Jézus Krisztus nélkül próbálni az evangélium szerint élni? A Fiatalság Erősségéért, 2024. febr.
Jézus Krisztus nélkül próbálni az evangélium szerint élni?
Üresnek éreztem magam az istentiszteleten, amíg rá nem jöttem, hogy nem az istentisztelet okozza ezt a gondot, hanem az a tény, hogy nem a Szabadítóra összpontosítok.
Hand of Salvation [Szabadítás keze]. Készítette: Michael Malm
Középiskolás koromban szinte mindig távol éreztem magam Istentől és Jézus Krisztustól. Úgy tűnt, hogy körülöttem mindenki sokkal lelkibb nálam, és csodás lelki élményekben van részük.
Nem tudtam rájönni, hogy mit csinálok rosszul. Jártam istentiszteletre, olvastam a szentírásokat, imádkoztam, és a templomba is elmentem, amikor az egyházközségem templomi utakat szervezett. De még mindig úgy éreztem, hogy hiányzik valami.
Csak a misszióm után jöttem rá, hogy melyik darab hiányzik a kirakósból: Jézus Krisztus.
Ahelyett, hogy a Szabadítóra összpontosítottam volna, és az Ő odaadó követőjévé váltam volna, én arra összpontosítottam, hogy mit teszek.
Csak hogy tisztázzuk: az igazlelkű szokások jók. A parancsolatok szerinti élet segít Jézus Krisztushoz hozni minket. Néha azonban annyira belefeledkezünk az egyházi feladatokba, hogy kivesszük a Szabadítót azokból a tevékenységből, amelyek arra hivatottak, hogy Őhozzá hozzanak minket. Emiatt lelkileg üresnek érezhetjük magunkat.
Jelen az egyházban, de távol Krisztustól
Nemrégiben néhány barátom, akik elhagyták az egyházat, azt mondták nekem, hogy még soha nem érezték magukat boldogabbnak és békésebbnek. Ez érthetetlen volt számomra. Ha ez Krisztus egyháza, akkor ez hogyan lehetséges?
Miközben a barátaim tapasztalatait és aggályait hallgattam, rájöttem, hogy nem az egyház elhagyása hozott nekik békességet, hanem a teendőik azon listáinak az elengedése, amelyekkel érzéseik szerint lépést kellett tartaniuk. Miután elhagyták az egyházat, a lelki teendőiket is maguk mögött tudták.
A Szabadító azonban nem erre gondolt, amikor megalapította az egyházát és parancsolatokat adott nekünk.
Donald L. Hallstrom elder a Hetvenektől egyszer ezt tanította: „Vannak, akik a tevékeny egyházi jelenlétre végső célként gondolnak. Ennek megvan a veszélye. Ugyanis lehetséges tevékenynek lenni az egyházban úgy, hogy az ember tétlen az evangéliumban. Hadd hangsúlyozzam ki: tevékenynek lenni az egyházban nagyon is kívánatos cél, ám nem elégséges.”1
Lehet úgy jó dolgokkal foglalatoskodni, hogy közben teljesen megfeledkezünk a mögöttük rejlő miértekről.
A Krisztuson túlra tekintés veszélye
Tracy Y. Browning nővér, az Elemi Általános Elnökségének a második tanácsosa jelentős meglátást osztott meg velünk az újszövetségi izráelitákról: „Hozzánk hasonlóan Isten ősi népe is felhívást kapott arra, hogy tekintsenek az életükre Őrajta keresztül azért, hogy többet lássanak Őbelőle az életükben. Mire elérkezett a Szabadító szolgálattételének az ideje, az izráeliták már szem elől veszítették Krisztust a vallási cselekedeteikben. […]
Ebben az állapotban Izráel gyermekei azt hitték, hogy a törvény cselekedetei és szertartásai jelentik a személyes szabaduláshoz vezető ösvényt, és Mózes törvényét részben leapasztották a polgári életet szabályozó előírások sorozatává. Ez pedig szükségessé tette azt, hogy a Szabadító visszairányítsa a figyelmet az evangéliumára, és világossá tegye azt.”2
Sátán néha nem vonja el Krisztus visszaállított egyháza tagjainak a figyelmét, hogy azután súlyos bűnöket kövessenek el. Inkább veszi azokat a dolgokat, amelyeket jónak tartunk, és meggyőz minket, hogy tévesen lássuk őket.
Amint azt M. Russell Ballard elnök, a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke tanította: „Időnként hithű utolsó napi szentek… elkezdenek az alapvető tantételek helyett a »függelékekre« összpontosítani. Más szóval: Sátán arra kísért minket, hogy fordítsuk el figyelmünket a visszaállított evangélium egyszerű és világos üzenetétől.”3
Az evangélium szerinti életre tett erőfeszítéseink időnként némi idegeskedést és bosszúságot eredményezhetnek, ahelyett, hogy békességet hoznának nekünk. Sátán pontosan azt szeretné, ha így éreznénk az evangéliummal kapcsolatban. Ha nem tud rávenni minket a bűnre, akkor meg fog győzni minket arról, hogy az evangélium szerinti élet túl nehéz, túl kimerítő, és több, mint amit sikeresen el tudnánk érni.
Bizonyságunk Krisztusra való összpontosítása
A középiskolában azt gondoltam, hogy nem elég, amit teszek. Az alkalmatlanságtól való félelem volt az, amiért nem éreztem saját magamat annyira lelkinek, mint a körülöttem lévőket.
Bár a tetteink a megtérésünk jelei lehetnek, nem engedhetjük, hogy a külsőséges cselekedeteink határozzák meg teljes mértékben a lelkiségünket. Ha így teszünk, akkor előfordulhat, hogy elkezdjük a saját vállunkra helyezni a szabadításunk súlyát, ahelyett, hogy Jézus Krisztusra támaszkodnánk.
Nelson elnök arra buzdított minket, hogy „figyelmünknek a Szabadítóra és az Ő evangéliumára kell szegeződnie”4. Ez elvezet minket a lelki ellenőrző listáktól a békés és örömteli megtéréshez az Ő egyházában. „Semmi nem hívja meg a Lelket annál jobban, mint ha Jézus Krisztusra összpontosítjátok a figyelmeteket.”5