Valóban Isten gyermeke vagyok?
Hogyan tapasztalhatjuk meg mindannyian isteni mivoltunk megértésének erejét? Ez Isten, a mi Atyánk megismerésére való törekvéssel kezdődik.
Nemrég drága édesanyámmal mentem istentiszteletre a kőből épült régi kápolnánkba. Az elemis teremből, ahová évtizedekkel azelőtt magam is jártam, hívogató hangocskák hallatszottak. Hátramentem és figyeltem, amint gondos vezetők az idei mottóról tanítanak, amely így szól: „Isten gyermeke vagyok”. Mosolyogva emlékeztem vissza azokra a türelmes és szerető tanítókra, akik akkoriban az éneklés idején gyakran néztek rám – a sor szélén ülő rakoncátlan kisfiúra – úgy, mintha ezt kérdeznék: „Vajon ő tényleg Isten gyermeke? És ki küldte őt ide?”
Mindannyiunkat arra kérem, hogy tárjuk ki szívünket a Szentlélek előtt, aki „bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk”.
Boyd K. Packer elnök világos és értékes szavait idézve: „Isten gyermekei vagytok. Ő a lelketek Atyja. Lelkileg nemesi születésűek vagytok, a Mennyek Királyának leszármazottai. Mélyítsétek el elmétekben ezt az igazságot, és ragaszkodjatok hozzá! Akárhány nemzedéknyi halandó ősötök van, bármilyen faj vagy nép képviselői vagytok, lelketek családfája egyetlen sorban leírható: Isten gyermekei vagytok!”
„Atyánkat meglátva… – mondta Brigham Young – olyan lényt fogtok látni, akit már régóta ismertek, aki a karjába von majd benneteket, ti pedig készségesen bújtok majd az ölelésébe és csókoljátok meg Őt.”
Az isteni mivolt felett vívott nagy háború
Mózes úgy ismerte meg isteni mivoltát, hogy szemtől szembe beszélt az Úrral. Ezen élménye után „jött a Sátán, kísértve őt”, azzal az alattomos, gonosz szándékkal, hogy eltorzítsa Mózes önazonosságát, „mondván: Mózes, ember fia, hódolj nekem! És… Mózes a Sátánra nézett és azt kérdezte: Ki vagy te? Mert íme, én Isten fia vagyok”.
Ez az isteni mivolt felett vívott nagy háború ádázul tombol, míg a Sátán egyre gyarapodó fegyvertára megpróbálja elpusztítani az Istenbe vetett hitünket és az Őhozzá fűződő kapcsolatunkról való tudásunkat. Szerencsére már kezdettől fogva világosan látjuk és értjük a valódi mivoltunkat: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”, az élő próféták pedig azt hirdetik: „[Minden emberi lény] mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya, és mint ilyenek, isteni természettel és rendeltetéssel rendelkeznek”.
Ha biztos tudást szerzünk ezekről az igazságokról, akkor az segít nekünk mindenféle próbatétel, gond és megpróbáltatás legyőzésében. Amikor az Úr egyik apostolától megkérdezték, hogy mi módon segíthetünk azoknak, akik személyes kihívással küszködnek, ő ezt felelte: „Tanítsátok meg nekik, hogy kik ők és mi a céljuk!”
„Az általam birtokolt legnagyobb hatású tudás”
Ezek a hathatós igazságok megváltoztatták az egyik barátnőm, Jen életét, aki tizenévesen súlyos autóbalesetet okozott. Bár a testi sérülései is súlyosak voltak, azért érzett átható fájdalmat, mert a másik autó vezetője életét vesztette. „Valaki az én hibámból vesztette el az édesanyját” – mondja. Jen, aki mindössze pár nappal azelőtt még állva mondta fel: „Mennyei Atyánk lányai vagyunk, Ő szeret minket, és mi szeretjük Őt”, mostanra megkérdőjelezte ezt: „Hogyan szerethetne Ő engem?”
„A testi fájdalom elmúlt – mondta –, de szerintem soha nem fogok felgyógyulni az érzelmi és a lelki sebekből.”
A túlélés érdekében Jen mélyen elrejtette az érzéseit, távolságtartóvá és eltompulttá vált. Egy évvel később, amikor végre képes volt rá, hogy beszéljen a balesetről, egy sugalmazott tanácsadó arra kérte, hogy írja le a mondatot: „Isten gyermeke vagyok”, és naponta 10 alkalommal mondja el.
„A szavakat leírni könnyű volt – idézte fel –, de kimondani nem tudtam őket. […] Az olyan valóságossá tette volna, és én nem igazán hittem abban, hogy Isten a gyermekének akar engem. Sokszor csak összekuporodtam és sírtam.”
Több hónap elteltével Jen végre képes volt mindennap elvégezni a feladatot. „Egész lelkemet kiöntöttem – mondta –, könyörögve Istennek. […] Aztán elkezdtem elhinni a szavakat.” Ez a hit lehetővé tette a Szabadító számára azt, hogy hozzákezdjen Jen sérült lelkének helyrehozatalához. A Mormon könyve vigaszt és bátorságot nyújtott az Úr engesztelése révén.
