A szentek erősítése a Szellem adományai által

Fiatal emberként Brigham Young őszintén keresett egy olyan vallást, melyben az evangélium minden adománya oly módon nyilvánul meg ahogyan azt az Újszövetségben feljegyezték Keresztelője előtt erőteljes bizonyságot kapott az Egyházról, amikor a Szentlélek megvilágosította az értelmét (lásd DNW, 1854. február 9., 4). Joseph Smith-tel történő első találkozása alkalmával Kirtlandben, Brigham Young megáldatott a nyelveken szólás adományával (lásd MHBY-1, 4–5). Habár ez egy ritka alkalom volt az életében, mégis mindig örvendezett a különböző szellemi adományoknak, melyek megadattak neki és az utolsó napi szenteknek. „Ha az Üdvözítő vallása a miénk, akkor jogunk van pontosan ugyanazokra az áldásokra, melyek az ősi időkben is megvoltak. Nem arról van szó, hogy mindenkinek voltak látomásai, nem voltak mindenkinek álmai, nem volt meg mindenkinek a nyelveken szólás adománya vagy a tolmácsolás adománya, de mindenki a képességei és annak a Személynek az áldása szerint kapott, aki ezeket adja” (DNW, 1856. február 27., 3).

Brigham Young tanításai

Az Úr szellemi adományokat ad, hogy megerősítsen és megáldjon bennünket, családjainkat és az Egyházat.

Az evangélium adományai azért adatnak, hogy megerősítsék a hívő hitét (DBY, 161).

Azt kérdezik tőlünk, hogy napjainkban is éppen úgy jelek követik-e azokat, akik hisznek, mint az ősi időkben. Válaszunk: igen. A vakok látnak, a bénák járnak, a süketek hallanak, megnyilvánul a jövendölés adománya, valamint a gyógyítás, a kinyilatkoztatás, a nyelveken szólás és a tolmácsolás adománya. Jézus azt mondta, hogy ilyen jelek követik azokat, akik hisznek [lásd Márk 16:17]. Egyházában és Királyságában mindig is ott vannak ezek a jelek, melyek minden olyan időszakban követik a hívőket, amikor létezik az igaz Egyház (DNSW, 1868. május 19., 1).

Már elmondtam, hogy Krisztus apostolokat és prófétákat helyezett az Egyházába; rajtuk kívül pedig evangélistákat, lelkipásztorokat és tanítókat is tett az Egyházába; valamint a Szellem adományait, mint például a különböző nyelveken szólás, a betegek meggyógyítása, a szellemek közötti különbségtétel adományát, és számos más adományt. Most azt kérdezem az egész világtól: ki kapott kinyilatkoztatást arra vonatkozóan, hogy az Úr beszüntette ezeket a hivatalokat és adományokat az Egyházában? Én nem. Én azt a kinyilatkoztatást kaptam, hogy ezeknek meg kell lenniük az Egyházban, és hogy ezek nélkül nincs [igaz] egyház (DBY, 136).

Tegyük fel, hogy engedelmeskedtek az evangélium szertartásainak, és nem beszéltek ma nyelveken. Ne törődjetek ezzel! Tegyük fel, hogy nincs meg bennetek a jövendölés szelleme – nem számít! Tegyük fel, hogy nem kaptatok semmi olyan adományt, melyet sebesen zúgó szél kísért, mint pünkösd napján – nincs rá különösen nagy szükség, hogy így legyen. Pünkösd napján különösen szükség volt rá, mert az egy kifejezetten nehéz időszak volt. Szükség volt a Mindenható hatalmának egy különleges és erőteljes megnyilatkozására, hogy felnyissa az emberek szemét és tudassa velük, hogy Jézus megfizette az adósságot, és valóban megfeszítették azt, aki halálával a világ Üdvözítője lett. Abban az időben erre volt szükség, hogy meggyőzzék az embereket (DBY, 161–162).

Hit. Amikor hisztek az evangélium tantételeiben és hitre tesztek szert, amely Isten adománya, akkor Ő még több hitet ad, hitet adva a hithez. Adományként ruház hitet teremtményeire; de teremtményei örökölték annak a kiváltságát, hogy igaznak vagy hamisnak higgyék az evangéliumot (DBY, 154).

