Egy újkori angyali sereg
Jó estét kívánok, kedves fivéreim és nővéreim! Áldottnak érzem magam a lehetőségért, hogy szólhatok hozzátok ma este, amint az emberiség történetének legdicsőségesebb eseményét ünnepeljük – Isten fiának eljövetelét a világra. Krisztus születése, élete és engesztelése Mennyei Atyánk ajándéka mindannyiunknak.
Amint a Szabadító születését ünnepeljük az év ezen örömteli időszakában, Isten folyamatosan kiáradó és végtelen szeretete mintha még inkább a lelkünk mélyére hatolna, segítve minket, hogy a családunk, a barátaink és ismerőseink felé fordítsuk a szívünket, valamint hogy érzékenyebbé váljunk azok iránt, akik talán magányosnak vagy egyedül érzik magukat, esetleg vigaszra és békességre van szükségük.
Mindig is lenyűgözött, hogy a Jézus születését övező események elmesélésében Lukács evangéliuma mennyi példát oszt meg arról, miként leltek vigaszra és békességre azok, akik ilyen körülmények között találták magukat. Erre láthatunk példát akkor, amikor szerető Mennyei Atyánk elküldte az Ő angyalait, hogy látogassák meg a társadalmilag elszigetelt pásztorokat egy éjjelen, bejelentve az Ő Fia születését, vagy amikor ezt követően a pásztorok meglátogatták Máriát és Józsefet, akik az újszülött kisdedről gondoskodtak távol a galileai otthonuktól.
József és Mária hosszú utazása Názáretből Betlehembe, hogy bejegyeztessenek, nem csupán véletlen egybeesés volt – évszázadok óta megjövendölték már az ősi próféták, hogy a világ Szabadítója Betlehemben, Dávid városában fog megszületni.1 Látjuk, hogy Mennyei Atyánk nagyon is ismerte Egyszülött Fia születése körülményeinek minden részletét, és részt vett azok elrendezésében. „És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.”2
Amikor a pásztorok és a fiatal pár, Mária és József társadalmi körülményeire gondolok, elképzelem, miként hozott vigaszt, békességet és örömöt személyes életükbe az angyali sereg megjelenése a pásztoroknak, valamint a pásztorok megérkezése arra a helyre, ahol Mária és József megszállt.
A pásztoroknak az angyalok talán a szükséges vigaszt hozták el, hogy Isten ismeri őket és látja a bennük rejlő értéket Isten újszülött Bárányának első kiválasztott tanúiként. Máriának és Józsefnek a pásztorok az oly nagyon szükséges vigaszt hozhatták el, miszerint mások is tudnak az isteni csodáról, amelynek ők a részesei voltak.3
Bizonyára vannak köztünk újkori pásztorok, férfiak és nők, akik késő éjszakába nyúlóan és kora reggelig dolgoznak a megélhetésért. Ezek az újkori pásztorok lehetnek biztonsági őrök, kórházi és vészhelyzeti alkalmazottak, egész nap nyitva tartó boltok vagy benzinkutak alkalmazottai, illetve hírcsatornák munkatársai. Azok, akik éjszakai műszakban dolgoznak, néha elszigetelve érezhetik magukat a társas kapcsolatoktól azokkal, akik rendszerint a nap szokványos munkaóráiban dolgoznak. Ezek mellett vannak újkori máriák és józsefek, akik távol élnek a szülőhazájuktól és igyekeznek alkalmazkodni egy új élethez, miközben olyan fontos napokról emlékeznek meg, mint a karácsony, a születésnapok, a házasságkötések és a halálesetek.
A karácsonyhoz közeledve elgondolkozom azon, hogy hasonlóbbakká tudnánk-e válni az angyali sereghez azáltal, hogy meglátogatjuk az újkori pásztorokat, hogy elvigyük nekik Krisztus, a békesség és a vigasz örömhírét. Elgondolkozom azon is, válhatunk-e olyanokká, mint a pásztorok, azáltal, hogy válaszolunk a felhívásra, meglátogatjuk és szolgálattételt nyújtunk a szomszédságunk és közösségeink újkori máriáinak és józsefeinek, megerősítést nyújtva, miszerint Isten szereti őket, figyel rájuk és gondoskodik róluk.
