A béke ajándékai
Hálás vagyok, hogy osztozhatok veletek a karácsony eme ünnepében. Célunk az, hogy megtiszteljük vele az Urat, Jézus Krisztust, és reméljük, meg tudjuk ragadni a karácsony valódi lelkületét magunk és szeretteink számára. Ezt a lelkületet a béke jellemzi – nem a politikai béke, hiszen a Szabadító oly mértékű félelem és nyugtalanság idején született, hogy a családjával Egyiptomba kellett menekülniük; nem a gazdasági béke, mert egy istállóban született, melyben szerény jászolba fektették; és nem is az a békesség, melyet akkor érzünk, amikor már minden ajándékot becsomagoltunk, feldíszítettük a fát és megterítettük az asztalt, mert ez a békesség csupán pillanatnyi. A karácsony békéje „az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad”1 . Az a béke, melyről Pál apostol megígérte, hogy „meg fogja őrizni szívei[nket] és gondolatai[nkat] a Krisztus Jézusban”2 . Pálnak igaza volt. A békesség, melyre törekszünk, csakis Jézus Krisztus által és miatt érhető el.
Vannak közöttünk, akik gyönyörű és békés környezetben élnek, belül mégis nyugtalanság gyötri őket. Mások békességet és tökéletes nyugalmat éreznek a hatalmas személyes veszteségek, tragédiák és folyamatos megpróbáltatások közepette is.
A Szabadító mindenkinek ezt mondta, aki a halandóságba érkezik: „E világon nyomorúságtok lészen”3 . Halandó szolgálata során azonban mégis ezt a csodálatos ígéretet adta tanítványainak: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.”4 Megnyugvást nyújt annak tudata, hogy a személyes békesség eme ígérete minden mai szövetséges tanítványára is továbbszáll.
Ez az ígéret a születése éjjelén is megadatott. Amikor a mennyei hírnökök a Szabadító születését hirdették, kijelentették: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség.”5.
Az évnek ebben az áldott időszakában – még inkább, mint máskor – békességre törekszünk Őáltala, aki minden ajándék Adományozója. Ma este meg kívánok veletek osztani néhányat azon sokféle módszer közül, melyek által még nagyobb békét érezhetünk idén karácsonykor és az elkövetkező év és az egész életünk során.
Először is, mint az angyalok, akik az Ő születésének estéjén énekeltek, mi is békét érezhetünk, amikor Szabadítónkat, Jézus Krisztust ünnepeljük. Eljöhetünk, és imádhatjuk Őt.6
A karácsony a születés ünnepe. Mindannyian éreztünk már ámulatot, amikor megpillantottunk egy újszülött gyermeket. Alázatra késztet, ahogy látjuk apró vonásainak csodáját, és ezzel együtt a jövő ígéretét. Gyengédséget érzünk. Hálát érzünk. Békességet érzünk. És miközben megemlékezünk arról, hogy kinek a születését ünnepeljük, szívünkbe szeretet költözik, mely arra ösztönöz, hogy adjunk és hogy gyengédek legyünk. Hiszen a karácsony egy olyan születés ünnepe, mely semmi máshoz nem fogható. Isten prófétái évszázadokon át jövendöltek Jézus születéséről. Ez a születés annak az ígéretnek a beteljesülése volt, melyet szerető Mennyei Atyánk tett nekünk a lélekvilágban. A megígért Messiás születése volt ez.
Minden karácsonykor eszembe jut néhány szó, melyek aztán a szívembe költöznek. Elmémben hallom, amint egy hatalmas kórus ujjongó hangon énekli: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”7
Emlékszem, mikor először hallottam ezeket a szavakat, a Salt Lake Tabernákulum páholyában ültem. Egy kórus Händel zenéjét énekelte. Emlékszem, hogy éreztem valamit a szívemben. Akkor még fiatal voltam. Most már idősebb vagyok, és tudom, mi volt ez az érzés: a Szentlélek, akinek a társaságát felajánlották számomra, amikor nyolcéves voltam. A Lélek megerősítette a szívemnek, hogy a szavak, melyeket az énekben hallottam, igazak.
