Minden dolgot elviselni. A Fiatalság Erősségéért, 2024. júl.
Minden dolgot elviselni
A viszontagság része Mennyei Atya tervének. De mit teszel, amikor a semmiből előlopakodva sújt le rád?
Illusztrálta: Paulina Wyrt
Azon a végzetes reggelen többször is biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. Reménytelennek és tehetetlennek éreztem magam, amikor láttam azt a rengeteg vért – az én véremet – az ösvényt áztatni, és éreztem, amint a tomboló grizzly medve minden oldalról rám támad a fogaival és a karmaival.
Egy tökéletes reggel
Micsoda drámai ellentét az alig két órával korábbiakhoz képest! Boldogan vágtam neki az erdei ösvényen vezető futásnak az egyik legszebb reggelen, amelyet azon a nyáron láttam a nyugat-wyomingi hegyvidéken. Az ég ragyogó kobaltkék színben pompázott, a hegyoldalakat vadvirágok borították, a levegő pedig csípős, mégis kellemes volt. Tökéletes nap volt a 24 kilométeres hegyi futáshoz.
Szokványos futóedzésnek indult. Az erőnlétem és a kitartásom fejlesztésén dolgoztam egy két hónap múlva esedékes maratonra. A futók rövidebb távok ismétlődő lefutásával növelik az erejüket. Ez építi a kitartást, ami pedig edzi az ellenálló képességet.
Sejtelmem sem volt róla, hogy hamarosan szükségem lesz minden csepp ellenálló képességemre és erőmre, mert az életemért fogok küzdeni.
Hirtelen támadás
Visszatekintve látnom kellett volna a jeleket. Elvégre az Úr azt mondja, hogy a Szentlélek hatalma által megmutatja nekünk az eljövendő dolgokat (lásd János 16:13). Amint azt Gary E. Stevenson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából tanította: „…a Szentlélek… segíthet nektek [azzal], hogy előre figyelmeztet a fizikai és lelki veszélyekre”. És úgy is tett.
Alig pár perce futottam, amikor magam elé nézve észrevettem valamit. Majd kiugrott a szívem, amikor egy medvemancs eltéveszthetetlen nyomát láttam magam előtt a porban. Világos figyelmeztetés volt. Balgán kimagyaráztam azzal, hogy valóban járt arra egy medve, de mostanra már biztonságban vagyok. Aggodalomra semmi ok, nemde? Így aztán folytattam a futást.
Nem telt el még egy óra sem, amikor egy kisebb emelkedőt legyűrve lesprinteltem egy fákkal sűrűn körbevett tisztásra. A domb alján egy kanyart bevéve olyan harsány és éktelen zajt hallottam, hogy felállt a szőr a hátamon. Azonnal megálltam, és lassan balra pillantottam. Aztán megfagyott az ereimben a vér. Hamar rájöttem, hogy a hang, amit hallok, letörő ágak reccsenése, és iszonyú gyorsan közeledik felém. Aztán olyan látvány tárult elém, amelyet soha nem fogok elfelejteni – egy közvetlenül felém rohanó, teljesen kifejlett grizzly medvéé!
Az ezt követő szörnyű támadásnak ki kellett volna oltania az életemet. Egy nyilvánvalóan igen feldúlt medvével találkoztam, amelyet megleptem, amikor őrült sebességgel kisprinteltem a tisztásra. Azt a pillanatot azonban, amikor biztosnak véltem a halált, életem legőszintébb imája követte. Ezután alászállt a menny közbenjáró irgalma.
A medve minden látható ok nélkül felhagyott könyörtelen támadásával, és elfutott az erdőbe. Ez igazán jó hír volt! A rossz hír viszont az volt, hogy a medve fogai és karmai 16 súlyos sebet ejtettek rajtam, és egyedül voltam, vérben úszva az erdőben, 18 kilométerre a legközelebbi úttól, és közel-távol nem volt senki, aki segíthetett volna.
A döntés pillanata
Hirtelen életem egyik fő döntéspontjánál találtam magam. Ha még nem volt részed ilyen pillanatban, biztos lehetsz benne, hogy majd lesz. A viszontagság része Mennyei Atya tervének. Szerencsére a medvetámadás nem az – legalábbis a legtöbbünk esetében nem! De eljöhet a pillanat, amikor úgy érzed, erőt vesz rajtad az adott viszontagság, amellyel épp szembenézel. Reménytelen érzés ez, amelyet az Úr egykor élénken úgy jellemzett, hogy „magának a pokolnak az állkapcsa”, amely „nagyra [tárja] a száját utánad” (Tan és szövetségek 122:7).
Életed egy ilyen válságos válaszútjánál állva döntést kell hoznod. Feladhatod, lefeküdhetsz és meghalhatsz, vagy valahogy összeszedheted minden bátorságodat és erődet, hogy elszántan tovább küzdj, bízva abban, hogy ha te megteszed a részedet, akkor az Úr is meg fogja tenni az Ő részét. Míg Joseph Smith Liberty fogházában raboskodott, az Úr elmondta neki, mi a célja az élet gyötrelmeinek: „mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd” (Tan és szövetségek 122:7).
És valóban a javunkra válnak. Csiszolnak és finomítanak minket, miközben erősebbé válunk és edződik az ellenálló képességünk. Ezért mondta az Úr Josephnek – és mondja neked is –, hogy „tarts ki tehát utadon” a megpróbáltatások és viszontagságok közepette (Tan és szövetségek 122:9). Amint kitartasz az életedben – még ha körmödszakadtáig is –, azt fogod tapasztalni, hogy alig csekélyke erődet is bőségesen kiegészíti az Úr. Amint azt megígérte, Őneki „hatalmában áll megszabadítani” (2 Nefi 31:19).
Tarts ki!
Velem épp így történt. A feladás helyett a felállás mellett döntöttem. Eltökéltem, hogy életben maradok, ami azt jelentette, hogy segítséget kellett találnom. Mikor már másfél kilométert botladoztam az ösvényen, végül összetalálkoztam az egyedüli emberekkel, akik aznap az erdőt járták. Ez a csodálatos találkozás végül egy eldugott helyről való helikopteres mentéshez, három életmentő műtéthez, valamint annak a megértéséhez vezetett, hogy milyen áldással jár, amikor eltökéltek vagyunk, hogy kitartsunk az utunkon.
Dunn elder segítségre lelt, megmentették, és három életmentő műtéten esett át
Ez az élmény fokozta az erőmet, az eltökéltségemet és a hitemet. Megerősített és felkészített az élet egyéb kihívásainak a kezelésére is. Biztos vagyok benne, hogy miközben minden dolgot eltűrsz, mindent hiszel, mindent remélsz és mindent elviselsz (lásd 1 Korinthusbeliek 13:7), ki fogod alakítani az ahhoz szükséges ellenálló képességet és erőt, hogy szembenézz a kihívásokkal. Látni fogod, ahogy az Úr keze támogat majd, hogy megálld a helyed bármivel szemben, ami az utadba akad – legyen az akár „magának a pokolnak az állkapcsa” is.