Brigham Young szolgálata

Brigham Young volt Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának második elnöke. Ő volt az utolsó napi szentek letelepítője és jólétük megteremtője az amerikai Nyugaton. Oáaadó férj és apa volt, az Úr, „Jézus Krisztus hithű tanítványa és apostola. Jézus a kapitányunk és a vezetőnk” – tanúskodott (DNW, 1871. május 24., 5). „Hitem az Úr Jézus Krisztusban van, és tőle kaptam a tudásomat” állította (DNW, 1855. november 21., 2). Életében arra összpontosított, hogy felépítse és megerősítse az Úr Jézus Krisztus országát a földön.

Brigham Young élettapasztalataiból

Tanulás kemény munka által

Brigham Young 1801-ben született Vermont államban, John és Abigail Howe Young 11 gyermeke közül a kilencedikként. New York állam középső, sűrű erdős vidékén nőtt fel. A családi otthon és a környező vidék alkották az osztálytermet (lásd DNW, 1957. április 22., 4). Szülei szegények voltak, mint később kijelentette. „Soha nem volt lehetőségünk hivatalos oktatásban részesülni, míg fiatalok voltunk, de megvolt az a kiváltságunk, hogy seperhettünk, fát vághattunk, szálfákat görgethettünk és dolgozhattunk a gyökerek között, valamint felsérthettük a lábszárainkat, a lábfejeinket és a lábujjainkat” (DNW, 1857. augusztus 12., 4). Az ifjú Brigham keményen dolgozott, hogy megtisztítsa a földterületet, megművelje azt, és segítsen a ház körüli teendőkben. Soha nem felejtette el édesapja szigorú erkölcsi tanításait, és azt, ahogyan az édesanyja „megtanította gyermekeinek, hogy mindig tiszteljék az Atya és a Fiú nevét, és tiszteljék a Bibliát. Azt mondta: Olvassátok, tartsátok be a tantételeit, és alkalmazzátok azokat az életetekben, amennyire csak tudjátok; tegyetek meg mindent, ami jó; ne tegyetek semmi gonoszát; és ha láttok valakit, aki bajban van, szolgáljátok ki őt a szükségletei szerint” (MSS, 1853., 55). Brigham édesanyja akkor halt meg, amikor ő 14 éves volt.

16 éves korára Brigham volt már ács-, asztalos-, mázoló- és üvegessegéd. Büszke volt a szakmájára, és kijelentette: „vallásom részének tekintem a becsületes, megbízható munkát, amely kitart azoknak, akik alkalmaznak” (Brigham Young George Hickox-hoz, 1876. február 19., BYP).

23 évesen elvette feleségül Miriam Angeline Wörkst. A fiatal házaspárnak két leánya született. Brigham úgy tartotta el a családját, hogy székeket, asztalokat valamint szekrényeket készített és javított, ezenkívül ablakokat, ajtókat, lépcsőket és kandallópárkányokat helyezett el. Édesapja farmja mellett, Mendonban, New York államban épített egy otthont és egy ácsműhelyt egy kis patak mellett, ahol egy vízhajtotta kerékkel oldotta meg az üzem áramellátását.

Amikor Miriamot tüdővész támadta meg, a sajátja mellett az ő munkaterhének nagy részét is magára vállalta Brigham. Amint Miriamnak egyre gyakrabban ágyban kellett maradnia, Brigham rendszeresen elkészítette a reggelit a családnak, felöltöztette a leányait, kitakarította a házat, majd „a kandalló melletti hintaszékbe vitte a feleségét, ott hagyva őt, míg este vissza nem tért,” akkor vacsorát főzött, ágyba bújtatta a családját, és befejezte a ház körüli teendőket (LSBY, 5). Fiatalkori tapasztalatai és házasságának első évei, amikor ellátta a gyermekeket és fenntartotta az otthonukat, sok mindent megtanítottak neki a családi együttműködésről és a háztartás vezetéséről. Évekkel később, amikor tanácsokat adott a szenteknek ezekben a témákban, viccelődve azzal dicsekedett, hogy jobb ő „a legtöbb nőnél a közösségben, ha házvezetésről van szó” (DNW, 1857. augusztus 12., 4).

A Szellem tanúságtételének elnyerése

Brigham és Miriam még abban az évben csatlakoztak a metodista egyházhoz, amikor összeházasodtak, de Brighamot továbbra is nyugtalanították a vallással kapcsolatos kérdések. Olyan egyházat keresett, melyet annak mintájára szerveztek, amit Jézus megalapított az Újszövetségben található „szertartások rendszerének” (DNW, 1866. július 19., 3) mintájára, az evangélium összes ajándékával. Joseph Smith testvére, Samuel misszionáriusi erőfeszítéseinek eredményeképpen Brigham Young családja 1830 áprilisában, alig egy hónappal a könyv kiadása után szert tett Mormon könyve két példányára. Brigham testvérei közül néhányan elolvasták és kijelentették annak igaz voltát, de Brigham nem fogadta el rögtön (lásd LL, 33). „Ne siess – mondtam magamnak…. – Várj egy kicsit! Milyen tanok vannak a könyvben, és milyen kinyilatkoztatásokat adott az Úr? Hadd nézzem meg, mit szól ezekhez a szívem…. – Két évig tanulmányoztam és vizsgáltam a dolgot, mielőtt eldöntöttem, hogy elfogadom azt a könyvet. Tudtam, hogy igaz, éppen úgy, ahogyan tudtam, hogy látok a szemeimmel, érzem az érintést az ujjaimmal, vagy érzékelhetek mindent, amit érzékszerveim továbbítanak. Ha nem így lett volna, máig nem fogadtam volna el a könyvet” (MSS, 15:45).

