A tized és a felajánlás

Mindazon kihívások ellenére, melyekkel Brigham Young elnök szembekerült, számára „nem volt olyan dolog”, ami áldozat lett volna (DNW, 1854. augusztus 24., 1), miután úgyis minden Istené, és amiről lemondunk, az csak megáld és előkészít minket a felmagasztosulásra. Úgy tekintett arra, amit mi áldozatoknak hívnánk, mint lehetőségekre, melyek során „egy rosszabb helyzetet egy jobbra” cserélünk (DNW, 1854. augusztus 24., 1). Young elnök azt tanította, hogy azáltal vehetünk részt az Úr munkájában, hogy engedelmeskedünk a tizedfizetés és a felajánlás törvényének – beismerve, hogy minden, amink van, Mennyei Atyánké, és neki adunk vissza egy részt a javainkból

Brigham Young tanításai

A tizedfizetés lehetővé teszi számunkra az Úr munkájában való részvételt azáltal, hogy visszaadunk egy részt abból, ami az övé.

Egy pillanatig sem feltételezem, hogy van olyan személy ebben az Egyházban, aki előtt ismeretlen lenne a tizedfizetés kötelessége; és arra sincs szükség, hogy minden évben kinyilatkoztatást kapjunk ezzel a témával kapcsolatban. Van egy törvény: fizess tizedet! (DBY, 174)

Olyan sokat kérdezősködnek az emberek, hogy az már bosszantó. Az emberek előtt ez a törvény: fizess tizedet, … Isten házának a felépítésére, az evangélium terjesztésére, a papság támogatására. Amikor valaki az Egyházba jön, szeretné tudni, hogy felbecsülje-e a ruházatát, a kellemetlen adósságait, földjeit stb. A törvény azt mondja, hogy adja jövedelme egytizedét [lásd T&Sz 119:4] (HC, 7:301). A tized törvénye örök törvény. A Mindenható Úrnak soha nem volt a földön királysága anélkül, hogy a tized törvénye ne lett volna megadva a népének, és ez ezután is így lesz. Ez egy örök törvény, melyet Isten az emberiség hasznára hozott létre az ő üdvözülésükre és felmagasztosulásukra. A papságban van ez a törvény, de azt nem akarjuk , hogy bárki is betartsa, amennyiben azt nem akarja megtenni (DBY, 177).

Az embereket nem kényszerítik arra, hogy fizessék a tizedüket. Azt tesznek vele, amit akarnak; csak azzal ösztönzik őket, hogy ez kötelesség kérdése köztük és Istenük között (DBY, 177).

Senkitől nem kérjük, hogy fizessen tizedet, ha arra nem mutat hajlandóságot; de ha már azt állítod, hogy fizetsz tizedet, akkor őszinte emberhez méltóan tedd azt (DBY, 177)!

Mindenkinek fizetnie kellene a tizedét! A szegény asszony még akkor is fizesse be a tizedik csirkéjét, ha értékben tízszer annyit kell visszaadni neki azért, hogy megélhessen (DBY, 178).

Nagyon igaz az, hogy a szegények sokkal jobban fizetik a tizedüket, mint a gazdagok. Ha a gazdagok fizetnék a tizedüket, akkor bővelkednénk abban. A szegények hithűek és pontosak a tizedük fizetésében, de a gazdagok alig engedhetik meg maguknak, hogy befizessék az övékét – nekik túl sok van. Ha csak tíz dollárja van, akkor egyet ki tud fizetni; ha csak egy dollárja van, akkor tíz centet ki tud fizetni; ez egyáltalán nem károsítja meg. Ha száz dollárja van, akkor talán ki tud fizetni tizet. Ha ezer dollárja van, akkor egy kicsit átszámolja azt, majd ezt mondja: „Azt hiszem, befizetem, mert úgyis ki kell fizetni;” és sikerül befizetnie a tíz vagy száz dollárját. De tegyük fel, hogy valaki elég gazdag ahhoz, hogy tízezret fizessen, sokszor átszámolja, majd ezt mondja: „Azt hiszem, várok még, míg egy kicsit többet kapok, és akkor egy jókora összeget fogok fizetni.” És csak várnak, és várnak, mint egy keleti öregember, aki addig várt, várt és várt a tizede fizetésével, míg el nem távozott ebből a világból; és sokmindenkivel így van ez. Várnak, egyre csak várnak, míg végül el nem jön a halálnak nevezett alak, hirtelen ott nem terem, és el nem veszi az életüket. Akkor miután már elmentek, nem tudják befizetni a tizedüket, túl késő, és ez így megy (DBY, 175).

