30. Fejezet

Krisztusi tulajdonságok kifejlesztése másokkal szemben

Brigham Young elnök látta, hogy az élet göröngyös útjának elsimításához milyen nagy szükség van a jószívűségre, az „igaz krisztusi szeretetre”. Lucy Groves iránti cselekedetei jól példázzák kedvességét, és a másoknak nyújtott szolgálatot. A nyugat felé tartó utazás során Lucy egy családi szekér kerekei alá esett, mely eltörte a lábát és néhány bordáját. Young elnök helyreigazította a törött lábat, és adott neki egy áldást. Egy pár nappal később Lucy leánya átesett anyja lábán, és ismét eltörte azt. Miután hatalmas fájdalmat érzett az ökrök minden lépésénél, Lucy arra kérte a férjét, hogy álljanak ki a szekérsorból, és engedjék a többieket nélkülük továbbmenni. Young elnök kijelentette, hogy nem hagyja őket ott az út mellett egy ilyen veszélyes területen. Az embereknek kiadta az utasítást, hogy vágják le Lucy ágyának a lábait, és a szekerek ponyvatartó léceivel hosszabbítsák meg annak keretét oly módon, hogy a matrac és a rugók egy függőágyhoz hasonlóan könnyedén hintáztathassanak. Young elnök ezután megújította a Lucynek adott áldást, és napokon át mellette lovagolt, megbizonyosodva róla, hogy nincsenek további gondjai. „Gyengéd, kedves viselkedésévelírta Lucy unokája, „örökre megnyerte Lucy és leszármazottai szereteté” (HRF, 157–158).

Brigham Young tanításai

Öltsétek magatokra a jószívűség kötelékét!

Nem elzárva, egymagunkban vagyunk itt, nem formáltak minket másképp, és nem állítottak össze más anyagokból, mint az emberi faj többi részét. Ehhez a családhoz tartozunk, és ennek vagyunk részei, melyből az következik, hogy kötelezettségeink vannak egymással szemben (DBY, 271).

Az utolsó napi szenteknek meg kell tanulniuk, hogy testvéreik érdeke a saját érdekük is, vagy soha nem üdvözülhetnek Isten celesztiális birodalmában (DBY, 271).

Az Úr meg fogja áldani azokat az embereket, akiket eltölt a jószívűség és a kedvesség, és akik bővelkednek a jó cselekedetekben (DBY, 280).

Jószívűség. Egyetlen olyan erény, tulajdonság vagy tantétel van, melyet ha megbecsülnek és gyakorolnak a szentek, akkor az ezrek és ezrek üdvözülésére fog vezetni. A jószívűségre utalok vagy a szeretetre, melyből megbocsátás, hosszantűrés, kedvesség és türelem ered (DNW, 1860. január 11., 1).

Jószívűeknek kellene lennünk; mindent tőlünk telhetőt meg kellene tennünk azért, hogy ismét magunkénak vallhassuk Ádám és Éva elveszett fiait és leányait, és üdvözülve vigyük vissza őket Atyánk és Istenünk jelenlétébe. Ha ezt megtesszük, akkor a jószívűség olyan mértékben el fog terjedni, amilyen mértékben Isten megtervezte a jószívűség elterjedését ezen emberek között (DBY, 273).

Szeressétek felebarátaitokat, mint magatokat [lásd Máté 22:39]; úgy cselekedjetek másokkal, mint ahogy azt szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek [lásd Máté 6:12] (DNW, 1852. március 20., 3).

A végletekig buta dolog, ha az emberek azt állítják, hogy szeretik Istent, amikor nem szeretik a testvéreiket [lásd 1 János 4:20] (DBY, 271).

A szeretet és a kedvesség munkáját a családunkban kell kezdenünk, melybe tartozunk, és aztán kell kiterjeszteni azt mások felé (DBY, 271).

Legyetek állhatatosak, és mindig maradjatok meg az igazságban! Soha ne tápláljatok rosszindulatot vagy gyűlöletet a szívetekben; az ilyen dolgok nem tartoznak a szentekhez (DBY, 273).

