Az Egyház szervezete és irányítása

Brigham Young elnök 77. életévében átszervezte a papságot, hogy világosabban követhető irányítást adjon a működésének, hogy egyesítse a szenteket, valamint összegyűjtse Izráel nyáját és törődjön velük. Young elnök utolsó nagy vállalkozásának hatásait lelkesen dicsérte segédtanácsosa, elder George Q. Cannon, aki ezt mondta: Young elnök „olyan mértékben rendbe szedte a papságot, ahogyan az még soha nem történt meg az Egyház megalapítása óta a föld színén. Világosan és részletesen határozta meg az apostolok, … a hetvenek tagjai, … a főpapok, … az elderek, … valamint az alacsonyabb papság feladatait; és mindezt egyszerűséggel és hatalommal tette – Isten hatalmával – oly módon, hogy azt félreérthetetlen megfogalmazással vezették rá a feljegyzésekre, és így senki nem tévedhet, akin megpihen Isten Szelleme” (CHC, 5:507).

Brigham Young tanításai

Isten az Egyház elnökén keresztül nyilatkoztatja ki az Egyházra vonatkozó akaratát.

Amikor olyan tantételeket határoz meg, melyek Isten országának az előrehaladására és annak további felépítésére vonatkoznak itt a földön, amikor a szándékát és az akaratát tudatja velünk, akkor csak egyetlen emberen keresztül tudathatja akaratát népével. Ha az Úr kinyilatkoztatást kíván adni népének, ha új tantételeket kíván kinyilatkoztatni nekik, vagy meg akarja fenyíteni őket, akkor ezt azon a férfin keresztül fogja megtenni, akit erre a hivatalra és elhívásra kijelölt. Az Egyház többi hivatala és elhívása segítség és irányítás, „a szentek tökéletesbbítése czéljából … a Krisztus testének építésére”. Minden elnök, püspök, pap, tanító, diakónus és egyháztag a saját helyén áll ebben a rendben, és a saját elhívását és hivatalát tölti be a papságban; az élet szavait adva és pásztorként őrködve Isten nyájának egyes részei felett az egész világon, segítenek az egész Egyház elnöksége karjainak megerősítésében (DBY, 137).

Az első és legfontosabb tennivalónk az, hogy birtokunkban legyen az evangélium szelleme és megtartsuk azt, hogy összegyűjtsük Izráelt, megváltsuk Siont és üdvözítsük (megmentsük) a világot; és ennek a vágynak kell uralkodnia az Első Elnökség tagjainak, Izráel eldereinek, valamint az Egyház és Isten országa minden más tisztségviselőjének a szívében (DBY, 137).

Ha érvényessé akarnak tenni egy döntést, amikor megítélnek a tanokkal kapcsolatos bármely dolgot, szükség van egy egyhangú szavazásra, hitre és döntésre. Ami a kvórumot illeti, az Első Elnökség három tagjának és a tizenkét apostolnak egyhangú szavazatot kell hoznia ahhoz, hogy bármely eléjük kerülő dologban igaz döntésre jussanak, amint ezt a Tanok és szövetségekben is olvashatjátok. Amikor azt látjátok, hogy ezek a kvórumok egységesek abban, amit kijelentenek, elkönyvelhetitek magatokban, hogy az igaz [lásd T&Sz 107:27]. Gyűljenek össze az elderek, legyenek hithűek és igazak, és ha megegyeznek egy bizonyos dologban, arról tudhatjátok, hogy igaz (DBY, 133).

A Mindenható Úr vezeti ezt az Egyházat, és Ő soha nem fogja megengedni, hogy félrevezessenek benneteket, ha úgy találja, hogy elvégzitek a kötelességeiteket. Hazamehettek, és olyan édesen aludhattok, mint ahogyan egy csecsemő teszi azt az anyja karjaiban, és nem kell félnetek attól, hogy a vezetőitek tévútra visznek benneteket, mert ha megpróbálnának így tenni, akkor az Úr hamar elsöpörné őket a föld színéről. A vezetőitek megpróbálnak a vallásuk szerint élni, amennyire csak képesek arra (DBY, 137).

