Létfontosságú evangéliumi tápanyagok

EOSZ hitoktatói konferencia, 2024. június

Dale G. Renlund elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Kedves fivéreim és nővéreim! Hálás vagyok a lehetőségért, hogy a hitoktatókhoz szólhatok ezen a világméretű közvetítésen. Köszönöm, hogy időt szakítotok erre, és köszönöm mindazt, amit az Úr munkájának előmozdításáért tesztek. Ne feledjétek, hogy a sikeretek „elsődleges mércéje az elkötelezettsége[tek] Isten gyermekei megsegítése iránt, hogy Jézus Krisztus hithű tanítványaivá váljanak”. A sikereteket nem az határozza meg, hogy a tanulóitok közül hányan lesznek a Szabadító hithű tanítványai; nem attól függ, miként reagálnak a tanításotokra, a felkéréseitekre vagy az őszinte jótetteitekre. A ti feladatotok az, hogy világosan és hatalommal tanítsatok, így ők megalapozott döntést hozhatnak, amely meg fogja áldani őket. Minden egyénnek önrendelkezése van. Ennek megfelelően azt mondom nektek, amit Joseph Smith próféta mondott az egyház első misszionáriusainak ebben az adományozási korszakban: „Ha megteszitek a kötelességeteket, éppoly jó dolgotok lesz, mintha minden ember befogadta volna az evangéliumot”.

1916-ban David O. McKay elder azt mondta: „Senkin nem nyugodhat nagyobb felelősség, mint hogy Isten gyermekeinek tanítója legyen”. Ugyanez ma is éppúgy igaz. A hittel rendelkező és hitet tanító hitoktató létfontosságú Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza és különösen a felnövekvő nemzedék számára.

Hamarosan felolvasok egy idézetet Jeffrey R. Holland elnöktől, és látni fogjátok a kapcsolatot. Felkértem azonban néhány önkéntest, hogy segítsenek. Reese-ék és Ashtonék előre jönnek, és majd kapnak egy Twinkie-t. Mint tudjátok, a Twinkie egy krémmel töltött vaníliás süti. Szeretném, ha kibontanák a Twinkie-t, és elkezdenék enni. Mindegyikük kap egy szalvétát. És itt megpróbálok rávilágítani a kapcsolatra.

Jeffrey R. Holland elnök 1998-ban kihangsúlyozta, milyen fontos az evangélium létfontosságú elemeinek a tanítására összpontosítani. Beszédében ezt mondta: „fel kell élesztenünk és vissza kell helyeznünk a magasztosabb tanítást az egyházban – otthon, a szószékről… és kétségkívül a tanteremben.

Amikor ugyanis válsághelyzetek merülnek fel az életünkben…, a néhány szentírással és verssel átszőtt emberi filozófiák egyszerűen nem lesznek elégségesek. Valóban oly módon tápláljuk [a tanulóinkat], hogy az majd megtartja őket, amikor az élet nehézségei felbukkannak? Vagy egyfajta hittudományi sütit adunk nekik – lelkileg üres kalóriákat?”

Most, hogy ezt részben elfogyasztottad, mit gondolsz, Reese elnök, hány gramm étkezési rost volt a sütidben? Valójában nulla.

Reese nővér, szerinted hány milligramm kalcium van abban a Twinkie-ben? Valójában nulla.

Ashton nővér, szerinted hány mikrogramm A-vitamin van benne? Igazából semennyi.

Ashton fivér, hány milligramm C-vitamin van benne? Igen, már tudjuk a választ. Semennyi C-vitamin nem volt benne.

Fiatal koromban imádtam ezt a fajta sütit. Ha a szüleim hagyják, csak ezt ettem volna reggelire, ebédre és vacsorára. Nos, ha megengedték volna, hogy ezt tegyem, tudjátok, milyen látvány tárulna most elétek? Az igazság az, hogy egy szorulásos, csontritkulásos, vak és skorbutos emberként állnék előttetek. Nem valami szép látvány.

Köszönöm az önkénteseknek! Persze nem igazán azért vagyok most itt, hogy a táplálkozási hiányosságoknak a fizikai egészségünkre gyakorolt hatásairól értekezzek. A piskóta talán finom, de nincs benne tápanyag. Azonban azért jöttem, hogy megbeszéljük, ti milyen lelki táplálékot kínáltok a tanulóitoknak.

