Megmaradni Istenben és megjavítani a repedést
Krisztusnak hatalmában áll szeretetteljes közösségbe vonni bennünket az Atyával és egymással.
Folyamatosan törekednünk kell arra, hogy elmélyítsük a Mennyei Atyánkról való tudásunkat és a neki való engedelmességünket. A kapcsolatunk vele örök. Mi az Ő szeretett gyermekei vagyunk, és ez sosem fog változni. Miként fogunk teljes szívvel eleget tenni az Ő hívásának, hogy közeledjünk Őhozzá, hogy ezáltal élvezhessük azon halandóságbeli és eljövendő áldásokat, amelyeket oly nagyon meg akar számunkra adni?
Az Úr a következő szavakat intézte az ősi Izráelhez és intézi mihozzánk is: „mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat”. Azt is mondja, ahogy az Atya mondaná, hogy „te megmaradsz bennem, én pedig tebenned; járj tehát énvelem”! Bízunk benne eléggé, hogy megmaradjunk benne és járjunk Ővele?
Azért vagyunk itt ezen a földön, hogy tanuljunk és növekedjünk, a legfontosabb tanulás és növekedés pedig a Mennyei Atyánkkal és Jézus Krisztussal való szövetségen alapuló kapcsolatunkból származik majd. A Velük való hithű kapcsolatunkból isteni tudás, szeretet, hatalom és a szolgálatra való képesség származik.
„Kötelességünk megtanulni mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott magáról.” Meg kell értenünk, hogy az Atyaisten a mi növekedésünk érdekében utasította az Ő Fiát, Jézus Krisztust a föld megteremtésére; hogy Mennyei Atyánk a mi szabadításunkért adta az Ő Fiát, hogy eleget tegyen az igazságosság követelményeinek; továbbá hogy az Atya papsági hatalma és a Fiú igaz egyháza a szükséges szertartásokkal a mi megáldásunkért állíttattak vissza. Át tudjátok érezni azt a mélységes szeretetet, amely áthatotta a mi örömünket és növekedésünket szolgáló előkészületeiket? Tudnunk kell, hogy Mennyei Atyánk szabadításterve az evangélium törvényei és szertartásai iránti engedelmességet és az örök élet elnyerését jelenti, ami révén olyanokká válunk, mint Isten. Ez az az igazi és tartós boldogság, melyet Mennyei Atyánk kínál nekünk, és nem létezik semmilyen más igazi és tartós boldogság.
Kihívásaink eltéríthetnek a boldogság eme ösvényéről. Elveszíthetjük az Istennel való bizalmi kapcsolatunkat, ha a megpróbáltatásaink miatt nem térdre borulunk, hanem tévútra térünk.
Ez az egyszerű rímpár a fontossági sorrendünk átvizsgálására szólít bennünket:
Nőtestvérek, mi számít nektek? Mi az, ami tartós számotokra? Az Atya számára többek között az bír tartós értékkel, hogy tanulunk Róla, megalázkodunk, és földi tapasztalataink révén növekszünk az Őiránta való engedelmességben. Azt várja el tőlünk, hogy az önzésünket szolgálatra, a félelmünket pedig hitre váltsuk. Ezek a tartós, lényegi dolgok lényünk legbelsejéig próbára tehetnek bennünket.
Éppen most, halandó korlátaink közé szorítva kéri tőlünk az Atya, hogy szeressünk, amikor az a legnehezebb; szolgáljunk, amikor az a legkényelmetlenebb; és bocsássunk meg, amikor az a leginkább lélekpróbáló. Hogy hogyan? Miként tesszük ezt? Buzgón Mennyei Atyánk segítségét kérjük az Ő Fia nevében, és az Ő módján cselekszünk ahelyett, hogy gőgösen a saját akaratunkat akarnánk érvényesíteni.