A tizenkét apostolnál vannak a papsági kulcsok Isten országának felépítésére a világban.

Egy apostol elhívása magában foglalja az Isten Fia rendje szerint való örökkévaló papság kulcsait. A papság egésze, minden kulcs, minden ajándék, minden, amit ránk ruháznak és mindaz, ami arra készít elő, hogy visszatérjünk az Atya és a Fiú jelenlétébe – mindez az alkotóelemeit képezi, a határain belül esik, vagy úgy is mondhatnám, hogy benne foglaltatik az apostolságban (MS, 15:489).

Miután Missouriból visszajöttünk, Joseph Young testvéremmel éppen befejeztük a prédikációt követő éneklést a gyűlésen, és amikor a gyűlés feloszlott, ezt mondta Joseph Smith testvér: „Gyere, menjünk el az otthonomba!” Elmentünk, és hosszú ideig énekeltünk neki, majd beszélgettünk vele. Ezután felvetette a Tizenkettek és a Hetvenek témáját, amire azelőtt én még soha nem gondoltam. Azt mondta: „Testvérek, el fogok hívni tizenkét apostolt. Úgy gondolom, hogy idővel összegyűlünk, kiválasztunk tizenkét apostolt, valamint a Hetvenek egy kvórumát azok közül, akik ott voltak Sionban. …” 1835-ben, január végén vagy februárban … nap mint nap gyűléseket tartottunk, majd Joseph testvér [február 14-én] elhívott tizenkét apostolt (DBY, 141–142).

Egy apostol elhívása az, hogy Isten országát építse szerte a világon; az apostol birtokában vannak ennek a hatalomnak a kulcsai, és ezekkel senki más nem rendelkezik. Ha egy apostol felmagasztalja elhívását (eleget tesz annak), akkor az emberek előtt mindig ő jelenti az Úr szavát (DBY, 139).

Testvéreim, megpróbáltam nektek megmutatni – amilyen röviden csak lehetséges – a papság rendjét. Amikor egy férfit felszentelnek arra, hogy apostol legyen, papsága napjainak Melkisédek papságához hasonlóan nincs kezdete és életének nincs vége; mert Melkisédek papságáról mondták ezt, nem róla (Melkisédekről) (DBY, 141).

A tizenkét apostol kötelességei közé tartozik és kiváltságában áll az, hogy állandó kísérőjük legyen a Szentlélek, és mindig a kinyilatkoztatás szelleme szerint éljenek, hogy tudhassák a kötelességüket és megértsék az elhívásukat, és ez a kötelesség és kiváltság az Egyház Első Elnökségére is vonatkozik (DBY, 139–140).

Az Úr Jézus Krisztus apostola rendelkezik a szent papság kulcsaival, annak hatalma meg van pecsételve a fején, és ezáltal kapta meg a felhatalmazást az igazság hirdetésére az embereknek. Ha elfogadják, az jó, ha nem, akkor a saját fejükre száll a bűn (DBY, 136).

Az alacsonyabb papság tehát, amint látjátok, az apostolság hatáskörébe [felhatalmazásán belül] esik, mert a férfinak, aki azzal rendelkezik, jogában áll főpapként, a Főtanács egy tagjaként, pátriárkaként, püspökként, elderként, papként, tanítóként vagy diakónusként, vagy bármely más hivatalban illetve elhívásban cselekednie vagy ténykednie az Egyházban, az elsőtől az utolsóig, ahogyan azt a feladatok megkövetelik (DBY, 140).

