A félelem ellentéte
„Ne féljetek, mert én az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni” (T&Sz 68:6).
Igaz történet alapján
Tricia tágra nyílt, könnyes szemekkel meredt a hálószobaszekrénye felé. Az ajtaja törött volt, ezért nem lehetett teljesen becsukni. A ruhák a sötétben úgy tűntek, mintha összezsúfolt szörnyek lennének, akik csak arra várnak, hogy leugorhassanak az akasztóról, és megrohanják őt. Ami még ennél is rosszabb volt, hogy a szekrényből mintha hangos lélegzést hallott volna.
Tudta, hogy vannak rossz emberek, akik néha bántják a gyermekeket. Lehet, hogy az egyikük ott bujkál a szekrényében! Eszébe jutott az ovis csoportjába járó kisfiú története is, amit a rémálmáról mesélt, amiben egy nagyon hosszú farkú kígyó üldözte őt. A kígyó elkapta őt, és a farkával köré csavarodva fogva tartotta!
Tricia testvérei, MaryAnn és Rebecca is ott aludtak a szobában, de nem szólt nekik. Bármi rejtőzik is a szekrényben, lehet, hogy támadni fog. Hallotta, ahogy a TV elnémul. Ez azt jelenti, hogy a szülei végignézték a híradót, és most mennek lefeküdni. De nem tudott odaszaladni hozzájuk – meg sem tudott mozdulni.
Tricia annyira félt, hogy sírni akart, de meg sem mert mukkanni. Csak annyira volt képes, hogy a sötét, hátborzongató szekrény felé meredt, reménykedve, hogy bármi is leselkedik ott, nem fog rátámadni.
Miközben Tricia mereven figyelt, egy békés gondolat jutott hirtelen eszébe: „Miért nem imádkozol?” Máris kicsit jobban érezte magát. Az anyukája mondta neki, hogy bármikor, bárhol imádkozhat. Még a szemét sem kellett becsuknia! Tricia halkan imádkozott. Amint kimondta, hogy „Jézus Krisztus nevében”, egy békés érzés öntötte el. Tudta, hogy a Mennyei Atya meghallgatta az imáját.
Egyre nyugodtabban vette a levegőt. Az ijesztő lélegzés sem volt már olyan hangos. Sőt, amint a saját lélegzése egyre halkabb és halkabb lett, a szekrényből jövő lélegzés is halkult. Tricia visszafogta a lélegzetét. A lélegző hang azonnal abbamaradt. Végre rájött: a saját lélegzetétől ijedt meg!
Egy kicsit bután érezte magát, de leginkább hálát érzett. Amint Jézusra gondolt, a rémisztő gondolatai már nem is voltak olyan rémisztőek, és rájött, hogy valójában milyen butaságok voltak. Eszébe jutott, hogy az apukája egyszer azt mondta neki, hogy a félelem ellentéte az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. „Nem csoda, hogy Sátán szereti, ha az emberek megijednek – gondolta. – Amikor félnek, nem Jézus Krisztusra gondolnak.”
Tricia bevackolta magát a takarójába és újra imádkozni kezdett. Ezúttal megköszönte Mennyei Atyjának, hogy meghallgatta az imáját és segített neki legyőzni a félelmét. Az ima után még halkan elénekelte a „Jézusnak napsugár lennék” című éneket. Most már nem félt behunyni a szemét, és hagyta, hogy a zene és a szavak felmelegítsék őt. Gyorsan álomba merült.
„Az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk annak a lelki erőnek a forrása, amely nektek és nekem bizonyosságot ad arról, hogy nincs mitől félnünk.”
M. Russell Ballard elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, „Our Lord and Savior”, Liahóna 1997. dec., 14. o.; „You Have Nothing to Fear from the Journey”, Ensign, 1997. máj., 61. o.