Amikor buzgó tanulók állnak előttünk, Isten jó szavával kell táplálnunk őket, nem pedig lelki piskótával, amely híján van mindenféle lelki tápanyagnak. Akiket lelki piskótával táplálnak, nem valószínű, hogy Jézus Krisztus élethossziglani tanítványaivá válnak – olyan egyénekké, akik az Úrban nőnek fel és elnyerik „a Szentlélek teljességét”. Üres lelki süteményen élve sokkal valószínűbb, hogy lelkileg makacs, hitetlen és elvadult felnőtt lesz belőlük.

A lelki alultápláltság elleni küzdelemhez a tanulóinknak legalább négy, tápanyagban gazdag jelképes táplálékra van szükségük. Az első a bizonyság Mennyei Atyáról és az Ő tervéről, Jézus Krisztusról és az Ő engeszteléséről, valamint Jézus Krisztus evangéliuma teljességének a visszaállításáról ezekben az utolsó napokban. Ehhez a visszaállított igazságot kell tanítanunk, és bizonyságot kell tennünk ezekről az igazságokról.

Hadd mondjak egy példát erre. Néhány évvel ezelőtt egy Grace nevű kínai orvos 18 hónapot töltött egészségügyi intézmények meglátogatásával Salt Lake Cityben. Azért érkezett, hogy megismerje a szívátültetés orvosi vonatkozásait. A családom összebarátkozott vele, és számos közös programunk volt. Karácsonykor, ami vasárnapra esett, meghívtuk az egyházba úrvacsorai gyűlésre. Azt reméltük, hogy az üzenetek Jézus Krisztusról tanítanak majd, és hangsúlyozni fogják a karácsonyi ünnepek valódi okát. Cövekelnökként szolgáltam, és a gyűlés alatt az emelvényen ültem. A feleségem és a lányom Grace-szel ült a gyülekezet soraiban.

Az úrvacsora után az első beszélő elmesélt egy közismert, de kitalált történetet a negyedik bölcsről. Gyönyörűen mondta el a történetet, és érzelmes hangot ütött meg. A következő beszélő három megszemélyesített fa történetére alapozta a mondandóját. Az egyik gyönyörű láda szeretett volna lenni, de ehelyett állatok takarmányozására szolgáló etető, vagyis jászol lett, melybe egy csecsemőt fektettek Betlehemben. A második bámulatos vitorláshajó akart lenni. Ehelyett hétköznapi halászok által használt, jelentéktelen hajó lett belőle a Galileai-tengeren. Egy tomboló viharban egy férfi, akit a többiek Mesternek hívtak, azt mondta: békesség, mire a vihar elcsendesedett. A harmadik fa azt szerette volna, ha olyasmit faragnak belőle, amit messziről csodálhatnak az emberek. Ehelyett gerenda lett belőle, amelyen egy férfit megfeszítettek a Golgotának nevezett dombon. Ismét egy kitalált, érzelgős karácsonyi történet.

Csalódott voltam a gyűlés tartalma miatt, és úgy éreztem, hogy Grace miatt sem hagyhatom annyiban a dolgot. Bár már kifutottunk az időből, odahajoltam a püspökhöz, és azt kérdeztem: „Helyre teszed ezt a gyűlést, vagy szeretnéd, hogy én tegyem?” Azt mondta, majd ő elintézi. A szószékhez lépett, és öt perc alatt elmagyarázta, ki volt a betlehemi csecsemő, és mit vitt véghez. A püspök erőteljes bizonyságot tett Jézus Krisztusról mint az egész emberiség Szabadítójáról. Bejelentette a záróhimnuszt és az imát, majd leült.

A záróhimnusz közben Grace odahajolt a feleségemhez, és azt mondta: „Ruth, amikor a püspök beszélt, valami megváltozott a gyűlésen.” Valóban így volt. A beszélők jószándékkal bár, de csupán teológiai sütit kínáltak, lelkileg üres kalóriákat, a hit és a bizonyság vérszegény megnyilvánulásait, melyek híján voltak Isten szava és következésképpen a Lélek hatalmának.