Brigham Youngnak magának kellett erre rájönnie. Később azt tanította a szenteknek: Istennek nem áll szándékában, „hogy teljesen egy másik ember vezesse őket, míg ők felfüggesztik a saját értelmüket, és hitüket másnak az ingujjára tűzik” (DNW, 1854. augusztus 24., 1). „Kötelességeim közé tartozik az, hogy tudjam az Úr rám vonatkozó akaratát”, mondta nekik (DNW, 1875. szeptember 22., 4). „A ti kiváltságotok és kötelességetek úgy élni, hogy tudjátok, mikor szól nektek az Úr szava, és mikor nyilatkoztattatik ki nektek az Úr akarata” (DNW, 1875. szeptember 22., 4).

Az Egyház Columbia, Pennsylvania állambeli gyülekezetéből 1831-ben misszionáriusok haladtak át Mendonon. Azt hirdették, hogy megnyíltak az egek, hogy az evangélium és a szent papság Joseph Smith által visszaállíttatott. Miután Brigham a család más tagjaival és barátaival meglátogatta a Columbia gyülekezetei, rájött arra, hogy megtalálta a vallást, amit oly régóta keresett. Mégis, nehéz volt eldöntenie, hogy valóban mindent fel tudna-e áldozni érte. Aztán amikor az egyik misszionárius bizonyságát tette, „a Szentlélek, mely ebből az egyénből sugárzott, megvilágosította az elmémet. Fény, dicsőség és halhatatlanság volt előttem” – emlékezett vissza. Azt mondta, körülvették és eltöltötték ezek a dolgok, és saját értelme által tudta, hogy az ember bizonysága igaz (DNW, 1854. február 9., 4). 1832. április 15-én, egy hideg napon, amikor esett a hó, Brigham Youngot megkeresztelték a malma patakjában, konfirmálták és elderré avatták (lásd DNW, 1862. április 2., 1). „Az Üdvözítő szavainak megfelelően egy alázatos, gyermeki szellemiséget éreztem, mely bizonyságot tett nekem arról, hogy megbocsáttattak a bűneim”, emlékezett vissza Brigham (MHBY-1, 3). Miriam körülbelül három héttel később lépett a keresztelő vizébe (MHBY-1, 3). Brigham Young minden közeli családtagja megkeresztelkedett, és hithű utolsó napi szent maradt.

1832 késő nyarán, miután visszatért a környező vidéken tett misszionáriusi utazásairól, Miriam pusztító betegségének utolsó heteit Brigham ápolással töltötte el. Miriam 1832 szeptemberében halt meg.

Áldozathozatal Isten országának felépítésére és megvédésére

Brigham Young teljes figyelmét és minden energiáját az Egyház felé fordította. Izgatottan várta a találkozást Joseph Smith prófétával. Bátyjával, Joseph-fel és egy közeli barátjával, Heber C. Kimball-lal együtt rögtön elindult Kirtlandbe, Ohio államba. Amikor odaértek, Joseph Smith éppen fát vágott a testvéreivel. Brigham öröme teljes volt a kiváltság miatt, hogy kezet foghatott Isten prófétájával, és a jövendölés szelleme által elnyerhette azt a szilárd bizonyságot, hogy Joseph valóban mindaz volt, aminek bárki is hihette őt: egy igaz próféta (lásd MHBY-1, 4). így kezdődött Brigham Young egyik legfontosabb kapcsolata. Amikor visszatért New York-ba, vagyona nagy részét eladta és leszűkítette az üzleti dolgait, hogy több időt szentelhessen az Egyháznak. Biztos volt abban, hogy Vilate Kimball, Heber felesége vigyázni fog a leányaira, ezért sorozatban szolgált missziókat. Gyűléseket tartott és keresztelt Mendon környező vidékén. New York állam északi részébe és Ontarióba, Kanadába is elutazott, hogy hirdesse az evangéliumot és bizonyságot tegyen arról, hogy Joseph Smith Isten prófétája.

Vágyva arra, hogy a próféta tanácsának engedelmeskedve egy helyre gyülekezzen a szentekkel, Brigham Young 1833 szeptemberében családjával együtt Mendonból Kirtlandbe költözött. Brighamnak ott „része volt abban a kiváltságban, hogy hallgathassa a próféta tanításait, és élvezze a szentek társaságát, míg keményen dolgozott az előző szakmájában” (MHBY-1, 7). Segített otthonokat építeni, valamint a Kirtland Templomot és számos középületet.

