Felkészülés a templomi szövetségekre. A Fiatalság Erősségéért, 2022. júl.
Az alapeszme és én
Fiatalok elmondják, hogyan élnek a Fiatal Nők és az ároni papsági kvórum alapeszméinek a szavai szerint
Felkészülés a templomi szövetségekre
„…szent szövetségeket [kötök és tartok be], valamint részesülök a szent templom szertartásaiban és áldásaiban.”
Fénykép a Temple Crowd Sourcing jóvoltából; az égbolt képét a Getty Images bocsátotta rendelkezésre
Imádok a templomba menni! A templomnak köszönhetően örökkévaló családom lehet, segíthetek egybegyűjteni Izráelt, valamint lelki késztetéseket és vigaszt kaphatok.
Amikor a családommal új házba költöztünk, hálás voltam azért, hogy olyan közel van a templomhoz. A hálószobám ablakából tökéletes kilátás nyílik a templomra. Mindennap, amikor látom a templomot, emlékeztet engem, hogy készüljek fel örökkévaló szövetségek megkötésére.
Nagyon fontos felkészülni a szövetségekre, melyeket a templomban megkötsz, és az is, hogy segíts a fátyolon túliaknak is megkötni ezeket a szövetségeket. Sokat olvastam a templomról, és igyekszem annyira felkészülni, amennyire csak tudok, hogy több szövetséget köthessek. A bátyám éppen most részesült a felruházásában, és ez különleges élmény volt számára. Látva, hogy mennyire boldog, ráébredtem, hogy én is ilyen áldásokra vágyom.
Annak ellenére, hogy ott van az ablakom előtt a templom, nem akarom magától értetődőnek venni. Így hát igyekszem oly módon élni, hogy mindig érdemes legyek a templomba való belépésre.
Amikor a világjárvány idején bezárt a templom, hittem abban, hogy nem lesz túl sokáig zárva. Aztán végre visszamehettem a templomba, ami nagyon különleges élmény volt. Egy kicsit izgultam, mert már jó ideje nem voltam ott. Ám amint beléptem, éreztem, hogy oda tartozom. Éreztem a Lelket.
Nagyon erős bizonyságom van a szent helyekről, és alig várom, hogy több szövetséget kössek Mennyei Atyámmal.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Idahóban él.