A püspök őszinte bizonysága a szentírásokban tanított igazságokra és az Úr prófétáinak a tanításaira épült; ez hívta meg a Lelket a gyűlésre. Arra a következtetésre jutottam, hogy nehéz a Léleknek bizonyságot tenni egy kitalált történet igaz voltáról. Akármi mással is foglalkoztunk a tanításunk során, mindig vissza kell térnünk Jézus Krisztushoz és az Ő engeszteléséhez, Mennyei Atyánkhoz és az Ő tervéhez, valamint az Ő evangéliumának a visszaállításához. Természetesen nem baj, ha történeteket – akár kitalált történeteket – használunk, hogy megragadjuk a tanulók figyelmét. Én sütit használtam, hogy felkeltsem a figyelmeteket. Amikor azonban a tanulóink már figyelnek ránk, akkor olyan táplálékkal kell szolgálnunk, amely életeket változtat meg. Azt hiszem, utókövetést kellett volna végeznem a sütikkel kapcsolatban, és sárgarépát, brokkolit, hummuszt kellett volna felszolgálnom – de nem tettem.

Pál apostol kijelentette: „Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” Ezt követően Pál kérdések sorát tette fel, amelyek segítenek megértenünk, milyen fontos, hogy egy felhatalmazott tanító tanítsa ezen alapvető tételeket. Azt kérdezte: „Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek?” Ezután pedig Pál kifejtette következtetését is: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.” Ahhoz, hogy a tanulóitok hitet alakítsanak ki Jézus Krisztusban és az Atya tervében betöltött központi szerepében, mindennél fontosabb, hogy Mennyei Atyánkról és Jézus Krisztusról tanítsátok őket. E konferencia mottója mindent elárul: „[K]eressétek ezt a Jézust, akiről a próféták és az apostolok írtak.”

A híres skót vallási reformer és prédikátor, Thomas Chalmers írt az ezen alapelv elsajátítása során szerzett tapasztalatairól. Chalmers 1780 és 1847 között élt. Élete vége felé Chalmers ráébredt, hogy prédikálása során nem tervezett kísérletet végzett. Éveken át prédikált az erkölcstelenség minden formája és a jellembeli hiányosságok ellen. A hívei külső viselkedésére összpontosított, lényegében a tízparancsolatot tanítva. Az eredmény csalódást keltő volt. Azt tapasztalta, hogy szavai „toll súlyával bír[tak] a [hívek] erkölcsi szokásaira”. Ráébredt, hogy még ha meg is győz valakit, hogy ne lopjon, a férfi lelke attól nem változik; belül nem lesz más, bár tartózkodik a rossz viselkedéstől. Másként fogalmazva, változtathattok a viselkedésen úgy, hogy közben a tanuló szíve nem változik.

Aztán Chalmers elkezdett az Istennel való megbékélésről, valamint a bűnök Krisztus vére általi bocsánatáról prédikálni. Hívei pedig ennek hatására megváltoztatták az életüket. A nagyszerű tanulság, amelyre rájött, az, hogy „az erkölcsösség prédikálásának egyetlen hatékony módja: ha Krisztust hirdetjük”. Felismerte korábbi tévedését – miszerint a viselkedés megváltoztatásán munkálkodott, nem pedig a szív megváltoztatásán. Ezt követően azon dolgozott, hogy szíveket változtasson meg, a viselkedés pedig természetes módon és velejárójaként átalakult.

Annak tudata, hogy Jézus a Krisztus, hogy Ő az én Szabadítóm és Megváltóm, megváltoztatta az életemet és a szívemet. Ez a tudás oly módon változtatta meg a viselkedésemet, ahogyan azt más nem tudta volna. Tudom, hogy az Ő végtelen engesztelő áldozatának a haszonélvezője vagyok. Ez a tudás változtatja meg igazán az életeket.

A tanulók számára a második tápanyagdús lelki táplálék a veletek való személyes kapcsolat. Ez azért van, mert a veletek való személyes kapcsolat elősegítheti, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a Szabadítóhoz. Mindig is Ő lesz a lelki táplálék valódi forrása. A hitoktató és a tanuló közötti kapcsolat azonban segít a tanulóknak nyitottnak lenni a Szabadító szavaira. A kapcsolatotok továbbra is pozitív hatást gyakorolhat a tanulók életére, még évekkel a tanulók hivatalos tanítását követően is. Maradandó hatásotok abból ered majd, hogy a jóllétük iránti mély szeretetből és törődésből saját magatok helyett az Úrra és az Ő tanára irányítottátok a figyelmüket.

