Az egyház barátaihoz és érdeklődőihez
Amennyiben megfizetitek a kinyilatkoztatás árát, megalázkodtok, olvastok, imádkoztok és megbánjátok a bűneiteket, megnyílnak a mennyek, és tudni fogjátok, hogy Jézus a Krisztus.
1988. szeptember 16-án, egy péntek délutánon kereszteltek meg Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjává az argentínai Buenos Aires Vicente López Egyházközség gyülekezeti házában. A keresztelésemet Alin Spannaus, egy jó barátom végezte el. Boldognak és könnyűnek éreztem magam, és alig vártam, hogy többet tanulhassak.
Ma szeretnék megosztani néhány leckét, melyeket a kereszteléshez vezető utamon tanultam. Remélem, ezek a leckék segítenek majd nektek is, akik most hallgattok, és akik nem vagytok az egyház tagjai. Imádkozom, hogy szíveteket megérintse a Lélek, ahogy az enyémmel tette.
Az első: találkozás a misszionáriusokkal
Miért akarna egy olyan ember találkozni a misszionáriusokkal és meghallgatni a tanításaikat, akinek nincsenek sürgető kihívásai, szükségletei vagy kérdései? Nos, az én esetemben a válasz a szerelem volt – egy Renee nevű lány iránti szerelem. Beleszerettem és feleségül akartam venni. Nagyon más volt, mint a többiek, és a normái is különböztek az általam ismert legtöbb fiatal nőétől. De fülig beleestem, és megkértem a kezét – ő pedig nemet mondott!
Ettől összezavarodtam. Azt hittem, elég jó fogás vagyok! Jóképű, 24 éves fiatalember voltam, főiskolai végzettséggel és nagyszerű munkával. Mesélt a céljairól – hogy csakis valaki olyannal szeretne összeházasodni, aki el tudja őt vinni a templomba, és akivel örökkévaló családja lehet –, nekem pedig nemet mondott. Szerettem volna folytatni a kapcsolatunkat, ezért beleegyeztem, hogy meghallgatom a misszionáriusokat. Vajon elég jó indok ez arra, hogy az ember találkozzon a misszionáriusokkal? Hát nekem az volt.
Amikor először találkoztam velük, nem sokat értettem abból, amit mondtak, és az igazat megvallva talán nem is nagyon figyeltem rájuk. A szívem zárva volt egy új vallás előtt. Csupán be akartam bizonyítani, hogy tévednek, és időt nyerni, hogy meggyőzhessem Renee-t, hogy mégiscsak hozzám jöjjön.
Mára a gyermekeim szolgáltak és jelenleg is szolgálnak missziót, és már értem azt az áldozatot, amelyet ezek a fiatal férfiak és fiatal nők hoznak azért, hogy taníthassák Jézus Krisztus evangéliumát. Most már azt kívánom, bárcsak jobban figyeltem volna Richardson elderre, Farrell elderre és Hyland elderre, a csodálatos misszionáriusokra, akik tanítottak engem.
Azt mondom tehát nektek, az egyház barátainak és érdeklődőinek, hogy ha találkoztok a misszionáriusokkal, kérlek, vegyétek komolyan őket: fontos éveket adnak fel az életükből csakis értetek.
A második: egyházi részvétel
Amikor először vettem részt egy egyházi gyűlésen, sok olyan kifejezést hallottam, amelyet nem is értettem. Kik azok a Méhkasok? Mi az ároni papság? És a Segítőegylet?
Ha most vesztek részt először egyházi gyűlésen és úgy érzitek, hogy összezavar benneteket valami, amit nem értetek, ne aggódjatok! Én sem értettem semmit. De még mindig emlékszem azokra a benyomásokra, a békességre és az örömre, melyet ott tapasztaltam. Akkor még nem tudtam, de a Szentlélek azt suttogta a fülembe és a szívemnek, hogy „ez helyes”.
Szóval hadd foglaljam össze ezt a leckét két mondatban: Ha zavarodottnak érzitek magatokat, ne aggódjatok! Emlékezzetek az érzésekre, melyeket megtapasztaltatok: azok Istentől jönnek.
A harmadik: a Mormon könyve olvasása
A misszionáriusokkal való számos találkozás után még mindig nem fejlődtem túl sokat. Úgy éreztem, nem kaptam megerősítést az evangélium igazságáról.
Egy napon Renee megkérdezte tőlem: „Olvasod a Mormon könyvét?”
Nemmel feleltem. Hiszen hallgatom a misszionáriusokat – hát nem elég az?
Renee könnyek között biztosított róla, hogy tudja, hogy a Mormon könyve igaz, és elmagyarázta, hogy ha én is szeretném megtudni, akkor az egyetlen módja – na vajon mi? –, ha olvasom azt! Azután pedig kérdezzek!
Olvassátok és gondolkodjatok el rajta a szívetekben, majd „kérdezzétek meg Istent, az Örökkévaló Atyát… őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel” (Moróni 10:4), hogy igaz-e a Mormon könyve, és ez-e az igaz egyház.
