A hála, az alázat és az őszinteség kifejlesztése

Brigham Young elnök egyszerű, igaz tantételekben hitt, és azok szerint élt. Ácsként és vállalkozóként megélt tapasztalataiból megtanulta a becsületes munkások értékét, akik olyan falakat építenek, melyek megmaradnak, olyan ajtókat állítanak be, amiknek javítására nem lesz szükség, és nem mennek úgy el a munkahelyükről, hogy a zsebükben vannak a tulajdonos szerszámai vagy szögei. Azt tanácsolta az embereknek, hogy az élet minden területén „tartsák nyitva szemüket, hogy lássák és értsék meg, milyen fontos őszintének és becsületesnek lenni” (DNW, 1857. december 2., 4). Young elnök arra is biztatta a korai szenteket, akik elszenvedték az üldöztetés, a szegénység és az éhség okozta megpróbáltatásokat, hogy hálásan és alázattal fogadják a csapásokat, mert az Úr valóban megerősíti őket a szenvedések közepette. Szavaival és életével is kihangsúlyozta, hogy kötelességünk becsületességet és hálát mutatni minden olyan dolog fejlesztésével, amivel az Úr megáldott minket.

Brigham Young tanításai

Hálaérzésünket táplálja az, ha felismerjük életünkben az Úr kezét.

A megbocsáthatatlan bűnön kívül nem tudok olyanról, mely nagyobb lenne a hálátlanság bűnénél (DBY, 228).

Mondanék valamit a nehéz időkről. Tudjátok, hogy megmondtam nektek: ha van olyan, aki fél az éhhaláltól, az menjen el oda, ahol bőven van étel. Én nem érzékelem az éhenhalás legkisebb veszélyét sem, mert amíg a füle hegyétől a farka bojtjáig meg nem ettük az utolsó öszvérünket, addig nem félek az éhhaláltól. Sokan vannak, akik most nem tudnak munkát szerezni, de nagyon is hamar it lesz a tavasz, és nem fogunk többet szenvedni annál, mint ami a javunkra válik. Hálás vagyok az Úr kezéért, mely megnyilvánul előttünk; hálás vagyok a gondoskodásáért most és mindig. Már évekkel ezelőtt elmondtam nektek, miként érzek az utolsó napi szentek együttérzésével, hitével, hálaérzésével és köszönetnyilvánításaival, valamint azzal kapcsolatban, ahogyan felismerik az Úr kezét és gondoskodásának jeleit. Vérzően bánatos a lelkem a pocsékolás, és ezen emberek érzéseinek pazarlása láttán, ami a nekik adott bőséges áldásokat illeti. Sokan lábbal taposták ezeket, és készen álltak Isten megátkozására, aki ezeket megadta nekik. Aranyat és ezüstöt akartak búza és kukorica, finomliszt és a legjobb zöldségek helyett, amelyeket valaha is megtermeltek a föld színén. Lábbal taposták ezeket, és semmibe vették az Úr, Istenük legjobb áldásait (DNW, 1856. február 6., 4).

Örvendezünk, mert kedvünkben jár az Úr, mert erőtlenségben vettettünk el (gyengéknek teremtettünk), kifejezetten arra a célra, hogy nagyobb hatalomra és tökéletességre tegyünk szert. A szentek mindenben örvendezhetnek – az üldöztetésben, mert arra azért van szükség, hogy megtisztítsa őket, és előkészítse a gonoszok végzetét; a betegségben és a fájdalomban, bár ezeket nehéz elviselni, mert ezek által ismerjük meg a fájdalmat és a bánatot, valamint minden olyan megpróbáltatást, melyet halandó elszenvedhet, mert az ellentéteken keresztül tapasztalnak meg minden dolgot az érzékeink. Nagyon nagy okunk van az örvendezésre amiatt, hogy a világon van a hit, hogy az Úr uralkodik, és kedve szerint cselekszik a föld lakosai között. Azt kérdezitek, örvendezek-e azért, mert az ördög előnyt élvez a föld lakosait illetően, és szenvedéseket okoz az emberiségnek? Egészen biztosan igennel válaszolok. Örvendezem ebben éppen úgy, mint bármi másban. Örvendezem, mert csapások érnek. Örvendezem, mert szegény vagyok. Örvendezem, mert le vagyok törve. Miért? Mert ismét fel fogok emeltetni. Örvendezem a szegénységemben, mert majd gazdaggá tétetem; a csapásaimban, mert megvigasztaltatom, és fel fognak készíteni arra, hogy élvezhessem a tökéletes boldogság örömét, mert lehetetlen megfelelően értékelni a boldogságot, ha nem szenvedjük el annak ellenkezőjét (DBY, 228).