Ezt már magam is megtapasztaltam. Az egyik elemis tanítóm, Becky, éppen ilyen hatással volt rám. Gyermekkoromban ahelyett, hogy a nyilvánvaló hibáimat emlegette volna, Becky amint rajtakapott, hogy valami jót teszek, megszorította az arcomat, megpaskolta a fejemet, és azt mondta: „Dale, olyan jó fiú vagy!” Ezt nem éreztem lealacsonyítónak, sőt, várakozással tekintettem azokra az alkalmakra, amikor megtörtént. Később, fiatalként, amikor már nem az Elemiben voltam, a családom visszatért abba az egyházközségbe, miután évekig Finnországban és Svédországban laktunk. Becky odajött hozzám, miután kiosztottam az úrvacsorát, megszorította az arcomat, megpaskolta a fejemet, és azt mondta: „Dale, olyan jó fiú vagy!” Amikor a missziómból hazatérve beszámoltam az élményeimről az úrvacsorai gyűlésen, Becky odajött hozzám, megszorította az arcomat, megpaskolta a fejemet, és azt mondta: „Dale, olyan jó fiú vagy!” Az ezt követő évtizedekben jobb döntéseket hoztam, mint egyébként tettem volna – részben azért, mert Becky a Szabadítóm felé fordított, és nem akartam csalódást okozni neki.

Miután elhívtak a Tizenkettek közé, egy vasárnap visszatértem abba az egyházközségbe, ahol felnőttem. Becky még mindig ebben az egyházközségben lakik. Az emelvény végén ültem, röviden beszéltem az úrvacsorai gyűlésen, majd leültem. A záróimát követően Becky – aki akkor a 80-as évei közepén járt – hátbatámadott. Odalopózott hozzám a mögöttem lévő kórusszékeknél, majd megszorította az arcomat, megpaskolta a fejemet, és azt mondta: „Dale, olyan jó fiú vagy!”

Minden tanulónak szüksége van az életében egy-két Becky-re – olyan hitoktatókra, akik egész életen át kapcsolatban vannak velük; akik a Szabadító felé fordítják őket; akik hatással vannak a gondolkodásukra és a viselkedésükre, akiknek nem akarnak csalódást okozni. Amikor a tanulókat megsebzik az elkerülhetetlen válsághelyzetek, akkor biztonságos helyet nyújthattok számukra, ahová szeretetért és megerősítésért fordulhatnak. Elismerem, lehetnek néhányan, akik ellenszegülnek azon próbálkozásaitoknak, hogy megismerjétek őket, de ettől még szerethetitek őket. Nagyobb hatással lehettek az ellenálló tanulókra, mint gondolnátok.

A harmadik tápanyagdús jelképes táplálék, melyre mindegyik tanulónak szüksége van, az a képesség, hogy megválaszolják az egyházzal kapcsolatos esetleges kérdéseiket és aggályaikat. Nyolc évvel ezelőtt M. Russell Ballard elder ezt tanácsolta hitoktatóknak:

„Elmúltak már azok a napok, amikor egy tanuló őszinte kérdésére a tanító így felelhetett: »Ne is törődj vele!« Elmúltak már azok a napok, amikor egy tanuló őszinte aggodalmára a tanító a bizonyságát megosztva megkerülhette a kérdést. Elmúltak már azok a napok, amikor a tanulók védve voltak az olyan emberektől, akik az egyházat támadták.

Mielőtt [a tanulóitokat] a világba külditek, adjatok nekik védőoltást azáltal, hogy hithű, figyelmes és pontos értelmezést biztosítotok számukra az evangélium tanáról, a szentírásokról, a történelmünkről és az olykor félreértett témákról.”

Hitoktatók! Azzal segíthettek a tanulóknak, ha megtanítjátok nekik, mit jelent a tanulás és a hit összekapcsolása a tanulás során. Ezt úgy taníthatjátok meg nekik, ha az órán ti magatok példázzátok ezt a készséget és megközelítést.