Felismertem saját kevélységemet, amikor Ezra Taft Benson elnök a belső edény megtisztításáról beszélt. Elképzeltem magamat korsóként. Hogyan tisztíthatnám meg a korsómat a kevélység maradványaitól? Mindentől függetlenül alázatra kényszeríteni magunkat, és mások iránt szeretetet erőltetni őszintétlen és üres, és egyszerűen hasztalan. Bűneink és kevélységünk repedést vagy rést képeznek közöttünk és minden szeretet forrása, Mennyei Atyánk között.
Csakis Szabadítónk engesztelése képes megtisztítani bennünket a bűneinktől, és kitölteni azt a rést vagy repedést.
Szeretnénk, ha Mennyei Atyánk szerető karjával és irányításával körülölelne bennünket, így az Ő akaratát tesszük az első helyre, és megtört szívvel azért esedezünk, hogy Krisztus tisztító vízzel töltse meg a korsónkat. Eleinte lehet, hogy csak cseppenként érkezik ez a víz, ám törekvésünk, kérésünk és engedelmességünk hatására bőségesen árad majd ránk. Ez az élő víz elkezd majd megtölteni bennünket, míg Isten szeretetével csordultig telve kissé megdönthetjük lelkünk kancsóját, és mindazoknak adhatunk annak tartalmából, akik gyógyulásra, reményre vagy összetartozásra szomjaznak. Ahogy belső korsónk megtisztul, földi kapcsolataink is gyógyulni kezdenek.
Személyes terveink feláldozása kívántatik meg ahhoz, hogy helyet szorítsunk Isten örökkévaló terveinek. A Szabadító – aki az Atya helyett szól – így könyörög nekünk: „Közeledjetek hozzám, és én közeledni fogok hozzátok”. Az Atyához való közeledés jelentheti azt, hogy a szentírásokon keresztül megismerjük az Ő igazságát, követjük a prófétai tanácsot, és igyekszünk még teljesebb mértékben az Ő akarata szerint cselekedni.
Vajon értjük, hogy Krisztusnak hatalmában áll szeretetteljes közösségbe vonni bennünket az Atyával és egymással? A Szentlélek hatalma által képes megadni nekünk a kapcsolatokhoz szükséges éleslátást.
Egy elemis tanító elmesélte nekem, milyen meghatározó élményben volt része a tizenegy éves fiúkból álló osztályában. Az egyik gyermek, akit most Jimmynek fogok nevezni, passzív, magányos résztvevő volt. Egy vasárnap ez a tanító azt a sugalmazást kapta, hogy tegye félre a leckét, és inkább arról beszéljen, miért szereti Jimmyt. Kifejezte az iránta érzett háláját és elmondta, mennyire hisz ebben a fiatal férfiban. Ezután a tanító arra kérte az osztály tagjait, ők is mondjanak valamit, amit nagyra becsülnek Jimmyben. Ahogy az osztály tagjai egyesével elmondták Jimmynek, miért tekintik őt különlegesnek, a fiú kissé lehajtotta a fejét, és könnyek gördültek végig az arcán. Ez a tanító az osztállyal közösen hidat épített Jimmy magányos szívéhez. Az őszintén kifejezett, egyszerű szeretet reménnyel és az értékesség érzésével tölt el másokat. Ezt nevezem én a repedés vagy rés megjavításának.
Talán a halandóság előtti szeretetteljes életünkben eltöltött időnk az oka, hogy az igaz és tartós szeretet után vágyódunk itt a földön. Isteni rendeltetésünk, hogy szeretetet adjunk és kapjunk, a legmélyebb szeretet pedig az Istennel való eggyé válásunkból fakad. A Mormon könyve arra kér bennünket, hogy „békülj[ün]k meg [Istennel], Krisztusnak… engesztelése által”.
Ésaiás szólt azokról, akik hithűen betartják a böjt törvényét, így válva maguk és utódaik számára a repedések megjavítóivá. Ők azok, akik Ésaiás ígérete szerint „megépítik… a régi romokat”. Hasonlóképpen a Szabadító is megjavította a repedést, vagyis kitöltötte a távolságot köztünk és Mennyei Atyánk között. Nagyszerű engesztelő áldozata révén Krisztus utat nyit számunkra, hogy részesüljünk Isten szerető hatalmából, amellyel aztán képessé válunk felépíteni a személyes életünkben található „régi romokat”. Az egymástól való érzelmi eltávolodás begyógyításához Isten szeretetének elfogadása mellé a mi természetes önző és gyáva hajlamaink feláldozásának kell társulnia.