Tehát a harmadik lecke egy mondatban: Amikor megkapjátok ezeket a dolgokat – a Mormon könyvét –, és felszólítanak, hogy olvassátok azt és kérdezzétek meg Istent, hogy igazak-e ezek a dolgok, akkor kérlek, tegyétek meg!
Végül: bűnbánat
Az utolsó élmény, melyet meg szeretnék osztani, a bűnbánatról szól. Miután végére értem a misszionáriusi leckéknek, még mindig nem voltam meggyőződve róla, hogy bármit változtatnom kellene az életemen. Cutler elder, egy fiatal, magabiztos, de gyenge spanyoltudással rendelkező misszionárius volt az, aki egy nap ezt mondta: „Joaquin, olvassuk el együtt az Alma 42-t úgy, hogy beillesztjük a nevedet, miközben olvasunk.”
Ez butaságnak tűnt elsőre, de azt tettem, amit Cutler elder kért, és felolvastam az 1. verset: „És most, fiam, [Joaquin,] úgy látom, hogy van még valami, ami nyugtalanítja az elmédet, amit nem tudsz megérteni”. Ó! A könyv hozzám szólt!
A 2. versben pedig ezt olvastuk: „Most íme, fiam, [Joaquin,] el fogom magyarázni neked ezt a dolgot”, aztán jött a leírás Ádám bukásáról.
Aztán a 4. vers így hangzott: „És így látjuk, hogy idő adatott [Joaquinnak] arra, hogy bűnbánatot tartson”.
Lassan olvastunk tovább, versről versre, amíg az utolsó háromhoz nem értünk. Ekkor valami hatalmas erő lett úrrá rajtam. A könyv közvetlenül hozzám szólt, és olvasás közben elsírtam magam: „És most fiam, [Joaquin,] azt szeretném, ha nem engednéd, hogy tovább nyugtalanítsanak téged ezek a dolgok, és csak azt engednéd, hogy a bűneid nyugtalanítsanak, azzal a nyugtalansággal, mely bűnbánathoz visz… téged” (29. vers).
Most már tudom, hogy úgy vártam a kinyilatkoztatást, hogy nem fizettem meg az árát. Addig soha nem szóltam igazán Istenhez, és annak gondolata, hogy olyan valakihez beszéljek, aki nincs is jelen, bolondságnak tűnt. Meg kellett alázkodnom, és azt tennem, amit kértek tőlem, még ha az én világias elmémnek ez csacskaságnak tűnt is.
Aznap viszont kitártam a szívemet a Léleknek, vágytam a bűnbánatra és meg akartam keresztelkedni! Addig a pillanatig úgy gondoltam a bűnbánatra, mint valami negatív dologra, amelynek csak a bűnhöz és a rossz tettekhez van köze. De hirtelen más fényben kezdtem látni: pozitív dolognak, amely megtisztította a növekedéshez és boldogsághoz vezető utat.
Cutler elder itt van ma, és szeretném megköszönni neki, hogy felnyitotta a szememet. Azóta életem minden meghozott döntésére hatással volt az a pillanat, amikor megalázkodtam, bűnbocsánatért imádkoztam, és Jézus Krisztus értem való engesztelése az életem részévé vált.
Tehát az utolsó lecke egy mondatban: Tapasztaljátok meg a bűnbánatot, mert semmi nem visz közelebb az Úr Jézus Krisztushoz, mint a változás iránti vágy.
Drága érdeklődő, az egyház barátja, ha ma hallgatsz engem, akkor nagyon közel vagy ahhoz, hogy megtapasztald a legnagyobb boldogságot. Közel vagy hozzá!
Hadd kérjelek szívem minden erejével és lelkem legmélyéből: menj és keresztelkedj meg! Ez a legjobb dolog, amit valaha tenni fogsz. Nem csupán a te életedet változtatja majd meg, hanem a gyermekeidét és az unokáidét is.
Az Úr megáldott engem egy családdal. Feleségül vettem Renee-t, és négy gyönyörű gyermekünk van. És a keresztelkedésemnek köszönhetően az ősi Lehi prófétához hasonlóan én is hívhatom őket, hogy vegyenek az élet fájának gyümölcséből, amely Isten szeretete (lásd 1 Nefi 8:15; 11:25). Segíthetek nekik Krisztushoz jönni.
Tehát kérlek, hogy gondold át az élményeimet és (1) vedd nagyon komolyan a misszionáriusokat, (2) járj el az egyházba, és emlékezz a lelki érzéseidre, (3) olvasd a Mormon könyvét, és kérdezd meg az Urat, hogy igaz-e, valamint (4) éld át a bűnbánatot, és keresztelkedj meg.
Bizonyságomat teszem, hogy ha megfizeted a kinyilatkoztatás árát, megalázkodsz, olvasol, imádkozol és megbánod a bűneidet, megnyílnak a mennyek, és tudni fogod, ahogy én is tudom, hogy Jézus a Krisztus, aki az én Szabadítóm és a tiéd is. Jézus Krisztus nevében, ámen.