Jézus Krisztus evangéliuma kinyilatkoztatás által lett visszaállítva a napjainkban. Tudjuk tehát, hogyan térjünk vissza mennyei otthonunkba, ám ettől még lehetnek olyan kérdéseink és aggályaink, amelyekre őszintén szeretnénk választ kapni. A tanulóitok megfigyelik majd, hogyan reagáltok a nehéz kérdésekre; ha kikerülitek vagy figyelmen kívül hagyjátok az őszinte kérdéseket, azzal további kérdéseket ébresztetek. Felkészültnek kell lennetek arra, hogy utat mutassatok másoknak a válaszkeresésben, és segítsetek nekik az Úrba és az Ő isteni igazságának a forrásaiba vetett hitük kialakításában. Dieter F. Uchtdorf elder azt tanította, hogy „a kérdezés nem a gyengeség jele, hanem a fejlődés előfutára”. Ennek érdekében az egyház csodálatos, megbízható forrásanyagot állított össze olyanok számára, akik választ keresnek a saját kérdéseikre, illetve azoknak is, akik segíteni igyekeznek nekik. Az a célunk, hogy segítsünk megerősíteni a Jézus Krisztusba vetett hitet, még akkor is, amikor javaslatokat teszünk arra, miként közelítsük meg az összetett és néha nehéz témákat.

Ez a forrásanyag mind a JezusKrisztusEgyhaza.org weboldalon, mind pedig az Evangéliumi könyvtár-alkalmazásban megtalálható. Ha esetleg nem ismernétek ezeket a forrásanyagokat, hadd mutassam meg, hol vannak az Evangéliumi könyvtár-alkalmazásban. Nyissátok meg az Evangéliumi könyvtár-alkalmazást. A kezdőlapról menjetek a könyvtárba. Kattintsatok a Témák és kérdések ikonra. Itt látjátok a Válaszok keresése a kérdéseidre című részt, illetve egy másikat Segíteni másoknak a kérdéseikkel címmel, valamint egy betűrendbe szedett felsorolást számos olyan témáról, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot.

A Válaszok keresése a kérdéseidre rész olyan tantételeket tanít, amelyek utat mutathatnak a tanulmányozásunk során, amikor őszintén válaszokat keresünk a kérdéseinkre – akár hitről, tanról, akár egyháztörténetről legyen is szó. E szakasz bevezetése kifejti, hogy a kérdések fontos részét képezik a lelki fejlődésnek, illetve hogy a válaszok keresése egész életen át tartó törekvés lehet. Az ebben a szakaszban található tantételek arra buzdítanak minket, hogy Jézus Krisztusra összpontosítsuk az életünket, mert Őrá kell építenünk a hitünk alapját. Emlékeztetnek minket arra, hogy Isten szabadításterve fontos szemléletmódot nyújt a kérdéseinkhez. Ez a látásmód pedig segít megkülönböztetnünk az evangélium központi igazságait azoktól a dolgoktól, amelyek nem annyira alapvetőek. A hit növekedéséhez úgy kell döntenünk, hogy hiszünk. Ezután hittel kell cselekednünk, és ragaszkodnunk kell ahhoz, amit tudunk. Ha így teszünk, elmélyítjük ismereteinket Jézus Krisztusról, valamint a hitünket Őbenne.

Az ebben a szakaszban tárgyalt további tantételek arra ösztönöznek minket, hogy legyünk türelmesek önmagunkkal, másokkal és az Úr időzítésével. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kinyilatkoztatás olyan folyamat, amely gyakran kérdésekkel kezdődik, sokszor sorról sorra érkezik, és néha küzdelmes is lehet. Miközben válaszokat keresünk, kérjünk útmutatást a Szentlélektől, és próbáljuk meg a saját összefüggéseiben vizsgálva megérteni a múltat.

A Segíteni másoknak a kérdéseikkel című rész olyan tantételeket javasol, amelyek utat mutathatnak nekünk, amikor kérdésekkel rendelkezőkkel kommunikálunk. Bármi történjék is, beszéljünk tiszteletteljesen, figyeljünk együttérzéssel, és tanúsítsunk krisztusi szeretetet. Figyeljetek és válaszoljatok tehát szeretettel. Igyekezzetek megérteni és elismerni mások tapasztalatait, valamint kerülni azt, hogy elutasítók vagy ítélkezők legyetek. Így téve elismerhetjük a korlátainkat. Ne feledjétek, hogy bár rendelkezünk az evangélium teljességével, nem minden kérdésre ismerjük a választ. Néhány válaszhoz meg kell várni a további kinyilatkoztatást. Néhány kérdés és néhány kérdező esetében egyszerűen nem tudunk eleget az Úr akaratáról, valamint az egyházi tan teljességéről ahhoz, hogy hiánytalan választ adhassunk a tanulóknak. Ezekben a helyzetekben nem biztos, hogy segít az, ha megpróbáljuk további logikával vagy érvekkel meggyőzni a kérdezőket.