Beszélünk a megpróbáltatásainkról és gondjainkról ebben az életben; de képzeljétek el, hogy ezernyi és milliónyi év távlatából látjátok magatokat, miután hűnek bizonyultatok a vallásotokhoz ezalatt a néhány rövid év alatt, amit itt töltöttetek, és elnyertétek örök üdvözüléseteket, valamint a dicsőség egy koronáját Isten jelenlétében. Aztán vessetek még egy pillantást az itteni életetekre, lássátok az elvesztett dolgokat, a kereszteket (terheket), a csalódásokat és a fájdalmakat. … Kénytelenek lennétek így kiáltani: „Mit számít mindez! Ezek a dolgok csak egy pillanatig tartottak, és most itt vagyunk. Hithűek voltunk halandóságunk pár percében, és most örök életben és dicsőségben van részünk, hatalmunkban áll fejlődni a határtalan tudásban, a fejlődés megszámlálhatatlan állomásán keresztül, és élvezni Atyánk és Istenünk, valamint Jézus Krisztus, a mi idősebb testvérünk mosolyát és jóváhagyását” (DNW, 1859. november 9., 1).

Van még egy dolog, amit megemlítenék; és amíg nem tanuljuk meg ezeket a dolgokat, addig biztosítalak benneteket, hogy nem örökölhetjük a celesztiális birodalmat. Abból a célból gyűltünk itt össze, hogy megtanuljuk, mihez kezdjünk az itteni életünkkel és a jelenlegi áldásokkal, melyeket megadtak nekünk. Ha nem tanuljuk meg ezeket a dolgokat, hogyan is várhatnánk el, hogy ránk bízzák az örökkévalóság kincseit; mert az, aki most hűséges a kevésen, sokra bízatik ezután [lásd Máté 25:21]. … Amikor megáldatunk azzal, hogy gyarapodnak a marháink, és figyelmen kívül hagyjuk ezt az áldást, amit az Úr megad nekünk, ezzel magunkra vonjuk a nemtetszését, és büntetésnek tesszük ki magunkat. Milyen földi apa adna megelégedetten és örömmel áldásokat egy fiúnak, míg az a fiú folyamatosan elherdálja és semmiért eljátssza azokat? Egy idő múlva az apa visszatartaná a kiváltságokat, és egy érdemesebb gyermeknek adná azokat. Az Úr kegyelmesebb nálunk, de vége szakadhat az ajándékainak, ha nem fogadjuk őket hálásan, és nem vigyázunk rájuk, amikor azok a birtokunkban vannak. Vigyázzon a nép a marháira és a lovaira, és aki nem így cselekszik, az megrovásnak teszi ki magát az igazságosság szemében (DNSW, 1865. október 29., 2).

Mi a kötelességünk? Kötelességünk fejleszteni minden olyan áldást, amit az Úr megad nekünk. Ha földet ad nekünk, tegyük azt jobbá; ha megadja nekünk azt a kiváltságot, hogy házakat építhetünk, fejlesszük azokat; ha feleségeket és gyermekeket ad nekünk, akkor próbáljuk őket megtanítani az Úr útjaira, és emeljük fel őket az emberiség sötét, elfajzott és lesüllyedt állapota fölé! … Gondoskodásában utolsó napi szenteket hívott el a világból, összegyűjtötte őket a különböző nemzetekből, majd helyet adott nekik a földön. Áldás ez? Igen, ez az egyik legnagyobb, amiben részük lehet az embereknek, hogy szabadok lehetnek a gonoszok gonoszságától, valamint a világ csapásaitól és lármájától. Ezen az áldáson keresztül megmutathatjuk Mennyei Atyánknak, hogy hithű sáfárok vagyunk; és ami még ennél is több: áldás az a kiváltság, hogy visszaadhatjuk neki azt, amit nekünk adott. … Akkor világos az, hogy ami látszólag az enyém, az valójában nem a sajátom, és visszaadom azt az Úrnak, amikor csak kéri; az Ő tulajdona, mindig is az övé volt. Nem az én tulajdonom, soha nem is volt az (DN, 1855. június 20., 4).