Az ezzel kapcsolatos kinyilatkoztatásban azt olvashatjátok, hogy amikor elhívták és felszentelték a Tizenkettőt, akkor ők ugyanazzal a hatalommal és felhatalmazással rendelkeztek, mint az Első Elnökség három tagja; és ha tovább olvassátok, akkor azt is látjátok, hogy járulékokra és segítségekre is szükség van, melyek ebből a papságból nőnek ki [lásd T&Sz 107:22–26]. A Hetvenek is ugyanezzel a hatalommal és felhatalmazással rendelkeznek; [megbízás alapján kapnak továbbadott felhatalmazást] Isten országának megalapítására, felépítésére, szabályozására és rendezésére, valamint beiktatásokra, hogy teljesen tökéletes lehessen az a föld színén. Van egy kvóruma a főpapoknak, akik sokan vannak. Ők helyi testületeket képeznek – otthon maradnak; de a Hetvenek tagjai utaznak és hirdetik az igét; és így tesznek a főpapok is, ha erre felkérik őket. Pontosan ugyanazzal a papsággal rendelkeznek, mint a Hetvenek, a Tizenkettek és az Első Elnökség; de felszentelték őket minden felhatalmazásra, hatalomra és ennek a papságnak minden kulcsára? Nem, ez nem így történt. Mégis Isten főpapjai ők, és ha felmagasztalják a papságukat [elhívásaikat], akkor egy napon minden olyan felhatalmazást és hatalmat megkapnak, amit egy férfi megkaphat (DBY, 140).

A püspök hivatala az Ároni papsághoz tartozik, és neki van felhatalmazása arra, hogy fizikai és szellemi dolgokban szolgálatot teljesítsen.

Az [elnöklő] püspök hivatala az [alacsonyabb] Ároni papsághoz tartozik. Ő a legmagasabb hivatalnok az Ároni papságban, és rendelkezik … az angyalok szolgálatával, ha van hite és úgy él, hogy elnyerhesse és élvezhesse azokat az áldásokat, melyeket Áron élvezett (DBY, 143).

A püspök elhívásánál és kötelességénél fogva mindig az Egyházzal van. Nem hívják el igehirdetésre külföldön, hanem az otthonában marad. Nem külföldön van a világban, hanem a szentekkel (DBY, 144).

A püspökök minden dologban mutassanak tökéletes példát egyházközségüknek (DBY, 144)!

Ha egy püspök mindent megtesz elhívásában és hivatalában, és felmagasztalja azt, akkor nem lesz olyan egyén az egyházközségében, akit nem alkalmaz a lehető legelőnyösebben. Azt látná, hogy mindenki úgy él, ahogy élnie kell, és alázatosan jár az ő Istenével. Nem lenne olyan személy az egyházközségében, akit ne ismerne, és ne lenne tisztában a körülményeivel, a viselkedésével és az érzéseivel [lásd 1 Timóteus 3:1–4] (DBY, 145).

A püspökök vegyék azokat, akikben megbíznak, akiket becsületes embereknek ismernek, és tegyék meg őket őröknek a tornyokon, akik megtalálják azt, aki szenved (DBY, 145).

Minden püspök hithűen foglalkozzon az egyházközségével, és nézzen utána, hogy minden férfit és nőt jól, hűen és hasznosan alkalmaznak; hogy megfelelően gondoskodnak a betegekről és a szegényekről, és senki nem szenved. Minden püspök legyen gyengéd és elnéző atyja egyházközségének, és adjon itt egy vigasztaló és biztató szót, ott egy javaslatot vagy tanácsot, máshol pedig egy fenyítő szót, ahol arra szükség van; pártatlanul, bölcsen ítélkezve az emberek között, őszintén figyelve és törekedve mindenki jólétére, egy igaz pásztor szemével vigyázva Isten nyáját, hogy a farkasok és a kutyák közéjük ne rontsanak és meg ne tépjék őket (DBY, 144–145).

Azt mondom a püspöknek: … ez a te dolgod és a te elhívásod. Ne hagyd, hogy egyetlen olyan hely is legyen egyházközséged szentjeinek lakhelyein, melyről nincs tudomásod (DBY, 146)!

A püspökök tanítóik által nézzenek utána, hogy egyházközségükben minden család, amely képes arra, adományozzon annyit a szegényeknek, amennyit rendesen elfogyasztana egy böjti napon (DBY, 145).