Számos hitoktató akaratlanul is beleeshet abba a csapdába, hogy olyan okokat vagy magyarázatokat ad, amelyek nem az Úrtól származnak. Ilyen esetben az adott ok vagy válasz idővel széteshet, így pedig előfordulhat, hogy a tanulónak végül kevesebb hite lesz. Jobb, ha azt mondjuk, hogy nem tudjuk, mintha összetákolunk valamilyen indokot vagy magyarázatot. Elvégre a hit egy döntés, néha pedig az egyetlen válasz az, ha az Úr Jézus Krisztusba és az Ő evangéliuma visszaállításába vetett hitre támaszkodunk, valamint türelmesen megvárjuk az Úr válaszait, amikor úgy dönt, hogy kinyilatkoztatja azokat. Bízunk az Úrban, és igyekszünk biztonságos és megbízható forrássá válni mások számára, akikhez segítségért fordulhatnak.

Buzdíthatjuk a tanulókat, hogy fejlesszék ki saját lelki tanúbizonyságukat Mennyei Atyjuk szeretetéről és arról, hogy Jézus Krisztus engesztelést hozott értük. Ne feledjük, hogy még ha a tanulók nem is fogadják be az evangélium teljességét, akkor is hihetnek Jézus Krisztus szavaiban, és hűek lehetnek azokhoz. Amikor küszködnek az egyház valamely vonatkozásával, akkor is szilárd bizonyságuk lehet arról, hogy Mennyei Atya szereti őket, a legjobbat akarja számukra, és hogy Jézus Krisztus a Szabadítójuk.

Észre fogjátok venni, hogy a javaslatok legtöbbje, amelyet másoknak a kérdéseikkel való megsegítésére találunk, akkor a legeredményesebb, ha azokat egyénenként használjuk. Hiszem, hogy ez a legjobb mód. Előfordulhat, hogy nem bölcs a hitoktató részéről, ha hagyja, hogy az egész osztály közösen vitassa meg egyvalaki fontos kérdését. A tanulók kérdései ne tereljék el a hit építésére tervezett tananyagot. Mindig emlékezzetek arra, hogy a célotok az egész osztály hitének az építése, nem pedig az, hogy néhány hangoskodó elvonja a figyelmet. Mint minden tanítás, a kérdések kezelése is a Lélek útmutatását kívánja.

Az ebben a szakaszban található anyag arra is emlékeztet minket, hogy tápláljuk a saját hitünket is, miközben másoknak segítünk. Tamara W. Runia nővér tanácsa szerint „nem üldözhetjük a szeretteinket, akik elveszettnek érzik magukat”. Épp ellenkezőleg, ahogyan Lehi is az élet fájáról szóló látomásában, „[o]tt maradsz, ahol vagy, és hívod őket. Odamész a fához, ott maradsz a fánál, tovább eszel a gyümölcsből, és mosollyal az arcodon egyre csak intesz azoknak, akiket szeretsz, és a példáddal mutatod meg, hogy a gyümölcsből enni öröm.”

A Témák és kérdések részben található tantételek – különösen a Válaszok keresése a kérdéseidre és a Segíteni másoknak a kérdéseikkel részben tanított tantételek – segítettek oly módon válaszokat keresnem a saját kérdéseimre, hogy az megerősítse az Úrba vetett hitemet, és elmélyítse az Őróla és az Ő munkájáról való ismereteimet. A tantételek segítettek nekem mások támogatásában az aggodalmaikban és a kérdéseikben való eligazodás terén. A jövőben további tartalmak is bekerülnek majd, melyek segítséget nyújthatnak konkrét kérdésekben és témákban, ezért kérlek, gyakran térjetek vissza ehhez a forrásanyaghoz, és soha ne gondoljátok, hogy már mindet olvastam. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóképpen hasznosnak találjátok majd ezeket a szakaszokat és ezeket a témákat. Azért imádkozom, hogy ezen anyagok segítségével sikerüljön nektek és másoknak is elmélyíteni a Szabadítóba vetett hitet.