Nem nekem kell felállnom és kijelentenem, hogy adok az Úrnak, mert valójában semmim sincs, amit adhatnék. Úgy tűnik, mintha lenne valamim. Miért? Mert az Úr jónak látta azt, hogy előhozzon engem, és megáldotta a vágyott dolgok összegyűjtésére irányuló erőfeszítéseimet, melyeket javaknak neveznek (DBY, 176).

Amikor a püspököm eljött, hogy felértékelje a javaimat, szerette volna tudni, hogy mit vigyen el tized fejében. Megmondtam neki, hogy vegyen bármit, amim van, mert szívem nem csüng egy dolgon sem. Elviheti a lovaimat, a marháimat, a disznóimat vagy bármi mást, mert Istenem munkáján csüng a szívem – azon, ami a köz javára szolgál az Ő nagyszerű királyságában (DBY, 176).

Ha a vallásunk szerint élünk, hajlandóak leszünk a tizedfizetésre (DBY, 176).

Nem a magunkéi vagyunk, mert áron vétettünk meg. Az Úréi vagyunk, az Úré az időnk, a tehetségeink, az aranyunk és az ezüstünk, a gabonánk és a lisztünk, a borunk és az olajunk, a csordáink és mindaz, aminek birtokában vagyunk ezen a földön; és Ő ennek egytized részét várja el tőlünk királysága felépítésére. Akár sok van nekünk, akár kevés, az egytized részt be kell fizetnünk tizedként (DBY, 176)!

Amikor egy ember adni szeretne valamit, engedjétek, hogy a legjobbat adja, amije van. Az Úr adott nekem mindent, amivel rendelkezem; igazából semmim sincsen, még egy fillér sem az enyém belőle. Megkérdezhetitek: „Úgy is érzel, ahogy szólsz?” Igen, valóban így érzek. Nem az enyém a kabát, ami rajtam van, és soha nem is volt az enyém; az Úr tisztelettel nekem adta azt, és én viselem; de ha visszakéri mindennel együtt, ami benne van, akkor szívesen odaadom neki az egészet. Nincs a birtokomban egyetlen olyan ház, földdarab, ló, öszvér, kocsi vagy szekér sem, … amit ne az Úr adott volna nekem; és ha akarja, tetszése szerint elveheti azt; akár kéri, akár szó nélkül elveszi (DBY, 175).

Minden az Úré, mi csak a sáfárai vagyunk (DBY, 178).

Nem számítok arra, hogy megérem azt a napot, amikor teljesen független leszek, míg meg nem koronáznak Atyám celesztiális birodalmában, és olyan függetlenné nem tesznek, mint amilyen az én Mennyei Atyám. Még nem kaptam meg sajátomnak az örökségemet, és számítok arra, hogy függőségben leszek, míg ez meg nem történik, mert mindent, amim van, kölcsön kaptam (DBY, 177).

Az a feladatunk, hogy fizessük a tizedet és támogassuk azokat, akik felelősséggel tartoznak a tized pénzalapjaiért.

Itt van valaki – egy férfi, akit Isten teremtett, alkotott, megformázott és elkészített. A fejem búbjától a lábujjaimig szervezetem minden egyes részét Mennyei Atyám készítette; és Ő elvárja, hogy odaadjam agyam, szívem, idegeim, izmaim, inaim, húsom, csonjaim és egész szervezetem egytized részét, Szent Templomok építésére, a szolgálat javára, a misszionáriusok és a misszionáriusok családjainak a támogatására, a szegények, az öregek, a sánták és a vakok táplálására, valamint arra, hogy a nemzetekből összegyűjtsék őket az otthonaikba, és gondoskodjanak róluk, miután összegyűjtötték őket. Ezt mondta: „Fiam, add saját magad egytizedét annak jó és üdvös munkájára, hogy gondoskodjanak az embertársaidról, hirdessék az evangéliumot, és a királyságba hozzák az embereket! Vedd tervbe, hogy gondoskodsz azokról, akik nem képesek gondoskodni magukról! Irányítsd azok munkáját, akik képesek a munkára; és az egytized rész teljesen kielégítő, ha megfelelően, vigyázva és megfontoltan adják királyságom előrehaladásának céljából itt a földön” (DBY, 176).