Az egyházi fegyelmezés segíthet az embereknek visszatérni az igaz élethez.

Nem lenne szabad addig megkapnunk a felhatalmazás kulcsait az irányításra, míg pontosan úgy nem irányítunk, ahogy Isten irányítana, ha maga lenne itt (DBY, 146).

A mennyek országának azonban, amikor azt megszervezik a földön, meglesz minden ahhoz szükséges hivatalnoka, törvénye és szertartása, mely azoknak az irányításához kell, akik engedetlenek vagy megszegik a törvényeit, és ami azoknak a kormányzásához kell, akik jót kívánnak cselekedni, de nem egészen tudnak a helyes úton járni; és mindezek a hatalmak és felhatalmazások jelen vannak és léteznek ezen emberek között (DBY, 146).

Püspökök, vannak tárgyalásaitok? Vannak elidegenülő érzések a testvérek között az egyházközségeitekben? – Igen. Mit kell tenni az ilyen esetekben? Követniük kell a meghatározott szabályokat, és haladéktalanul meg kell békülniük a testvéreikkel. Azt hiszem, ki lehet mutatni, hogy a testvérek közötti nehézségek nagy része inkább félreértésekből ered, mintsem rosszakaratból vagy gonosz szívből, és ahelyett, hogy szentekhez illő szellemben megbeszélnék egymással a dolgot, addig vitatkoznak egymással, míg nem kerül sor igazi vétekre, és akkor bűnt hoznak magukra. Ha kilencvenkilencszer jót tettünk, majd egyszer egy rossz dolgot cselekszünk, milyen megszokott dolog, testvéreim, erre az egy rossz dologra tekinteni, és nem is gondolni a jó dolgokra. Mielőtt megítélnénk egymást, meg kell néznünk a szív szándékát, és ha az gonosz, akkor fenyítsük meg az adott személyt, és járjunk olyan úton, mely ismét vissza fogja őt hozni az igaz élethez (DBY, 149–150).

Szeretném látni, amint a főpapság, a püspökségek és minden bíró eltelik a Szentlélek erejével, hogy amikor eléjük áll egy ember, meg tudják ítélni és meg tudják érteni azt az embert, és képesek lesznek gyors és igazságos döntést hozni az ügyben…. Szeretném, ha a püspökök és a többi hivatalnokok elég hatalmat és bölcsességet kapnának Istentől ahhoz, hogy teljes mértékben tisztában legyenek minden eset valóságos természetével, mely eléjük kerülhet (DBY, 133).

Képletesen szólva fejbeverhetsz egy eldert egy bunkósbottal, és azt fogja gondolni, hogy hájjal kenegeted. Mások pedig, ha egy szót is szólsz hozzájuk, vagy akár egy szalmaszállal is megfenyíted őket, töredelmessé válik a szívük, és olyan gyengédek lesznek az érzéseik, akár egy csecsemőnek, és viaszhoz hasonlóan formálódnak a láng előtt. Őket nem szabad szigorúan megfenyíteni, mert az egyénben lakó szellem szerint kell fenyíteni. Vannak olyanok, akiknek egész álló nap beszélhetsz, és nem fogják tudni, hogy miről van szó. Nagyok a különbségek. Aszerint bánj az emberekkel, amilyenek (DBY, 150)!

Amikor rendreutasítjátok egymást – ha a testvérek találkoznak és azt mondják: „ez hiba benned”, akkor azt fogadjátok kedvesen, és fejezzetek ki köszönetet a feddésért. Nyíltan valljátok be a hibát, és ismerjétek el, hogy tudomásotokon kívül gyakran tehettek helytelen dolgot. Ezt mondjátok: „Szeretném, ha felvilágosítanád az elmémet, ha kézen fognál engem és úgy járnál mellettem, ha erősítenénk és támogatnánk egymást.” Micsoda? A gyengeségeitekben? Igen. Arra számítotok, hogy tökéletes embert fogtok látni? Addig nem, míg itt vagytok (DBY, 150).

