A tökéletes ajándék
Az egyik évben a férjem, Rob, aki akkor még csak kisgyermek volt, karácsony előtt körülbelül három nappal észrevette, hogy két nővére titokban a karácsonyi ajándékait bontogatja a szobájukban. Miután belekukkantottak a dobozba, visszacsomagolták az ajándékaikat. A nővérei ezt mondták Robnak: „Ha nem mondod el Anyának, akkor megmutatjuk, hogyan kell csinálni.”
Végül engedett a csábításnak, főleg, mivel egy kosárlabda méretű csomag is volt a karácsonyfa alatt, rajta az ő nevével.
Ám az ajándék furcsamód könnyűnek tűnt, amikor titokban felvitte a szobájába. Óvatosan kinyitotta a csomagot, ami egy papírcetlin kívül teljesen üres volt. Az üzenet a következő volt: „Tudom mit csinálsz. Ne rontsd el magadnak a karácsonyt. Szeretettel: Anyu.” Megtanulta a leckét, és ez véget is vetett a karácsonyi ajándék-leső kópéságnak.
Gondolkodjatok el az emlékeiteken, a gyönyörű látványon, az angyali hangokon és a felejthetetlen illatokon, amelyek eszetekbe jutnak, amikor a karácsonyra gondoltok! Sokunknak még ennél is gyengédebb gyermekkori emlékekkel teli a szíve a karácsony szentségéről – a Szabadítónk születésének ünnepéről. Ezek a szent érzések soha nem múlnak el.
Minden egyes alkalommal érezzük őket, amikor a kicsiny betlehemi jászolra gondolunk, ahol sok évszázadnyi jövendölés vált valóra a csillagos éjjeli égbolt alatt, amikor a Szabadítónk és Megváltónk a Királyok Királyaként és Urak Uraként a világra jött.
Gyakran halljuk, hogy a karácsony a gyermekekért van, de vajon nem vagyunk-e a szívünk mélyén mindannyian gyermekek? Egy napon egy anyuka és a kilencéves kislánya teljesen bele voltak merülve a karácsonyi bevásárlásba. Amikor átsiettek egy üzlet ékszerrészlegén, a kislány észrevett egy hatalmas táblát az egyik vitrin felett. A táblán óriási piros betűkkel ez állt: „Egy ajándék, amely soha nem szűnik meg adni.”
A lány elolvasta a táblát, elgondolkozott rajta egy kicsit, majd elmosolyodott. Büszkén így szólt az anyukájához: „Anyu! Én tudom, hogy melyik ajándék az, amely soha nem szűnik meg adni.”
„Tényleg? És melyik?” – kérdezte az anyukája, miközben sebtében áthaladtak a tömegen.
A lánya ártatlanul kijelentette: „Jézus az!”
Az anya tévesen így válaszolt: „Nem, drágám. A gyémántok azok.”
Ésaiás így emlékeztet bennünket: „…és egy kisgyermek vezeti őket”1.
Egy internetes kereséssel több ezer dolgot találtam, melyet úgy reklámoznak, mint ami „soha nem szűnik meg adni”. Ezek ellenére viszont, bárhogy is próbálkozzunk, semmilyen tárgyi ajándék nem tart örökké.
Hadd osszak meg veletek egy számomra kedves karácsonyi emléket két személyről, akikről úgy gondolom, soha nem szűntek meg adni. A szüleim voltak azok: Aldo és Eleanor Harmon.
Havas telünk volt a mi kis városunkban abban az évben, de ez nem akadályozta meg apukámat abban, hogy a családjával felkerekedjen megkeresni a tökéletes karácsonyfát. Amikor a fa már otthon volt és biztosan állt a talpban, a szeretet érzésével átjárva felhelyeztük az ágaira az égőket, az angyalokat ábrázoló díszeket és a füzéreket. Szerény otthonunk hivatalosan is készen állt a karácsony kezdetére.
Postán megérkeztek a játékkatalógusok, a testvéreimmel pedig izgatottan lapozgattuk őket, karácsonyi kincsek után vágyakozva. A mézeskalács és a gyümölcskenyér illata lengte be az otthonunkat, és az adventi naptárunkban lassacskán fogyatkozott a december. Meglepetéseket hagytunk a szomszédaink ajtaja előtt és igyekeztünk olyan családokat szolgálni, akiknek szükségük volt egy kis karácsonyi felvidításra.