1834. február 18-án feleségül vette Mary Ann Angellt. A következő 10 éven belül hat gyermek született a családban. Mary Ann Brigham feljegyzései szerint „hithűen munkálkodott a család és a királyság érdekében” (MHBY-1, 8).

A Kirtlandben töltött évek (1833–38) alatt Brigham Young megtanulta, hogy Isten országának felépítése engedelmességet és áldozatokat követel. 1834 tavaszán önként jelentkezett, hogy Sion táborával meneteljen. Joseph Smith toborozta a 250 férfiből álló csoportot, hogy segítséget és készleteket vigyenek a szenteknek, akiket kiűztek Jackson megyei otthonaikból, Missouri államban. „Gyalog tettük meg a 3 200 kilométeres utat”, emlékezett vissza Brigham (DNW, 1856. október 8., 2). Visszaemlékezett rá, hogy a fokozott nehézségek és a betegségek miatt „voltak a táborban zúgolódók”. A férfiaknak szükségük volt arra, hogy leckét kapjanak a türelemből és az együttműködésből. Brigham Young szerint Joseph Smith ezért „vezette és irányította a csoportot, és ezért adott nekik tanácsokat”, különösen azoknak a férfiaknak, akiket „nyugtalan, engedetlen és elégedetlen szellem vett körül” (DNW, 1862. december 3., 1). A nehéz utazás megerősítette Brigham hűségét Joseph Smith iránt, és felbecsülhetetlenül értékes dolgokat tanított meg az engedelmességről Isten és az ő prófétája iránt (lásd DNW, 1854. augusztus 3., 2).

Sion táborának kilenc veteránját választották ki 1835. február 14-én, egy különleges konferencián arra, hogy benne legyenek a Tizenkét Apostol első Kvórumában (lásd T&Sz 18:26–32). Brigham Young is közöttük volt. Kézrátétellel avatták fel és áldották meg, hogy „elmenjen és összegyűjtse a kiválasztottakat, felkészülve ezzel az Úr eljövetelének nagy napjára”. A kvórum többi tagjával együtt arra kapott elhívást, hogy „a föld nemzeteinek hirdesse Isten Fiának az evangéliumát” (HC, 2:196). 1835 májusában egy négy hónapos misszióra ment a keleti államokba. 1836 és 1837 nyarán is visszatért misszionáriusként a keleti államokba.

Elder Young felügyelte a Kirtland Templom festési munkálatait és befejezését. Jelen volt, amikor Joseph próféta felfedte előttük az előszertartásokat a Templomban, és több száz szenttel együtt részt vett az 1836-os márciusi felszentelési gyűléseken. Ezek a szentek nagy áldozatokat hoztak azért, hogy felépítsék az első Templomot ebben a sáfárságban (lásd MHBY-1, 12; HC, 2:428).

Mielőtt elder Young teljes mértékben megízlelhette volna az ilyen élmények által létrejött egység érzését, számos más véleményen lévő ember hangosan kifejezésre juttatta ellenérzéseit a prófétával szemben, és megpróbálta elragadni tőle a vezető posztot az Egyházban. 1838 januárjában elder Young a Kirtland Templomban került szembe ezekkel a hitehagyókkal: „Felálltam, majd egyszerűen és erőteljesen kijelentettem nekik, hogy Joseph próféta, és én meg vagyok győződve erről. Szitkozódhatnak és rágalmazhatják őt tetszésük szerint, de nem semmisíthetik meg Isten prófétájának a kinevezését, csak a saját felhatalmazásuknak vethetnek véget. Elvághatják a szálat, mely a prófétához és Istenhez köti őket, és lesüllyedhetnek a pokolba” (MHBY-1, 16).

Elvállalva a felelősséget

Brigham Young visszaemlékezései szerint Joseph Smith-tel együtt „rengeteg éjszakán át várták harcra készen a csőcseléket, mely a próféta életére tört” (DNSW, 1877. május 15., 1). Olyan hajthatatlan volt az egyezkedésre, amikor a próféta támogatásáról volt szó, hogy feljegyzései szerint: a hitüket elhagyók „az elpusztításommal fenyegettek” (MHBY-1, 23–24). Kirtlandbe menekült, majd Missouri nyugati részére ment, Joseph Smith-hez és más egyházi vezetőkhöz csatlakozva, akiknek szintén veszélyben forgott az életük. Amikor megnőtt a folyamatosan bevándorló utolsó napi szentek száma Missouri állam nyugati részében, a többi telepest megriasztotta a szentek lehetséges politikai és gazdasági uralma. 1838 nyarán és őszén kitörtek a feszült indulatok. Ezek betetőzéseként a kormányzó megparancsolta az állam polgárőrségének, hogy irtsák ki az utolsó napi szenteket, vagy űzzék ki őket az államból. Joseph Smith és más kulcsfontosságú vezetők bebörtönzése, valamint A Tizenkettek Kvóruma számos tagjának hitehagyása vagy halála új feladatokat hárított Brigham Youngra, a Kvórum akkori elnökére. Heber C. Kimball apostollal együtt csak ők ketten voltak elérhetőek az Egyház elnöklő kvórumaiból, hogy irányítást és segítséget nyújtsanak a szenteknek a nehéz téli utazás során, amikor Missourit elhagyták. Irányításuk alatt a szentek szövetségben fogadták meg, hogy megsegítik a szegényeket, minden utolsó napi szentet kihoznak az államból, és felkészülnek arra, hogy ismét összegyűljenek.