Azt mondom, hogy szeressétek az ellenségeteket? Igen, bizonyos feltételek függvényében. De nem követelik meg tőletek, hogy szeressétek a gonoszságukat; csak azt a fajta szeretetet követelik meg tőletek, ami egy olyan vágyat és erőfeszítést takar, hogy elfordítsuk őket a gonoszságaiktól, és üdvözülhessenek azáltal, hogy engedelmeskednek az evangéliumnak (DBY, 272).

Valami rosszat tesz valamelyik szomszédotok? Előfordul. Eljönnek ide az emberek a föld különböző tájairól, hogy ez legyen a fogadott országuk, és a régi lakosok elvárják tőlük, hogy rögtön alkalmazkodjanak az életmódjukhoz, a szokásaikhoz és a hagyományaikhoz, és átvegyék azokat. Ennek hiányában azt gondolják, hogy az újonnan érkezettek nem érdemesek a barátságukra. Más szavakkal: „ha nem cselekszik, gondolkozik és lát minden egyes férfi, nő és gyermek úgy, ahogyan azt én teszem, akkor az bűnösnek számít.” Nagyon is szükségünk van a jószívűségre, mely sok olyan dolgot elfedez, amit véteknek tarthatunk (DNW, 1860. január 11., 1).

Kielégítő bizonyíték lesz arra, hogy az élet útján jártok, ha teljes szívetekkel szeretitek Istent és testvéreiteket (DBY, 271).

Győződjetek meg arról, hogy a saját lábaitok az örök élet útján járnak, és vigyetek magatokkal annyi embert, amennyit csak tudtok! Fogadjátok el őket olyannak, amilyenek; így értsétek meg őket és így bánjatok velük! Úgy tekintsetek rájuk, ahogy Isten nézi őket (DBY, 274).

Kedvesség. Legyetek kedvesek mindenkihez, mint ahogyan Mennyei Atyánk is kedves. Esőt ád az igazaknak és a hamisaknak; és napját felhozza mind a gonoszokra, mind a jókra [lásd Máté 5:45]. Érjen el tehát jóságunk kezének minden alkotásához, akit csak elérhetünk; de ne engedjünk a gonosz szellemének és befolyásának (DBY, 272)!

Vessünk véget minden kis hitványságnak, és adjunk kedvességet mindenkinek! Fenyítsetek, ahol a fenyítés a legcélravezetőbb, de próbáljátok meg a meggyőzést, mielőtt a bothoz nyúlnátok (DBY, 277)!

Ha valamikor is felhívnak rá, hogy fenyíts meg valakit, soha ne fenyítsd meg azon túl, amire balzsamod van, és amit be tudsz kötözni [lásd T&Sz 121:43] (DBY, 278).

Soha nem változtatta meg az egyének, a férfiak és a nők iránti érzéseimet, hogy ugyanabban hittek-e, amiben én, vagy sem. Együtt tudtok élni velem felebarátaimként? Én igen, és nem különösebben aggaszt az, hogy velem együtt hisztek-e, vagy sem (DBY, 278–279).

[Kapcsolatainkban] a kívülállókkal – ne hívjuk őket nemzsidóknak – mutassunk olyan példát, melyet érdemes követni, és akkor mindenki, aki őszintén gondolkozik közöttük, azt fogja mondani: „azt hiszem, igazatok van. Úgy gondolom, eljövök és veletek maradok” (DBY, 279).

Istentől való a gyengédség és a kedvesség, a szerénység és az igazságosság, a hit és a becsületesség, valamint az, hogy nem teszünk semmi rosszat. A jóság a szeretetreméltóság holdudvarát teremti meg minden olyan egyén körül, akiben az megvan. Arcvonásaikat megtölti a világosság sugaraival, és annak kiválósága miatt vágynak a társaságukra. Szereti őket az Isten, a szent angyalok és minden jó ember a földön; míg gyűlölik, irigylik, csodálják és félik őket a gonoszok (DBY, 280).

Jó cselekedetek. Vallásunk alapvető jellemvonása az, hogy kegyelemmel viseltessünk mindenki iránt, hogy mindenkivel szemben jót cselekedjünk, amilyen mértékben csak megengedik, hogy jót cselekedjünk velük (DBY, 272).

