségünket, miszerint szeretnünk kell a felebarátainkat. Bármit teszünk, a szeretet közegében kell történnie, hogy ne szálljunk szembe egy személlyel, de úgy adjuk át a tanításainkat, hogy maguk a tanítások szálljanak szembe a tévhitekkel. Brigham Young, aki hajlamos volt kerek-perec megmondani a véleményét, jól elkülönítette mindezt az értekezéseiben, ahogy nemrég olvastam. Az egyik beszédében azt mondta: „Még soha nem alakította át egy egyén iránti érzéseimet – akár férfiak, akár nők voltak – az, hogy abban hisznek-e, mint én, vagy sem. Tudnátok felebarátokként élni velem? Én tudok veletek, és nem aggaszt különösképpen, hogy egy hitet vallunk-e vagy sem.”⁷ Így zárul Brigham Young idézete. Úgy gondoltam, ez egy meglepő forrása egy ennyire sokatmondó kijelentésnek arról a tényről, hogy szeretetben élhetünk együtt azokkal, akikkel nem értünk egyet.

Webb fivér: Ez most nagyon időszerű a hitoktatóink számára. Szerintem ez a Szabadító tanítványainak egyik legfontosabb tulajdonsága napjainkban: a képesség az egyet nem értésre, továbbra is szeretve az embereket, és őszintének maradva a kapcsolatainkban a meggyőződésbeli különbségek ellenére is.

Oaks elnök: Ennek egy másik része, hogy úgy kell munkálkodnunk, hogy a szeretetteljes és befogadó hozzállásunkat – beleértve az elfogadását azoknak, akikkel érintkezünk – ne vegyék helyeslésnek. Nehéz meghúzni ezt a határvonalat. Számos alkalommal látjuk, sokféle forrásból, a politikában és a közbeszédben, hogy ezt nem tudják elfogadni. Gyakran úgy tűnik, az emberek az feltételezik, hogy támogatunk valamit, mivel szeretetteljesen fordulunk az érintett emberek felé.

Webb fivér: Minden összefügg, nemde? Visszavezet a kapcsolatokhoz; visszavezet az odafigyeléshez és az együttérzéshez. De visszavezet a tantétel tanításához is. Visszavezet ahhoz a megállapításhoz, hogy miért hisszük azt, amit hiszünk, a szabadítás tervén és Krisztus tanán alapulva, és összeköti ezeket a dolgokat, miközben az említett keskeny határvonal mentén haladunk.

Oaks elnök: Szerintem ez visszavezet az első és nagy parancsolatra is, hogy szeressük Istent, amely után a Szabadító azt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”⁸ Ezt pedig követi a második parancsolat, hogy szeressük a felebarátainkat. Az a tény, hogy szeretjük a felebarátainkat nem azt jelenti, hogy elsőnek ne Istent szeretnék, és először is ne az Ő parancsolatait tartanánk be!

Webb fivér: Köszönjük!

Smith fivér: Az általam elképzelt forgatókönyv szerint a hitoktató szeretettel jelenti ki az igazságot és bátran védi meg Krisztus tanát, de szereti is a tanulóit, hogy ők biztonságban érezzék magukat, bízzanak meg benne és szeressék az oktatójukat. Vagyis lehet olyan tanuló, aki nem ért egyet Krisztus tanának egyik alkotóelemével – vagy talán jobban mondva az evangélium tantételeivel –, mégis eljön az órára. Mégis eljönnek az ifjúsági vagy felsőfokú hitoktatásra, mert biztonságban érzik magukat, és érzik, hogy abban a környezetben építhetik a hitüket Jézus Krisztusban. Ezért úgy vélem, fontos megtalálnunk ezt az egyensúlyt: merészen megvédeni az igazságot és szeretni azokat, akik talán nem értenek egyet az igazsággal, hogy az osztályterem, illetve az ifjúsági vagy felsőfokú hitoktatás biztonságos hely lehessen a tanulók számára.

Oaks elnök: El szeretném mondani, hogy a hallgatóságunk azon tagjai számára, akik felsőfokú hitoktatásban és felsőoktatási keretek közt zajló hitoktatásban vesznek részt, nagyobb kihívást jelent ez a téma, mivel minél érettebb a tanuló az osztályban, annál inkább gondolkozik önállóan és szólal fel, szemben például az ifjúsági hitoktatás tanulóival. Ám a tantételek azonosak. Az alkalmazás némileg eltér a környezet és az egyén érettségi szintjének függvényében, de a tantételek ugyanazok, amelyekről beszéltünk.

Webb fivér: Köszönjük!

Oaks elnök: Íme egy kérdés, amely kicsit átalakítja a témát, de jelentősen vonatkozik a napjainkra: Miként győzhetjük meg a tanulóinkat, hogy tegyék félre a mobiltelefonjukat a tanítás idejére?

Webb fivér: Igazából ez nagyszerű kérdés, amely kapcsolódik az órákon történő konfrontáció és egyet nem értés témaköréhez, hiszen néha ehhez vezet, nem? Smith fivér?