Nincs az életben olyan helyzet vagy egyetlen órányi tapasztalat sem, ami ne lenne hasznára mindazoknak, akik tanulmányozzák azt, és törekednek arra, hogy okuljanak az elnyert tapasztalaton (DNW, 1862. július 9., 1).

Akik alázatosak, azok felismerik, hogy az Úrtól függnek.

Meg kell alázkodnuk és olyanokká kell válnunk érzéseinkben, mint a kisgyermekek – hogy alázatossá és gyermekivé váljon szellemünk, és megkaphassuk az evangélium szellemének első sugarait. Akkor lesz meg a kiváltságunk a növekedésre, valamint a tudásban, a bölcsességben és a megértésben való gyarapodásra (DBY, 228).

Semmik vagyunk azon kívül, amivé az Úr tesz minket (DNW, 1857. október 28., 5).

Amikor valaki úgy látja a dolgokat, ahogy azok vannak, … és úgy találja, hogy kedves Isten és a testvérei előtt, akkor nagyon örül, mert érzi, amint növekszik benne az alázatosság és az engedelmesség. Amikor egy ember gőgös és öntelt, akkor a hízelgés hiúsággal tölti meg és megsebzi őt; de nem ez történik, ha egyre növekszik benne az Istenbe vetett hit (DBY, 228).

Kinek van a legnagyobb oka arra, hogy hálás legyen Istenének – annak az embernek, akiben nincsenek legyőzendő erős szenvedélyek vagy növekvő vágyak, vagy annak az embernek, aki napról-napra megpróbálja legyőzni ezeket, de mégis hibázik? Legyőzetik erejének, hitének és ítélőképességének a hatalma, és gonosz hajlamai miatt hibázik, bár napról-napra, éjszakáról-éjszakára azon igyekszik, hogy legyőzze azokat. Kinek van oka arra, hogy a leghálásabb legyen? Annak a lénynek, akinek viszonylag nincs semmi erős szenvedélye, amit le kellene győznie – neki állandóan az alázat völgyében kellene járnia ahelyett, hogy azzal dicsekedne: igazabb életet él a testvérénél. Testvéri érzéseink és az emberiség kötelékei miatt tartozunk azzal, hogy többé-kevésbé barátkozzunk azokkal, akik rosszat cselekednek. El kell tűrnünk ezt, míg az Úr jónak nem látja elválasztani a búzát a konkolytól – míg össze nem gyűjtik az igazakat, a gonoszokat pedig kötegekbe nem kötözik, felkészülve arra, hogy elégessék őket [lásd T&Sz 86] – míg a juhokat a kecskéktől el nem választják [lásd Máté 86] – míg a juhokat a kecskéktől el nem választják [lásd Máté 25:31–34]. Akiknek nincsenek erős szenvedélyeik, melyekkel napról-napra, évről-évre meg kellene harcolniuk, azok járjanak az alázatosság völgyében, és ha férfi- vagy nőtestvéreik hibáznak, akkor kedvességgel – testvéri, angyali érzéssel – teljen meg a szívük, és amennyire csak lehetséges, nézzék el hibáikat (DNW, I860, augusztus 22., 1)!

A szelídek és alázatosak szíve állandóan örömmel és vigasszal van tele (DBY, 228).

Akik becsületesek, azok igazak magukhoz, másokhoz és az Úrhoz.