Ha az Úr azt kívánja, hogy képességeim egytized részét adjam Szent Templomok, gyülekezeti házak, iskolák építésére, hogy iskolázzák gyermekeinket, és összegyűjtsék a szegényeket a föld nemzeteiből, hazahozva az időseket, a bénákat, a sántákat és a vakokat, és házakat építsenek nekik, melyekben élhetnek, és kényelmet találhassanak, amikor Sionba érnek; valamint a papság támogatására; akkor nem áll jogomban megkérdőjelezni sem a Mindenható felhatalmazását ebben, sem azon szolgáinak felhatalmazását, akik felelősek ezért. Ha megkövetelik tőlem, hogy fizessem a tizedemet, akkor kötelességem azt fizetni (DBY, 174).

Tetszik nekem a [tized] kifejezés, mert a szentírásokból való, és inkább ezt használnám, mint bármi mást. Az Úr vezette be a tizedet; gyakorolták ezt már Ábrahám, Énók és Ádám idejében is, és gyermekei sem felejtkeztek el tizedeikről és felajánlásaikról. Saját magatok is elolvashatjátok, hogy mit követel meg az Úr. Szeretném ezt elmondani azoknak, akik utolsó napi szenteknek tartják magukat: ha elhanyagoljuk tizedeinket és felajánlásainkat, akkor el fog minket érni az Úr fenyítő keze. Előbb vagy utóbb számíthatunk erre. Ha elhanyagoljuk tizedeink és felajánlásaink fizetését, akkor más dolgokat is el fogunk hanyagolni, melyek aztán a fejünkre nőnek, míg az evangélium szelleme teljesen eltávozik tőlünk, mi pedig a sötétben maradunk, és nem tudjuk, hogy hová megyünk (DBY, 174).

Az Úr az egytizedét követeli meg annak, amit adott nekem. Az a dolgom, hogy nyájaim gyarapodásának és mindennek, amim van, befizessem az egytizedét, és minden embernek ezt kellene tennie. Felmerülhet a kérdés: „Mire való a tized?” Isten Templomainak a felépítésére, Sion határainak a kiszélesítésére, elderek misszióba küldésére, hogy hirdethessék az evangéliumot, valamint családjaik ellátására. Egy kis idő múlva lesznek Szent Templomaink, melyekbe bemehetünk és elnyerhetjük az áldásainkat, a mennyek áldásait, azáltal, hogy engedelmeskedünk a tized tanának. Szent Templomok épülnek majd itt szerte a hegyek között, ennek a területnek a völgyeiben és a következő terület völgyeiben; végül pedig mindenhol ezeknek a hegyeknek az ölén. Arra számítunk, hogy nagyon sok völgyben fogunk még Szent Templomokat építeni. Elmegyünk a Felruházás (Endóvment) Házába; de mielőtt elmennénk, ajánlást kapunk a püspökünktől, hogy befizettük a tizedünket (DBY, 178).

Az a dolgom, hogy a szentek által befizetett tizedeket ellenőrizzem, nem mindazoknak az eldereknek az ügyeit a királyságban, akik úgy gondolják, hogy övék a tized (DBY, 178).

Ha megengeditek, hogy az ördög azt sugalmazza nektek, hogy nem a helyes úton vezetlek benneteket, és megengeditek, hogy ez a gondolat a szívetekbe költözzön, akkor biztosíthatlak titeket, hogy ez hitehagyáshoz fog vezetni benneteket. Ha megengeditek magatoknak, hogy bármiben is kételkedjetek, amit Isten kinyilatkoztatott, akkor nem lesz soká az, hogy elkezditek elhanyagolni az imáitokat, visszautasítjátok a tizedetek befizetését, és hibát találtok az Egyház felhatalmazottaiban. Azt fogjátok ismételgetni, amit a hitehagyottak mondanak: „Nem jól használják a tizedet” (DNSW, 1876. augusztus 29., 1).

A felajánlás azt jelenti, hogy készen állunk mindent odaadni, és elismerjük, hogy mindenünk Mennyei Atyánk tulajdona.