Könyörüljünk meg egymáson, és az erősek de gyengédek táplálják a gyengéket, hogy erősek legyenek, akik pedig látnak, azok vezessék a vakokat, amíg azok maguktól meg nem látják az utat (DBY, 271).

Állandóan imádkozzatok mindazokért, akik a kegyelem hatáskörén belül esnek (DBY, 279)!

Amikor egy szomszédról azt látjátok, hogy kezd elcsúszni, akkor imádkozzatok érte, hogy vele lehessen az evangélium szelleme, mely egyszer már vele volt. Amikor pedig magatokban érzitek ezt a szellemet, akkor imádkozzatok még több olyan fényért, melyet akkor kaptatok, amikor először befogadtátok az evangéliumot, és akkor megmentitek magatokat és háza népeteket (DBY, 272).

Tegyük fel, hogy ebben a közösségben van tíz koldus, aki ajtóról-ajtóra járva kéreget valami ennivalót, és ezek közül kilenc szélhámos, aki azért koldul, hogy megmeneküljön a munkától, és gonosz szívvel visszaél a nagylelkűekkel és az együttérzőkkel; és az ajtótokat felkereső tízből csak egy van, aki érdemes a bőkezűségetekre. Mi a legjobb: ételt adni a tíznek, meggyőződve arról, hogy segítünk annak, akinek igazán szüksége van arra, vagy visszautasítani mind a tízet, mert nem tudhatjuk, hogy melyikük érdemes arra? Mindannyian azt mondanátok, hogy inkább adjunk jószívű adományokat a tíznek, mintsem elküldjük az egyetlen igazán érdemes és szükséget látó egyént közöttük. Ha így tesztek, akkor áldásaitok tekintetében semmilyen különbséget nem tesz majd az, hogy érdemes vagy érdemtelen egyéneknek adtatok, amennyiben kizárólag arra irányuló szemmel adjátok az alamizsnát, hogy megsegítitek azokat, akik igazán szűkölködnek (DBY, 274).

Ne ítélkezzetek; igaz ítélettel ítéljetek!

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek [lásd Máté 7:1]! Senki ne ítélje meg az embertársát, ha nem tudja biztosan azt, hogy vele van Krisztus értelme [lásd Moróni 7:16–18]! Komolyan el kell gondolkoznunk ezen a ponton. Milyen gyakran mondják, hogy „ez a valaki rosszat tett, és nem lehet a szentek közül való, mert akkor nem tett volna ilyet”! Honnan tudjátok? … Ne ítéljétek meg az ilyen embereket, mert nem tudjátok az Úr tervét velük kapcsolatban; ne mondjátok tehát, hogy nem a szentek közül valók! Az olyan valaki, aki azt mondja, hogy a másik egyén nem utolsó napi szent, valami kis ügy miatt az életében, az nem rendelkezik Isten szellemével. Gondolkozzatok el ezen, testvéreim! Írjátok le, hogy felfrissíthessétek vele az emlékezeteteket! Hordozzátok magatokkal, és gyakran nézzétek meg! Ha megítélem testvéreimet, és nem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásai alapján ítélem meg őket, akkor nincs velem Krisztus Szelleme; ha velem lenne, senki emberfiát nem ítélnék meg (DBY, 277–278).

Bánattal tölti el a lelkemet Izráel sok olyan elderének a látványa, aki azt szeretné, ha mindenki az ő normáiknak tenne eleget, és az ő mértékükkel mérettetne meg. Szerintük mindenkinek éppen olyan hosszúnak kell lennie, hogy kitöltse a vaságyát [lásd Ézsaiás 28:20], vagy le kell vágni a megfelelő hosszúságra; ha túl rövid, akkor pedig meg kell nyújtani, hogy megfeleljen a követelménynek (DBY, 279).