A gyógyítás adománya. Itt vagyok, hogy tanúságot tegyek esetek százairól, amikor férfiak, nők és gyermekek Isten hatalmával, kézrátétel által nyertek gyógyulást. Sokakat láttam felemelkedni a halál torkából, és visszatérni az örökkévalóság pereméről. Láttam olyanokat, akiknek szelleme már elhagyta a testüket, de visszatért. Bizonyságomat teszem, hogy láttam, amint kézrátétel által meggyógyítják a betegeket, ahogyan azt az Üdvözítő megígérte (DBY, 162).

Amikor a betegekre helyezem kezeimet, akkor arra számítok, hogy Isten gyógyító hatalma és befolyása rajtam keresztül a betegbe árad, és a betegség eltávozik. Nem állítom, hogy mindenkit meggyógyítok, akire csak ráteszem kezeimet, de sokan gyógyultak már meg szolgálattételem során (DBY, 162).

Amikor fel vagyunk készülve, és szent edények vagyunk az Úr előtt, akkor a Mindenhatótól érkező hatalom patakja az áldást adó testén keresztül eljut a beteg szervezetébe, és a beteg egészségessé tétetik; a fejfájásnak, a láznak és az egyéb betegségeknek el kell távozniuk (DBY, 162).

Állandóan küldenek értem, bár csak alkalmanként megyek, mert minden apának, aki elder Izráelben, éppen úgy megadatott az a kiváltság, hogy legyen hite meggyógyítani családját, mint ahogyan nekem is lehet hitem a saját családom meggyógyítására. Ha ezt nem teszi meg, nem él a neki adott kiváltságok szerint. Éppen ennyire lenne ésszerű az is, ha megkérne, hogy vágjam fel neki a fát és tartsam el a családját; mert ha lenne hite, akkor megkímélne attól, hogy otthagyjak más kötelességeket és eleget tegyek a kívánságának (DBY, 163).

Ha betegek vagyunk, és arra kérjük az Urat, hogy gyógyítson meg minket, és tegyen meg mindén szükséges dolgot, akkor az üdvözülés evangéliumáról alkotott ismereteim szerint akár arra is kérhetném az Urat, hogy termelje meg a búzámat és a kukoricámat anélkül, hogy én felszántanám a földet és elvetném benne a magot. Nekem az tűnik következetesnek, ha alkalmazok minden általam ismert gyógymódot, majd Jézus Krisztus nevében arra kérem Mennyei Atyámat, hogy szentelje meg azt testem gyógyulására (DBY, 163).

De tegyük fel, hogy a hegyekben utazunk, … egy-két ember beteg lesz, és nincs a világon semmi a kezünk ügyében, ami orvosság lehetne – akkor mi a teendő? Hitem szerint arra kérni a Mindenható Urat, hogy … gyógyítsa meg a betegeket. Megvan ez a kiváltságunk, ha olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudunk semmi olyat beszerezni, amivel segíthetnénk magunkon. Ebben az esetben az Úr és az Ő szolgái tehetnek meg mindent. De az én kötelességem megtenni azt, ha hatalmamban áll (DBY, 163).

A betegekre helyezzük kezeinket, a gyógyulásukat kívánjuk, és azért imádkozunk az Úrhoz, hogy gyógyítsa meg őket, de nem mindig mondhatjuk el, hogy megteszi ezt (DBY, 162).

Jövendölés, kinyilatkoztatás és tudás. Minden férfi és nő lehet kinyilatkoztató, rendelkezhet Jézus bizonyságtételével, ami a jövendölés szelleme, és előre tudhatja Isten rá vonatkozó akaratát és szándékát. Elkerülheti a gonoszt és választhatja azt, ami jó (DBY, 131).

Tudomásom van erről: ha követitek Jézus Krisztusnak és apostolainak tanításait, amint azokat az Újszövetségben feljegyezték, akkor minden férfi és nő rendelkezni fog a Szentlélekkel. … Ismerni fogják a jelen, a jövő és a múlt dolgait. Meg fogják érteni a mennyei dolgokat, a földi dolgokat és a föld alatt lévő dolgokat; az idő dolgait és az örökkévalóság dolgait – különböző elhívásaik és képességeik függvényében [lásd T&Sz 88:78–79] (DBY, 161).

