Krisztus születésének prófétai bejelentései
Karácsonykor mi, hívők, Jézus Krisztus születését ünnepeljük, aki az Örökkévaló Atyaisten Egyszülött Fia. Az Első elnökségi karácsonyi áhítat részeként, mely megadja nekünk az alaphangot az ünnepléshez, az Ő születésével kapcsolatos jövendölésekről fogok beszélni.
Nem is lehet jelentőségteljesebb bejelentés annál, midőn az angyal megjelent Máriának.
„És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét Jézusnak.
Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;
És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!” (Lukács 1:30–33).
Isten Fiának földi születése, élete és halála elengedhetetlen volt Mennyei Atyánk azon tervéhez „hogy véghezvigy[e] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). A föld teremtését megelőzően Jézus Krisztus kiválasztatott, hogy megtapasztalja a halandó életet és Ő legyen a szükséges Szabadító, aki megvalósítja a tervet (lásd Mózes 4:2). Ádám atyának megparancsolták, hogy áldozatokat mutasson be „az Atya Egyszülöttje áldozatának hasonlatosság[ára], aki telve van kegyelemmel és igazsággal. Ezért [– tanították őt –], mindent, amit teszel, a Fiú nevében tedd, és tarts bűnbánatot, és szólítsd Istent a Fiú nevében mindörökké” (Mózes 5:7–8).
Mózes könyvében olvashatjuk Isten magyarázatát ezt illetően, amely az Ő „szabadulás terve, minden ember számára, az én Egyszülöttem vére által, aki eljön az idők delén” (Mózes 6:62). Isten, az Atya megparancsolta nekünk, hogy tartsunk bűnbánatot és keresztelkedjünk meg „az [Ő] Egyszülött Fia… nevében, aki telve van kegyelemmel és igazsággal, aki Jézus Krisztus, az egyetlen olyan, az ég alatt adott név, amely által szabadulás érkezik az emberek gyermekeihez” (Mózes 6:52).
Ésaiás, az Ószövetség nagy prófétája bejelentette a Messiás eljövendő születését. „Ezért ád jelt néktek az Úr maga – mondta. – Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (Ésaiás 7:14).
Ésaiás azt is kijelentette:
„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké” (Ésaiás 9:6–7).
Krisztus születése a Mormon könyvebeli prófétáknak is kinyilatkoztatott. Hatszáz évvel a Megváltó születése előtt Lehi azt tanította, hogy Isten a zsidók között támaszt majd „egy Messiást, vagy más szavakkal, a világ egy Szabadítóját” (1 Nefi 10:4).
Ahogy Abinádi kijelentette:
„Mert íme, nem prófétált-e nekik Mózes a Messiás eljövetelét és azt illetően, hogy Isten meg fogja váltani népét? Igen, és még minden próféta is, aki a világ kezdete óta prófétált – nem beszéltek-e többet vagy kevesebbet ezen dolgokat illetően?
Nem megmondták-e, hogy Isten maga fog lejönni az emberek gyermekei közé, és vesz magára emberi formát, és jár fenséges hatalommal a föld színén?” (Móziás 13:33–34).
Nefi próféta feljegyezte, ahogy egy angyal egy szüzet mutatott neki Názáret városában és kijelentette, „íme, a szűz, akit látsz, Isten Fiának az anyja a test szerint” (1 Nefi 11:18).
„És lőn, hogy azt láttam [írta Nefi], hogy a Lélek elragadta; és azután, hogy a Lélek egy időre elragadta, az angyal szólt hozzám, mondván: Nézd!
„És odanéztem, és ismét láttam a szüzet, egy gyermeket tartva a karjaiban.
És az angyal ezt mondta nekem: Lásd Isten Bárányát, igen, méghozzá az Örökkévaló Atya Fiát!” (1 Nefi 11:19–21; lásd még Alma 7:9–10).
Mindannyian ismerjük a Jézus születése utáni első mennyei megnyilatkozást. Hatalmas jelentősége van annak a ténynek, hogy ez az általunk ismert akkori legalázatosabb társadalmi rendbe tartozóknak szólt.
„Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus , a Dávid városában.
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:8–11, 13–14).
A Szabadító születése két különálló alkalommal is kijelentett igen szent embereknek, akiket ma templomszolgáknak neveznénk:
„És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta.
És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.
És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,
Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda:
Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben:
Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet” (Lukács 2:25–30).
A második kijelentés egy szent asszonynak történt, szintén a templomban. Anna, akit a szentírás „prófétaasszony[ként említ], … (ez sok időt élt …
És ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták” (Lukács 2:36–38).
Az idézett próféciák és bejelentések a Megváltó első eljöveteléről szóltak. Most az Úr második eljövetelére készülünk, a hívők által izgatottan várt, a hitetlenek által pedig rettegett vagy elutasított időszakra. Megparancsolták, hogy „[álljunk] szent helyeken, és ne mozdulj[unk] el, míg el nem jön az Úr napja; mert íme, hamar eljön az” (T&Sz 87:8). Biztos, hogy e „szent helyek” közé számláltatik a templom és a hithűen betartott templomi szövetségek; az otthon, ahol a gyermekeket megbecsülik és tanítják; illetve a papsági felhatalmazás által kijelölt kötelezettségeink a missziókban, a templomokban és más elhívásokban, melyeket hithűen teljesítünk a gyülekezetekben, egyházközségekben és cövekekben.
Miközben az Úr második eljövetelére készülünk és szent helyeken állunk, már nemcsak úgy tekintünk a karácsonyra, mint a „jókívánságok” és „kellemes ünnepek” időszakára, hanem Isten Fia megszületésének ünnepeként és egy olyan időszakként, amikor emlékezetben tartjuk az Ő tanításait és engesztelésének örökkévaló jelentőségét. Imádkozom azért, hogy hithűen így cselekedjünk.
Bizonyságot teszek e dolgok igazságáról, az Ő nevében, akinek a születésnapját ünnepeljük, Jézus Krisztus nevében, ámen.