Mentális betegség: Segíthetsz. A Fiatalság Erősségéért, 2021. aug. 2–5.
Mentális betegség: Segíthetsz
Nagy rá az esély, hogy ismersz valakit, aki mentális betegséggel néz szembe. Az alábbiakban három fiatal mondja el, mit tettek mások, hogy átsegítsék őket ezen.
Illusztrálta: Yukai Du
Mindannyiunknak vannak rossz napjai – nagyon rosszak is. Képzeld el, hogy a rossz napjaid folyamatosan ismétlődnek, függetlenül attól, hogy mit teszel – nem tudsz megszabadulni a téged körülvevő rossz érzések „sötét felhőjétől”.
Nos, ha mentális betegséggel küzdesz, az kelthet ilyen érzéseket. Egy becslés szerint a világban minden negyedik embert az élete valamely pontján elér valamilyen mentális betegség.1
Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy veled vagy egy ismerősöddel most éppen ez a helyzet.
Ha elér egy mentális betegség, az még nem jelenti azt, hogy „elromlottál”. A mentális betegségekre inkább úgy kellene tekinteni, mint bármely más egészségi állapotra. Amikor valaki épp benne van a sűrűjében, az nagyon nehéz lehet. A mentális betegség keltheti az elszigeteltség érzését, amely gátolhatja a segítségkérést. Ez a kommunikáció és a másokhoz való kapcsolódás hiányához, végső soron pedig a kapcsolatok elvesztéséhez vezethet. És ez még inkább megnehezíti a dolgokat azok számára, akik szenvednek, valamint azon barátok és családtagok számára, akik segíteni szeretnének.
Az alábbiakban három különböző ember mesél a mentális betegséggel kapcsolatos személyes tapasztalatáról. Elmondják, mit tettek ők, és mit tettek mások azért, hogy átsegítsék őket ezen. Bár nem lesz két olyan ember, akik pontosan ugyanazt tapasztalják meg, ezek a történetek sugalmazást és iránymutatást nyújthatnak.
Hangulati zavarok (depresszió/bipoláris)
Milyen érzés átélni ezt?
„A depresszió különböző fokozatait tapasztalom meg, és amikor nagyon rosszul érzem magam, akkor semmit nem akarok csinálni. Időnként csak ülök a kanapén és TV-t nézek, de valójában nem is nézem, csak bámulok ki a fejemből. Végül elfog annak az érzése, hogy az emberek nem akarják, hogy bármi közük legyen hozzám, és amikor ebben az állapotban vagyok, tényleg úgy gondolom, hogy senkinek ne is legyen semmi köze hozzám. Semmi motivációm nincs. Mielőtt segítséget kaptam volna, soha nem gondoltam, hogy depressziós vagyok, vagy hogy ez ilyen mértékben hatással van rám.”
Mi segít neked?
„Segít az, ha folyamatosan nyitok mások felé. Rájöttem, hogy segít, ha van valaki, aki hajlandó meghallgatni. Nem is kell feltétlenül értenie azt, ami elhangzik, de jó, ha van valaki, aki elismeri, hogy valósak a frusztrációim vagy a gondolataim.
A búskomor hangulatból leginkább úgy tudok kikerülni, ha elhatározom, hogy ezt megteszem. Nekem kell eldöntenem hogy segíteni akarok magamon vagy levert akarok maradni. A gyógyszerek is segítenek, de az is, ha kimegyek a házból és emberek között vagyok. Vagy már az is segít megváltoztatni a kedélyállapotomat, ha elmegyek az edzőterembe. A neheze annak a felismerése volt, hogy van egy betegségem, és az, hogy ezt valaki más előtt is beismerjem.”
Szorongás
Milyen érzés volt átélni ezt?
„A szorongás azt az érzést keltette bennem, hogy ezerrel pörög az agyam, de semmin nem tudok felülkerekedni. Nagyon szétszórtnak éreztem magam, mint aki nem tudja kézbe venni az életét és a napi teendőket. Nagyon egyedül éreztem magam, mintha senki nem tudná, min megyek keresztül. Számomra az volt a legnehezebb, hogy állandóan másokhoz akartam hasonlítani magam. Sokáig tagadtam, hogy szorongásom lenne, míg az orvos meg nem állapította.”
Mi segített neked?
„Az őszinte kapcsolatok segítettek nekem felülkerekedni a szorongásomon. Amikor elkezdtem megnyílni az embereknek, meghallgattak és segítettek nekem megérteni az örökkévaló lehetőségeimet. Elterelték a figyelmemet azokról a dolgokról, amelyek túlterheltek engem, de hosszú távon nem voltak annyira fontosak.
Úgy érzem, hogy mindenki másmilyen, de nekem ahhoz, hogy segíteni tudjak magamon, összeszedetté kellett válnom. A mindennapi feladataim megtervezésének egyszerű cselekedete segített azt éreznem, hogy meg tudok birkózni a nappal. Emellett sokat imádkoztam. Mennyei Atya segített nekem felismerni, hogy egy időre el kell felejtenem a közösségi médiát, mert mindenki máséhoz hasonlítottam az életemet, ami szorongást váltott ki bennem. Ennek elhagyása sokat segített.”
Táplálkozási zavarok
Milyen érzés volt átélni ezt?
„Számomra a táplálkozási zavar éppen annyira mentális, mint amennyire fizikai. A táplálkozási zavarom közepén úgy tűnt, mintha az étel elveszítette volna az ízét. Nem arról volt szó, hogy nem akartam enni, de fizikailag nem tudtam magam rávenni az evésre. Állandóan gombóc volt a torkomban, ami megakadályozta, hogy bármibe is belemerüljek.
Egyedül éreztem magam, mint aki csapdába esett, ahol csak én vagyok és a táplálkozási zavarom, és senki nem tudja megérteni, miért nem vagyok képes rá, hogy eleget egyek. Végül felismertem, hogy így kezelem az életem különböző dolgait. Úgy éreztem, hogy az életemben az egyetlen dolog, amit irányítani tudok, az, hogy mit (vagy ez esetben mit nem) viszek be a testembe.”
Mi segített neked?
„Volt egy barátom, akit minden bizonnyal a Lélek késztetett arra, hogy beszéljen velem. Egy nap épp csevegtünk, amikor azt mondta, hogy észrevette a különleges evési szokásaimat: apró falatok, étkezések kihagyása stb. Bár ez a beszélgetés akkor még nem ösztönzött arra, hogy megkapjam a szükséges segítséget, kinyitott egy ajtót, amely lehetővé tette számomra, hogy végül elfogadjam annak tényét, hogy táplálkozási zavarom van és segítséget kell kérnem.
Elkezdtem rendszeresen mozogni és még elszántabban imádkozni, valamint beszélni az étkezési zavaromról a legközelebbi családtagjaimnak. A mozgás segített kitisztítani az agyamat, az őszinte beszélgetések pedig segítettek nekem foglalkozni a háttérben meghúzódó kérdésekkel. Ez az egész egy folyamat volt, de végre elmondhatom, hogy újra a pizza a kedvenc ételem.”