Ha látnak egy hibát elkövető férfi- vagy nőtestvért, akiknek az útja nem egyezik az ő adott elképzelésükkel a dolgokról, akkor rögtön levonják a következtetést, hogy ez a valaki nem tartozhat a szentekhez. Megvonják tőle a barátságukat, mert arra a következtetésre jutnak, hogy ha ők az igazság ösvényén járnak, akkor mindenki másnak pontosan akkorának és olyannak kell lennie, mint ők (DBY, 279).

Legyünk türelmesek egymással! Nem teljesen úgy szemlélem a dolgokat, ahogyan azt ti teszitek. Az én ítélőképességem nem mindenben olyan, mint a tiétek, és a tietek sem olyan, mint az enyém. Amikor megítéltek egy férfit vagy egy nőt, akkor a szíve szándékait ítéljétek meg! Nem kifejezetten a szavak vagy a cselekedetek alapján lesznek megítélve az emberek az Úr nagy napján, hanem a szavakkal és a cselekedetekkel együtt a szív érzései és szándékai is számítani fognak, és ezek alapján fogják megítélni az embereket [lásd T&Sz 137:9] (DBY, 273–274).

Tanulja meg minden utolsó napi szent, hogy a testvérek gyengeségei nem jelentenek bűnöket! Amikor a férfiak és a nők véletlenül rosszat tesznek, ne könyveljétek el azt bűnként nekik! Tanuljunk meg könyörületesnek lenni egymással; a kegyelem és a kedvesség enyhítsen meg minden dühös és mérges vérmérsékletet, hogy hosszantűrőkké váljunk és minden kapcsolatunkban egymás javát szolgáljuk (DBY, 273).

Szolgáljátok az Urat, és próbáljatok meg nem hibát keresni egymásban [lásd T&Sz 88:124]! Éljetek úgy, hogy soha ne lehessen bennetek hibát találni, és ne törődjetek testvéreitek hibáival! Mindenkinek van elég, amivel foglalkozhat (DBY, 280).

Lehet, hogy ezer hibát láttok – vagy véltek látni – testvéreitekben, de ők is úgy lettek megalkotva, ahogyan ti. Hús a húsotokból, csont a csontotokból. Az Atyátokéi ők, aki a mennyben van; mindannyian az Ő gyermekei vagyunk, és amennyire csak lehetséges, meg kell elégednünk magunkkal (DBY, 271).

Tiszteljétek egymást! Ne becsméreljétek egymást! Vannak néhányan, akik ha egy kicsit is pikkelnek valakire, akkor mindjárt a pokolba akarják vetni, mint aki nem érdemes arra, hogy helyet kapjon a földön. Ó, ti bolondok! Nem értitek meg, hogy akiket elítéltek, azok éppen úgy Isten teremtményei, mint ti magatok! Isten eltekint a gyengeségeiktől; és ha jót cselekednek, akkor éppen olyan elfogadhatóak előtte, mint amilyenek mi vagyunk. Köszönjétek meg Istennek, hogy több eszetek van, és töltsön el benneteket a kegyelem és a kedvesség (DBY, 27)!

Isten áldja az alázatosakat és az igazakat, és könyörüljön meg rajtunk gyengeségeink miatt, melyek természetünkben vannak! Ezenkívül figyelembe véve a halandók hatalmas gyengeségeit és tudatlanságát, legyünk kegyelmesek egymáshoz (DBY, 272)!

Az irgalmas (könyörületes) emberek irgalmasságot nyernek [lásd Máté 5:7] (DBY, 273).

Nagyon hálás vagyok, hogy a jelen körülmények között nem a mi dolgunk a világ megítélése; mert ha a mi dolgunk volna, akkor mindent elrontanánk. Nincs elegendő bölcsességünk, az elméinket nem töltötte még meg Isten értelme és hatalma. A szellemnek még egy kicsit harconia kell a testtel, míg sikeresen le nem győzi annak szenvedélyeit, míg az egész lélek tökéletesen összhangba nem kerül Isten szándékaival és akaratával. Ezenkívül – mielőtt képesek lennénk ítélkezni – a belátásnak arra a képességére is szert kell tennünk, amit Isten gyakorol, amikor képes arra, hogy a jövőbe lásson, és megállapítsa, illetve megtudja cselekedeteink eredményeit a távoli jövőben, még az örökkévalóságban is (DBY, 278).