A kiűzött szentek egy új várost építettek a korábbi Commerce falu helyén, Illinois államban, melyet később Nauvoo városának neveztek. Young elnök csak pár hónapig maradt ott, mert Joseph próféta kinyilatkoztatást kapott, mely angliai missziók szolgálatára hívta a Tizenkettek Kvórumát. 1839 őszén Young elnök azzal az elhatározással hagyta el Illinois államát, hogy eleget tesz az új feladatnak annak ellenére, hogy családjával együtt nagyon beteg volt. Később visszaemlékezett arra, hogy segítség nélkül még menni sem tudott nagyon messzire, és hogy testvére, Fanny könyörgött neki, ne menjen el. így válaszolt: „Fanny nőtestvér, életemben soha nem éreztem magam jobban. – Fanny egy nagyon különc nő volt. Könnyekkel a szemeiben rám nézett és ezt mondta: – Hazudsz. – Semmit nem szóltam, de megvolt bennem az elhatározás, hogy elmegyek Angliába, vagy belehalok abba, hogy megpróbálom. Szilárdan eldöntöttem, hogy az élet és az üdvösség evangéliumáért megteszek mindent, amit kérnek tőlem, vagy belehalok abba, hogy megpróbálom” (DNSW, 1870. augusztus 2., 1).

1840 és 1841 között a Tizenkettek Kvórumának nyolc tagja szolgált misszióban a Brit-szigeteken, és Brigham Young, a Kvórum elnöke irányította a munkájukat. A Tizenkettő e jelentőségteljes év során figyelemre méltó sikereket ért el. Amikor Young elnök 1841 áprilisában Liverpool elhagyására készült, hálásan gondolt vissza Isten „bánásmódjára velem és testvéreimmel szemben a Tizenkettek között az elmúlt év során… Valóban csodának tetszett, amikor láttuk, milyen különbség volt a Liverpoolba érkezésünk és a távozásunk között. 1840 tavaszán érkeztünk meg, jövevényekként egy idegen földön, egy fillér nélkül; de Isten kegyelméből sok barátra leltünk, Nagy-Britannia királyságának majdnem minden neves kisvárosában és városában megalapítottuk az Egyház gyülekezeteit, megkereszteltünk 7–8 ezer embert, kinyomtattunk 5000 példányt Mormon könyvéből, 3 000 egyházi énekeskönyvet, 2 500 példányt a Millennial Star kiadványaiból, valamint 50 000 szórólapot. 1000 léleknek segítettünk Sionba költözni, …. és sok ezer ember szívébe vetettük el az örök igazság magvait, melyek gyümölcsöt teremnek majd Isten dicsőségére és tiszteletére. Mindezek mellett mindig volt mit ennünk, innunk és viselnünk: mindebben pedig Isten kezét ismerem fel” (MHBY-1, 96–97).

Azáltal, hogy teljes szívvel elvállalták az új feladatokat, Young elnök és apostoltársai nemcsak egyéni képességeiket növelték, de a kvórum képességét is arra, hogy hatékonyan, együtt dolgozzanak az Egyház dolgaiban. Joseph Smith bízott „együttes bölcsességükben”, és 1841 augusztusában bejelentette Nauvoo-ban: „eljött az ideje annak, hogy a Tizenketteket felkérjék helyük elfoglalására az Első Elnökség mellett” (HC, 4:403). Még nagyobb feladatokat kapott a Tizenkettek tanácsa, beleértve ebbe az evangélium hirdetését, a bevándorlók letelepítését, a földvásárlást és a Nauvoo Templom felépítését.

A Templom befejezése előtt Joseph Smith bizalmasan megismertette Young elnökkel és a Tizenkettő más tagjaival a szent templomi szertartásokat: a halottakért végzett kereszteléseket, a szent templomi felruházást (endóvment) és a családi elpecsételéseket; számítva arra, hogy a Tizenkettő később meg fogja tanítani ezeket a szertartásokat az Egyház tagjainak. A próféta 1844 tavaszán gyűlt össze a Tizenkettővel abból a célból, hogy rájuk ruházza az összes kulcsot és felhatalmazást, mely a királyság munkájának továbbviteléhez szükséges. „A terhet, melyet az Egyház vezetésének felelőssége jelent, vállaimról a ti vállaitokra helyezem” – jelentette ki a próféta. „Most férfiakként vegyétek vállaitokra a terheket; mert az Úr megengedi, hogy egy időre megpihenjek” (undated Certificate of the Twelve, BYP).