Egy emlékezetes estén egy rokonommal összeszólalkoztunk egy politikai kérdés kapcsán. Alaposan és azonnal ízekre szedte a mondandómat, megcáfolva azt a családtagok füle hallatára. Butának és tájékozatlannak éreztem magam, és talán az is voltam. Aznap este, ahogy imában letérdeltem, serényen ecsetelni kezdtem Mennyei Atyámnak, milyen lehetetlen is ez a rokonom. Csak mondtam és mondtam a magamét. Talán levegőt vettem panaszkodás közben, és így a Szentléleknek volt esélye megragadni a figyelmemet, mert meglepetésemre azon kaptam magam, hogy a következő mondat hagyja el a számat: „Bizonyára azt akarod, hogy szeressem őt.” Szeretni? Őt? Ilyen szavakkal imádkoztam tovább: „Hogy tudnám szeretni? Azt hiszem, még csak nem is kedvelem. Nehéz a szívem, hisz megbántottak. Nem tudom megtenni.”
De aztán, bizonyára a Szentlélek segítségével, új gondolatom támadt, és ezt mondtam: „De Te, Mennyei Atyám, szereted őt. Adnál egy kis részt az iránta érzett szeretetedből, hogy én is szerethessem őt?” A nehéz érzéseim könnyebbé váltak, a szívem elkezdett megváltozni, én pedig elkezdtem másként látni ezt az asszonyt. Elkezdtem felismerni a valódi értékét, melyet Mennyei Atyánk látott benne. Ésaiás ezt írja: „az Úr beköti népe romlását, és vereségének sebét meggyógyítja”.
Idővel a rokonom és köztem lévő szakadék édes érzésekkel zárult be. Viszont, még ha ő nem is fogadta volna el szívbéli változásomat, megtanultam, hogy ha Mennyei Atyánkhoz fordulunk, Ő segít megszeretnünk még a legkevésbé szerethetőnek vélt embereket is. Szabadítónk engesztelése csatornaként szolgál a Mennyei Atyánk felől jövő jószívűség folyamatos áramlásához. Ahhoz, hogy jószívűséggel rendelkezzünk mindenki iránt, el kell határoznunk, hogy megmaradunk ebben a szeretetben.
Amikor átadjuk a szívünket az Atyának és a Fiúnak, azzal megváltoztatjuk a világunkat – még ha maguk a körülményeink nem is változnak. Közeledünk Mennyei Atyánkhoz, és érezzük, amint Ő gyengéden elfogadja arra tett erőfeszítéseinket, hogy Krisztus igaz tanítványaivá váljunk. Növekszik a tisztánlátásunk, a magabiztosságunk és a hitünk.
Mormon próféta azt tanítja, hogy szívünk minden erejével imádkozzunk ezért a szeretetért, és az megadatik nékünk annak forrásától – Mennyei Atyánktól. Csak ekkor válhatunk földi kapcsolatainkban a repedések megjavítóivá.
Atyánk végtelen szeretete felkarol bennünket, hogy visszavigyen az Ő dicsőségébe és örömébe. Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta azért, hogy a közte és köztünk lévő tátongó rést betöltse. A Mennyei Atyánkkal való újraegyesülés a tartós szeretet és az örökkévaló cél lényege. Most kell kapcsolatot létesítenünk vele ahhoz, hogy megtudhassuk, mi számít igazán; hogy úgy szerethessünk, ahogyan Ő szeret; és hogy olyanná válhassunk, mint amilyen Ő. Tanúságomat teszem, hogy a Mennyei Atyánkkal és Szabadítónkkal való hithű kapcsolatunk örökkévaló fontossággal bír mind az Ő, mind pedig a mi számunkra. Jézus Krisztus nevében, ámen.