„Ne feledd, a kedvesség veled kezdődik!”
Látni fogjátok azt, hogy a jóakarat örömöt és egységet hoz otthonotokba, osztályotokba, egyházközségetekbe és iskolátokba.
Néhány hete fontos leckét tanultam meg egy Babérkoszorú osztályba járó lány vasárnapi beszédéből az egyházközségemben. Megérintett, milyen magabiztosan tanított és tett bizonyságot Jézus Krisztusról. Beszédét a következő kijelentéssel zárta: „Amikor Jézus Krisztust teszem életem középpontjává, jobban mennek a napjaim, kedvesebb vagyok a szeretteimhez és öröm tölt el.”
Az elmúlt hónapok során távolról már megfigyeltem ezt a fiatal nőt. Mindenkit csillogó szemmel és derűs mosollyal üdvözöl. Láttam, ahogy más fiatalok sikereinek örvend. Két Udvarhölgy korú lány nemrég elmondta nekem, hogy ez a fiatal nő úgy döntött, hogy a mozijegyét nem fogja felhasználni, amikor megtudta, a film nem jelent majd „erényes és szeretetre méltó”1 élményt. Ez a lány szeretettel teljes, kedves és engedelmes. Otthon csak egy szülő neveli, életében pedig már volt jó néhány kihívás, így elgondolkodtam, hogyan megőrizni boldog és kedves lelkületét. Amikor bizonyságában azt hallottam, hogy „Jézus Krisztust teszem életem középpontjává”, megtaláltam a választ.
„Hiszünk abban, hogy tisztességesnek, igaznak, erkölcsösnek, jóakaratúnak, erényesnek kell lennünk, és minden emberrel jót kell cselekednünk.” A tizenharmadik hittételben található krisztusi tulajdonságok e csodálatos listája fog felkészíteni bennünket a templom áldásaira és az örök életre.
Szeretnék ezek közül most a jóakarat szóra összpontosítani. A jóakarat vagy jóindulat egy igen kedves szó, melyet nem hallunk túl gyakran. Egy latin szóból ered, melynek jelentése „jót kívánni valakinek”2. Jó akaratúnak lenni annyit tesz, hogy kedvesek, jóindulatúak és jószívűek vagyunk. Sokan tanultatok már a jóakaratúságról az Elemiben, amikor a következő éneket tanultátok:
Legyünk kedvesek mindenkihez,
Szebb lesz majd a világ,
Ezért ne feledd, légy mindig kedves –
Boldog leszel, meglásd.”3
Szabadítónk is arra tanított bennünket, hogy jóakaratúak legyünk, és Ő maga is ilyen életet élt. Jézus mindenkit szeretett és szolgált. Ha életünk középpontjává Jézus Krisztust tesszük, az segíteni fog a jóakaratúság tulajdonságának elsajátításában. Ha ugyanilyen krisztusi tulajdonságokra szeretnénk szert tenni, tanulnunk kell a Szabadítóról, és az Ő nyomdokaiban kell járnunk4.
Az irgalmas szamaritánus történetéből azt tanultuk, hogy mindenkit szeretnünk kell. Ez a történet Lukács, 10. fejezetében azzal kezdődik, hogy egy törvénytudó megkérdezi a Szabadítótól: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?”
A válasz így hangzott: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.”
A törvénytudó ezután ezt kérdezte: „De ki az én felebarátom?” Ez egy nagyon érdekes kérdés volt egy törvénytudótól, mivel a zsidók északi szomszédjai a szamaritánusok voltak, akiket olyannyira nem szerettek, hogy amikor Jeruzsálemből Galileába utaztak, inkább a Jordán völgye felé vezető hosszabb úton mentek, nehogy Szamárián keresztül kelljen haladniuk.
Jézus a törvénytudó kérdésére az irgalmas szamaritánus példázatával válaszolt. A példázat így szólt:
„Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. […]
Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.”5
A zsidó pappal és a lévitával ellentétben, akik elhaladtak a sérült férfi mellett, aki egy volt közülük, a szamaritánus a különbségeik ellenére is kedves volt. A jóakarat krisztusi tulajdonságát szemléltette. Jézus e történet által megtanított bennünket arra, hogy mindenki a felebarátunk.