A negyedik és utolsó tápanyagdús lelki táplálék, amelyet szeretném, ha minden tanuló megkapna, az bármi, ami létfontosságú ahhoz, hogy lágy szív alakuljon ki és maradjon fenn bennük. Lágy szív alatt azt értem, hogy fogékony a Lélekre. A kemény szív – a lágy szív ellentéte – lelkileg végzetes. A szentírások gyakran írják le, milyen veszedelmek várnak a kemény szívűekre. Nefi megtudta, hogy „a[z élet fájáról szóló látomásban látott] sötétség ködei az ördög kísértései, melyek elvakítják az emberek gyermekeinek szemeit, és megkeményítik szívüket, és elvezetik őket széles utakra, hogy aztán elvesznek és eltévednek”.

A merev vagy kemény szívnek fizikailag nehezére esik vérrel megtelni. Miközben tehát a szív telik, és készen áll az összehúzódásra, a merev szívnek nehezére esik kitágulni, hogy beengedje a vért. Ez olyan szívelégtelenséghez vezethet, amely éppen olyan súlyos, mint az a szívelégtelenség, amely az összehúzódás rendellenességéből ered. Ugyanúgy, ahogyan a kemény szív nehezen telik meg vérrel, a lelkileg kemény szív is nehezen telik meg a Lélekkel.

A 2 Nefi 33-ban Nefi konkrétan azt mondja, hogy azok az emberek, akik megkeményítik a szívüket, nem engedik, hogy a Szent Lélek a szívükbe vigye Isten szavait. Azt mondta: „mert amikor egy ember a Szentlélek hatalma által beszél, a Szentlélek hatalma viszi el azt az emberek gyermekeinek szívéhez”. Nefi így folytatta: „De íme, sokan vannak, akik megkeményítik szívüket a Szent Lélekkel szemben, hogy annak nincs helye bennük; sok olyan dolgot elvetnek tehát, amely meg van írva, és semmit nem érő dolgoknak tartják azokat”.

David A. Bednar elder rámutatott a következőkre: „Kérlek, figyeljetek fel rá, hogy a Lélek hatalma elviszi az üzenetet a szívhez, de nem szükségszerűen a szívbe. Végül… az üzenet tartalma és a Szentlélek tanúságtétele csak akkor hatol be a szívbe, ha az illető lehetővé teszi, hogy az bejusson.”

Ha a tanulóinknak nincs lágy szívük, akkor olyanokká válhatnak, mint azok, akik azt mondanák: „Megkaptuk már… és nincs szükségünk többre…, mert van már elég nekünk!” Hozzájuk fordulva „így szól az Úristen: Sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit adok az emberek gyermekeinek; és áldottak azok, akik hallgatnak előírásaimra és meghallják tanácsomat, mert bölcsességet tanulnak; mert annak, aki befogadja, többet adok; és azoktól, akik ezt mondják: Már elég nekünk, azoktól az is elvétetik, ami van nekik.”

Ha kemény a szívük, a tanulóink elzárhatják az utat, amelyen keresztül még többet kaphatnak Isten szavából vagy válaszokat az imáikra. Hozzánk hasonlóan nekik is nyitottnak kell lenniük a Lélekre, hogy megtanulhassák mindazt, amit meg kell tenniük. Ahogyan Alma is tanította: „És azoknak, akik megkeményítik a szívüket, azoknak az ige kisebb része adatik, míg semmit nem tudnak az Ő rejtelmeiről; és ezután foglyul ejti őket az ördög, és az ő akarata leviszi őket a pusztulásba”. A lágy szív elősegíti a Szabadító által ígért végeredményt. „Aki betartja [Isten] parancsolatait, igazságot és világosságot kap, mígnem megdicsőül az igazságban, és minden dolgot tud.” A kemény szív azonban teret enged a gonosznak, aki „jön, és elveszi a világosságot és az igazságot”.

