Szétszórás helyett egybegyűjtést

Írta: David A. Edwards

Egyházi folyóiratok

Isten nem kivételezik az emberekkel, és nekünk sem kellene.

Néhány héttel azután, hogy misszionáriusként megérkeztem Németországba, az első társammal bekopogtattunk egy idősebb hölgy ajtaján, aki beleegyezett, hogy tanítsuk őt.

Az első lecke alkalmával megkértük, hogy hangosan olvassa fel az egyik szentírást. Vastag szemüvegén keresztül nagyon nehezen olvasott, akadozva a szavak között. A kérdéseinkre adott válaszai pedig rövidek voltak. Nem voltunk biztosak abban, hogy mennyit értett meg.

Megkértük, hogy a következő látogatásunk előtt olvasson el bizonyos részeket a Mormon könyvéből. El is olvasta őket, de nem úgy tűnt, hogy megértette az olvasottakat. Azon töprengtünk, hogy vajon lehet-e valamiféle tanulási nehézsége, és megkérdőjeleztük a további tanítását. Aztán mégiscsak folytattuk.

A következő látogatásunkkor meglepetésként ért minket, amikor azt mondta, hogy szeretne megkeresztelkedni. Majd miközben folytattuk a tanítását, észrevettük, hogy az olvasási képességei javultak. A kérdéseinkre adott válaszai még mindig rövidek voltak, de jobbnak és biztosabbnak tűntek.

Engem nem sokkal később áthelyeztek egy másik városba, de az első társam később megírta nekem, hogy ez a hölgy megkeresztelkedett, a gyülekezet tagjai pedig támogatták őt. Ha hetekkel korábban megkérdezték volna tőlünk, hogy az összes ember közül, akivel kapcsolatban álltunk, ki fog a legnagyobb valószínűséggel megkeresztelkedni, és helyet találni az egyházban, akkor nem ő lett volna a listánk élén.

Így hát megtanultunk egy régi leckét – ugyanazt a leckét, amelyet Péter apostol már régen megtanult, és amelyet mindegyikünknek újra és újra meg kell tanulnunk: „nem személyválogató az Isten” (Apostolok cselekedetei 10:34).

Nagy változás

Péter sorsdöntő időszakban elnökölt az egyház felett. A Szabadító azt mondta az apostolainak: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” (Márk 16:15). Addig azonban csak a zsidók között prédikáltak és kereszteltek.

Aztán számos figyelemre méltó dolog történt. Egy Kornélius nevű római százados – egy nemzsidó, egy katona, aki ugyanolyan egyenruhát viselt, mint azok, akik megfeszítették Jézus Krisztust – látomásban egy angyalt látott. Az angyal azt mondta Kornéliusnak, hogy hívasson magához egy Péter nevű embert, hogy tanítsa őt. Nem sokkal ezután Péternek látomása volt, melyben olyan ételeket látott, melyek fogyasztását a zsidó törvények tiltották, mégis azt a parancsot kapta, hogy egyen belőlük, mert Isten tisztává tette azokat. Közvetlenül azután, hogy Péternek ebben a látomásban volt része, Kornélius szolgái megérkeztek, és megkérték, hogy jöjjön velük. A Lélek azt mondta Péternek, hogy menjen.

Miután találkozott Kornéliussal, és látta, hogy milyen jó és igaz ember, Péter megértette a látomása jelentését. Az evangéliumnak a Kornéliushoz hasonló nemzsidókhoz is el kellett jutnia. Péter ekkor ezt mondta: „Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik” (Apostolok cselekedetei 10:34–35). Péter Jézus Krisztusról tanította Kornéliust, és hívta őt és a háza népét, hogy keresztelkedjenek meg. (Lásd Apostolok cselekedetei 10.)

Nagy változást jelentett a korai egyház számára, hogy az evangéliumot a nemzsidóknak is elvitték. Voltak, akik nehezen fogadták el ezt a változást. De így volt helyes, és alapvető igazságot tanított Istenről, valamint az embertársainkról.

Nincs kivételezés

Amikor Isten megáldja a gyermekeit, nem kivételez velük nemzetiség, rassz, nem, vagyon, iskolázottság, képesség, megjelenés vagy az embereket megosztó bármilyen más különbség alapján.¹ Ő „minden testet egyformán becsül meg, aki igazlelkű, azt kedveli az Úr” (1 Nefi 17:35). Mindenki Őhozzá jöhet, mert „mindegyik egyforma Istennek” (2 Nefi 26:33). Ő „azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7). Ő elfogadja azokat, akik „igazságot cseleked[nek], szere[tik] az irgalmasságot, és… alázatosan jár[nak]” (Mikeás 6:8).

Bárki dönthet úgy, hogy Jézus Krisztushoz jön, szövetségeket köt Mennyei Atyával, és követi az Ő útjukat. És ennek az igazságnak kell vezérelnie azt, ahogy megosztjuk az Úr evangéliumát és szeretetét.

Nem elég csupán ránézni valakinek a külső megjelenésére, és azt gondolni, hogy ő „nem az a fajta”, akit érdekelne az evangélium. Nem aggathatunk világi címkéket az emberekre, és gondolhatjuk azt, hogy ezek a címkék megfosztják őket azon jogosultságuktól, hogy befogadják őket az egyházba. Nem dönthetünk úgy, hogy nem szolgálunk valakit pusztán azért, mert eltérnek a politikai nézetei, a hobbijai vagy az ízlése a miénktől.

Isten nem különböző csoportokat vagy tulajdonságokat jelképező címkék gyűjteményeként tekint az emberekre. Ő az egyént látja – az Ő gyermekét. Nekünk is így kellene látnunk minden egyes embert: egyedi egyéniségekként, akiknek egyenlőek az esélyei és a képességei arra, hogy Istenhez jöjjenek.

Gyűjts egybe másokat

Russell M. Nelson elnök arra buzdított minket, hogy vegyünk részt Izráel egybegyűjtésében.² Ha azonban Istennel ellentétben mi úgy döntünk, hogy „személyválogatók” leszünk az evangélium megosztásának, valamint az emberek egyházba való bevonásának a terén, akkor nem egybegyűjteni és egyesíteni fogjuk az embereket, hanem szétszórni és megosztani.

Kötelezzük el magunkat, hogy egyikünk sem okoz ilyen szétszórást. Gyűjtsük inkább egybe az embereket. Szeress, ossz meg és hívj meg.

A társammal nem voltunk biztosak abban, hogy az a hölgy, akit Németországban tanítottunk, meg fog-e egyáltalán keresztelkedni. Nem ismertük a szívét, Isten viszont ismerte. Örülök, hogy késztetést éreztünk a tanítása folytatására.

Amikor megpróbálod követni a Lelket, és próbálsz nem személyválogató lenni, útmutatást kapsz, hogy segíthess a körülötted lévőknek Krisztushoz jönni a különbözőségeiktől függetlenül.