A kisded, aki Betlehemben született oly régen, Isten Fia, az Atya Egyszülöttje volt, és ma is az. Azok, akik letérdeltek előtte, a Szabadítónak jöttek hódolni. Ő volt Isten Báránya, akit azért küldtek, hogy szétszakítsa a halál kötelékeit az engesztelő áldozata által. Eljött hatalommal, hogy viselje betegségeinket és fájdalmainkat, hogy tudja, hogyan segítsen meg bennünket. És azért született, hogy minden bűnünkért kiengeszteljen úgy, ahogy csak ő tudott:
Közénk jött, hogy… a haláltól megváltson.
Feltámadást hoz nekünk,
Benne újjászületünk.
Halld az angyalok karát,
Üdvözli a szent Királyt!8
Amit aznap este a Tabernákulum páholyában ülve éreztem, a hit és a remény volt. Hitet éreztem, hiszen mivel „egy gyermek szület[ett] nékünk”, a szívemben remélhettem, hogy nem a halál lesz a vég. Tudhattam, hogy feltámadok, és a halál fullánkját Mennyei Atyánk minden gyermekéből eltávolítják.
De még ennél is többet, sokkal többet éreztem. Reményt éreztem arra, hogy Neki köszönhetően követhetem és szolgálhatom Őt, és így újjászülethetek egy lelki életre. Születésének ajándéka miatt az én, a ti és minden ember szíve megváltozhat, hogy újra olyan legyen, mint egy kisgyermeké: szeplőtelen, tiszta és képes arra, hogy visszatérjen ahhoz az Istenhez, aki Szabadítót adott nekünk, és biztosította az utat, amely visszavisz Őhozzá, az Ő mennyei otthonába. Hálát és békét éreztem, melyet mindannyian érezhetünk az Atya és a Fiú ajándékának köszönhetően.
Másodszor, a pásztorokhoz hasonlóan, akik látták a gyermek Krisztust, és „elhirdeték”9 az Ő születésének örvendetes hírét, mi is taníthatunk békességet a családunknak és más szeretteinknek. Ezt tesszük, amikor feltárjuk a szentírásokat az elméjük és szívük előtt.
Amikor gyermekeink kicsik voltak, készítettünk egy családi karácsonyi előadást, melynek szövegét a szentírásokból vettük. Ezt mindig szenteste adtuk elő. Biztos közületek is sokan tettek már valami hasonlót.
Az előadásunk első forgatókönyvében korlátozott számú szereplő volt, mindenki a szentírásokból vett szerepeket játszott. Én voltam József, a feleségem Mária, és egy játékbaba volt a kis Jézus. A szereplőgárda aztán egyre bővült. Először bevettünk egy kis színészt, aki a csecsemő Jézust formálta meg. Aztán jöttek a pásztorok – fürdőköntösbe öltözve –, hogy a jászolnál hódoljanak. Később már királyaink is lettek, akik díszes dobozokkal a kezükben tették tiszteletüket az újszülött Király előtt.
Néhány évvel később az előadást már egy gyermekkel nyitottuk meg, aki a lámánita Sámuelt játszotta, amint prófétai hatalommal bizonyságát teszi a megígért Messiás eljövendő születéséről. Idővel hozzáadtunk egy hitetlenkedő tömeget is, akik alufóliából gyúrt gombócokkal dobálták meg az előttük álló Sámuelt. Minden évben, ahogy a dühödt tömeg tagjai erősödtek és egyre pontosabban céloztak, nyomatékosan emlékeztetni kellett őket, hogy nem találhatják el Sámuelt, mert Ő Isten védelmezett szolgája volt – és mivel ilyenkor a békességet próbáljuk meghívni és ünnepelni!
Új szerepek kellettek a kisebb gyerekek számára, úgyhogy lettek aztán juhok meg bárányok is, akik a pásztorokat kísérték négykézláb a jászolig.
De aztán telt-múlt az idő, ahogy szokott. A szereplők felnőttek, mi pedig újra ott vagyunk, ahol kezdtük. Végignéztem, ahogy ezek a Józsefek, Máriák, pásztorok, bárányok, juhok és királyok továbbvitték a hagyományt, és a saját szeretteiket tanították a Szabadítóról és arról a békéről, melyet az Ő születése tesz lehetővé.
