Az evangélium szerinti élet

Nagyszerű telepesítőként, közösségi és egyházi vezetőként, valamint a családjáról való gondoskodásban Brigham Young elnök az élő, gyakorlati evangélium megtestesítője volt. Tanításaiban és életével is kihangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus evangéliuma az üdvözülésre vezető út minden ember számára. Kihangsúlyozta, hogy ez „egy gyakorlati vallás, mely magában foglalja ennek az életnek a mindennapos feladatait és valóságát” (DBY, 12).

Brigham Young tanításai

Egyéni feljődésünk az evangéliumban apránként, sorról-sorra következik be, amint a megtanult tantételek szerint élünk.

Vesszük az összes törvényt, szabályt, szertartást és szabályozást, ami a szentírásokban található, és amennyire csak lehetséges, azok szerint élünk; majd tovább tanulunk és fejlődünk, mindaddig, míg mindazzal az igével nem élünk, ami Isten szájából származik (DBY, 3).

Azért van meg nekünk az élet és az üdvözülés evangéliuma, hogy a rossz embereket jókká, a jókat pedig még jobbakká tegyük (DBY, 6).

Egy látogató, aki visszatérőben volt a keleti államokba, ezt mondta nemrégen egy beszélgetés keretében: „Önök tökéletes embereknek tartják magukat? – Nem, – válaszoltam, – semmi esetre sem … A tanok, amiket elfogadtunk, tökéletesek; de ha az embereket nézzük, annyi hibánk van, amennyit csak kívánhat. Nem vagyunk tökéletesek; de az általunk hirdetett evangélium célja az emberek tökéletessé tétele, hogy egy dicsőséges feltámadásban lehessen részük, és beléphessenek az Atya és a Fiú jelenlétébe” (DBY, 7).

Az emberek [nem tudják a törvényeket] azok tökéletes teljességében [befogadni]; de kaphatnak itt egy kicsit, ott egy kicsit; ma egy kicsit és holnap egy kicsit; a jövő héten egy kicsit többet, és jövőre annál is egy kicsit többet; amennyiben bölcs fejlődést mutatnak minden elnyert kis dolog esetében. Ha ez nem így van, akkor az árnyékban maradnak, és az Úr által kinyilatkoztatott világosság sötétségnek tűnik majd a szemükben. A mennyek országa elhalad mellettük és otthagyja őket, hogy tovább tapogatózzanak (a sötétben). Ha tehát a tudásnak azon teljessége szerint kívánunk cselekedni, melyet az Úr szándékai szerint apránként kinyilatkoztat majd a föld lakosainak, minden kis dolog kapcsán fejlődést kell mutatnunk, amikor az kinyilatkoztattatik nekünk (DBY, 4).

Úgy érzem, be kell láttatnom az utolsó napi szentekkel, hogy szükség van az evangéliumi tantételek szigorú alkalmazására az életünkben, a viselkedésünkben, a szavainkban és mindenben, amit teszünk. Szükség van a teljes ember, az egész élet elkötelezettségére a fejlődés iránt, hogy megismerhessük az igazságot, ahogy az Jézus Krisztusban megtalálható. Ebben van a tökéletesség teljessége. Ezt példázta az Üdvözítőnk jelleme; bár annak csak egy csekély része került kifejezésre, mert az emberek nem voltak képesek annak befogadására. Mindent megadott nekik, aminek a befogadására készen álltak. Mindent megad nekünk az Úr, aminek a befogadására készen állunk; mindent tudomására hoz a föld nemzeteinek, aminek befogadására készen állnak (DBY, 11–12).

A Biblia azt írja az Üdvözítőről, hogy leereszkedett a mélységbe (mindenek alá), hogy mindenek fölé emelkedhessen. Nem ez a helyzet minden emberrel? Minden bizonnyal ez. Úgy illik tehát, hogy mindenek alá ereszkedjünk, és fokozatosan feljöjjünk, most és ismét egy kicsit tanulva, „sort sorra, szabályt szabályra, itt egy kicsit, ott egy kicsit” [lásd Ézsaiás 28:9–10; T&Sz 98:12] kapjunk (DBY, 60), míg elérjük az örökkévalóságot és befogadjuk dicsősége, kiválósága és hatalma teljességét (DBY, 3).

Az evangélium szellemi és fizikai oldala ugyanaz.