Joseph Smith próféta három hónapon belül halott volt. Young elnök éppen egy nyári missziót szolgált Boston környékén, amikor megtudta, hogy Joseph és Hyrum Smith-t Carthage, Illionis-ban megölte a csőcselék. Amikor meghallotta a híreket, feltette magának a kérdést, hogy „vajon Joseph magával vitte-e a királyság kulcsait a földről, de rögtön úgy érezte: nyugodt lehet, mert a királyság kulcsai a Tizenkettőnél vannak (MHBY-1, 171). Azonnal visszatért Nauvoo-ba, ahol azt látta, hogy Sidney Rigdon, Joseph első tanácsosa ajánlotta fel, hogy átveszi az Egyház irányítását. Az új vezető támogatására már össze is hívták a szentek egy általános nagygyűlését. Young elnök erőteljes szókimondással beszélt a szentek gyülekezetéhez:

„Életemben először, Isten királyságának XIX. századi történelmében először állunk próféta nélkül, aki irányítson minket. Előrelépek tehát, hogy elhívásomnak megfelelően cselekedjek a Tizenkettek Kvórumában, akik Jézus Krisztus apostolai ennek a nemzedéknek. Apostolok, akiket Isten kinyilatkoztatás által hívott el, Joseph prófétán keresztül. Arra szentelték fel és kenték fel őket, hogy felelősséggel tartozzanak Isten királyságának kulcsaiért az egész világon.

… Ha most azt akarjátok, hogy Sidney Rigdon, William Law vagy valaki más vezessen benneteket, azt is megtehetitek; de az Úr nevében kijelentem nektek, hogy emberfia nem állíthat egyetlen másik embert sem a Tizenkettő és Joseph próféta közé. Miért? Mert Joseph volt a közvetlen vezetőjük, és az ő kezükbe tette le a királyság kulcsait ebben az utolsó sáfárságban, az egész világra vonatkozóan” (HC, 7:232, 235).

Sok szemtanú észrevette, hogy Young elnök úgy nézett ki, mint Joseph próféta, és a hangja is olyan volt, amikor beszélt. Erőteljes kinyilatkoztatása volt ez az isteni jóváhagyásnak. A közel 5000 összegyűlt szent támogatásával megerősítette a Tizenkettőt mint az Egyház irányító kvórumát. Három nappal a gyűlés után, melyen Young elnök elmondta a szenteknek, hogy „legalább harminc napig meg szeretné tartani azt a kiváltságot, hogy könnyezzen és sirassa őket” (HC, 7:232), csendesen ezekkel a szavakkal fejezte ki bánatát: „A siratás napjai voltak ezek, mióta Josephet és Hyrumot Carthage-ből [Nauvoo-ba] hozták. Az Egyházon kívül és belül is többen úgy ítélték meg, hogy mérhetetlenül sok könny hullott. Elviselhetetlen számomra, hogy erre gondoljak” (MHBY-1, 177).

Míg Jézus Krisztus apostolaként szolgált majdnem egy évtizedig, Brigham Young megismerte az Úr útjait. Hajlandó volt a kemény munkára, az engedelmességre, az áldozathozatalra és a feladatok elvállalására, valamint képes volt elnyerni a Szellem sugalmazásait, és azok szerint cselekedni. Mindez előkészítette őt arra, hogy az utolsó napi szentek felett elnököljön, először a Tizenkettek Kvórumának elnökeként, majd 1847 decembere után az Egyház elnökeként. Rendkívüli irányítása alatt, mely 33 évig tartott, megtanította a szenteknek, hogyan építsék fel Siont az amerikai Nyugaton, valamint a saját szívükben, családjukban és egyházközségükben. Joseph testvér, a próféta fektette le ennek a nagy műnek az alapjait, és mi erre fogunk építeni” – ígérte meg a szenteknek 1844 augusztusában. „Olyan királyságot építhetünk, amilyen még soha nem volt a világon” (HC, 7:234). Rendíthetetlen hite Istenben, odaadása, tapasztalata és humorérzéke, az evangélium tanai és szövetségei iránti szeretete, és az, ahogyan megértette a papság és az Egyház szervezeti rendjét, képessé tette őt arra, hogy a szívek és az elmék egysége felé vezesse a szenteket.

A szentek összegyűjtése, és Isten királyságának a felépítése.

Brigham Young elnök vezette az utolsó napi szentek vonulását Nauvoo-ból a Nagy-Sós-tó völgyébe a Sziklás-hegységben. Ez megengedte, hogy úgy gyülekezzenek a szentek, ahogyan arra Ohio, Missouri vagy Illinois államban nem volt lehetőség. Amikor Young elnök 1847. július 24-én letekintett a Nagy-Sós-tó völgyére, biztos volt benne, hogy megtalálták a szentek menedékét a Nyugaton, melyet Joseph Smith korábban maga előtt látott, és amelyet maga is látott már egy látomásban. Ez volt az a hely. „A fény szelleme pihent meg rajtam, és lebegett a völgy felett; és én úgy éreztem, hogy a szentek védelmet és biztonságot találnak itt” – írta Brigham (MHBY-2, 564). Itt időt és teret nyerhettek a szentek, amire szükség volt ahhoz, hogy a világtól elkülönülve egy népként letelepedhessenek.