Szorgalmasan igyekezzetek megismerni Isten akaratát! Hogyan tehetitek meg ezt? Saját magatokra mint egyénekre vonatkozóan megkaphatjátok ezt közvetlenül az Úrtól; de ami az egyházi közügyeket illeti, akarata a megfelelő csatornákon keresztül kerül napvilágra, és az általánosan adott tanácsból tudhatjátok, hogy ez a megfelelő forrásból adatott nektek (DBY, 136).

Ha a Mindenható Úr egy főpapnak vagy bárki másnak, aki nem áll az Egyház élén, kinyilatkoztat olyan dolgokat, melyek igazak, melyek voltak vagy lesznek, avagy megmutatja neki ennek a népnek a rendeltetését huszonöt év múlva, illetve egy új tant ad, mely öt, tíz vagy húsz év múlva ennek az Egyháznak és királyságnak a tana lesz, de amelyet még nem fedtek fel ezen nép előtt; és ezt ugyanazon Szellem, hírvivő, hang és hatalom által nyilatkoztatja ki neki, amely életében kinyilatkoztatásokat adott Joseph-nek; akkor az áldást jelent ennek a főpapnak vagy egyénnek, de aligha fecsegheti ki azt egy második személynek a föld színén, míg Isten ki nem nyilatkoztatja azt a megfelelő forráson keresztül, hogy az emberek tulajdonába kerüljön. Amikor tehát halljátok, amint az elderek azt mondják, hogy Isten nem az Egyház elnökén keresztül nyilatkoztatja ki azt, amiről nekik tudomásuk van, és csodálatos dolgokat mondanak, akkor általában isteni igazságként elkönyvelhetitek azt, hogy a kinyilatkoztatás, amit kaptak, az ördögtől való, nem Istentől. Ha a megfelelő forrásból kapták volna, akkor ugyanaz a hatalom, mely ezt a dolgot kinyilatkoztatta nekik, azt is megmutatta volna, hogy a kinyilatkoztatott dolgokat szívükbe zárva kell tartaniuk, és aligha éreznének vágyat arra, hogy egy másik ember előtt feltárják azokat (DBY, 338).

Más adományok. Az, hogy látunk a természetes szemeinkkel, éppen annyira adomány, mint a nyelveken szólás adománya. Az Úr adta ezt az adományt, és kedvünkre használhatjuk. A szem látását használhatjuk Isten dicsőségére, vagy a saját pusztulásunkra.

Az egymás közötti kommunikáció is éppen úgy Isten adománya, mint a jövendölés, a szellemek közötti különbségtétel, a nyelveken szólás, a gyógyítás adománya, vagy bármely más adomány; bár a látás, az ízlelés és a beszéd olyan széleskörűen adatik meg, hogy nem tekintik azt olyan csodálatosnak, mint az evangéliumban megemlített adományokat.

Ezeket az adományokat, és minden más adományt, melyet Isten megad nekünk, felhasználhatjuk Isten dicsőségére és dicséretére, valamint az Ő szolgálatára; vagy használhatjuk ezeket arra, hogy meggyalázzuk Őt és az Ő ügyét. … Ezek helyénvaló tantételek azon adományok tekintetében, melyeket kifejezetten abból a célból kapunk, hogy használjuk őket, hogy kitarthassunk és felmagasztosulhassunk, és hogy szervezetünknek (lelkünknek), amit kaptunk, ne legyen vége, hanem az egész örökkévalóságon át kitartson.

Amennyiben szigorúan alkalmazzuk a ránk ruházott adományokat, biztosíthatjuk magunknak ezeknek a testeknek a feltámadását, amelyek most a birtokunkban vannak, amelyekben a szellemünk lakik; hogy amikor feltámadnak, akkor tisztává és szentté legyenek; és akkor az egész örökkévalóságon át ki fognak tartani (DNW, 1856. augusztus 27., 2).

A csodák megerősítik és megszilárdítják azok hitét, akik szeretik és szolgálják az Istent.

A csodák, avagy Isten hatalmának ezen különleges megnyilatkozásai nem a hitetleneknek valók. Azért vannak, hogy megtartsák a szenteket, hogy megerősítsék és megszilárdítsák azok hitét, akik szeretik, félik és szolgálják az Istent; nem a kívülállóknak (DBY, 341).