Egy püspökségi tanácsos nemrégiben megosztotta egy élményét, mely megtanít arra, hogy milyen fontos minden egyes felebarátunk. Amikor szétnézett a gyülekezeten, észrevett egy kisgyermeket, akinél egy dobozban mindenféle színű zsírkréta volt. Gyülekezete tagjaira tekintve eszébe jutott, hogy akárcsak a zsírkrétáknál az ott lévő összes emberben is sok a hasonlóság, mégis mindegyik egyedi.
Ezt mondta: „Az egyházközségbe és a világba mindegyikük a saját árnyalatát hozta. […] Mindannyiuknak megvolt a maga erőssége és gyengesége, személyes vágya és álma. Együtt azonban a lelki egység színes palettájává olvadtak össze. […]
Az egységesség lelki tulajdonság. A béke és céltudatosság olyan édes érzése ez, mely egy családhoz való tartozás érzéséből fakad. Azt jelenti, hogy másoknak legalább annyira kívánjuk a legjobbat, mint magunknak. […] Azt jelenti, hogy tudjuk, senki sem fog bántani bennünket. [Azt jelenti, hogy soha nem leszünk egyedül].”6
Ezt az egységet a jóakarat, a személyes jócselekedetek által építjük, és ez által osztjuk meg másokkal egyedi árnyalatainkat.
Éreztétek már magányosnak magatokat? Észreveszitek azokat, akik magányosak, és egy fekete-fehér világban élnek? Fiatal nők, figyeltelek benneteket, amint mások életébe mosolyotokkal, kedves szavaitokkal és bátorításotokkal, saját egyedi színetekkel mások életét színesítettétek.
Thomas S. Monson elnök megtanította nekünk, miként viselkedjünk korosztályunkkal és mindenki mással, akikkel találkozunk, amikor az egyházban lévő fiatal nőknek ezt mondta: „Drága fiatal nőtestvéreim, kérlek benneteket, legyen meg a bátorságotok ahhoz, hogy ne ítélkezzetek és ne kritizáljatok, és legyen meg a bátorságotok odafigyelni arra is, hogy senki ne legyen kirekesztve, hanem mindenki azt érezhesse, hogy szeretik és megbecsülik.”7
Követhetjük az irgalmas szamaritánus példáját, és képesek vagyunk megváltoztatni a világot azáltal, ha csak egyvalaki is jóindulatot gyakorol.8 Arra kérlek benneteket, hogy a következő héten legalább egy szamaritánusi cselekedetet hajtsatok végre. Lehet, hogy ehhez a szokásos barátaitokon túlra kell tekintenetek, és le kell győznötök félénkségeteket. Bátran kiválaszthattok valakit, aki nem túl jól bánik veletek, hogy szolgáljatok neki. Megígérem nektek, hogy ha a könnyen megtehető dolgokon túlra nyújtózkodtok, olyan jó érzések fognak eltölteni benneteket, hogy a kedvesség mindennapi életetek részévé kezd majd válni. Látni fogjátok azt, hogy a jóakarat örömöt és egységet hoz otthonotokba, osztályotokba, egyházközségetekbe és iskolátokba. „Ne feledjétek, a kedvesség veletek kezdődik!”
A Szabadító nemcsak szeretett, hanem szolgált is mindenkit. Terjesszétek ki jóságotokat mindenki felé. Kedves szolgálatotok nagyszerű áldást hozhat fiatalnak és idősnek egyaránt. Monson elnöknek egészen fiatal férfi kora óta különös gondja volt az idős emberekre. Tisztában van egy rövid látogatás, egy szívélyes mosoly vagy egy öreg és ráncos kéz szorításának értékével. A jószívűség ilyen egyszerű megnyilvánulásai színt visznek egy olyan életbe, mely néha csak hosszú, magányos és szürke napokból áll. Arra kérlek mindannyiótokat, hogy törődjetek nagyszüleitekkel és az idős emberekkel. Holnap nézzetek szét az egyházban, és keressetek valakit, akinek egy kis új színt vihettek az életébe. Igazán nem nagy dolog: üdvözöljétek név szerint, röviden beszélgessetek el vele, legyetek készek segíteni neki. Kinyithatjátok neki az ajtót, vagy felkínálhatjátok segítségeteket az otthona vagy kertje gondozásában. Ami számotokra fiatalon egyszerű feladatnak tűnik, egy idősebb embernek nagyon nehéz is lehet. „Ne feledjétek, a kedvesség velünk kezdődik!”