Hadd mondjam el ezt a testvéreknek: amikor valamelyik vezetőtök megfenyít benneteket, soha ne jusson eszetekbe, hogy az ellenségtől jön, de mindig úgy fogadjátok azt, mint egy kedvességet egy barát kezéből, nem egy ellenségtől. Ha az elnökeitek az ellenségeitek lennének, akkor magatokra hagynának benneteket a hibáitokkal. Ha szeret benneteket az Úr, akkor meg is fog fenyíteni [lásd Zsidókhoz 12:6]; örömmel fogadjátok azt (DBY, 133).

Javaslatok a tanuláshoz

Isten az Egyház elnökén keresztül nyilatkoztatja ki az Egyházra vonatkozó akaratát.

Hogyan használja az Úr az Egyház elnökét, az Első Elnökség Tanácsát és a Tizenkét Apostol Kvórumát az Egyház irányítására? Hogyan segítenek nekik az Egyház más hivatalaiban ténykedő vezetők? (Lásd még T&Sz 107:21–38; 132:7.)
Miért helyezhetjük teljes hitünket és bizalmunkat az Egyház elnöklő kvórumaiba? (Lásd még T&Sz 107:27.)
Miért nem fogja megengedni az Úr, hogy a próféta félrevezesse az Egyházat? Milyen ígéretet tett Young elnök azoknak, akik elvégzik a kötelességeiket? (Lásd még T&Sz HNy–1.)

A tizenkét apostolnál vannak a papsági kulcsok Isten országának felépítésére a világban.

Mik az apostolság papsági kulcsai?
Milyen kötelességei vannak az apostoloknak? (Lásd még T&Sz 107:23–24, 33, 58.)
Beszéljétek meg, milyen kapcsolatban áll egymással egy apostol elhívása és a többi hivatal a Melkisédeki és az Ároni papságban! (Lásd még T&Sz 107:58.)
Milyen feladatai vannak ma a hetveneknek, amint az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma irányítása alatt szolgálnak? (Lásd még T&Sz 107:34).

A püspök hivatala az Ároni papsághoz tartozik, és neki van felhatalmazása arra, hogy fizikai és szellemi dolgokban szolgálatot teljesítsen.

Milyen kulcsok, hatalmak és felhatalmazások vannak a püspök kezében? (Lásd még T&Sz 84:26–27; 107:13–17.) Milyen feladatai vannak a püspöknek az Ároni papság elnökeként? Az egyházközség elnöklő főpapjaként?
Brigham Young szerint mit tesz meg egy püspök, aki „hithűen foglalkozik egyházközségével”? (Lásd még 1 Timótheus 3:1–7.)
Házitanítókként és látogató tanítókként miként nyújthatunk több segítséget az Egyházzal való törődésben?

Az egyházi fegyelmezés segíthet az embereknek visszatérni az igaz élethez.

Milyen leírást ad Young elnök azokról, akik vétkeznek?
Young elnök azt mondta, hogy „az emberek közötti nehézségek nagy része inkább félreértésekből ered, mintsem rosszakaratból vagy gonosz szívből.” Milyen tanácsot adott a félreértések kezelésére?
Mit szeretne Young elnök látni a fegyelmező tanácsokon? (Lásd még T&Sz 107:71–84; 134:10.) Miként segítheti Isten „hatalma és bölcsessége” azokat, akik ítéletet hoznak egy fegyelmező tanácsban? (Lásd még T&Sz 121:41–42.)
Miképpen kell az Egyház fegyelmező tanácsait vezető embereknek „megítélni és megérteni” azokat, akiket fegyelmeznek?
Mit mondott Young elnök arról, hogy „az egyénben lakó szellem szerint kell fenyíteni”? (Lásd még 3 Nefi 18:28–32.)
Mit mondott Young elnök, hogyan reagáljunk, amikor a vezetőink megfenyítenek minket? (Lásd még T&Sz 95:1.)