Kivettétek a szavaimból, hogy nem a csodák, melyek az egyén szeme előtt zajlanak, győzik meg őt arról, hogy valaki Istentől vagy az ördögtől való. Mégis, ha az Úr úgy tervezi, hogy valaki meggyógyítsa a betegeket, akkor az egyén megteheti azt; de azért van-e ez, hogy a gonoszokat meggyőzze róla: az áldást adót Isten küldte? Nem. Ez egy áldás a szentekre, és a gonoszoknak semmi közük hozzá, mégcsak hallaniuk sem kell róla. Ez a szentek számára van fenntartva, különösen az ő hasznukra, és kizárólag az övékére (DBY, 340).

Az evangélium terve úgy van összeállítva, hogy az olyan csoda, mely hinni készteti az embereket, csak kárhozatot hozhat nekik. Amikor halljátok az embereket azt mesélni, hogy mit láttak – hogy nagyszerű és erőteljes csodatételeket láttak, és nem tehettek semmit az ellen, hogy higgyenek, akkor emlékezzetek rá, hogy „az ördögök is hiszik és rettegnek,” mert nem tehetnek ellene semmit [lásd Jakab 2:19]. Amikor a jó pásztor szava hallatszik, akkor az őszinte szívűek elhiszik és befogadják azt. Jó a belső érzékekkel ízlelni, a belső szemekkel látni, és élvezni az örökké élő szellem minden érzését. Nincs olyan személy, hacsak nem parázna [lásd Máté 12:39], házasságtörő, csaló vagy rágalmazó, aki csodát követel; más szóval egyetlen jó, őszinte ember sem fogja ezt tenni (DBY, 340).

Azok az emberek, akik állításuk szerint a legtöbbet láttak, a legtöbbet tudnak és értenek ebben az Egyházban, és akik Izráel Istenének nevében tanúságot tettek nagyszámú gyülekezetek előtt, hogy látták Jézust stb., pontosan azok az emberek hagyták el ezt a királyságot, és olyan személyek előtt tették ezt, akik kénytelenek voltak hittel élni [lásd Alma 32:21] (DBY, 342).

Isten gondviselése mindaddig csoda marad az emberiség szemében, míg meg nem értik azt. Csak azok számára léteznek csodák, akik tudatlanok. A csodát olyan eredménynek tartják, aminek nincs okozója, de ilyen dolog nem létezik. Minden általunk látott eredménynek van okozója, és ha anélkül látunk egy eredményt, hogy értenénk az okát, akkor azt csodának hívjuk (DBY, 339).

Természetes számomra elhinni azt, hogy ha felszántom a földet és elvetem a búzát, akkor a megfelelő időben le fogom aratni a búza termését – ez a természetes eredmény. Ez pontosan így van azokkal a csodákkal is, amiket Jézus tett a földön. A galileai Kánában tartott menyegző alkalmával [lásd János 2:1–11], amikor az összes bort megitták, az Üdvözítőhöz mentek, hogy tőle kérdezzék meg, mit tegyenek. Azt az utasítást adta nekik, hogy töltsék tele vízzel az edényeiket, és miután így tettek, merítettek a vízből és rájöttek, hogy az bor. Úgy hiszem, hogy igazi bor volt. Nem hiszem, hogy ugyanazon tantétel alapján készült volna, ahogyan napjainkban a gonosz emberek teszik azt, akik olyan eszközökkel, amit pszichológiának, elektrobiológiának, hipnózisnak stb. neveznek; így befolyásolják az embereket, és elhitetik velük, hogy a víz bor, és hasonló dolgokat. Az üdvözítő borrá változtatta a vizet. Tudta, hogyan hívja össze a különböző elemeket, hogy a vizet megtöltse a bor jellemzőivel. Minden elem itt van körülöttünk: megesszük, megisszuk és belélegezzük azokat; és Jézus, aki tudta, hogyan hívja össze ezeket, semmilyen csodát nem tett, hacsak azok szemében nem, akik nem ismerték ezt az eljárást. Ugyanez volt az eset a nővel, aki meggyógyult, amikor megérintette ruhájának szegélyét [lásd Máté 9:20–22]; hit által gyógyult meg, de ez Jézus számára nem volt csoda. Értette a folyamatot, és bár hátulról, elölről és minden oldalról annyira szorította őt a tömeg, hogy alig tudott utat vágni közöttük; abban a pillanatban, amikor a nő megérintette Őt, érezte, amint isteni erő árad ki belőle, és megkérdezte, hogy ki érintette Őt meg. Számára ez nem volt csoda. Hatalmában állt irányítani az élet és a halál erőit; hatalmában állt letenni az életét, és hatalmában állt ismét felvenni azt [lásd János 10:17–18]. Ez az, amit mond, és el kell hinnünk, ha elhisszük az Üdvözítő történetét és az apostolok kijelentéseit, amint azt az Újszövetségben feljegyezték. Jézusnak birtokában volt ez a hatalom: benne és tőle eredően. Az Atya hagyta rá ezt; öröksége volt, és megvolt a hatalma arra, hogy letegye az életét, és ismét felvegye azt. Megvoltak benne az élet hatalmai és erői, és amikor azt mondta valakinek: „élj!” – azok éltek (DBY, 340–341).