Egy látomásban megtekintettem az utolsó napi szentek közösségét, és azt láttam, hogy egy nagy mennyei családba szervezték őket. Mindenki elvégezte feladatait a munkájában, és inkább az egész közösség jólétéért dolgozott, mint a saját meggazdagodásáért. Amit láttam, az a legcsodálatosabb rend volt, amin csak elgondolkozhat az emberi elme, és ebből származtak a legnagyszerűbb eredmények Isten országának felépítését és az igazság elterjedését illetően itt a földön. Eljut majd valaha is ez a nép a dolgoknak ehhez a rendjéhez? Készen állnak arra, hogy azon pátriárkai rend szerint éljenek, melyet az igazak és a hithűek között fognak felállítani, mielőtt Isten fogadná azokat, akik hozzá tartoznak? Mindannyian egyetértünk abban, hogy amikor vége lesz ennek a halandóságnak, minden gondjával, aggodalmával, önimádatával, pénzimádatával és hatalomimádatával és mindazon ütköző érdekekkel együtt, amik ehhez a földi testhez tartoznak; akkor, ha szellemünk visszatér ahhoz az Istenhez, aki adta azt, minden olyan követelménynek alá fogjuk rendelni magunkat, melyet kiszab ránk, hogy úgy élhessünk együtt, mint egy nagy család. Akkor érdekünk egy közös érdek lesz. Miért nem vagyunk képesek arra, hogy így éljünk ebben a világban? (DBY, 181).

El fog jönni valaha is az idő, amikor továbbléphetünk, és egy családot alkothatunk ezekből az emberekből? Igen. Tudjuk, hogyan fogjuk ezt megtenni? Igen. … Godoljátok, hogy valaha is egyek leszünk? Amikor hazaérünk Atyánkhoz és Istenünkhöz, nem szeretnénk majd a családhoz tartozni? Nem az lesz a legfőbb törekvésünk és vágyunk, hogy az élő Isten fiainak, a Mindenható leányainak ismerjenek el minket, akiknek joguk van a háza néphez tartozni, joguk van a háza néphez tartozó hithez, valamint javaihoz, vagyonához, hatalmához, kiválóságához, tudásához és bölcsességéhez? (DBY, 179).

Amikor pedig egyek lesznek ezek az emberek, akkor az Úrban lesznek egyek. Kinézetre nem lesznek hasonlóak. Nem lesz mindannyiunknak szürke, kék vagy fekete szeme. Arcvonásaink különbözőek lesznek, és arcvonásainkhoz hasonlóan különbözőek lesznek cselekedeteink, hajlamaink, valamint erőfeszítéseink időnk, tehetségeink, vagyonunk és minden olyan dolog összegyűjtésére, szétosztására és elrendezésére, melyet az Úr megad nekünk, míg áthaladunk az életen. Az Úr azt szeretné megértetni velünk, hogy engedelmeskedjünk tanácsainak, és vegyük figyelembe szavát. Akkor mindenki olyan irányítást kap majd, hogy képesek leszünk úgy cselekedni, mint egy család (DBY, 180).

Egy oly módon megszervezett közösséget akarunk látni, melyben mindenki takarékos, hithű és körültekintő (DBY, 180).

Soha ne akarj olyat, amit nem tudsz megszerezni; addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér (DBY, 180)!

Az Úr megadta a kinyilatkoztatást, melyben utasításokat adott nekünk kötelességünket illetően, hogy ajánljunk fel mindent, amink van. Ha az emberek pontosan úgy értették volna a dolgokat, ahogy azok vannak, és engedelmeskedtek volna ennek a kinyilatkoztatásnak, akkor az sem több, sem kevesebb nem lett volna annak feladásánál, ami egyébként sem az övék, és annak adták volna, akinek ez a tulajdonát képezi. Ez pedig most is így van (DBY, 178).

Az Úr saját akarataként jelentette ki azt, hogy népe szövetséget kössön, ahogy azt Énók és népe tette. Ennek mindenképpen meg kell történnie, mielőtt meglehetne az a kiváltságunk, hogy felépíthessük Sion központi cövekét, mert Isten ereje és dicsősége lesz ott, és a tisztaszívűeken kívül senkinek nem lesz lehetősége arra, hogy ott éljen és azt élvezze (DBY, 178).