Jóakaratúnak lenni néha a saját családunkban a legnehezebb. Az erős családok megteremtéséhez erőfeszítésre van szükség. „Legyetek vidámak, segítőkészek, és legyetek tekintettel másokra! Sok családi probléma azért alakul ki, mert a családtagok önző módon vagy barátságtalanul beszélnek és cselekszenek. Törődjetek a többi családtag szükségleteivel! Próbáljatok béketeremtők lenni, nem pedig kötekedők, civakodók és veszekedők!”9 „Ne feledjétek, a kedvesség veletek kezdődik!”
Jézus szerette a gyermekeket, karjába vette és megáldotta őket.10 A Szabadítóhoz hasonlóan a ti is megáldhattok minden gyermeket a kedvességetek által, és nem csak a saját otthonotokban lévőket.
Nem tudhatjátok, hogy életetek és példátok milyen hatással van egy kisgyermekre. Nemrégiben kaptam a következő rövid levelet egy barátomtól, aki egy helyi középiskolában lévő napközit vezet. Az iskolába számos olyan fiatal férfi és fiatal nő is jár, akik az egyház tagjai. A következő élményét osztotta meg velem: „Amikor a kisgyermekekkel a folyosókon sétálok, nagyon jó látni, hogy sokuk szekrényének ajtajára belülről Jézus vagy valamelyik templom képe van ragasztva. Az egyik gyerek meglátott egy Jézust ábrázoló képet az egyik fiatal nő nyitott szekrényajtaján, majd ezt mondta »Nézd csak, Jézus itt van az iskolánkban!« A szekrény tulajdonosa könnyes szemmel hajolt le a kisgyermekhez és megölelte őt. Megköszöntem a fiatal nőnek, hogy ilyen jó példát mutatott a körülötte lévőknek. Felemelő tudni azt, hogy oly sok fiatal próbál kiállni az igazság és igazlelkűség mellett, és megtenni saját részét abban, hogy a Lelket meghívja az életébe, még akkor is, ha az időnként nehéz, a körülötte lévő világ pedig zajos és durva. Az egyházban igazán csodálatos fiataljaink vannak.”
Ezzel teljesen egyetértek. Fiatal nők, ti változtatjátok meg a világot azáltal, hogy életeteket Jézus Krisztusra összpontosítjátok, és azzá váltok, akivé Ő szeretné, hogy váljatok.11
Köszönöm nektek a jóakaratú cselekedeteiteket: hogy barátkoztok azokkal, akik talán mások; hogy kedvesek vagytok kortársaitokkal, az idősekkel, családotokkal és a kisgyermekekkel; hogy felebarátai vagytok azoknak, akik magányosak, kihívásokkal vagy szívfájdalommal küzdenek. Jóságotok által másokat a Szabadító fénye felé fordítotok.12 Köszönöm, hogy emlékeztek arra, hogy a kedvesség veletek kezdődik.
Tudom, hogy Thomas S. Monson elnök Isten prófétája, akinek élete a jóakarat olyan példáját mutatja nekünk, melyből mindannyian tanulhatunk. Kövessük a prófétánkat! Tanuljunk az ő példájából és hallgassunk a szavaira! Hiszek Jézus Krisztus evangéliumában, és tudom, hogy a papság Joseph Smith által vissza lett állítva a földre.
Tudom, hogy Szabadítónk él, és mindannyiunkat szeret. Minden emberért életét adta. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztust tegyük életünk középpontjává, és járjunk az Ő nyomdokain egymást szeretve és szolgálva.13 Tudom, hogy ez által jobbá tehetjük a világot, mivel „hiszünk abban, hogy… jóakaratúnak… kell lennünk”14.Erről teszem bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.