Ha van hitünk érezni azt, hogy hatalmunkban áll irányítani az élet és a halál erőit, akkor azt mondhatjuk a betegségnek: Jézus nevében légy rendreutasítva; jöjjön el az Istentől származó élet és egészség ennek az egyénnek a szervezetébe, hogy kioltsa ezt a betegséget. Erre vezet majd a hitünk kézrátátel, és a szent evangélium szertartásainak elvégzése által (DBY, 342).

A Szentlélek azoknak fedi fel a királyság titkait, akik a legjobb adományokra törekednek és betartják a parancsolatokat.

Mi is az a rejtély? Nem tudjuk, meghaladja a felfogóképességünket. Amikor rejtélyről van szó, akkor örökkévaló bizonytalanságról beszélünk; mert ami ismert, az már nem rejtély többé; és megtudhatunk mindent, ami ismert, amint egyre tovább haladunk intelligenciánk létráján. Az a rejtély, ami örökkévalóan meghaladja minden intelligenciánk felfogóképességét (DBY, 338–339).

Ha közelebbről megvizsgálnánk a témát, akkor rájönnénk, hogy még a tanítványok előtt is nagyon csekély része nyilatkoztatott ki valaha is a királyság dolgainak. Ha fel vagyunk készülve arra, hogy rápillantsunk a királyság rejtélyeire, ahogy azok Istennél vannak, akkor meg kell tudnunk azt, hogy csak nagyon kis részük adatott, itt és ott. Isten sok mindent kinyilatkoztatott Szelleme által a népének, de majdnem minden esetben rögtön bezárta az elme látomását. Egy pillanatra megengedi, hogy szolgái rápillantsanak az örökkévaló dolgokra, de rögtön bezárul a látomás, és ők úgy maradnak, ahogy voltak, hogy megtanuljanak hit által cselekedni, vagy ahogy az apostol mondta, ne látásban járjanak, hanem hitben [lásd 2 Kor 5:7] (DBY, 339).

Amint bebizonyítjátok Istenetek előtt, hogy érdemesek vagytok a menynyek királysága rejtélyeinek elnyerésére, ha így kívánjátok nevezni azokat, – hogy teljes mértékben bíztok Istenben, – hogy soha semmi olyan dologhoz nem lesztek hűtlenek, amit Isten elmond nektek, – hogy soha nem nyilatkoztatjátok ki a szomszédotoknak azt, amit nem szabad kinyilatkoztatni; akkor olyan gyorsan bízzák majd rátok Isten dolgait, amilyen gyorsan felkészültök azokra, és egy örökkévalóságra való van belőlük, amit rátok ruházhatnak [lásd Alma 26:22] (DBY, 93).

Most, testvérek, azokat a dolgokat hirdessétek, amikben valóban hiszünk, és ha a tanok olyan pontjaihoz érünk, amit nem tudunk, abban az esetben még akkor is haladjatok el mellettük, ha jó okunk van arra, hogy elhiggyük azokat, és ha az eszmefuttatásunk arra tanít minket, hogy igazak. Csak azt tanítsuk az embereknek, amiket valóban tudunk (DBY, 338).