Van egy másik kinyilatkoztatás is [valószínűleg a Tanok és szövetségek 42],… mely kijelenti, hogy minden Sionba igyekvő ember kötelessége minden vagyonát Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának ajánlani. Ez a kinyilatkoztatás … volt az egyik első parancsolat vagy kinyilatkoztatás, melyet ez a nép megkapott itt a földön. Akkor is megfigyeltem, és most is azt gondolom, hogy ez lesz az egyik utolsó kinyilatkoztatás, melyet az emberek saját szabad akaratukból és elhatározásuk szerint befogadnak a szívükbe és megértenek, és amire úgy tekintenek, mint egy olyan örömre, kiváltságra és áldásra, melynek engedelmeskedniük kell, és amelyet a legszentebbnek kell tartaniuk (DBY, 179).

Rengeteg vagyon, arany és ezüst van a földben és a földön, és az Úr ennek is ad, meg annak is – a gonoszoknak éppen úgy, mint az igazaknak –, hogy láthassa, mihez kezdenek vele; de minden az Ő tulajdona. Egy jókora részt átadott népének. … De ez nem a miénk; csak annyi a dolgunk, hogy kitaláljuk, mit akar az Úr, mihez kezdjünk azzal, ami a birtokunkban van, majd elmenjünk és megtegyük azt. Ha túllépünk ezen, ha eltérünk jobbra vagy balra, akkor a dolgok törvénytelen területére lépünk. A törvényes dolgunk az, hogy megtegyük, amit az Úr elvár tőlünk, mindazzal, amit ránkruház, és pontosan az Ő irányítása szerint osszuk azt el, függetlenül attól, hogy mindent, egytizedet vagy a fölösleget kéri (DNW, 1873. április 23., 4).

Mennyi ideig kell még-élnünk, hogy rájöjjünk arra: semmink sincs, amit felajánlhatnánk az Úrnak – hogy minden a Mennyei Atyáé; hogy övék ezek a hegyek, a völgyek, a faanyag, a víz, a termőföld; összegezve a föld és annak teljessége? [lásd T&Sz 104:14–18, 55] (DNW, 1855. június 20., 5).

Hol van hát az áldozat, amit valaha is hozott ez a nép? Ilyen dolog nem létezik. Csak az történt, hogy egy rosszabb helyzetet egy jobbra cseréltek minden alkalommal, amikor költözniük kellett; a tudatlanságot tudásra, a tapasztalatlanságot az ellenkezőjére cserélték (DNW, 1854. augusztus 24., 1).

Tegyük fel, hogy felszólítanak bennünket minden tulajdonunk hátrahagyására. Áldozatnak neveznénk ezt? Szégyellje magát az az ember, aki annak nevezné, mert pontosan ez jelenti majd számára a még több tudás, értelem, hatalom és dicsőség elnyerését, és ez készíti fel arra, hogy koronákat, királyságokat, trónokat és fejedelemségeket kapjon, és dicsőséggel koronáztasson meg az örökkévalóság Istenei között. Enélkül soha nem kaphatjuk meg azt, amit keresünk (DNW, 1854. augusztus 3., 2).

Megmondom, mit tegyetek, hogy elnyerjétek a felmagasztosulásotokat, melyre csak akkor tehettek szert, ha ezt az utat követitek. Ha bármi olyan dologhoz ragaszkodtok, mely a legkisebb mértékben is visszatart benneteket abban, hogy az Úrnak ajánljátok a ragaszkodásotokat, akkor pontosan ezt a dolgot ajánljátok fel először, hogy teljes legyen az egész felajánlása (DNW, 1854. január 5., 2).

Mi tartja vissza ezt a népet attól, hogy olyan szent legyen, mint Énók egyháza? Néhány szóval meg tudom ezt indokolni. Azért van ez, mert nem táplálják magukban erre a hajlandóságot: ez mindent elmond. Ha még nem adtam teljes szívemet ennek a munkának, akkor odaadom az időmet, a tehetségeimet, kezeimet és javaimat, míg a szívem bele nem egyezik abba, hogy alárendelje magát. Addig dolgoztatom kezeimet Isten ügyének szolgálatában, míg meg nem hajlik előtte a szívem (DNW, 1854. január 5., 2).

Most elmondtam nektek, milyen úton járjatok, hogy elnyerjétek a felmagasztosulást. Először és elsősorban az Úrhoz kell ragaszkodnunk. Ügyének és királyságának felépítése legyen az elsődleges szempontunk (DNW, 1854. január 5., 2).

