Érdemes vagyok? A Fiatalság Erősségéért, 2021. júl. 22–23.
Érdemes vagyok?
Amióta csak emlékszem, mindig is bántalmazás áldozata voltam. Hatással volt ez arra, ahogyan az Úr tekintett rám?
Illusztrálta: Trent Gudmundsen
A felszínt tekintve teljesen átlagos gyermekkorom volt.
Eljártunk istentiszteletre, és minden egyházi gyűlésen és tevékenységen részt vettünk. Iskolába jártam, játszottam a barátaimmal. Tizenéves koromban azt csináltam, amit minden átlagos tinédzser: a barátaimmal lógtam, tagja voltam a kórusnak és a színjátszó szakkörnek. Részt vettem a diákbálon. De a vidám, átlagos külső mögött nagyon sötét titok lapult.
Kétéves koromtól kezdve a két bátyám szexuálisan bántalmazott. A húgaimat is bántalmazták. Túl fiatalok voltunk, hogy megértsük, mi történik, de ahogy idősödtem, kezdtem kicsit megérteni. A bátyáim jelenlétében mindig egy sötét, tisztátalan érzés fogott el.
A zavarodottságom egyre nőtt
Azután, hogy részt vettem egy Fiatal Nők órán, ahol az erkölcsösségről tanítottak, megértettem az erény és a nemi erkölcsösség fogalmát. Hallgattam, ahogy a vezetőim könyörögnek nekem és a többieknek az osztályban, hogy maradjunk erkölcsileg tiszták.
Eltűnődtem, vajon hogyan lehetnék erkölcsileg tiszta? Ameddig csak vissza tudtam emlékezni, mindig is szexuális bántalmazás áldozata voltam. Önkéntelenül is mindig azon járt az eszem, vajon mit gondolhat rólam az Úr. Erkölcsös fiatal nő vagyok? Érdemes vagyok arra, hogy az egyházközségembe és az iskolámba járó igazlelkű fiatal férfiakkal randizzak? Vajon az elszenvedett bántalmazás érdemtelenné tett egy templomi házasságkötésre?
Sokat gondolkoztam ezen. Nem sok értelmét láttam, hogy érdemtelennek tartsanak amiatt, ami velem történt, amikor az nem is az én döntésem volt. Miért ne érezhetném hát magam erényesnek? Vajon érdemes vagyok az Úr szeretetére? Kell bűnbánatot tartanom?
Inkább igyekeztem felejteni
Őszintén nem tudtam a választ ezekre a kérdésekre. Éreztem, hogy nem én vagyok a hibás, de ugyanakkor tisztátalannak, értéktelennek és teljesen megalázva éreztem magam. Nem tudtam összeszedni a bátorságomat, hogy szóljak a szüleimnek, vagy bárki másnak. Sokszor próbáltam, de túlságosan szégyelltem magam, és nem találtam a megfelelő szavakat. Csak próbáltam elfelejteni, hogy ez történik velem.
15 éves koromban a húgaim összeszedték a bátorságukat, ami nekem nem sikerült. Beszéltek egy tanácsadóval az iskolában. Kis idő múlva az egyik bátyámat letartóztatták, és három év börtönre ítélték. De még évek múltán is ugyanezekkel a félelmekkel küszködtem, hogy nem vagyok erényes vagy érdemes.
Végül összeszedtem a bátorságomat, hogy segítséget kérjek
Egy napon végül elég bátor voltam ahhoz, hogy beszéljek a püspökömmel. Ő elmagyarázta, hogy az Úr egyáltalán nem tart engem felelősnek azokért a szexuális tettekért, melyeket gyermekként és fiatal nőként rámerőltettek. Biztosított róla, hogy egyáltalán nem az én hibám. Az Úr előtt szeplőtelen vagyok. Még mindig erényes voltam!
Szakemberekkel való tanácsadással és a püspököm segítségével sikerült magam mögött hagyni a bántalmazást, valamint azt a fájdalmat és szenvedést, amelyet okozott nekem. Most már valóban boldog és normális életem van. Összeházasodtam a templomban egy igazlelkű férfival, és boldogan nevelgetjük a gyermekeinket.
Időnként azonban a múlt még beférkőzik a gondolataimba, és ilyenkor eszembe jut az a gyötrődés, melyet az érdemességemen tépelődve éreztem.
Azon tűnődöm, hány fiatal lehet még olyan helyzetben, amilyenben én voltam, szégyenkezve és megalázva, azon gondolkodva, hogy erényesek-e, és hogy miképpen illenek ők bele Isten tervébe.
Az ilyen fiataloknak azt üzenem: Az Úr szeret téged!
Fáj a szíve érted.
Tudja, hogy nem te vagy a hibás.
Tudja, hogy te valóban erényes vagy.
Ő segíteni fog rálelni az ahhoz szükséges bátorságra és erőre, hogy boldogan éld az életedet.