Ha azok szerint élnek, akkor tanítottak már elég dolgot az évekig itt élő testvéreknek, ami felkészíti őket arra, hogy a szoros kapun belépjenek az Új Jeruzsálembe, és fel legyenek készülve a szent angyalok társaságának élvezésére (DBY, 339).

Ezek Isten királyságának a rejtélyei itt a földön: hogy megtudjuk, hogyan tisztítsuk és szenteljük meg érzéseinket; a földet, amin állunk; a levegőt, amit belélegzünk; a vizet, amit iszunk; a házakat, amelyekben lakunk; valamint a városokat, amiket építünk; hogy amikor idegenek jönnek az országunkba, érezhessék a megszentelt hatást, és felismerjék a hatalmat, mely idegen számukra (DBY, 339).

Ha azt mondjátok, hogy rejtélyeket, parancsolatokat és kinyilatkoztatásokat akartok, akkor azt felelem, hogy alig múlik el olyan Sabbat a fejetek felett, amikor azokra, akik eljönnek ide, ne áramolnának úgy Jézus Krisztus kinyilatkoztatásai, mint ahogyan a víz a földre ömlik (DBY, 343).

Javaslatok a tanuláshoz

Az Úr szellemi adományokat ad, hogy megerősítsen és megáldjon bennünket, családjainkat és az Egyházat.

Mik a Szellem adományai? Miért fontos, hogy rendelkezésünkre álljanak Jézus Krisztus visszaállított Egyházában? (Lásd még 1 Kor 12:4–11; T&Sz 46:10–26.)
Honnan tudhatjuk, hogy mikor nyilvánulnak meg a Szellem adományai életünkben? Hogyan használhatjuk fel ezeket mások megáldására?
Kinek a feladata a szellemi adományok és azok használatának megkülönböztetése az Egyházban? (Lásd még T&Sz 46:27; 107:18.) Miben különbözik a szellemi adományok használata egy egyházi elhívásban, és ezeknek az adományoknak a használata a személyes életben vagy a családi környezetben?

A csodák megerősítik és megszilárdítják azok hitét, akik szeretik és szolgálják az Istent.

Mik a csodák? Mi a céljuk?
Mit jelent „a Jó Pásztor szavát” hallani, és „élvezni az örökké élő szellem minden érzését”? Hogyan szilárdíthatják meg a csodák hitünket és bizonyságunkat? Miért meggyőzőbb a Szellem suttogása, mint a hatalom látványos megjelenései? Hogyan figyelhetünk oda jobban minden egyes csodára az életünkben? (Lásd még 2 Nefi 27:23; Éther 12:12.)

A Szentlélek azoknak fedi fel a királyság titkait, akik a legjobb adományokra törekednek és betartják a parancsolatokat.

Young elnök szerint miért van az, hogy Isten csak „nagyon csekély részét” nyilatkoztatta ki valaha is a királyság dolgainak? (Lásd még T&Sz 78:17–18.)
Hogyan bizonyíthajuk be, hogy érdemesek vagyunk „a mennyek királysága rejtélyeinek elnyerésére”? (Lásd még T&Sz 76:5–10.)
Young elnök szerint mik Isten királyságának a rejtélyei? (Lásd még T&Sz 84:19–22.) Hogyan lehet az, hogy ami valakinek rejtély, az másnak világos, egyszerű igazság? Miért csábító néha olyan dolgokról spekulálni, amit nem tudunk?
Young elnök azt mondta: „alig múlik el olyan Sabbat a fejetek felett, amikor … ne áramolnának [rátok] úgy Jézus Krisztus kinyilatkoztatásai, mint ahogyan a víz a földre ömlik.” Hogyan készülhetünk fel ezeknek a kinyilatkoztatásoknak az elnyerésére, amint megkapjuk az úrvacsorát, és megszenteljük a Sabbat napját?

pioneers camping — 1847-ben szegény emberek táborait alapították meg a Mississippi folyó Nauvoo-val szemben eső oldalán, amint azt a festmény is mutatja. Akkor menekültek meg a szegények, amikor az Úr fürjeket küldött az egekből, hogy táplálja őket.