Javaslatok a tanuláshoz

A tizedfizetés lehetővé teszi számunkra az Úr munkájában való részvételt azáltal, hogy visszaadunk egy részt abból, ami az övé.

Keressétek ki mindazokat a mondatokat, melyekben Young elnök az „egytized” kifejezést használta, majd soroljátok fel, miket foglalt bele tizedfizetési kötelességeinkbe! Miből áll a tized, és hogyan fizessük azt? (Lásd még T&Sz 119:3–4.)
Miért mondta Young elnök, hogy semmije sincs, amit adhatna? (Lásd még Móziás 2:19–24; T&Sz 104:14–18, 55.) Milyen forrásból származik mindaz, amit élvezünk, beleértve ebbe azokat a dolgokat, amiket tizedként befizetünk? Hogyan viszonyuljunk tehát az Úr javainak másik kilenctizedéhez, melyet a gondjainkra bízott? (Lásd még Jákob 2:17–19.) Hogyan segít minket ez a viszonyulás Malakiás 3:8–12-es verseinek megértésében?
Figyelmesen olvassátok el 2 Krónika 31:5–6-ot! Mikor fizették be ezek az emberek tizedeiket? Hogyan viszonyuljunk a tized fizetéséhez?

Az a feladatunk, hogy fizessük a tizedet és támogassuk azokat, akik felelősséggel tartoznak a tized pénzalapjaiért.

Mire gondolt Young elnök, amikor azt mondta, hogy az Úr „elvárja, hogy odaadjam … egész szervezetem egytized részét”? Hogyan adhatjátok „saját magatok egytized részét” Isten királyságának a felépítésére? Milyen áldásokat kaptatok, amikor a tizedfizetésen kívül időtöket és tehetségeiteket is Isten királyságának ajánlottátok?
Milyen dolgokat említett meg Young elnök, mik lesznek a következményei annak, ha valaki nem fizeti tizedét? Milyen hatással van a tizedfizetés elmaradása az Úr Egyházára és az egyénre, annak tagjára?
Mit mondott Young elnök, mire használják a tizedet? Ki tartozik felelősséggel a tized pénzalapjainak szétosztásáért? (Lásd még T&Sz 120.) Milyen véleménynyel volt Young elnök azoknak a megkérdőjelezéséről, akik felelőséggel tartoznak a tizedek pénzalapjainak szétosztásáért?

A felajánlás azt jelenti, hogy készen állunk mindent odaadni, és elismerjük, hogy mindenünk Mennyei Atyánk tulajdona.

Mit jelent az, hogy „az utolsó napi szentek közössége” „egy nagy mennyei családdá” válik, és mit jelent „az Atya örököseinek” lenni?
Miért van az, hogy a felajánlás törvénye „az egyik utolsó kinyilatkoztatás, melyet az emberek saját szabad akaratukból és elhatározásuk szerint befogadnak a szívükbe és megértenek, és amire úgy tekintenek, mint egy olyan örömre, kiváltságra és áldásra, melynek engedelmeskedniük kell és amelyet a legszentebbnek kell tartaniuk”?
Miért ad nekünk javakat az Úr? Milyen felelősség hárul ránk (mi a feladatunk) Isten dolgainak sáfáraiként? (Lásd még T&Sz 3:2; Jákob 4:14.) Young elnök szerint mi „a törvényes dolgunk” a tizeddel és a felajánlással kapcsolatban? Hogyan lehet éppen olyan rossz az, ha túl sokat akarunk tenni, mint ha túl keveset teszünk?
Mit kell felajánlanunk, ha mindent meg szeretnénk kapni, amivel Isten rendelkezik? Miért? (Lásd még T&Sz 84:38.) Milyen meghatározható módokon ajánlhattok fel Mennyei Atyánknak mindent, amitek van, és mindazt, amik vagytok? Milyen áldásokat ad majd ez nektek, a családjaitoknak, a többi egyháztagnak és másoknak, akikkel kapcsolatba kerültök?

Salt Lake City tithing store — A tizedraktár Salt Lake City-ben, 1860 körül. Young elnök azt tanította, hogy a tizedfizetés törvénye „örök törvény, melyet Isten az emberiség hasznára hozott létre, az ő üdvözülésükre és felmagasztosulásukra” (*DBY,* 177).