A békesség evangéliuma
Ebben a karácsonyi időszakban a teljes keresztény világ Jézus Krisztus, a Békesség Fejedelme születését ünnepli. Mind örvendezünk e születés angyali bejelentése felett:
„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid Városában. […]
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”1
A keresztényeknek a Szabadító iránti tiszteletét jól szemléltetik Charles Dickens a saját gyermekei számára írt szavai:
„Édes gyermekeim! Nagyon szeretném, ha megismernétek valamennyire Jézus Krisztus történetét, mert Róla mindenkinek tudnia kell. Soha nem élt még senki, aki olyan jó, kedves és gyöngéd lett volna, mint Ő, aki annyira sajnált volna mindenkit, aki valamilyen rosszat tett…”
Ez volt Dickens bevezetése. Íme a zárszavai:
„Ne felejtsétek el: keresztyénnek lenni annyi, mint mindig jót cselekedni, még azokkal is, akik gonoszak hozzánk. A keresztyénség azt jelenti, hogy úgy szeretjük felebarátunkat, mint önmagunkat, mindenkivel úgy bánunk, ahogy szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk. A keresztyénség azt jelenti, gyöngédek, irgalmasok, megbocsátóak vagyunk, de ezeket a tulajdonságokat csendben őrizzük szívünkben, sohasem dicsekszünk velük, sem imádságunkkal, sem azzal, hogy szeretjük Istent. De iránta való szeretetünket azzal mutatjuk meg, hogy mindenben alázatosan igyekszünk helyesen cselekedni. Ha ezt tesszük és emlékezetünkben tartjuk Urunk, Jézus Krisztus életét és tanítását és a szerint próbálunk élni, akkor bizton remélhetjük, hogy Isten megbocsájtja bűneinket és vétségeinket és megengedi, hogy békességben éljünk és haljunk meg.” 2
Ahogy Dickens is írta, Urunk, Jézus Krisztus élete és tanításai békességhez vezetnek bennünket. Pál apostol a Szabadítónk tanításait a „békesség evangéliumának”3 nevezte.
A békesség szó számos különböző jelentéssel bír a szentírásokban. Amikor Jézus azt mondta, hogy „Békesség néktek!”, akkor nyilvánvalóan az Ésaiás próféta által taglalt békességet írta le: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.”4 A Szabadító beteljesítette e jövendölést. Ezt mondta: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem.”5
Utolsó utasításaiban az Úr Jézus Krisztus így szólt az apostolaihoz: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”6
Nem sokkal ezt követően, az újvilág igazlelkűinél tett látogatása során a Szabadító Ésaiás ezen szavait idézte: „És minden gyermekedet az Úr tanítja majd; és nagy lesz gyermekeid békessége.”7
Amit a Szabadítónk a békességről tanított az egyéni életünkben, az alkalmazható egy család békéjére, egy nemzet békéjére, valamint a világ békéjére is.
A Szabadítónak és az apostolainak nem más volt a programja a világbékére vonatkozóan, mint az egyéni igazlelkűség. Nem szegültek szembe Róma uralmával vagy a helyi zsarnokok rendszerével. Egyéni igazlelkűséget hirdettek és azt tanították, hogy Isten gyermekei szeressék az ellenségeiket8, és „minden emberrel békességesen”9 éljenek.
A háború és a viszály a gonoszság következményei; a békesség az igazlelkűség eredménye. Az evangélium áldásai egyetemesek, csakúgy mint a béke képlete: tartsátok meg Isten parancsolatait.
Howard W. Hunter elnök ezt tanította:
„Az a béke, mely után a világ vágyakozik, a felfüggesztett ellenségeskedés időszaka. Az emberek azonban nem jönnek rá, hogy a béke egy olyan létállapot, amely kizárólag az Isten által szabott feltételeknek és körülményeknek megfelelően jöhet el az emberhez, és semmilyen egyéb módon. […]
Ha az emberre és a világ dolgaira tekintünk, nyugtalanságot és zavart találunk. Elég csak Istenre tekintenünk, és békességet találunk a nyugtalan léleknek. […]
Ez a békesség menedéket nyújt számunkra a világi nyugtalanság elől.”10
Az újkori kinyilatkoztatásban ezt olvassuk: „Inkább tanuljátok meg, hogy aki az igazlelkűség cselekedeteit teszi, elnyeri jutalmát, méghozzá békességet ebben a világban és örök életet az eljövendő világban.”11
A békesség a Szabadítónk ígérete és a mi célunk. Ez a megígért békesség a jóllét és a nyugalom érzése, amely az Ő parancsolatainak betartásából ered. Spencer W. Kimball elnök ezt mondta:
„A békesség az igazlelkűség gyümölcse. Nem lehet pénzen megvenni, nem lehet elcserélni vagy beváltani. El kell nyerni.”12 Azt énekeljük, hogy „édes békesség az evangéliumé”13, egy másik nagyszerű himnuszban pedig közösen énekeljük e dallamra illesztett imát:
„Legyen békesség a földön,
És hadd kezdődjék velem.”14
Nem lehet békesség a nemzetek között anélkül, hogy általános igazlelkűség uralkodna az azokat alkotó emberek között. A második világháború zaklatott éveiben John A. Widtsoe elder ezt tanította:
„Egy békés közösség felépítésének egyetlen módja az olyan férfiak és nők építése, akik szeretik a békét és megteremtik azt. Minden egyén – Krisztus és az Ő egyházának tana szerint – a saját kezeiben tartja a világ békéjét.