Isten és mindazok számára, akik megértik az élet és az üdvözülés, a papság, az igazság szószólóinak, valamint Isten ajándékainak és elhívásainak tantételeit, melyet az emberek fiainak ad, nincs különbség a szellemi és a fizikai munka között – mindegyik ugyanaz. Ha a kötelességemet végzem, Isten akaratát cselekszem, függetlenül attól, hogy prédikálok, imádkozom, vagy két kezemmel dolgozom egy tisztességes keresetért. Lehetek a mezőn vagy a szerelőműhelyben, folytathatok kereskedelmi tevékenységet, vagy lehetek ott, ahova a kötelesség hív, Istent szolgálom az egyik helyen éppen úgy, mint a másikon; és ez mindenkivel így van: mindenki a saját helyén és idejében, vagy amikor sorra kerül (DBY, 8).

Isten elméjében nincs választóvonal a szellemi és a fizikai, vagy a fizikai és a szellemi dolgok között; mert ez mind ugyanaz az Úr szemében [lásd T&Sz 29:34–35] (DBY, 13).

Azt tanították nekünk, hogy mindent, ami az Úr földi királyságának felépítését illeti – legyen az az evangélium hirdetése vagy Templomok építése nevének dicséretére –, tekintsük szellemi munkának, bár annak elvégzéséhez nyilvánvalóan szükség van a természetes test erejére (DBY, 13).

Még a Templomba sem léphetünk be, amikor az felépült, és végezhetjük el a szellemi áldásokhoz vezető szertartásokat anélkül, hogy fizikai munkát végeznénk. A fizikai szertartásokat el kell végezni, hogy elnyerhessük azokat a szellemi áldásokat, melyeket a Hatalmas Isten tartogat hithű gyermekei számára. Először minden cselekedet fizikai. Az apostol azt mondja, hogy a hit hallásból van [lásd Rómabeliekhez 10:17]. Mit kell hallani, hogy az hitet hozzon létre? Az Ige hirdetését. Ehhez szükségünk van egy hirdetőre; és ő nem egy láthatatlan szellem, hanem egy közönséges halandó ember, hozzánk hasonló, akire az életnek ugyanazon törvényei és szabályai vonatkoznak, mint ránk. Az evangélium hirdetése fizikai munka, és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit fizikai munka eredménye. A megkeresztelkedés fizikai munka, annak szempontjából is, aki keresztel, és annak is, aki keresztelkedik. Élő tanúja vagyok ezen kijelentés igazságának, mert sokszor fájtak már a lábaim és fárasztottam ki magamat az utazásban és a prédikálásban, hogy az evangélium hallása során hite lehessen az embereknek. Az áldásokat, melyekre oly őszintén vágyunk, azáltal fogjuk megkapni, hogy elvégezzük a szükséges kétkezi munkát, és ezzel előkészítünk minden szükséges dolgot, hogy elnyerhessük a láthatatlan áldásokat, melyeket Jehova a gyermekeinek szán (DBY, 13–14).

Az evangélium útmutató a mindennapokhoz – egy gyakorlatias vallás

Jézus Krisztus vallása gyakorlatias vallás, mely magában foglalja ennek az életnek a mindennapos feladatait és valóságát (DBY, 12).

Semmi hasznát nem vesszük az örökkévalóság és az örök felmagasztosulás tantételeinek, ha nem hozzák le azokat a mi szintünkre, hogy gyakorolhassuk őket az életünkben (DBY, 14).

Az evangéliumot leszűkítem a jelen időre és körülményekre, valamint az emberek állapotára (DBY, 8).

Egy olyan rendszer szerint a legjobb élni és meghalni, mely biztonságot és békét ad; ez a legjobb az üzleti dolgokhoz, a gazdagságok létrehozásához, a városok és Templomok építéséhez – és ez a rendszer Isten törvénye. De szigorú engedelmességet követel. Az helyes dolgok uralma és a normák, melyeket Isten felállított, hogy népe azok szerint éljen, békét, jólétet és boldogságot biztosít most, valamint örök dicsőséget és felmagasztosulást; de semmi más nem visz el minket oda, csak a szigorú engedelmesség Isten törvényei iránt (DBY, 8).

Időnként, amikor arra gondolok, hogy szólni fogok hozzátok, eszembe jut, hogy a távoli jövővel kapcsolatos szigorú prédikálás, vagy az elmúlt történelmének áttekintése kétségtelenül örömére lesz hallgatóim egy részének, és érdekelni fogja őket. De az ítélőképességem és az intelligencia szelleme, mely bennem van, azt tanítja, hogy ha ilyen irányt követek, akkor az emberek nem kaphatnak utasításokat a mindennapi kötelességeiket illetően. Ennek okáért nem érzek késztetést arra, hogy olyan kötelességekről beszéljek nektek, amelyeket száz év múlva kell elvégezni, de inkább a jelennel, a mindennapos élettel és beszéddel kapcsolatban adok nektek utasításokat, hogy tudjuk, miként húzzunk hasznot az idő múlásából és a jelen kiváltságaiból, és képesek legyünk lefektetni az eljövendő boldogság alapjait (DBY, 12).