Benjámin király összefoglalta ennek a tápanyagban gazdag, képletes lelki kapocsnak az összetevőit, amelyek lágy szívet teremtenek és megőrzik azt. Kijelentette: „szeretném, ha emlékeznétek és mindig emlékezetben tartanátok Isten nagyságát és saját jelentéktelenségeteket, és az ő jóságát és hosszútűrését irántatok…, és megalázkodnátok, méghozzá az alázatosság mélységeiig, naponta szólítván az Úr nevét, és állhatatosan állván meg az eljövendőkbe vetett hitben”. Ezek az összetevők a következők: az, hogy mindig emlékezünk rá, a megváltás csak Jézus Krisztus miatt jön el, és hogy Nélküle reménytelen a helyzetünk. Ez arra késztet minket, hogy mélyen megalázkodjunk, és arra ösztönöz, hogy naponta imádkozzunk, majd pedig szilárdan álljunk a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitünkben. A természetes következmény pedig az, hogy „mindig örvendezni fog[unk], és telve lesz[ünk] Isten szeretetével, és mindig megtart[juk] bűne[ink] bocsánatát; és növekedni fog[unk] azon személy dicsőségének ismeretében, aki megteremtett benn[ünket]”.

Azzal segítetek a tanulóknak felidézni és mindig emlékezetben tartani Isten nagyságát, ha szorgalmasan munkálkodtok azon, hogy meggyőzzétek őket, higgyenek Krisztusban, „békéljenek meg Istennel; [hogy tudják], hogy kegyelem által szabadít[ják] meg [őket], mindaz után, amit meg tud[nak] tenni”. Ezért aztán ti és én is „Krisztusról beszélünk …, hogy [tanulóink] tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért”. E tudás segít alázatosnak maradniuk, arra késztetve őket, hogy naponta szólítsák Isten nevét, és állhatatosan álljanak a hitben. Ez segít nekik gyengéd szívvel rendelkezni, fogékonyan arra, hogy elteljenek a Szentlélekkel.

Mind a négy, tápanyagdús összetevő, amelyekről beszéltem, átfedi és kölcsönösen erősíti egymást. A mai nap remek alkalom arra, hogy önértékelést készítsünk a tanításunkról. Kérdezzétek meg magatoktól:

Jézus Krisztus áll a tanításom középpontjában?
Bizonysággal és szeretettel tanítok?
Igyekszem egész életen át tartó kapcsolatokat kialakítani a tanulóimmal?
Segítek a tanulóknak megválaszolni a saját kérdéseiket, és nem hagyom őket még több kérdéssel?
Példát mutatok a lágy szívre, kifejezve hálámat Istennek, és szilárdan állva a hitben?
Mit tanulnak a tanulóim a példámból és a tanításomból?

Fivérek és nővérek, köszönöm, amit azért tesztek, hogy segítsetek Mennyei Atyánk gyermekeinek Jézus Krisztus hithű tanítványaivá válni; hogy segítetek nekik lágy szívvel élni; hogy segítetek nekik beengedni a Lelket a szívükbe; és hogy világosan Jézus Krisztus, a világ Megváltója felé irányítjátok őket. Amint azt az énekben hallottuk, mindannyian hajlamosak vagyunk elkóborolni, hajlamosak vagyunk elhagyni az Istent, akit szeretünk. Szükségünk van rá, hogy emlékeztessenek minket az Ő jóságára, hogy az a jóság bilincsként láncolja Istenhez kóborló szívünket. Ezért fogalmazott így Robert Robinson, amikor ezt írta: „Vedd szívem, és pecsételd meg; Tiéd legyen örökre!” Szerette volna, ha eszébe jut, miért érezte úgy, hogy a megváltó szeretet énekét énekelje, amikor olykor nem is volt kedve hozzá. És ugyanez a mi feladatunk is: hogy segítsük a tanulóinkat ezen az ösvényen.

Isten áldjon meg benneteket azért, amit tesztek. Isten áldjon meg benneteket a jóságotokért; Isten áldjon meg benneteket a hitetekért, a hithűségetekért, a bizonyságotokért. Köszönöm, hogy a Mestert szolgáljátok! Köszönöm, hogy az Ő barátai vagytok, mert Ő a mi kedves, bölcs, mennyei barátunk. Biztosan tudom, hogy ez igaz. Jézus Krisztus nevében, ámen.