Évtizedeken át folytatódott a Nyugatra gyülekezés, mely Young elnök és a pionír csoport megérkezésével kezdődött 1847 júliusában. Nyolcezer szent tette meg a nehéz nyugat felé tartó utazást még 1869 előtt, amikor a vasút köny-nyebbé tette azt. A szentek ezután is folyamatosan hagyták el az otthonaikat és gyakran a családjaikat is, hogy Sionba gyülekezzenek. Földrajzi értelemben tett vándorlásuk szellemi értelemben is eltávolodást jelentett a világtól. Young elnök kijelentette: Isten összehívta a szenteket „a föld legtávolabbi részeiből, … hogy egy szív és egy szellem legyünk minden cselekedetünkben és vállalkozásunkban, míg megalapítjuk Krisztus szellemi és fizikai értelemben vett királyságát a földön, felkészülve ezzel az Ember Fiának hatalommal és dicsőségben történő második eljövetelére” (DNSW, 1868. január 21., 2). Sokat várt és követelt népétől, míg a fizikai és szellemi értelemben vett Siont építették. Nemcsak maguk utaztak el a hegyek tetejére, de javaikból is adtak, hogy más szenteknek is segítsenek követni őket a gyülekezésben.

A Nagy-Sós-tó völgyét Young elnök irányítása alatt elhagyó szentek körülbelül 400 települést hoztak létre az amerikai Nyugaton. Megdolgoztak azért, hogy megtermeljék a saját élelmüket, megvarrják a saját ruháikat, és olyan helyi iparágakat hozzanak létre, melyek gazdaságilag önellátóvá tehetik őket. Megtanulták, hogyan támaszkodjanak az Úrra és egymásra.

Amikor Young elnök valamilyen gazdasági vállalkozásra adott irányítást a szenteknek, nem mindegyik járt sikerrel. A gazdasági tekintetben vett siker azonban nem jelentett elsődleges célt. Végső soron sokkal kevésbé érdekelte őt a gabonatermesztés és a pénzszerzés, mint az, hogy segítsen népének egy szent nemzetté válni. Tapasztalatból tudta, hogy fejlődni fognak, ha keményen dolgoznak és magukra vállalják a felelősséget. „Ez egy jó hely arra, hogy szentekké legyünk,” mondta egy gyülekezetnek Salt Lake City-ben, 1856-ban (DNW, 1856. szeptember 10., 5).

Brigham Young évekig szolgált a Deseretnek nevezett terület (a későbbi Utah állam) kormányzójaként, valamint az indián kapcsolatok főfelügyelőjeként. Idővel állami hivatalnokok váltották fel ezekben a tisztségekben. Évekig igyekezett azon, hogy megoldja az utolsó napi szentek és az Egyesült Államok kormánya közötti konfliktusokat, melyek abból adódtak, hogy a szentek politikai függetlenségre vágytak. Kitartott, amikor kritizálták és gúnyolták őt a miniszterek, újságírók, reformerek és politikusok, akik vallásuk, valamint társadalmi, gazdasági és politikai szokásaik miatt támadták őt és népét. Az ilyen kihívások azonban nem változtatták meg tiszta elképzelését arról, hogy szükséges szentekké tenni az embereket, és ezáltal felépíteni Siont. Young elnök kijelentette: „Egy látomásban megtekintettem az utolsó napi szentek közösségét, és azt láttam, hogy egy nagy mennyei családba szervezték őket. Mindenki elvégezte feladatait a munkájában, és inkább mindenki jólétéért dolgozott, mint a saját meggazdagodásáért. Amit láttam, az a legcsodálatosabb rend volt, amin csak elgondolkozhat az emberi elme, és ebből származtak a legnagyszerűbb eredmények Isten országának felépítését és az igazság elterjedését illetően itt a földön” (DNSW, 1868. január 21., 2).

Sion felépítése a papsági szertartásokon és a papság szervezetén keresztül.

Young elnök felismerte, hogy Siont nem lehet kizárólag csak kemény munkával felépíteni. Sionnak a papság irányítása alatt kell állnia, melyről tudta, hogy az „Isten Fiának a vezetése” (DNW, 1864. augusztus 10., 2). Tudta, hogy a szenteknek csak „egy tiszta és szent irányítási forma” (DNSW, 1870. november 8., 3) által lehet „egy szíve és egy szelleme minden cselekedetben és vállalkozásban” (DNSW, 1868. január 21., 2). Azt tanította: az egyháztagokat csak úgy lehet megszentelni, hogy részt vesznek a papsági szertartásokban. A papsági szertartások és a papság szervezete központi helyet foglalt tehát el a tanításaiban és a vezetésében.