Az emberekkel szemben az a küldetésem, hogy megtanítsam nekik a mindennapi élettel kapcsolatos dolgokat. Feltételezem, hogy vannak közöttetek olyanok, akik évekkel ezelőtt hallották, amint azt mondtam: nagyon kicsit érdekel csak az, hogy mi fog történni a millennium után. Az elderek tarthatnak hosszú beszédeket arról, hogy mi történt Ádám napjaiban vagy a teremtés előtt, és hogy mi történik majd ezer év múlva; olyan dolgokról beszélve, amik már megtörténtek vagy ezután fognak megtörténni. Járatlanok ezekben a dolgokban, semmiségekkel etetik a népet, de ez nem az én tanítási módszerem. Én azt szeretném megtanítani az embereknek, hogy most mit kell megtenniük; a millennium pedig majd gondoskodik magáról. Küldetésem az, hogy megtanítsam nekik: szolgálják Istent és építsék fel az Ő országát. Tanítottam a hitet, a bűnbánatot, a bűnök bocsánatára történő keresztelést, valamint a kézrátételt a Szentlélek elnyeréséért. A mindennapi életünket illetően egy fizikai megközelítésből kell, hogy tanítsanak minket (DBY, 8–9).

Nem engedjük meg magunknak, hogy úgy menjünk szántani a mezőre, hogy nem visszük magunkkal a vallásunkat. Nem megyünk be az irodába, a pult mögé kiadni az árut, a könyvelőirodába számolni, vagy bárhova, bármilyen ügynek utánanézni, vagy bármit is elintézni anélkül, hogy magunkkal ne vinnénk a vallásunkat. Ha vonatozunk vagy szórakozásból utazunk, akkor is magunkkal kell vinni a vallásunkat (DBY, 8).

Azt akarjuk, hogy a szentek növekedjenek a jóságban, míg a gépészeink például olyan őszinték és megbízhatóak lesznek, hogy a vasúttársaság azt fogja mondani: „Hozzatok ide gépésznek egy ’mormon’ eldert, hogy senkinek ne kelljen félnie az utazástól, mert ha a mormon elder veszélyt észlel, minden lehetséges lépést meg fog tenni azért, hogy megmentse a rábízott életeket.” Látni akarom, amint az eldereink annyira telve lesznek becsületességgel, hogy ez a társaság őket szeretné majd gépészmérnökeinek, őreinek, írnokainak és üzleti ügyintézőinek. Ha a vallásunk szerint élünk és érdemesek vagyunk az utolsó napi szentek névre, mi vagyunk azok az emberek, akikre teljes biztonsággal rá lehet bízni az ilyen ügyeket. Ha ez nem így van, akkor az azt bizonyítja, hogy nem élünk a vallásunk szerint (DBY, 232–233).

Vallásunk magában foglalja az ember minden cselekedetét és szavát. Senki ne menjen el kereskedni, ha nem Istennel teszi azt; senki ne kezdjen hozzá a gazdálkodáshoz vagy bármilyen más üzlethez, ha nem az Úrral teszi azt. A tanácsok egyetlen tagja se ítélkezzen az emberek felett, ha nem az Úrra támaszkodva ítélkezik, hogy igaz módon és pártatlanul tegyen különbséget a helyes és a helytelen, az igazság és a hamisság, a világosság és a sötétség, az igazságosság és az igazságtalanság között (DBY, 9).

Az Ószövetség és az Újszövetség figyelmes olvasásakor felfedezhetjük, hogy az embereknek a régi időkben adatott kinyilatkoztatások többsége a mindennapi kötelességeikkel volt kapcsolatban. Mi is ugyanazt az utat követjük. A Bibliában és a Mormon könyvében lévő kinyilatkoztatások példaértékűek számunkra, a Tanok és szövetségek könyve pedig közvetlen kinyilatkoztatásokat tartalmaz ennek az Egyháznak. Útmutatást adnak nekünk és nem kívánjuk elvetni őket. Nem akarjuk, hogy elavulttá váljanak, és nem akarjuk félretenni őket. Naprólnapra meg akarunk maradni az Úr Jézus Krisztus kinyilatkoztatásaiban, és azt akarjuk, hogy folyamatosan velünk legyen a Szelleme. Ha ezt meg tudjuk tenni, nem kell többé a sötétségben járnunk, de az élet világosságában járhatunk (DBY, 12).