Erősítsétek egymásban a hitet, és kerüljétek a viszálykodást!

Ha olyan hitre és bizalomra tehetnénk szert egymásban és Istenünkben, hogy amikor egy szívességet kérünk, akkor azzal a biztos tudással tehetnénk azt, hogy megkapjuk; akkor szerintetek ez nem egyenesen oda vezetne, hogy az élet minden dolgában és területén úgy cselekednénk, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek? Ez arra késztetne minket, hogy ne csak azt tegyük meg, amit kértek, de többet. Ha a testvéretek arra kérne, hogy menjetek vele egy mérföldet, akkor kettőt mennétek; ha beperelne, hogy adjátok oda a kabátotokat, akkor a köpönyegeteket is odaadnátok [lásd Máté 5:40–41]. Ez a tantétel arra késztet minket, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk egymás, valamint Isten ügyének előremozdítása érdekében itt a földön, és bármit megtegyünk, amit az Úr szeretne; ez egyszerre segít, hogy készen álljunk és a hajlandóságunk is meglegyen a cselekvésre (DBY, 275).

De ha nem bízunk egymásban és féltékenyek vagyunk, akkor vége lesz a békességünknek. Ha az egymásba vetett megdönthetetlen bizalom tantételeit tápláljuk magunkban, akkor teljes lesz az örömünk (DBY, 275).

Annak a munkának a zászlaja alá álltunk, hogy visszaállítsuk a bizalmat az emberek elméjében; és amikor olyan események megtörténéséről hallok, melyek során a testvérek megszegték a szavukat, azt szégyenfoltnak tekintem ezeknek az embereknek a jellemén. Meg kell tartanunk az egymásnak adott szavunkat; és ha nehézség vagy félreértés merül fel közöttünk, akkor át kell beszélnünk azt; alaposan, komolyan és tapintatosan meg kell vizsgálnunk a dolgot, és rá fogunk jönni, hogy minden nehézséget könnyebb ily módon orvosolni, mint máshogy; és arra is rájövünk, hogy majdnem minden nehézség, mely felmerül a föld lakosai között, az félreértésből ered. Amennyiben valóban létezik egy rossz szándék vagy terv, de kielemzik a dolgot, akkor aki rosszat tett, az általában hajlandó megegyezésre jutni (DBY, 276).

Amikor nézetkülönbség van két fél között, akkor találkozzanak egymással és tárják egymás elé mindazt, ami nehézséget okoz nekik. Feküdjenek bele az alázatosság bölcsőjébe, és mondják ezt: „Testvérem, én helyesen akarok cselekedni. Igen, még azt is ki fogom jelenteni, hogy hibáztam, hogy neked legyen igazad.” Nem gondoljátok, hogy ha egy férfi vagy nő ilyen viselkedést tanúsít felebarátjával szemben, akkor igazolni fogja őt az igazságosság törvénye? Nézeteik találkoznak, ők pedig megegyeznek. Ebből következik, hogy nem lesz szükség egy harmadik emberre, hogy rendezze a különbözőséget. Ha azután sem tudtok megegyezni, hogy így cselekedtetek, akkor hívjatok egy harmadik személyt, hogy rendezze el az ügyet (DBY, 276–277)!

A viszálykodások gyakran vezetnek olyan mértékű elidegenedéshez, hogy a testvérek már nem hisznek egymás őszinteségében és becsületében; bár lehet, hogy mindkét fél egy kis önző, tudatlan, személyes félreértésen akadt fenn; de olyan messzire viszik a dolgot, hogy el akarják egymást vágni az Egyháztól. Nagyon gyakran kerülnek elém ilyen esetek. A nehézséget okozó dolgot felfedve kiderül, hogy egy jelentéktelen félreértéssel kezdődött, valami kis üggyel kapcsolatban; és az egész gond a legjelentéktelenebb okból eredt. Kerüljétek a félreértések felnagyítását, nehogy nehézségek legyenek belőlük (DBY, 277)!