1844 és 1846 között Young elnök és a Tizenkettek a Nauvoo Templom sürgős befejezését tekintették a legfontosabb dolognak. Már azelőtt végeztek ott felruházásokat (endóvment) és elpecsételéseket, mielőtt befejezték volna az építkezést. „Ilyen izgatottan várakoztak a szentek, hogy elnyerjék a szertartásokat, és olyan izgatottan vártuk mi is azt, hogy szolgálhassuk őket, hogy én teljesen az Úr munkájának szenteltem magam, és éjjel-nappal a Templomban dolgoztam. Átlagosan nem több, mint négy órát aludtam naponta, és hetente mindössze egyszer mentem haza” – jegyezte fel Young elnök a naplójában (MHBY-2, 10). 1845. december 10. és 1846. február 7. között körülbelül 5 615-en részesültek a szentek közül a felruházás (endóvment) szertartásában, és számos családot pecsételtek el. Alig több, mint egy évvel később, három nappal azután, hogy megérkeztek a Nagy-Sós-tó völgyébe, Young elnök kijelölte, hogy hol fogják felépíteni a Salt Lake Templomot. A város közepére tervezték, és központi szerepet szántak neki a szentek életében. A nagyszerű Templom, melynek építése 40 évbe telt, nem készült el Young elnök halála előtt, de ő kijelölt más szent helyeket, ahol szent templomi felruházásokat (endóvment) és elpecsételéseket végezhettek az élőkért; míg arra vártak, hogy a Templom készen legyen. 1877. január 1-jén, a St. George Templom alsó szintjének felszentelésén, Young elnök pár hónappal halála előtt energikusan beszélt a halottakért végzett szertartások újrakezdéséről: „Amikor ez a téma jut eszembe, hét vihar nyelvén szeretnék beszélni, hogy felrázzam az embereket. Az őseink üdvözülhetnek nélkülünk? Nem. Mi üdvözül-hetünk nélkülük? Nem” (MS, 39:119).

A szent templomi szertartások kritikus szerepet töltöttek be abban, hogy összekössék a nemzedékeket, és az egyik nemzedéktől a másikhoz vigyék a szent igazságokat. A tizenkilencedik század második felében született vagy megtért utolsó napi szentek nem élték át az üldöztetéseket Missouiriban, és nem volt személyes emlékképük Joseph Smith prófétáról. Az idő múlásával egyre kevesebben vettek részt az úttörő és a telepesítő tevékenységekben, de nekik is meg kellett tanulni a szent igazságokat Sion felépítéséről. Young elnök arra biztatta őket: tegyenek erőfeszítéseket az evangélium megtanítására az Egyház fiataljainak; és azon igyekezett, hogy nemesebbé tegye az Egyház szervezetét, kifejezve azt a vágyát, hogy „a férfiaknak és a nőknek egy olyan nemzedéke nőjön fel, akik szeretik és fenntartják az igazságot és az erényességet a földön” (MFP, 2:288). A gyermekek számára az egyházközségekben először 1849-ben hoztak létre Vasárnapi iskolákat, melyek 1867-ben kezdtek el egységesen egy központi testület irányítása alatt dolgozni. Young elnök kívánságára, a saját leányaival kezdve, 1869-ben társaságokat hoztak létre a fiatal nők megerősítésére, az evangéliumi tudásukat és a takarékos életvitelt illetően. 1875-ben hasonló társaságokat hoztak létre a fiatal férfiak tanítására, valamint arra, hogy tapasztalatokat adjanak nekik a vezetésben.

Felismerve, hogy Siont nem lehet felépíteni a nőtestvérek nélkül, Young elnök 1867-ben újra megalapította a Segítőegyletet; úgy, ahogyan azt Joseph Smith próféta Nauvoo-ban megszervezte. A nők segítettek a püspököknek a szegények és a nyomorgók bajain enyhíteni; biztatták a családokat, hogy otthon készítsenek el mindent, amire szükségük van; tanították egymásnak az evangéliumot; és felügyelték a fiatalabb nők és gyermekek tanítását.

Életének utolsó évében Young elnök rendbe szedte a papsági kvórumokat. Felosztotta és újjászervezte a cövekeket, nyolcról tizennyolcra emelve a cövekek számát. Ő vezette az Elder Kvórumok megszervezését, és utasításokat adott az eldereknek a fizikai és szellemi feladataikat illetően. Kihangsúlyozta, hogy az egyházközség az alapja az egyházi tevékenység helyi egységeinek, és kiterjesztette a püspök szerepkörét az egyházközség fejeként. Felmentette tisztségeikből a Tizenkettek Kvórumának tagjait, akik addig helyi egységek felett elnököltek, hogy Jézus Krisztus különleges tanúiként eleget tehessenek elhívásaiknak a nemzetek irányában. Haláláig, 1877. augusztus 29-ig, olyanná szervezte az Egyházat, ahogyan a szentek többsége azt ma ismeri.