Ez felelőssé tesz engem a világ békéjéért, és mindannyiótokat is személyesen felelőssé tesz a világ békéjéért. A felelősség nem hárítható át másra.”15
Körülbelül 30 évekkel később egy másik általános vezető, Eldred G. Smith ugyanezt az igazságot tanította:
„Ha minden embernek béke uralkodna a lelkében, akkor béke uralkodna a családban is. Ha béke uralkodik minden családban, akkor béke uralkodik a nemzeten. Ha béke uralkodik a nemzeteken, béke uralkodik a világon.
Ne csak énekeljük, hogy »legyen békesség e földön, és hadd kezdődjék velem«, hanem gondoljuk is komolyan! A célommá kell ezt tennem – a célotokká kell tennetek.”16
Az egyik kedvenc karácsonyi történetem a Deseret News folyóiratban jelent meg több mint 30 évvel ezelőtt. Egy 11 éves lányról szól és arról, mit tanult egy vágyott ajándék meg nem érkezésével járó gyötrelem, valamint a békesség által, amely akkor töltötte el, amikor megtudta, mit is ünneplünk az ajándékokkal karácsonykor. Ezt most különösen a köztünk lévő gyermekekhez és fiatalokhoz címezve osztom meg:
Egy 11 éves kislány búslakodott, mivel nem kapta meg az új babát, amelyre oly régóta vágyott.
Vigasztalólag így szólt az anyukája: „Az ilyen dolgokat kinövöd.” „Tényleg kinőttem a karácsonyt?” – töprengett a kislánya. Az apukája ezt mondta neki:
„Édes, drága kislányom! Olyan sok fájdalommal és örömmel jár felnőni. Nem, gyermekem, nem nőtted ki a karácsonyt. Ennél valami sokkal fontosabb történik most veled. Felnősz ahhoz, hogy felismerd, hogy sok dolog mélyebb és jelentőségteljesebb jelentéssel bír, mint amit te gyerekként fel tudtál fogni. […] Hallottad, hogy azt mondjuk, ajándékokat adunk karácsonykor, mert a pásztorok és a királyok is ajándékokat hoztak a gyermek Krisztusnak, de hadd meséljek neked az igazi első karácsonyi ajándékról.”
Ezután az apuka bizonyságát arról a hatalmas szeretetről, amelyet Mennyei Atyánk az Ő legidősebb Fia iránt érzett, „aki hű maradt hozzá a megannyi megpróbáltatás és lázadás közepette, és aki segített neki megteremteni a világot, amelyben élünk”. Elmondta neki, miként adta nekünk Mennyei Atyánk ezt a Fiút, az Úr Jézus Krisztust, hogy a Szabadítónk legyen.
Felolvasta neki a Mormon könyvéből, miszerint ez a Fiú „hatalommal lejön a mennyből az emberek gyermekei közé, és agyagból formált hajlékban lakik. […] De íme, kísértéseket fog elszenvedni, és testi fájdalmat, éhséget, szomjúságot és kimerültséget, méghozzá többet, mint amit ember el tud szenvedni, hacsak meg nem hal; mert íme, minden pórusából vér fakad, oly nagy lesz az ő kínja népe gonoszsága és utálatosságai miatt. És Jézus Krisztusnak fogják hívni, Isten Fiának, az ég és föld Atyjának, minden dolog Teremtőjének a kezdettől fogva” (Móziás 3:5, 7–8).
A könyvet becsukva, az édesapa így folytatta:
„Habár Mennyei Atyánk tudta, hogy ezek a dolgok várnak az Ő Szeretett Fiára, mégis az Ő végtelen szeretetében és bölcsességében a világnak adta Őt. Ennek a csodálatos ajándéknak a második része pedig az, hogy Krisztus, a Fiú, szintén tudatában mindezeknek, önszántából adta oda magát, hogy nekünk örök életünk lehessen.”
Évekkel később a nő, akivé ez a kislány cseperedett, e szavakat jegyezte le:
„Ez volt az első karácsonyi éjjel, amelyre úgy emlékszem, hogy nem a karácsonyi babámmal a párnámon bújtam ágyba. Már valami jobb dolog volt a birtokomban. A szívemben egy új és izgalmas békesség volt jelen. Rátaláltam egy ajándékra, amit nem lehetett elhordani vagy elveszíteni, egy ajándékra, amit soha nem tudtam kinőni, egy olyanra, amelybe – Isten segítségével – bele kell, hogy nőjek. […] És imádkoztam, hogy egy napon valódi gyermekeim lehessenek, és én is ismerhessem a szeretet ajándékának teljességét.”17
Russell M. Nelson elnök a tavalyi Első elnökségi karácsonyi áhítaton elhangzott tanításával befejezve: „Jézus Krisztus Isten mindent felülmúló ajándéka – az Atya ajándéka minden gyermeke számára.”18
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”19
Imádkozom, hogy ez az örökkévaló igazság átjárja minden cselekedetünket ebben a karácsonyi időszakban. Jézus Krisztus nevében, ámen.