Áldottak voltak, hogy az előadásunkban játszott szerepükből tanulhattak valamit a Szabadítóról és arról, hogy miért szeretjük Őt. Hálás vagyok, hogy gyermekeink és az ő gyermekeik látták tőlünk, hogy tiszteljük a kis Jézust, aki azért született, hogy végtelen áldozat legyen, Mennyei Atyánk felbecsülhetetlen ajándéka minden gyermeke számára.
Harmadszor, a feltámadt Úr tanítványaiként a bölcsekhez hasonlóan szeretetet és békét ajándékozhatunk másoknak.
Sellers püspök az Idaho állambeli Rexburgben is ezt tette éveken át, miután elhívták püspöknek. Az egyházközségének kápolnája közel volt a kicsiny városukat átszelő autópályához. A munkanélküliség idején sok szűkölködő egyik helyről a másikra költözött, remélve, hogy találnak valamit, amiből eltarthatják magukat. Gyakran keresték fel segítségért az utolsó napi szent püspököket is. Ezek a püspökök aztán sokszor Sellers püspök otthonába irányították őket.
Ennek jó oka volt. A Sellers család szívélyesen fogadta a szükséget látó idegeneket. A vacsora nem csupán családi étkezés volt – gyakran ült az asztaluknál egy, két, néha több idegen is. Miután a vendégek elfogyasztották Sellers nőtestvér finom főztjét, a püspök adott nekik egy kabátot, mely a megvásárolt katonai kabátellátmányból maradt meg neki.
Miután magukra öltötték meleg kabátjukat, kezükben egy plusz csomag Sellers nőtestvér által készített étellel léptek ki a házból a téli estébe, ám a szívüket melegség töltötte el. Mindazt magukkal vitték az útjukra, amit aznap láttak, hallottak és éreztek. Mivel Rexburgben a leghidegebb napok a karácsonyi időszakra estek, és mivel a családban egész évben hagyománya volt a jótékonykodásnak, a Sellers család gyermekeit elkísérik emlékeik arról, hogy azt tették, amit a Szabadító tett volna – és arról, hogy ezt Őérte tették.
Nektek és családotoknak is meglesznek a saját körülményeitekhez szabott karácsonyi hagyományaitok, de mindegyik hagyományban lesz valami közös: a Szabadítóhoz vonzzák a szíveket. És olyan kedves cselekedetek kísérik majd, melyek kivívják a Szabadító elismerését. Azt mondta:
„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.”10
És azt mondja majd: „Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”11
Angyalok, pásztorok és bölcsek keresték és találták meg azt a békét, melyet a Jézus Krisztusba vetett hitük rejtett. És veletek is így lesz. A Szabadító születése az az ajándék, mely lehetővé teszi az Atyának, hogy „békességet [adjon nekünk] ebben a világban és örök életet az eljövendő világban”12 . A lélekvilágban ujjongtunk örömünkben, mikor meghallottuk ezt az ígéretet. Béke és öröm tölt el bennünket újra, amikor meghalljuk az ének szavainak kijelentését, hogy Isten megtartotta szeretetteljes ígéretét:
Mindennek nyugta mély .
Halld az angyali halleluját,
Szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszületett!13
Imádkozom, hogy mindannyiunkat töltsön el a béke és pihenjen meg rajtunk, miközben Mennyei Atyánkra emlékezünk, szeretjük Őt és hódolunk neki azáltal, hogy betartjuk a Vele kötött szövetségeinket. Mindig emlékezzünk Jézus Krisztus szolgálatára és kedvességére, melyet halandó szolgálata során nyújtott, és fogadjuk meg, hogy ugyanezt tesszük mi is.
Tanúságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus és az Atya szeretett Fia. Bizonyságomat teszem arról, hogy Thomas S. Monson elnök Isten élő prófétája. Ő és az Első Elnökség azt kívánja, hogy az ünnepek során és mindig érezzétek azt az örömet, szeretetet és békét, melyet a Szabadító ígért hithű és alázatos tanítványai számára. Jézus Krisztus nevében, ámen.