Minden este, miután lefeküdtem, az anyukám különösen sok időt töltött bezárkózva a hálószobájában. Az egyetlen kiszűrődő hang a varrógépé volt. Egyébként is olyan sok ruhát varrt már nekünk, hogy nem gondoltam semmi különösre.
Azonban ahogy közeledett a karácsony, az anyukám teljesen kimerült. Egy nappal az ünnep előtt még betegen feküdt az ágyban. Amikor az orvos azt mondta apukámnak, hogy legalább egy hetet ágyban kell töltenie, aggódtam – ám nagyon csalódott is voltam. Mi lesz a karácsonnyal Anya nélkül? Mégis hogyan lehetne így karácsonyi a hangulat? Meg amúgy is, ki készíti el a karácsonyi vacsorát?
Miközben az apukám szeretetteljesen ápolta anyukámat, rájött, hogy a karácsonyi vacsora elkészítésének feladata is rá marad majd. Ismét elfogott az aggodalom. Habár nagyon bölcs és tehetséges ember volt, nem volt a főzés nagymestere.
Szenteste térden állva imádkoztam, hogy édesanyám csodálatos módon meggyógyuljon, és karácsony napjának reggele már úgy telhessen, mint mindig: az egész családdal, a fa körül összegyűlve. Karácsony reggel csalódottság söpört végig rajtunk, amikor drága édesanyánkat még mindig nagyon betegen, az ágyban fekve találtuk. Amikor kinyitottuk az ajándékainkat, meglepve láttam, hogy a különleges ajándékom sok különféle kézzel készített játékbabaruha volt, amiket anyukám azokon a késő decemberi estéken varrt nekem. Már alig vártam, hogy odafuthassak hozzá és megölelgethessem. Micsoda áldozatot hozott értem!
Drága Apu mindent megpróbált, hogy a karácsony napja amennyire csak lehetséges, anyukám nélkül is úgy teljen, ahogy szokott. És sikerült neki. Az egyszerű vacsoránk után az én áldott apukám elaludt a kandalló melletti székben, miközben én a testvéreimmel, valamint a babámmal és az új ruháival játszottam. Az én legdrágább anyukám sok pihenés után meggyógyult, és minden renden volt. Azonban az életemben a szüleim olyan ajándékok voltak, amelyek soha nem szűntek meg adni.
Gondolkozzunk el egy pillanatig ezen a kifejezésen. Egy ajándékot, amely soha nem szűnik meg adni, nevezhetnénk tökéletes ajándéknak is. Először is, egy tökéletes ajándék mondana valamit arról, aki az ajándékot adja. Másodszor, tükrözne valamit annak a személynek a szükségleteiről, aki az ajándékot kapja. Végül pedig az ajándék, ha valóban tökéletes ajándék, megtartja az értékét, nemcsak az idő múlásával, hanem örökké.
Vajon megfelel ezeknek az elvárásoknak a szeretett Szabadítónk, a világ Szabadítója? Jézus Krisztus születésének, szolgálatának és engesztelő áldozatának ajándéka mond valamit arról, aki az ajándékot adja? Igen, mond. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” 2 Mennyei Atyánk feláldozta az Ő Fiát az irántunk, az Ő gyermekei iránt érzett tiszta szeretetből.
Bizonyítja Jézus Krisztus ajándéka, hogy Mennyei Atyánk pontosan tudta, mire van szükségünk? Újra, határozottan igen! Természetünkből adódóan bukottak vagyunk, és kétségbeesetten szükségünk van egy Szabadítóra és Megváltóra. Ahogy azt Nefi tanította, Jézus Krisztus „semmit nem tesz, ami ne a világ javára lenne; mert szereti a világot”3.
És a végső ismérve a tökéletes ajándéknak? Örökké meg kell tartania az értékét. A Mormon könyve világosan azt tanítja nekünk, hogy Jézus Krisztus engesztelése végtelen és örökkévaló.4
Emlékeztek az ékszerrészleg táblájára? Az a kislány ösztönösen tudta, milyen az igazi ajándék. Ebben az elsötétedett világban az ékszereken túlra, a Világ Világosságára tekintünk. A Szabadító maga ezt tanította:
„Tartsátok fel tehát világosságotokat, hogy világítson a világnak. Íme, én vagyok a világosság, amit fel kell tartanotok.”5
„Én vagyok a világosság, amely fénylik a sötétségben.”6
Bizonyságomat teszem, hogy Jézus Krisztus a tökéletes ajándék – az ajándék, amely soha nem szűnik meg adni. Tartsuk örökké a szívünkben ezt az igazságot csakúgy, mint ezen a karácsonyon. Ő él. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.