Találja ki, ki szereti, Betti néni!
Minden egy szál virággal kezdődött…
Panna az iskolából hazafelé jövet imádta a környékük házait nézegetni. Az egyik házban lakott egy kutyus, amely ugatott, és fel-alá ugrált az ablakban. Egy másik háznál madarak csiripeltek a fán.
Aztán ott volt Betti néni háza. Betti néni Panna harmadik osztályos tanító nénije volt, és ő volt Panna kedvence. Panna mindig integetett Betti néninek, amikor látta, hogy a teraszon üldögél a székében. Betti néni mindig barátságos és vidám volt.
De ma üres volt a szék a teraszon. A ház csendesnek tűnt. Még Betti néni macskája, Gombóc is eltűnt.
Pannának eszébe jutott, hogy az édesanyja azt mondta, Betti néni beteg. Mindennap kezelésre jár a kórházba. Panna szomorú volt. Szeretett volna tenni valami kedveset Betti néniért. De mi legyen az?
Panna körbenézett, és látta, hogy a méhek virágról virágra repülnek. Ekkor támadt egy ötlete!
Panna hazaszaladt, és szedett egy rózsát a kertjéből. Visszament Betti néni házához, és a teraszra helyezte.
Másnap Panna egy napraforgót tett Betti néni székére. Az azt követő napon pedig egy százszorszépet rakott a bejárati ajtaja mellé. Panna két héten át minden egyes nap hagyott egy virágot Betti néninek. Vigyázott, nehogy meglássák.
Egy napon hazafelé jövet Panna meglátta Betti nénit, amint a teraszon üldögél. Néhány virágot tartott a kezében.
„Panna – mondta Betti néni –, nézd a gyönyörű virágaimat! Valaki itthagyta nekem őket. Mindennap új virág várt rám, amikor hazaértem a kórházból.”
Panna mosolygott. „Tetszik tudni, ki volt?”
Betti néni visszamosolygott. „Bárki legyen is az, szeretném megköszönni neki.”
„Biztos olyan valaki, aki szereti Betti nénit!” – mondta Panna.
„Nos, örömmel vártam, hogy mindennap új virágra leljek – mondta Betti néni. – Az első virág a teraszomon volt.”
„Gondolja, hogy a macskája tette oda?” – kérdezte Panna.
„Gombóc szeret meglepetéseket hozni nekem, de virágot még soha nem hagyott itt.” Betti néni nevetett. „És mi a helyzet azzal a virággal, amelyik a székemen volt?”
„Talán az a kutya volt, az utcából.” Panna még szélesebben mosolygott.
„És az, amelyik a bejárati ajtómnál várt?”
„Lehet, hogy a mókus vitte oda?”
„Jaj nekem – mondta Betti néni nevetve. – Nem tudtam, hogy ilyen sok kis teremtmény szeret engem! De az biztos, hogy a virágok segítettek különlegesnek érezni magam.”
Panna majd kicsattant a boldogságtól. Örült, hogy segített Betti néninek újra mosolyogni.
Illusztráció az Adobe Stock jóvoltából