Ha élvezni akarjuk Sion szellemét, akkor azért kell élnünk. A vallásunk nem csak elmélet, ez egy gyakorlatias vallás, mely a jelen élvezetét hozza el minden szívnek (DBY, 12).

Sion felépítésének a munkája minden tekintetben gyakorlatias munka; nem csak elmélet. Az elméleti vallás nagyon kis valódi jót vagy előnyt jelent az egyén számára. Az, ha csak elméletben – csak a képzeletünkben – van örökségünk Sionban vagy Jeruzsálemben, ugyanolyan, mintha egyáltalán nem lenne örökségünk. Okiratot kell kapnunk róla, hogy gyakorlativá, lényegivé és jövedelmezővé tegyünk egy örökséget. Ne pihenjünk meg tehát elégedetten egy csupán elméleti vallással; de legyen az gyakorlatias, öntisztító és önfenntartó! Tartsuk magunkban Isten szeretetét, és éljünk minden olyan szabály, törvény és szó által, melyet azért kapunk, hogy vezessen minket (DBY, 12)!

Ha ma elintézem azt, ami reám száll, majd megteszem azt, ami holnap elém áll, és így tovább; amikor eljön az örökkévalóság, fel leszek készülve arra, hogy belépjek az örökkévalóság dolgaiba. De nem lennék felkészülve a cselekedetek ezen körére, ha nem tudnám elintézni azokat a dolgokat, melyeket most elérhetek. Mindannyiunknak meg kell tanulni így cselekedni (DBY, 11).

Itteni létezésünknek pontosan az a célja, hogy kezelni tudjuk ennek a világnak a fizikai alkotóelemeit, és uralmunk alá hajtsuk a földet, megsokszorosítva azokat a növényi és állati organizmusokat, melyek Isten terve szerint laknak rajta (DBY, 15).

Az élet értünk van, és a mi kiváltságunk azt még ma megkapni – nem kell a millenniumig várnunk. Lépjünk rá ma arra az útra, amely az üdvözüléshez vezet! Amikor eljön az este, tekintsük át a nap cselekedeteit, bánjuk meg a bűneinket, ha van mit megbánnunk, és mondjuk el az imáinkat! Akkor lefekhetünk és békében aludhatunk reggelig, Isten iránti hálaérzettel kelhetünk fel, nekiláthatunk az új nap tennivalóinak, és igyekezhetünk azon, hogy az egész napon Istennek éljünk és ne másnak (DBY, 16).

A magunkról és családjainkról való gondoskodás az evangélium egy fontos, gyakorlati téren történő alkalmazása.

Folyamatosan megpróbáltam rávenni ezt a népet arra, hogy olyan útra térjenek, mely önfenntartókká teszi őket. Olyanokká, akik gondoskodnak a szegényeikről, a bénákról, a sántákról és a vakokról; akik felemelik a tudatlanokat onnan, ahol nincs lehetőségük a világ dolgainak megfigyelésére, és az emberek fiai között köztudomású dolgok megértésére; akik összegyűjtik őket a világ négy sarkából, és intelligens, takarékos és önfenntartó emberekké teszik őket (DBY, 16).

A stratégiám már évek óta, és most is az, hogy megértessem az emberekkel: ha nem gondoskodnak magukról, nem fognak róluk gondoskodni. Ha nem fektetjük le annak alapjait, hogy tápláljuk, ruházzuk magunkat, és szállást biztosítsunk, el fog minket pusztítani az éhség és a hideg. Még az is előfordulhat, hogy nyáridőben a nap közvetlen sugarai fogják bántani a meztelen és védtelen testünket (DBY, 16–17).

Ki érdemel dicséretet? Azok, akik mindig gondoskodnak magukról, vagy azok, akik mindig az Úr kegyelmében bíznak, hogy az gondoskodjon róluk? Éppen olyan logikus elvárni azt, hogy az Úr gyümölcsöt adjon nekünk, amikor nem ültetjük el a fákat; vagy hogy amikor nem szántunk, nem vetünk, és megmenekülünk az aratás munkájától, arra kérjük az Urat, hogy mentsen meg minket a nélkülözéstől; mint amilyen logikus azt kérni tőle, hogy mentsen meg minket saját ostobaságunktól, engedetlenségünktől vagy pazarlásunktól (DBY, 293).

Ahelyett, hogy azt kutatnánk, mit tesz majd értünk az Úr, nézzünk utána, hogy mit tehetünk meg magunkért (DBY, 293)!