Az embereknek becsületeseknek kell lenniük, hithű életet kell élniük Isten előtt, és tisztelniük kell az elhívásukat, valamint azt, hogy a földön lehetnek. Azt kérdezitek, hogy ez lehetséges-e? Igen. A tan, melyet befogadtunk, elveszi a kőszíveket (DBY, 232).

Meg kell tanulnotok – gyakorolnotok, tanulmányoznotok, ismernetek és értenetek kell, hogyan élnek egymással az angyalok. Amikor ez a közösség eljut arra a pontra, hogy tökéletesen becsületes és egyenes lesz, akkor nem fogtok többé szegényeket találni; senki nem fog szükséget szenvedni, mindenkinek lesz elegendő. Minden férfinak, nőnek és gyermeknek azonnal megvan mindene, amire szüksége van, amint becsületessé válik. Ha a közösség többsége becstelen, az szegénnyé teszi a becsületeseket, mert a becstelenek az ő kárukra szolgálják és gazdagítják egymást (DBY, 232).

Próbáltam elnyomni a becstelenséget az egyénekben, és megpróbáltam ezzel becsületesekké tenni őket. Ha fogadok egy ácsot, naponta három dollárt fizetek neki, és ő három napig készít egy hatelemes ajtót, amit – vagy talán még másfelet is – egy jó munkás egy nap alatt elkészítene, akkor ezért a munkáért nem akarok neki naponta három dollárt fizetni. Mégis, vannak néhányan, akiknek nincs jobb ítélőképessége, belátása vagy elképzelése a helyesről és a helytelenről, és olyan munkáért várnak fizetséget, melyet nem végeztek el. Ők ezt becsületesnek tartják, de olyan becstelen ez, mint bármi más a világban (DNW, 1857. december 2., 4).

Minden munkás próbáljon meg jobb lenni! … Sok javulás mutatkozott már ezen emberek között, és ezután is egyre jobbak leszünk. Forduljunk az Úrhoz, hogy bölcsességet adjon, … és így legyünk folyamatosan egyre jobbak, míg minden cselekedetünk és szavunk tekintetében el nem érjük az igazság mértékét; hogy amikor alkalmazok egy kőművest egy fal felhúzására, akkor azt becsületesen tegye meg, és így legyen ez minden más munkással. Akkor, ha valaki nem keresi meg a bérét, nem fogja elkérni vagy elfogadni azt.… A becsületesség soha nem fészkeli be magát az ilyen emberek szívébe. Azt a szabályt követik, hogy megtartsanak mindent, amijük csak van, és megszerezzenek mindent, amit csak tudnak, akár becsülettel, akár nem, és aztán még többért imádkoznak (DNW, 1857. december 2., 5).

Jaj mindazoknak, akik szenteknek vallják magukat, és nem becsületesek. Legyünk becsületesek önmagunkhoz, és akkor becsületesek leszünk a testvéreinkkel szemben (DBY, 231–232).

A gyermekeknek meg kell tanítani a becsületességet. Olyan érzéssel a szívükben kell felnőniük, hogy soha ne vegyenek el egy szöget, ami nem a sajátjuk; soha ne keverjenek el semmit, hanem rakjanak mindent a helyére. Ha találnak valamit, keressék meg a tulajdonost. Ha szomszéduk valamely tulajdonát valami kár éri, akkor tegyék azt olyan helyre, ahol nem megy tönkre, és legyenek tökéletesen becsületesek egymással szemben (DNW, 1872. október 23., 5).

A becsületes szívek becsületes cselekedeteket eredményeznek – a szent vágyak hasonló nyilvános cselekedetekhez vezetnek. Tegyetek eleget a szerződéseiteknek és szentnek tekintve tartsátok meg a szavatokat! Nem barátkozom olyan emberrel, aki ígéretet tesz és azt nem tartja be. Egyszerű igazság, egyszerűség, becsületesség, egyenesség, igazságosság, kegyelem, szeretet, kedvesség és az, hogy mindenkivel jót teszünk, és senkivel nem teszünk rosszat – milyen egyszerű is ilyen tantételek szerint élni! Ezerszer könnyebb, mint megtévesztést gyakorolni! (DBY, 232).