Young elnök elkötelezettsége Sion felépítésére – a települések létrehozása, a gazdasági vállalkozások, a szent templomi szertartások és a papság szervezete által – minduntalan átszövi a beszédeit. Egyetlen beszéd sem adja vissza a minden részletre kiterjedő látomását. „Alig említettem meg egy pár dolgot a nagyszerű evangéliumi beszédből” – jelentette ki egy beszéde végén (MSS, 15:49). Az evangélium teljességét meggyőződése szerint csak apránként, sort sorra lehet tanítani. „Isten Fiának evangéliuma” – mondta – „… az örökkévalóságtól az örökkévalóságig tart. Amikor látomásra nyílik az elmei szem, nagy része eléd tárulhat, de csak úgy látod azt, ahogyan a beszélő látja az arcokat a gyülekezetben. Nem lenne könnyű megvalósítani azt, hogy mindenkit egyenként megnézzen és elbeszélgessen velük, hogy teljesen megismerje őket. Ha csak öt percet töltene mindegyikükkel, már az is túl sok időt venne igénybe. Ugyanígy van ez az örökkévalóságban látott dolgokkal: láthatjuk és érthetjük őket, de nehéz azokat valakinek elmagyarázni” (DNW, 1854. október 26., 2). Tanításaiban és vezetésén keresztül Brigham Young elnök mindig is megpróbált segíteni a szenteknek, hogy meglássák az evangélium örökkévaló igazságait, és meg is értsék azokat.

Brigham Young életének középpontjában az evangélium tanításai álltak, valamint Isten országának a felépítése és annak támogatása. „A mennyek országa az első és legfontosabb dolog számunkra” – mondta a szenteknek (DNW, 1864. július 27., 2).

Young elnök vezetését talán azok az apostolok írják le legjobban, akik a halála idején szolgáltak: „A harminc év alatt, míg Joseph próféta vértanúhalála óta az Egyház felett elnökölt, soha nem remegtek a térdei vagy a kezei; soha nem botlott el vagy futamodott meg. Bármilyen fenyegetőek voltak a körülmények vagy a kilátások, soha nem keseredett el; ilyenkor mindig nyugodt biztonságérzetről és hitről tanúskodott, és olyan biztató szavakat szólt, melyek mindenkit megvigasztaltak, mindenkinek támogatást adtak, és mindenkiből előhívták a szeretetet és a bámulatot. Az Úr azonban nemcsak bátorsággal áldotta meg őt, de nagyszerű bölcsességgel is felruházta. Tanácsai, amennyiben megfogadták azokat, üdvözülésre vezettek, és nem volt nála senki nagyobb szervező és ügyintéző….

Munkáját az Úr a legfigyelemreméltóbb sikerrel koronázta; tisztelte és beteljesítette a szavait; és aki hallgatott a tanácsára, azt megáldotta és megtartotta az Úr. El fog jönni az idő, amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza feletti elnökségére úgy tekintenek majd, mint egy olyan korszakra, amikor csodálatos dolgok történtek” (MFP, 2:298).

Javaslatok a tanuláshoz

Hogyan tudta meg Brigham Young, hogy igaz az Egyház?
Miként segített Brigham Youngnak Isten országának felépítésében és megvédésében az, hogy hajlandó volt engedelmeskedni és áldozatokat hozni?
Brigham Young állandóan támogatta Joseph Smith prófétát. Mit tanulhatnak ma ebből az Egyház tagjai?
Életében milyen események készítették fel Brigham Youngot arra, hogy az Egyház felett elnököljön? Hogyan készít fel mindannyiunkat az Úr arra, hogy Isten országában szolgáljunk?
Mit mondott Bigham Young, mi volt a szentek gyülekezésének pontos oka? Milyen módjai voltak annak, ahogyan Young elnök felépítette Isten országát?
Mit mondott Brigham Young, mi „Isten Fiának a vezetése”? Hogyan magasztalta fel Young elnök a papságát?
Mi szükséges ahhoz, hogy „a férfiaknak és a nőknek egy olyan nemzedéke nőjön fel, akik szeretik és fenntartják az igazságot és az erényességet a földön”? Mit tett Brigham Young ennek érdekében? Miért olyan fontos ez ma?
Hogyan segített Young elnök a szenteknek abban, hogy meglássák és megértsék az evangélium örökkévaló igazságait? Érzéseitek szerint miért lesz hasznos Brigham Young tanításait tanulmányozni és azokon elgondolkozni a következő két év során?

President Brigham Young — Young elnök 1847-50 körül. „Szerettem volna a vihar hangján, harsogva hirdetni a nemzeteknek az evagnéliumot. Tűzként égett az a csontjaimban, míg ki nem tört belőlem…. Semmi nem tudott kielégíteni, csak az, ha szerte a világon hirdethettem, hogy mit tesz az Úr az utolsó napokban” (*DNW,* 1854. augusztus 24., 1).

pioneers crossing river — Egy művész ábrázolása a szentek átkeléséről a befagyott Mississippi folyón; Nauvoo, Illinois elhagyása idején, 1846 februárjában.