Ha a szomszédaitok beszélnek rólatok, és úgy gondoljátok, hogy rosszat tesznek azzal, hogy gonosz beszédbe bocsátkoznak veletek kapcsolatban, akkor ne tudassátok velük, hogy valaha is hallottatok egy szót is, és viselkedjetek úgy, mint aki mindig helyesen cselekedett (DBY, 277)!

Mostantól fogva éljünk úgy, hogy bizalmat ébresszünk minden emberben, akivel üzletet kötünk vagy kapcsolatba kerülünk; és az elnyert bizalom minden egyes részecskéjét az egyik legbecsesebb tulajdonként raktározzuk el, amivel halandó csak rendelkezhet. Ha jó viselkedésemmel bizalmat ébresztettem magam iránt a szomszédaimban, akkor azért imádkozom, hogy soha semmit ne tegyek, amivel azt lerombolhatnám (DBY, 276).

Javaslatok a tanuláshoz

Öltsétek magatokra a jószívűség kötelékét!

• Milyen „kötelezettségeink vannak egymással szemben” az emberiség tagjaiként? Hogyan befolyásolja saját üdvözülésünket a másokkal szembeni viselkedésünk és cselekedeteink? Miként segíthet minket a jószívűség abban, hogy „ismét magunkénak vallhassuk Ádám és Éva elveszett fiait és leányait”?

• Miért nem szerethetjük igazán Istent, ha nem szeretjük a többi embert? Miért elengedhetetlen úgy tekinteni rájuk, „ahogy Isten nézi őket”? Hogyan érhetjük el, hogy méginkább képesek legyünk erre?

• Sokféleképpen kifejezésre lehet juttatni a jószívűséget, az „igaz krisztusi szeretetet” (lásd például Moróni 7:45–47). Mi a jószívűség néhány kifejezése, melyeket Young elnök kihangsúlyozott? Milyen dolgok által mutathattok több jószívűséget azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök? Hogyan mutattak mások jószívűséget irántatok?

Ne ítélkezzetek; igaz ítélettel ítéljetek!

• Milyen tanácsot adott Young elnök egymás megítélésével kapcsolatban? Hogyan alkalmazhatjátok ezt a tanácsot, amikor olyanokkal érintkeztek, akik máshogy gondolkoznak vagy viselkednek, mint ti?

• Milyen következményekkel járhat az, ha igazságtalanul ítéljük meg embertársainkat? Mi segíthet nekünk az igaz megítélésben, ha olyan helyzetben vagyunk, hogy meg kell ítélnünk egy másik embert? (Lásd még Moróni 7:14–18.) Miért fontos, hogy kegyelmet tanúsítsunk egymás iránt?

• Hogyan segíthet minket családtagjainkhoz, barátainkhoz és ismerőseinkhez fűződő kapcsolatainkban az, ha emlékszünk arra, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk?

Erősítsétek egymásban a hitet, és kerüljétek a viszálykodást!

• Hogyan erősítjük egymásban a hitet és a bizalmat? Milyen eredményei vannak annak, ha ezt tesszük? Mi történik, ha nem bízunk egymásban?

• Milyen forrásai vannak a viszálykodásnak? (Lásd még 2 Nefi 26:32–33.) Mi a viszály, és hogyan kerülhetjük azt el? Mit tettetek a múltban, amivel sikeresen elkerültétek a viszálykodást? Mit tanácsolt Young elnök, hogyan viselkedjünk, amikor véleménykülönbségek és kofliktusok keletkeznek?

• Mit gondoltok, miért jellemezte Young elnök mások bizalmát „az egyik legbecsesebb tulajdonként … , amivel halandó csak rendelkezhet”? Milyen meghatározott dolgokat tehettek annak érdekében, hogy növekedjen másoknak az irántatok való bizalma?

Az Üdvözítő az irgalmas szamaritánus történetét használta fel arra, hogy megtanítsa nekünk, hogyan szeressük felebarátainkat.

A kézikocsis csoportokat gyakran támogatták a szentek adományaiból, az Örökös Kivándorlási Alapból, melyet azért hozott létre Young elnök, hogy segítsen a szegényebb szenteknek Sionba gyülekezni.