Amíg gazdag termőföld van ebben a völgyben és van vetőmag, amit a földbe vethetünk, nem kell arra kérnünk Istent, hogy etessen minket, vagy hogy egy véka kenyérrel futkosson utánunk, és könyörögjön, hogy együnk belőle. Ezt nem fogja megtenni. Az Űr helyében én sem tenném meg ezt. El tudjuk látni magunkat itt élelemmel, és ha valaha is olyan körülmények közé kerülünk, ahol ezt nem tudjuk megtenni, akkor lesz még elég ideje az Úrnak arra, hogy csodát tegyen, és azzal fenntartson minket (DBY, 294).

Ha nem tudtok a természetes életetekről gondoskodni, hogyan számíthatnátok bölcsességre, mellyel örök életet nyerhettek? Isten létet adott nektek – a testeteket és a szellemeteket, és megáldott benneteket képességekkel. Ezzel lefektette mindennemű tudás, bölcsesség és értelem, valamint minden dicsőség és az örök életek alapját. Ha nem értél még el oda, hogy képes legyél gondoskodni a természetes szükségleteidről, valamint egy feleségről és néhány gyerekről, mihez kezdenél a mennyei dolgokkal? (DBY, 13).

Nézzétek meg magatokat, mire vagytok képesek segítőegyletekként ebben a városban, és szerte a hegyek között! Nézzétek meg a helyzeteteket! Gondolkozzatok el ezen magatok, majd döntsétek el, hogy nekiláttok-e, és megismeritek, milyen befolyás van a birtokotokban, majd ennek a befolyásnak a gyakorlásával tesztek-e jót, és megsegítitek-e a szegényeket az emberek között (DNW, 1869. augusztus 17., 3).

Javaslatok a tanuláshoz

Egyéni feljődésünk az evangéliumban apránként, sorról-sorra következik be, amint a megtanult tantételek szerint élünk.

Miért „ma egy kicsit és holnap egy kicsit” – módon tanítja az Úr az evangélium igazságait? (Lásd még Ézsaiás 28:9–10; 2 Nefi 28:30; T&Sz 98:12.) Mit kell tennünk azért, hogy nagyobb részt kapjunk az evangélium igazságaiból? (Lásd még Alma 12:9–11.) Mi történhet, ha több igazságot kapunk, mint aminek a befogadására el vagyunk készülve?
Miért nélkülözhetetlen néha az, hogy egy evangéliumi tantétel szerint éljünk, mielőtt megtanulhatnánk azt a tantételt? (Lásd még János 7:17; T&Sz 93:28.)
Hogyan határoljuk be, hogy mit tud nekünk megtanítani Isten?

Az evangélium szellemi és fizikai oldala ugyanaz.

Young elnök azt mondta, hogy „nincs választóvonal a szellemi és a fizikai dolgok között”. E mondat megértésének milyen hatással kellene lennie arra, ahogyan a mindennapos feladatainkhoz viszonyulunk?

Az evangélium útmutató a mindennapokhoz – egy gyakorlatias vallás.

Young elnök megtanította a szenteknek, hogy mindennapi életük során a gyakorlatban alkalmazzák az evangélium tantételeit. Milyen hatással kellene lennie az evangéliumnak a döntéseinkre a családdal, a foglalkozással vagy más felelősségekkel kapcsolatban?
Mit gondoltok, mire gondolt Young elnök, amikor azt mondta, hogy nem megyünk sehova semmilyen „ügynek utánanézni vagy bármit is elintézni anélkül, hogy magunkkal ne vinnénk a vallásunkat”? Miként vihetjük magunkkal a vallásunkat mindenhova, ahova megyünk, és kezelhetjük egyben érzékenyen mások hitét? Hogyan támaszkodhatunk nagyobb mértékben a Szellemre, hogy segítsen nekünk magunkkal vinni a vallásunkat, bárhol is legyünk?
A misszionáriusi munkán és az egyházi szolgálaton kívül milyen feladataink vannak a közösségben?

A magunkról és családjainkról való gondoskodás az evangélium egy fontos, gyakorlati téren történő alkalmazása.

Mit tanított Young elnök annak felelősségéről, hogy gondoskodjunk magunkról? Miként válhatunk önmagunkra támaszkodókká szellemi, oktatási, fizikai, érzelmi és gazdasági téren? Hogyan segíthetünk másoknak is ebben?
Az önmagunkra támaszkodás miért fontos része az evangéliumnak?
Young elnök szólt annak erényéről és szükségességéről, hogy gondoskodjunk magunkról. Milyen áldások érnek minket az életünkben, amikor így teszünk? Mit mondott Young elnök, milyen körülmények között fog az Úr „csodát tenni, hogy azzal fenntartson minket”?