Sokkal jobb becsületesnek lenni, egyenes életet élni és elhagyni, valamint elkerülni a gonoszt, mint becstelennek lenni. A legkönnyebb út a világban a becsületesség – egyenesen állni Isten előtt; és ha az emberek megtanulják ezt, akkor gyakorolni fogják (DBY, 232).

Javaslatok a tanuláshoz

Hálaérzésünket táplálja az, ha felismerjük életünkben az Úr kezét.

Young elnök azt javasolta, hogy a szentek inkább legyenek hálásak a búzáért, a kukoricáért, a finomlisztért és a zöldségekért, mint az aranyért és az ezüstért. Milyen dolgokért kellene mindannyiunknak hálásnak lenni? (Lásd még T&Sz 59:7, 21.) Hogyan juttattátok kifejezésre hálaérzéseteket Isten, a családotok és mások előtt?
Mit gondoltok, miért tanította Young elnök a szenteknek, hogy örvendezzenek az üldöztetésben, a betegségben, a fájdalomban és a megpróbáltatásokban? Milyen áldások következhetnek ezekből az állapotokból? Hogyan szolgálhat javunkra a szenvedés és a próbák? Hogyan tanulhatjuk meg méltányolni és értékelni az élet nehézségeit, amikor nehéz időszakban vagyunk?
Young elnök azt mondta: „Abból a célból vagyunk itt, hogy megtanuljuk, mihez kezdjünk az itteni életünkkel és a jelenlegi áldásokkal, melyeket megadtak nekünk.” Mi történik akkor, ha nem mutatunk hálát azáltal, hogy megtanuljuk, mire használjuk jelenlegi áldásainkat? (Lásd még Móziás 2:20–21.) Mit tehetünk, amivel hálaérzést fejezhetnénk ki áldásainkért? Hogyan fejleszthetünk „minden olyan áldást, amit az Úr megad nekünk”?

Akik alázatosak, azok felismerik, hogy az Úrtól függnek.

Young elnök beszélt a gyermekivé válás szükségességéről ahhoz, hogy „megkaphassuk az evangélium szellemének első sugarait”, és azt mondta, hogy ezt követően gyarapodhat valaki a tudásban és a bölcsességben. Milyen bizonyítékait láttátok magatokban és másokban annak, hogy ez igaz? Milyen jellemvonásaik vannak a gyermekeknek, melyek rávezethetik a felnőtteket az alázatosságra?
Young elnök ezt tanította: „Semmik vagyunk azon kívül, amivé az Úr tesz minket.” Honnan tudhatjuk, hogy mivé akar tenni minket az Űr? Alázatosságunk hogyan teszi lehetővé, hogy az Úr vezessen bennünket? (Lásd még Móziás 3:19.) Miként irányította az Úr az életeteket, és hogyan segített nektek jobb emberré válni?
Young elnök azt mondta: „Annak a lénynek, akinek viszonylag nincs semmi erős szenvedélye, amit le kellene győznie, – állandóan az alázat völgyében kellene járnia ahelyett, hogy azzal dicsekedne: igazabb életet él a testvérénél.” Miként vezet gőghöz az, ha erényeinket egy másik ember gyengeségeihez hasonlítjuk? Milyen áldások érik azokat, akik alázatosak? (Lásd még Éther 12:27.)

Akik becsületesek, azok igazak magukhoz, másokhoz és az Úrhoz.

Hogyan szolgálhatnak az angyalok példaként arra, hogy miként éljenek együtt a családok és a közösségek?
Young elnök kijelentette, hogy becsületes emberek közösségében „senki nem fog szükséget szenvedni, mindenkinek lesz elegendő”. Miért lehet ez igaz? Milyen hatással van a becstelenség közösségünkre? Hogyan szolgál közösségünk javára a becsületesség?
Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinknek, hogy legyenek becsületesek? Miért fontos becsületesnek lenni életünk minden területén?
Young elnök szerint a becsületesség miért „ezerszer könnyebb, mint megtévesztést gyakorolni”, és miért ez a „legkönnyebb út a világban”?