A családommal együtt én is megannyi alkalommal megtapasztaltam a vigasz és a békesség ezen érzéseit, amelyet egy újkori angyali sereg hozhat el. Ma este szeretnék felidézni egy ilyen alkalmat. 2003-ban elhagytuk a hazánkat és Utah-ba költöztünk. Azon a télen Utah-ban az addigi évek legnagyobb hóvihara tombolt. Soha életünkben nem láttunk még semmi ehhez foghatót – mi pálmafák és homokos tengerpartok mellett nevelkedtünk. A bountifuli otthonunk egy hegyen épült sarokház volt, nagyon hosszú járdával. Amikor elkezdett esni a hó, a feleségem bátran hozzáfogott annak elkotrásához a hómaróval a kocsibeállóról és a járdákról, mivel én néhány nappal korábban egy szomszéd meglátogatásakor egy kocsibeállón elcsúsztam a jégen, és eltörtem a csuklóm. A balesetnek műtét lett a vége, és néhány hónapig hatalmas gipszben volt a karom. Amikor – életében először – hozzáfogott a hókotráshoz, a drága feleségem nem tudta, hogy a kocsibeálló egyik oldalának megtisztítása után a gépen meg kellett volna fordítani a kifúvó kürtőt. Így amikor elkezdte eltakarítani a havat a másik oldalról, pont az előző helyre fújta át azt. Így ment oda-vissza, teljesen hiába. Képzelhetitek! Kétoldali fülgyulladás lett az eredménye a hosszú óráknak a hidegben, és majd két hónapra szinte teljesen megsüketült. Eközben a 16 éves fiunknak megsérült a háta szánkózás közben, így neki is ágyban kellett maradnia, hogy felgyógyuljon a sérülésből. Ezek voltunk mi: egy ágyhoz kötött, egy siket, egy begipszelt karú, mind majd megfagyva. Biztosan igazi látványosság lehettünk a szomszédainknak! Ezen korai fagyos reggelek egyikén hajnali 5 óra tájban az ablakom alatt felzúgó hókotró zajára ébredtem. Kinéztem az ablakon, és megláttam a szembeszomszédunkat, Blaine Williams fivért. Közel 70 éves volt már, de elhagyva a meleg, kényelmes otthonát, csendben átjött, hogy eltakarítsa a havat a kocsibeállónkról és járdánkról, mivel tudta, hogy mi magunk nem vagyunk rá képesek. Majd éppen ugyanilyen csendes és egyszerű módon megjelent egy másik barát, Daniel Almeida fivér is, hogy elvigyen engem a Salt Lake-i munkahelyemre, mivel az ormótlan gipszemmel nem tudtam vezetni. Kedvesen és csendesen ott voltak értem minden reggel, amíg a családom fel nem épült, és nem tudtuk mi magunk elvégezni a dolgokat. E fagyos karácsonyi időszak során 2003-ban ezek az angyali fivérek elküldettek hozzánk úgy, ahogyan a szolgálattevő angyalok elküldettek a régi idők alázatos pásztoraihoz. Ez a két fivér követte a Szabadítónk példáját, és a mi szükségleteinkre gondolt a sajátja előtt.
Drága fivérek és nővérek! A Szabadító élete volt az emberek iránti szeretet és jóakarat tökéletes példája. Ő mindig elfelejtkezett magáról mások javára. Önzetlen cselekedetei mindenben megjelentek, amit csak tett élete minden napján, és nem korlátozódtak egy meghatározott időszakra vagy ünnepre. Megígérem, hogy amint a Szabadítóhoz hasonlóan mások felé fordítjuk a szívünket, jobban át tudjuk majd élni a karácsony jelentését. Biztosítalak titeket felőle, hogy amint így teszünk, végtelen számú lehetőséget találunk majd arra, hogy csendben és kedvesen adjunk magunkból olyan embereknek, akiknek szüksége van ránk. Ez segíteni fog nekünk jobban megismerni a Szabadítót, békességre lelni itt a földön és jóakarattal lenni az emberek iránt, amely nagyban meghatározza, hogy mekkora szeretetet, békességet és megújult erőt érzünk mások iránt és osztunk meg másokkal. Amikor a Szabadító nyomdokaiban haladunk, hallgassuk mindenkor a sarus lábak hangját, és nyújtsuk ki a karunkat az Ácsmester biztos keze után. Amint minden cselekedetünkben a Szabadítót keressük, a karácsony nem csupán egy nap vagy egy időszak, hanem a szív és az elme egy állapota lesz, a karácsonykor érzett öröm és a szeretet pedig mindig ott lesz közel. Bizonyságot teszek róla, hogy Jézus Krisztus, a Betlehemben született csecsemő valóban a világ Szabadítója és Megváltója.
Boldog karácsony mindannyiótoknak! Mindezeket mondtam, Jézus Krisztus nevében, ámen.