„Krisztus érezte a fájdalmaimat, a gyötrelmeimet, a bűntudatomat – mondja végül Jen. – Éreztem Isten tiszta szeretetét. Korábban nem tapasztaltam semmit, ami ilyen erőteljes lenne! Annak tudata, hogy Isten gyermeke vagyok, az általam birtokolt legnagyobb hatású tudás!”
Isten, a mi Atyánk megismerésére törekedni
Fivéreim és nőtestvéreim, hogyan tapasztalhatjuk meg mindannyian isteni mivoltunk megértésének erejét? Ez Isten, a mi Atyánk megismerésére való törekvéssel kezdődik. Russell M. Nelson elnök így tett bizonyságot erről: „Valami igen erőteljes dolog történik, amikor Isten egy gyermeke igyekszik többet megtudni Róla és az Ő Szeretett Fiáról.”
A Szabadító megismerése és követése segít nekünk megismerni az Atyát. Jézus, lévén az Ő Atyja „valóságának képmása”, azt tanította, hogy „a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát”. Krisztus minden szava és tette Isten valódi természetéről és a mi Őhozzá fűződő kapcsolatunkról árulkodik. Jeffrey R. Holland elder azt tanította: „…amikor minden pórusából vér fakadt és ajkát elhagyta a fájdalmas kiáltás, Krisztus Őt kereste, akit mindig is keresett – az Ő Atyját. »Abba« – kiáltotta. – »Papa«!”
Miként Jézus is buzgón kereste Atyját a Gecsemánéban, úgy az ifjú Joseph Smith is, 1820-ban imádságos lélekkel kereste Istent a Szent Ligetben. Miután azt olvasta, hogy „ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől”, Joseph elvonult imádkozni.
„…letérdeltem – írta később –, és elkezdtem Isten előtt feltárni szívem vágyait.
…egy fényoszlopot láttam pontosan a fejem felett…
…két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: [Joseph!] Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”
A Szabadító és Joseph próféta példáját követve, Istent buzgón keresve nagyon is valóságos módon rá fogunk jönni, miként Jen is, hogy Atyánk név szerint ismer bennünket és hogy mi az Ő gyermekei vagyunk.
Az anyáknak, különösen a fiatal anyáknak, akik gyakran túlterheltnek érzik magukat, mint akik feje felett összecsapnak a hullámok, miközben igyekeznek „bűnnek ellenálló” nemzedéket nevelni, azt mondom: Soha ne becsüljétek alá központi szerepeteket Isten tervében! A feszült pillanatokban – talán amikor a kicsik után futkostok, és a konyhából áradó füstszag tudatja veletek, hogy a szeretettel előkészített vacsorátokból immár égő áldozat lett – tudnotok kell, hogy Isten megszenteli a legnehezebb napjaitokat. Ő csendesen erről biztosít minket: „Ne félj, mert én veled vagyok”. Tisztelünk benneteket, midőn betöltitek Joy D. Jones nőtestvér reményét, mely szerint „gyermekeink megérdemlik, hogy értsék az isteni mivoltukat”.
Arra biztatom mindannyiunkat, hogy keressük Istent és az Ő Szeretett Fiát. „Ezeket az igazságokat – mondta Nelson elnök – sehol nem tanítják világosabban és hathatósabban, mint a Mormon könyvében.” Nyissátok fel lapjait, és fedezzétek fel, hogy mi mindent tesz Isten a mi jóllétünkért és boldogságunkért, hogy Ő „irgalmas és kegyes, lassú a haragra, hosszantűrő és telve van jósággal”, és hogy mindenki egyforma Isten előtt. Amikor sértve, elveszettnek, rémültnek, zaklatottnak, szomorúnak, éhesnek vagy reménytelenül elhagyatottnak érzitek magatokat az élet szélsőséges körülményei közepette, nyissátok ki a Mormon könyvét, és rá fogtok jönni, hogy „[Isten] soha nem hagy el minket. Eddig sem hagyott el, és ezután sem fog. Nem is tehet ilyet. A jelleme nem engedi, [hogy ezt tegye].”
Atyánk megismerése mindent megváltoztat, különösen a szívünket, midőn gyengéd Lelke megerősíti igazi kilétünket és azt, hogy milyen értékesek vagyunk az Ő szemében. Isten mellettünk jár a szövetség ösvényén, midőn imádságos könyörgések, a szentírások kutatása és engedelmes törekvések által keressük Őt.
Isten jellemének kiválósága – a tanúbizonyságom
Szeretem Atyáim Istenét, „a Mindenható Úristen[t]”, aki velünk együtt könnyezik a gyötrelmeinkben, türelmesen megfeddi a hamislelkűségünket, és örvendezik, amikor igyekszünk minden bűnünkkel felhagyni azért, hogy megismerjük Őt. Őneki hódolok, aki mindig is az „árváknak atyja” és a társtalanok társa. Hálásan bizonyságot teszek arról, hogy megismertem Istent, az Atyámat, és tanúságot teszek az Ő tökéletességeiről, tulajdonságairól és „jellemének kiválóságáról”.
Hőn imádkozom azért, hogy mindegyikünk valóban megértse és becsben tartsa saját nemesi születési előjogát Isten gyermekeként azáltal, hogy megismeri Őt, „az egyedül igaz Istent, és a kit elküld[ött], a Jézus Krisztust”. Jézus Krisztus nevében, ámen.