Smith fivér: Igen, úgy vélem, valóban vannak alkalmak a tanulási környezetben, amikor szükséges, hogy tanulók lekapcsolódjanak és eltegyék a mobiltelefonjukat. Szerintem a legjobb módja, hogy segítsünk így tenniük, ha részvételre indító és érdekfeszítő tanítással szolgálunk. Ballard elnök egyszer azt mondta nekünk, bizonyosodjunk meg arról, hogy a tanításunk érdekfeszítő. De azt is hiszem, hogy vannak alkalmak, amikor megkérhetjük a tanulót, hogy a tanulási élmény részeként használja a telefonját. A ChurchofJesusChrist.org oldalon és az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban elérhető forrásanyagokkal időnként megkérhetünk egy tanulót, hogy vegyen részt a tanulási élményben a telefonján lévő hitet építő tartalmat használva. És úgy gondolom, ez áldás lehet – pozitív hatással lehet rájuk az órán kívül –, hogy esetleg úgy láthatják ezt az eszközt, mint ami több egy játék- vagy közösségimédia-eszköznél – illetve egyesek számára a kísértés forrásánál. Megtanulhatják, hogy alkalomadtán ugyanaz az eszköz a Jézus Krisztusban való hit építésére is használható. Ez sugalmazást és egyensúlyt igényel az oktató részéről. Szerintem az Úr segíteni fog lehetőségeket találnunk a hit építésére az eszköz használata által, és természetesen megértenünk az alkalmakat, amikor ki kell kapcsolni és félre kell tenni.

Oaks elnök: A javaslatod, hogy ne utasítsuk el a mobiltelefonokat egy korábbi élményemre emlékeztet – 10-15 évvel ezelőttről –, amikor ellátogattam ifjúsági hitoktatási korú fiatal férfiak és nők vasárnapi iskolai órájára. Úgy érkeztem, hogy elutasító voltam a mobiltelefonokkal szemben. De amint körülnéztem a tucatnyi tanulóból álló osztályon, észrevettem, hogy csak egyetlen szentíráskötet volt az egész teremben. Mindenki a mobiltelefonján olvasta a szentírásokat és követte a leckét. Ekkor kezdtem meglátni, hogy ez nem a tiltás, hanem az egyensúly kérdése.

Webb fivér: Szépen mondtad, köszönöm. Nos, Oaks elnök, jó volt veled lenni. Köszönjük a mai tanácsaidat. Arra gondoltunk, Smith fivér, hogy megosztanád-e elsőként a bizonyságodat, majd utánad jönnék én, és a fennmaradó időt mind meghagynám neked, Oaks elnök.

Smith fivér: Köszönöm! Amint az egyház fiataljainak és fiatal felnőtteinek, valamint az EOSZ-intézményekben tanulók tanítására vonatkozó szent lehetőségünkre gondolok, drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök egyik tanítása jut eszembe. Azt mondta: „[A] legnemesebb lelkek…[, Isten] legkiválóbb csapat[a] küldettet[t] a földre éppen ebben az időben. […] [Ők] a legjobbak, akiket az Úr valaha is erre a földre küldött.”⁹ Szeretném megosztani a meggyőződésemet, miszerint a fiatalok, akikkel lehetőségünk van kapcsolatba kerülni, pontosak olyanok, ahogyan Isten prófétái tanítják nekünk. Micsoda szent kiváltság, hogy bizonyságot tehetünk nekik Jézus Krisztus, az Ő engesztelése és az Ő feltámadása valóságáról! Én bizonyságomat teszem ma Jézus Krisztus engesztelésének és feltámadásának valóságáról; arról, hogy ez az Ő egyháza; az Ő élő prófétái, látnokai és kinyilatkoztatói vezetnek minket; és az Ő ügyében veszünk részt, amikor tanítjuk a fiatalokat az utolsó napokban. Ezt a bizonyságot osztom meg veletek Jézus Krisztus nevében, ámen.

Webb fivér: Ámen. Hozzá szeretném tenni a saját bizonyságomat a szerető Mennyei Atyánk, illetve Jézus Krisztus mint a világ Szabadítója és Megváltója valóságáról; hogy ez az Ő egyháza és királysága itt a földön. Nagyon hálás vagyok, amiért életem minden napját azzal tölthetem, hogy bizonyságot teszek Őróla és az Ő evangéliumát tanítom másoknak. Hálás vagyok azokért, akik tanítottak és megáldottak engem a Szabadítóba vetett hitük és bizonyságuk által, és nagyon hálás vagyok, amiért részese lehetek veletek együtt ennek a munkának – Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma tanításának. Röviden megemlíteném, hogy amint Mennyei Atyánk szeretetére gondolok, gyakran beszélünk arról, hogy Ő mennyire szereti a tanulóinkat. De hozzátenném ehhez, hogy tudom, Mennyei Atyánk titeket is szeret, és hálás azért, hogy az életeteket az Ő gyermekei tanításával szeretnétek tölteni; hogy Ő szereti a családotokat, és amint továbbra is hithűen szolgáltok, Ő meg fog áldani titeket és a családotokat, amint ti megáldjátok az Ő gyermekeit a tanításaitok és bizonyságotok és példátok által. Tehát köszönöm nektek, akik vagytok és amit tesztek. Jézus Krisztus nevében, ámen.

Oaks elnök: Ámen. Csatlakozom a bizonyságommal az Úr e nagyszerű szolgáihoz. Bizonyságot teszek az Atyáról és a Fiúról a Szentlélek hatalma által, hogy ez az Ő munkája, és hogy ti az Ő szolgái vagytok, Jézus Krisztus evangéliumának oktatótársai. A menny áldásait kérem rátok mint az Úr szolgáira, miközben haladtok előre a családotokkal a cél felé, amelyet Isten rendelt el az Ő érdemes gyermekei számára, és amely az örök élet. Mindezt pedig Jézus Krisztus nevében teszem, ámen.

Mindannyian: Ámen.